Az hideg vízi pontyhorgász szezon talán a legérdekesebb időszak a termetes példányok becserkészése során, hiszen a lehűlő vagy lassan melegedő vízben rendkívül nehéz megtalálni a halak tartózkodási helyeit, illetve azt az etetési stratégiát, ami rövid időn belül eredményhez vezethet. Sokak szerint az ősz a nagy pontyok megfogásának egyik legjobb évszaka. Ez természetesen szinte minden évben más-más időtartamot jelent, lehet több hét és mindössze néhány nap is, ám egyértelműen van olyan időszak, amikor a halak komolyabb mennyiségű táplálékot vesznek magukhoz. Az a horgász, aki hajlandó harcolni a hideggel és megfelelően felkészül, fantasztikus élményekkel gazdagodhat… Tartsatok ismét velem, és megmutatom, én miként csináltam!
Információ a vízterületről:
A most bemutatásra kerülő horgászvíz egyike a legszebb emlékeimet őrző helyszíneknek, és talán már számotokra sem lesz ismeretlen. Egyre növekvő népszerűsége és töretlen színvonalbeli fejlődése mellett egy korábbi írásomban már találkozhattatok ezzel a fantasztikus tóval. A szóban forgó vízterület Pest megyében, Galgahévíz közvetlen szomszédságában terül el. A Galgahévízi Általános Faluszövetkezet Igazgatóságának kezelésében lévő, 1973-ban létesített egykori víztározó a környező források, valamint egy patak felduzzasztása során keletkezett. Eredetileg öntözési célokat látott el, azonban ma már - 19 éve - egyesület által fenntartott horgásztóként üzemel. A tározó alapterülete mintegy 20 hektárra tehető, melynek számottevő része szabadon meghorgászható vízfelület. A völgy takarásában megbúvó, dombok ölelte csodaszép tájba olvadó létesítmény környezete egyedülállóan esztétikus és gondozott, mégis civilizációtól távoli, érintetlen vadvíz érzését kelti az idelátogató horgászban.
A Galgahévízi-víztározót kristálytiszta víz, nagy mennyiségű természetes táplálékforrás, ritkán tapasztalható, páratlanul küzdő egészséges halak, illetve nem utolsósorban szemet gyönyörködtetően vadregényes, vízbe nyúló nádasokkal, hatalmas faóriásokból álló sűrű erdővel tarkított part jellemzi. Egyik oldalát őstölgyes határolja, míg a másikon egy ligetes partszakasz húzódik. A völgyzárógátas tó átlagmélysége 2-3 méter közé tehető, mérsékelten iszapos medre változatos. Legmélyebb pontja 4 méterhez közelít, és több hasonló értéket elérő törés található a mederben. A halfauna igen változatos, fő állományalkotója a (főleg pikkelyes) ponty és az amur, de említést érdemel a jelentős méretékben gyarapodó a ragadozóhal-állomány is. A nagyon jó erőben lévő tő- és nyurgapontyok kifogása minden évszakban komoly kihívást jelent, ám amint az időjárás melegebbre fordul, a torpedóerejű amurok gyakori kapásaira is számítani lehet, melyek között nem ritkák a kapitális egyedek! Természetesen az állomány szigorúan védett, halat elvinni 5 kg felett nem lehet!
A horgászhely kiválasztása:
Legutóbbi látogatásom alkalmával, 2011-ben egy kora nyári nappali horgászaton vehettem részt, ami a tó egy sekélyebb szakaszán történt. A körülmények ezúttal merőben mások voltak. Galgahévízen az éjszakai horgászat egész évben csak hétvégén engedélyezett, és e lehetőség a szezon végével megszűnik. Horgászatomat épp arra a hétvégre időzítettem, mikor utoljára nyílt lehetőség arra, hogy a szélsőséges, telet idéző hidegben éjjel tehessem próbára tudásom. Az ősz beköszöntével, a hidegebb légtömegek beáramlásával vizeink hőmérséklete is rohamosan csökken. Ez arra készteti a pontyokat, hogy felkészüljenek a táplálékban szegényebb, zimankós hónapokra. Hogy átvészelhessék a telet, megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot kell fogyasztaniuk súlyuk gyarapításához. A hideg vízi pontyhorgászat során kiemelkedően fontos szerep jut az helyválasztásnak, illetve az ehhez használt stratégiának. Akkori választásomkor sokat hezitáltam…
A tó középső részének 2-3 méteres vize 10-15 centiméternyi lágy iszapot rejt, amely bővelkedik természetes táplálékban, így ideális tartózkodási hely a vermelés előtt álló, zsírtartalékaikat gyorsan, jelentős mennyiségű táplálék felvételével növesztő termetesebb pikkelyesek számára. Egy ilyen „lelassult”, hideg vízben e terület meghorgászása lett volna logikus, én mégsem e mellett döntöttem. Miért? Az előző évek őszi pontyhorgászatainak tapasztalatai azt mutatták, hogy az esetek többségében a nagyobb testű halak a lehűlő vizekben a mélyebb helyeket részesítik előnyben, mivel ezek a részek lassabban hűlnek le, így a vízhőmérséklet hosszabb ideig kedvező számukra a táplálkozáshoz. Ősszel a szélcsendes, napsütéses időben gyakran megfigyelhető, hogy a sekély részek a nappali órákban hamarabb felmelegednek, és a pontyok előszeretettel keresik fel ezeket a területeket, hiszen a nappali melegedés hatására a partközeli zónában megjelennek a legfőbb táplálékbázist jelentő, fehérjében gazdag apró vízi élőlények is. Azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ilyenkor a sekélyebb vizű régiók a gyors esti hőmérsékletcsökkenés következtében rövid idő alatt képesek megváltozni, ami olykor drasztikus hatással lehet a halakra is. Ilyenkor a táplálkozási szándékkal sekélyesbe kiúszó halak pillanatok alatt eltűnnek, éjszakára a mélyebb vízrétegekbe húzódnak, elsősorban a törések, gödrök környékére. Ezt figyelembe véve választásom a tó gát melletti félszigetére esett, ahol a régi patakmeder húzódik, így az előtte húzódó törés mentén vonuló halak óhatatlanul találkoznak az etetésemmel és felkínált csalijaimmal.
Időjárási és vízhőmérsékleti adatok:
Október végét mutatott a naptár. A horgászatot megelőző hétvégén az év első havazása érte el az ország majd minden térségét. A hőmérő higanyszála éjszakánként gyakran -8 fokig süllyedve embert próbáló körülmények elé állította a horgászokat. Az időjárás azonban kegyes volt hozzám. A horgászat hétvégéjére fokozatos enyhülést jósoltak, amely egy hirtelen betörő melegfront formájában érvényesült is. Napok alatt elolvadt a hótakaró, érezhetően emelkedett a hőmérséklet, ami nagy bizalommal és elszántsággal töltött fel. Megérkezésem napján kellemesen napsütéses, de hideg idő fogadott a vízparton. Enyhe K-i, DK-i szél fújt, mely a délután folyamán egyre erősödve sokkal hidegebbnek éreztette velem a levegőt. Napközben maximum 8 Celsius-fok volt, ám a levegő estére -2 fokig hűlt. Hajnalban fagyponthoz közeli állapot uralkodott… A légnyomás kedvezőnek volt mondható 1010 hPa-os értékével, amely tovább emelkedett, 1017 hPa-nál állt meg a barométer mutatója. A víz hőmérséklete 6-7 Celsius-fokos volt, melyet a felső rétegben, a partközeli vízben mértem.
Alkalmazott felszerelés:
A horgászat taktikáját végiggondolva egyértelművé vált, hogy fogási esélyek érdekében távoli dobásokra lesz szükség, melyeket a lehető legpontosabban kell végrehajtanom. Ezt kizárólag hosszú, gerinces, nagy gyűrűátmérővel rendelkező és erős botokkal, illetve nagyméretű, nyújtott, kúpos dobú orsóval tudtam teljesíteni. Emellett célhalaim, a termetes pontyok sikeres fárasztásához szintén indokolt a megfelelő erőtartalékokkal bíró felszerelés. Ehhez igazodva erre maximálisan alkalmas két együttest állítottam össze, melyek már több helyszínen bizonyítottak.
1. felszerelés
Bot: Spro Special Pellet Feeder 390H 3 unciás rezgőspiccel
Orsó: Banax Helicon 5600 NF
Főzsinór: Haldorádó Pellet Line 0,20 mm
Végszerelék: A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke zsinórt kötöttem fel, ami 0,15 mm-es, zöld színű Power Pro fonott zsinór volt. Ezen csúszott a 35 grammos Pellet Feeder etetőkosár. A zsinór végét egy 10-es méretű Haldorádó forgóba kötöttem. A forgó végére egy Haldorádó gumigolyó ütközőt húztam. A horogelőke Haldorádó Braxx 0,10 mm-es fonott zsinórból készült 12 centiméteres hosszban. A horog 10-es méretű Fox S3 Kuro volt. A kosár maximum 20-25 centit csúszott, felülről egy nagyméretű Haldorádó gumistopperrel ütköztettem meg.
2. felszerelés
Bot: Spro Special Pellet Feeder 420H 4 unciás rezgőspiccel
Orsó: TF Gear V10 Extreme Distance 10000
Főzsinór: Haldorádó Pellet Line 0,20 mm
Végszerelék: A rövidebbik botéval azonos.
Az etetőanyag összeállítása:
Véleményem szerint a hideg vízben történő pontyhorgászat egyik legsarkalatosabb pontja az etetés. Kulcsfontosságú szereppel bír annak mennyisége és minősége. Figyelembe véve a tényt, miszerint a halak változó testhőmérsékletű állatok, a víz hőmérsékletének csökkenésével arányosan lassul az anyagcseréjük és táplálkozásuk mértéke is. Ebben az időszakban rendkívül könnyű abba a hibába esni, hogy túlzott mennyiségű etetéssel idő előtt jóllakatjuk a pontyokat, amik lelassult emésztésükből adódóan már nem, vagy csak nagyon nehezen csalhatóak horogra. Mikor a víz szűk kézzel méri halat, nagyon felértékelődik a „ne etess sokat, de az hatékony legyen” elv. Ennek eleget téve ilyenkor koncentráltan, horog körüli kis területre bejuttatott kisebb mennyiségű csalogatóanyag-mennyiséget célszerű alkalmazni, ami legyen minőségi, magas tápértékű és állati fehérjékben gazdag - ez az, amire a pontyoknak ilyenkor a legnagyobb szükségük van. Olyan keverékeket állítottam össze, melyek fő alkotóelemei alacsony dermedéspontú olajaiknak köszönhetően hideg vízben is rendkívül kívánatosak és különböző oldódási időkkel jellemezhetők. Leginkább aprószemcsés eledeleket kínáltam, melyek egyike finom őrlésű etetőanyag, míg a másik tömény pellet volt.
Mindkét keverék csalogató hatását olyan adalékanyagokkal fokoztam, amik kifejezetten hideg vízben hatásosak. Közülük is kiemelném a CSL Tuning hideg vízi aromát, ami sűrű, de szerfelett agresszíven terjedő, alkohol- és glicerintartalmú, hidegen sajtolt kukoricacsíra-kivonatból készült ízesített adalék. Ez többek közt előemésztett fehérjét, folyamatosan oldódó tápanyagokat, természetes cukrot, szabad aminosavakat, vitaminokat, ásványi sókat és étvágyfokozó betaint tartalmaz, ám előnyös tulajdonságai közül számunka elsődleges a vízénél nagyobb sűrűsége, ami miatt a meder felületén, „laposan” terjed. Ez ilyenkor meghatározó, mivel a halak ekkor nem vízközt, hanem a mederfenék közelében tartózkodnak és ott keresik a táplálékot. A CSL aroma másik érdemi előnye, hogy jelentős mértékben képes növelni az etetőkosárból kioldódó keverék csalogató hatásának sugarát, amivel drámai módon növelhetjük annak fogósságát. Azt gondolhatnánk, hogy a hidegben csak a tó alján helyezkednek el a halak, és csak az ott dolgozó etetőanyaggal kelthetjük fel a figyelmüket, ez azonban nem így van, mivel a halak télen a vízoszlop mindenkori legmelegebb régióiban tartózkodnak. Ha ez a fenék felett van, akkor onnan kell őket lecsalogatnunk a csalink közelébe. Erre a célra tökéletesen megfelelnek a finom őrlésű etetőanyagban található apró, liftező szemcsék, melyek felemelkedve irányjelzőként működnek.
Választott etetőanyagomon, a Pelletes Feketén annyit módosítottam, hogy egy kislyukú rosta segítségével minden darabos, nagyobb összetevőjét szelektáltam. A hozzáadott nagymennyiségű CSL aroma és kevéske víz összekeverését követően fontos, hogy újra áttörjük a rostán, mert az így kapható tökéletes állagú, homogén, gyorsan nyitó keverék - főleg hideg vizes időszakban - sokkal hatásosabb.
1. keverék: 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete + 125 ml Haldorádó CSL Tuning Tenger Kincse + 125 ml Haldorádó CSL Tuning Fagyos Ponty
2. keverék: 0,5 kg Haldorádó Pellet Pack Turbo Fagyos Ponty + 0,5 kg Haldorádó Pellet Pack Fekete Gyémánt (a dobozban található Fekete Gyémánt Pellet Juice nélkül bekeverve) + 125 ml Haldorádó CSL Tuning Fagyos Ponty + 125 ml Haldorádó CSL Tuning Tenger Kincse
Csalik kiválasztása:
A horgászat sikerét döntő módon befolyásolja, hogy milyen etetőanyagot használunk, ám legalább ilyen fontos a jó csali. Az éjszaka folyamán rengeteg különböző csalikombinációt próbáltam, de ezek közül mindössze egyetlen ízvilág, valamint három változat adott értékelhető mennyiségű halat:
1. csali: 1 szem 12 mm-es Haldorádó Fluo Oldódó Lebegő Pellet Chilis Fahéj
2. csalikombináció: 3 szem Haldorádó Kukorica Tuning Pácolt Chilis Fahéj egy piros lebegő szivacsdarabbal oly módon balanszírozva, hogy a csali elemelkedjen az aljzattól, de a horog még érintse azt.
3. csalikombináció: 1 szem 16 mm-es Haldorádó Halibut Tuning Pellet + 1 szem 16 mm-es Haldorádó Fluo Lebegő Oldódó Pellet
Többfajta pellettel is próbálkoztam a horgásznapon, de érdekes módon kimagasló eredményt egy látszólag össze nem illő és hideg vízi időszakhoz a legkevésbé sem használatos méretű csalival sikerült elérnem, ami egyben a legnagyobb halat is adta. Többször tapasztaltam, hogy az édes és büdös vagy egymástól eltérő fűszeres ízek és aromák egymással kombinálva kiemelkedő fogásokat eredményezhetnek. A nagyobb méretű Fluo Oldódó Lebegő Pellet olyan könnyű, hogy felállítja a nehéz fúrt Halibut Tuning Pelletet is, ami így a horoggal együtt még érinti az aljzatot, de látványos „hóember” formában helyezkedik el. Természetesen, ahogy oldódóik a pellet, egyre kisebb lesz a felhajtóereje is, így a csalink egyre inkább süllyed, de így is hosszú ideig sokkal könnyebb, természetesebb mozgású marad, ami a halak számára sokkal egyszerűbben beszippantható táplálékot jelent. A hideg vízben ugyan az oldódási folyamat lényegesen lassabb, de ha ez le is zajlik, a finom aromát anyagából árasztó halibut pellet magas olajtartalmának köszönhetően hosszú ideig stabilan a hajszálelőkén marad. A kisebb halsűrűségű vizek, illetve az intenzíven telepített tavak óvatosan táplálkozó, sokszor megfogott és visszaengedett halai többnyire az egészen apró, kökényszem nagyságú csalikat preferálják, ám megdönthetetlen igazság, hogy mindig érdemes kísérletezni - kell is - és a megszokottól eltérő kombinációkkal próbálkozni. Én személy szerint a nyári, legmelegebb időszakban számos kiemelkedő fogásomat az ehhez hasonló párosításoknak köszönhettem, de e horgászat is igazolja, hogy pikkelyes barátainkat ősszel sem zavarja a nagyobb méret. És láss csodát, a „nagy csali - nagy hal” teória ez esetben is bizonyította létjogosultságát. :-)
Újabb galgai pontykaland:
Az erőtlen őszi napvilág gyenge meleget adó sugaraiban indultam útnak, hogy minél hamarabb megkísérthessem pontyos szerencsémet. Rövid autózást követően kora délután érkeztem a vízpartra. Gyenge szellő és hideg idő fogadott. „Sebaj!”, gondoltam, „ennél csak rosszabb lesz az éjjel, de a kényelem ilyenkor másodlagos szempont (persze ésszerű határokon belül…), a pontyok a legfontosabbak, hiszen miattuk áldozok és kockáztatok még ilyenkor is!”. A halőrrel folytatott egyeztetés és jegyváltás után megkezdtem terepszemlémet. Bár konkrét elhatározással álltam neki, miszerint a gát melletti félszigetről kínálkozó vízterületet fogom meghorgászni, magam nyugtatása érdekében - és mert időm volt bőven - egyszer körbejártam a tavat és egy távcső segítségével halakra utaló jeleket kerestem. Meglepetésemre a megszokottnál legalább 50 centiméterrel alacsonyabb volt a vízszint, de nem gondoltam, hogy ez befolyásolhatja a tervezett horgászat sikerét. Nagy örömömre a jónak vélt szakaszon már a délután több fordulást és egy ugrást is láttam. Többre nem is volt szükségem, elfoglaltam a horgászhelyet, majd nekiláttam behordani a nem kevés felszerelést. Aki ismeri a tavat, annak nem kell részleteznem, hogy fizikai erőnlétet mennyire próbára tevő, fáradalmas procedúra is ez… Három kanyar megtétele után végre minden a helyén volt, nekiláthattam a felszerelés összeállításának, majd az etetőanyagok bekeverésének. Kiakasztott zsinórklipsszel 15 alapozó dobás következett 90-95 méterre, ahol a töréssáv húzódott. Az etetésnél - dobásonként váltogatva - mindkét keverékből azonos mennyiséget juttattam be, ezzel próbáltam a horgom köré gyűjteni a halakat. Általános taktikám szerint rövidebb botommal ezúttal is az etetés centrumát vagy annak peremét horgásztam, míg a hosszabb, 4,20-as Special Pellet Feederrel keresőhorgászatot végeztem, s akkorát dobtam, amekkorát csak tudtam. A legnagyobb - gondosan lemért - távolság 152 méter volt! Hely megetetve, szerelékek a helyükön, végre kezdődhetett a horgászat.
Az első kapás soká váratott magára… A szél is egyre erősebben fújt, de a szürkület óráira aztán elfáradt és lepihent az egyre halkabban suttogó nádlevelek között. A korábban apró hullámok keltette habfodrok belesimultak a merevre feszülő vízfelszínbe, csak a Nap mozdult, ahogyan vörösen izzó arccal, felfúvódva gördült le a nyugati égbolton. Az alkonyat derekán járt az idő, épp a csodás naplementében gyönyörködtem, mikor szemem sarkából bátortalan kapásra lettem figyelmes az etetésre bevetett botomon. A kezdeti apró pöcögtetések, belazítások spiccgörbítéses kapássá fejlődtek. Bevágás után éreztem, hogy ponty küzd a horgon. Szépen, magabiztosan küzdött, de a jól összehangolt felszerelés és a hideg víz hamar felőrölte a 4,12 kg-os tőponty erejét. Miközben a horogszabadítást végeztem, hirtelen hátam mögül meghallottam a másik orsóm fékjének hangját, majd megfordulva láttam, amint valami kíméletlen tempóban húzta a zsinórt annak dobjáról. Gyorsan kihúztam a matracon fekvő hal alól a merítőt, majd a mérőzsákkal letakartam, hogy véletlenül se sérülhessen meg, amíg leendő sorstársával törődöm. Izgatottan futottam vissza bothoz és újabb érdeklődőm zabolátlan fellépésére határozott bevágással válaszoltam. Szerencsére a horog jól akadt a porcos szájszélben a kissé megkésett reakció ellenére is, mindössze a halnak sikerült eltávolodnia az akasztás helyétől. Erősebbnek éreztem előző társánál. Miután visszatereltem a kedvező irányba, néhány perces fárasztást követően sikerült megszákolnom az újabb szép pontyot. Méreteiben hasonló volt az előző bajszoshoz, ennek súlya 4,40 kg volt. Nagyon örültem a két szép, egészséges tőpontynak, és kíváncsian, immár halszagú kezekkel néztem a továbbiak elé. Sajnálatos módon kamerám állványát kint hagytam a csomagtartóban, ezért a halakról csak matracon készített felvételt tudtam csinálni.
Ahogy mondani szokás, a biztató kezdés után erős visszaesés következett. Amint a Nap korongja eltűnt a túlparti fák lombkoronája alatt, és árnyék borult a vízre, elcsendesedett a táj, semerről még csak egy loccsanás sem hallatszott. A következő órák nyugodtan, emellett sajnos eseménytelenül is teltek. Hiába próbálkoztam számtalan különböző csalikombinációval és felkínálási praktikával, kapást nem tudtam kicsikarni. Nem volt mit tenni, a bandába verődött pontyok csapata szemmel láthatóan máshol tartózkodott. „Ez így nem mehet tovább!”, adtam hangot elhatározásomnak, s passzív időtöltésemet némi ráetetéssel tettem tartalmasabbá. Reméltem, hogy a halak kapókedvét is serkenteni tudom vele, illetve nekem is jólesett egy kis mozgás a fogcsikorgató éjszakai hidegben. Miután ezzel elkészültem, mindkét botommal újat dobtam. A hosszabbik SPF bevetése kivételesen jól, hatalmas távolságba sikerült. A szubjektív, elfogult horgászelme ilyenkor valós alap nélkül is lényegesen nagyobb bizalommal, hittel és megnyugvással várja a folytatást, amit előzményként mindössze a jól kivitelezett dobás kölcsönöz. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, éreztem, hogy valami történni fog. „Ha hal lennék, ezt biztosan értékelném!”, röppent fel bennem az optimista gondolat, s azzal a lendülettel hátradőltem fotelomban.
Közelített az éjfél… az őszi éjszakai horgászatok folyamán többször tapasztaltam, hogy ez bizonyult a legfogósabb időszaknak. Most sem csalódtam! Épp a termoszból kortyolgattam a meleg teát, mikor a hosszabbik botomon gyönyörű, határozott kapás jelentkezett. Az orsó dobjáról valószínűtlen gyorsasággal tovatűnő zsinór fogyásának üteméből sejtettem, hogy komolyabb hallal lesz dolgom, de ez csak a kontaktus felvétele után tudatosult bennem igazán. Azonnal behúztam, ám a messzi távolból erre olyan válasz érkezett, melyet addig még sosem éreztem. Tudtam, más lesz, mint az eddig megismert halak. A bevágást követően elképesztő gyorsaságú és erejű tempót diktálva megindult a meder felé, mialatt a kőkeményre húzott fékű távdobó orsóról füstölögve követelte a métereket. A kemény felszerelés remekül közvetítette a hal nyers erejének minden lüktetését. Leendő zsákmányom időnként olyan irgalmatlan elánnal tört a mélység felé, hogy két kézzel kellett markolnom a parafanyelet. Megállításról szó sem lehetett egészen addig, míg ismeretlen ellenfelem kb. 50 méter megtétele után meggondolta magát, megfordult, és vissza, a parttal párhuzamosan indult. Készségem teherbírásának határait feszegetve igyekeztem ellensúlyozni a könyörtelen húzást és a bottal magam elé terelni. Ólomlábakon jártak a fárasztás percei, az öreg pikkelyes pedig csak lomhán pumpált a mélyben, majd néha megiramodva akkora ütéseket mért a zsinórra, melyhez foghatót azelőtt csak komolyabb harcsa csónakból történő fárasztásánál tapasztaltam. Kis idő múlva közelebb tudtam kényszeríteni bivalyerős vendégemet, olyannyira, hogy csaknem a partig húzhattam. Mivel a tavon az átlagosnál alacsonyabb volt a vízszint, az én horgászhelyemen is mások voltak a körülmények. A parttól befelé haladva 10-15 méterig a vízmélység mindössze 40-50 centiméter volt. E sekély részen - ha kihúzom idáig - nem tudom kifárasztani, és erre uszonyos barátom is hamar rájött… A probléma ellensúlyozására a vízbe gázolva közeledtem a hal felé - ameddig a thermocsizmám szára engedte -, méterről méterre loptam a zsinórt, de a hal tartotta a mélységet. Tízpercnyi sekélyesben való küzdelem után a ponty egy pillanatra megállt, ekkor úgy éreztem, mintha iszappal teli zsákot próbálnék az aljzatról elmozdítani. Mutatóujjammal az orsó dobját blokkolva ráemeltem a tekintélyes súly alatt dolgozó botra, így sikerült a halat annyira felhúzni, hogy a holdvilág halvány fényében, illetve fejlámpám fénykörében végre megpillanthattam csodálatos ellenfelem. Hátborzongató érzés volt a hatalmas, széles hátú és hihetetlenül hosszú, már-már nyurgának számító tőponty látványa, de mindössze két másodpercig álmélkodhattam, mert erőltetésem hatására az állhatatos uszonyos újult erővel nekiindulva pillanatok alatt tűnt el a felkorbácsolt vízfelszín alatt. Döbbenetes módon az elmúlt majd fél órás fárasztás ellenére még mindig volt annyi ereje, hogy a jelölésig lehúzza a visszanyert damilmennyiséget. Igyekeztem megálljt parancsolni neki és eltéríteni céljától, de mire mérséklődött a kirohanása, már majdnem az akasztás helyénél járt. Újabb hosszadalmas, izzasztó percek következtek, de már kétségtelenül nem volt annyi ereje, mint korábban, így fokozatosan átvettem az irányítást. A partközeli részhez érve néhány feltörő burvány jelezte, hogy lassan itt a csata vége. Kitörései egyre gyengültek, majd közel háromnegyed órás küzdelem végén felfeküdt a vízre előttem és békésen, elfáradva tűrte a szákolást. Miután a matracomon pihent, én is megálltam és néhány másodpercig csak ámultam a kapitális, igen karcsú tőponty méretei láttán. A mérlegelés során 12,57 kg-os súlyt állapítottam meg, és elképesztő, 102 cm-es (farokuszonnyal mért) testhosszt.
Örömöm határtalan volt, a fogás örökre az emlékezetembe vésődött. Sebének fertőtlenítését, valamint néhány gyors fotó elkészítését követően a lehető leghamarabb visszaadtam szabadságát. Nem akartam, hogy a láthatóan kifogástalan állapotban lévő halnak a metsző hideg miatt bármi baja essen.
Az éjszaka további részében újabb csendes órák következtek, a halak újabb kapásokkal nem jelentkeztek. Lelkesedésem ugyan alábbhagyott, de reggelig kitartottam, miközben gondolatban újra átéltem a kaland minden egyes másodpercét. Annak kiváltképp örültem, hogy a tóba nem telepítenek nagyméretű halakat, így biztos lehettem abban, hogy az ősállomány egyik jeles, rendkívül értékes képviselőjét sikerült kifognom, ráadásul elsőként, mert a hal szájában egyetlen apró sérülést vagy horog ütötte seb nyomát sem találtam. Lelkesítő volt belegondolni, hogy ez a 10 évnél biztosan idősebb hal élete során hány viszontagságos napot tölthetett el vízi birodalmában, időről időre a táplálékért és létéért küzdve, ám a legfelemelőbb érzést a tudat adta, hogy öreg barátommal tisztelettel bánva adhattam vissza az esélyt, hogy mindezt tovább folytathassa, és az esztendők múlásával sok-sok utódgenerációhoz hozzájárulva igazi matuzsálemmé válhasson. Ez számomra mindennél többet jelent! :-)
A derült, csillagos égbolt miatt erősen csökkent az amúgy is alacsony hőmérséklet, így a reggel nagyon lassan érkezett. Virradatig sajnos több említésre méltó esemény nem történt. Már-már kezdett felsejleni a túlpart a vizet borító ködfátyolban, mikor megérkezett a horgászat búcsúhala. Bizonytalan, ejtős kapással jelentkezett, majd pár perces fárasztást követően egy szép 3,72 kg-os tükörpontyot szákoltam. Ezt kamerám akkumulátorainak váratlan lemerülése okán nem tudtam az utókornak megörökíteni, de talán így is elhiszitek. Hamarosan összepakoltam felszerelésemet, s a vízre egy utolsó pillantást vetve, mosolyogva búcsút vettem a tározótól.
Összegzés:
A horgászat alatt jól megfigyelhető volt a pontyok periodikus táplálkozása. Folyamatos mozgásban voltak, és közben nem célzottan ugyan, de keresték a számukra finom falatokat. Arányaiban a kialakított etetés több halat adott, de a legnagyobb példány attól távolabbra eső területről érkezett. Az éjszaka folyamán 4 db halat fogtam, melyek mindegyike ponty volt. Ezek összsúlya 24,81 kg volt. Galgahévízen ez nem nagy durranás, mikor eszik a hal, és kedvező körülmények uralkodnak, de azon az éjszakán a zord időjárásban kiemelkedő, páratlan eredménynek számított volna a kifogott kapitális hal nélkül is. Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy az óriási pikkelyes a tó új, hitelesített abszolút pontyrekordját is jelentette! Fantasztikus élményekkel gazdagodtam az őszi horgásznap során. A kitartást, a gondosan megtervezett stratégiát és a jól megvalósított taktikát a tó egyik legszebb kincsével jutalmazta, amit soha nem felejtek el! Köszönöm, Galgahévíz, nemsokára találkozunk!
Írta: Putz Tamás
Fotók: Molnár Dénes, Putz Tamás, www.haldorado.hu, www.hevizihorgaszto.hu, Google Earth
