Mint mindig, most is nagy izgalom előzte meg a pecát. Este már be is rendeztük a cuccokat a kocsi hátuljába, arra vártak, hogy „induljon a mandula”. Most is próbáltunk lehetőleg korán elindulni, tudván, hogy a tó kicsi, nehogy meglepetésként érjen, hogy nem tudunk leülni horgászni. A tervek szerint nyitásra kint voltunk, de csupán 4 kocsival találtuk magunkat szembe...
Ahhoz képest, hogy tömegre számítottam, nagyon meglepő látvány volt, no de horgászni jöttünk, hát essünk is neki! Jegyváltást követően behordtuk a cuccokat, „leparkoltunk” a tó közepén, majd összeállítottuk a felszerelést.
A vízről annyit érdemes tudni, hogy egy hosszú, kb. 40 méter széles tó Tiszabercelen, a Tiszától alig 800 méterre. Halállományából nyáron kiemelkedik az afrikai harcsa. A tóban nem ritkák a kapitális pontyok sem, ezért titkon reméltem, hogy összeakadok eggyel.
Horgász támaszpontot felállítottam, 360-as feederem 40-es orsóval, dobján 20-as főzsinórral is készen állt, így jöhetett az etetés. Nem akartam túlcifrázni, ezért kosárral a túlpart elé 1 kiló magmixet etettem be, amit egy sok tortut tartalmazó etetőanyaggal ragasztottam össze. A horgászathoz a kosárba egy ízesebb, az alapozástól elütő, chilis etetőanyagot szántam kevés csontival. A kosarat megtöltöttem ezzel a fűszeres kajával, a horgot megtűztem 3 szál gilisztával és bedobtam pontosan az etetésre. Vártam, hátha „valakit” érdekelni fog a csali, de nem volt rá jelentkező. Gondoltam, ha csalit váltok, és feltűzök 10-12 szem csontit a 8-as horogra, eredményesebb leszek, de ez is csődöt mondott. Kipróbáltam sokféle kukoricát, élő csalikkal is kombináltam őket, de nem akadt jelentkező halacska. Végül - hátha ez lesz a nyerő! - egy hajszálelőkés horog alá felfűztem egy-egy szem oldódó és lebegő pelletet. Az oldódó fűszeres, a lebegő pedig kolbászos ízben „pompázott” (gondolom, kitaláljátok, hogy a Fűszeres Hal Oldódó és a Magyar Betyár Hybrid kombináció került a hajszálelőkére :)). 5 percet ázott csupán a fűszeres csali a vízben, mikor egy határozott kapásnak vághattam be. Ellenfelem vehemensen küzdött, nagyon kemény kirohanásokat produkált, alig bírtam visszafordítani. 10 perc fárasztás után láttam meg, hogy a horgomon küzdő harcos egy afrikai harcsa. Az első pipáltatás után már szelídebben viselkedett, gyorsan meg tudtam szákolni. Érdekes módon elcsípte a pontyok elől a csábító csalit, ez lett veszte. Halam kerekeken 5 kiló volt, de útjára engedtem, úgyse volt már sok ideje a jó időből.
Igaz, hogy augusztus vége volt már, de kánikulai volt az időjárás, emiatt az etetőanyagot és a csalikat gondosan védeni kellett a melegtől és a napfénytől. Halacskám kifogása után ugyanazt a csalit küldtem vissza az etetésre, hátha most egy szép ponty szája elé sikerül dobni. Sajnos nem, ugyanis nagyon sokáig nem volt kapásom. Újabb csalipróbálgatás következett, ám érdemi eredmény nélkül. Mikor már csak egy csali maradt, az „Egye fene, ne maradj ki te sem a sorból!” mormogással nyúltam az üveg kukoricához, amely egy saját készítésű narancsos kukorica volt. Két szemet egy szem sárga pufival könnyítettem ki a hajszálelőkén, majd bevetettem a habok közé. Már éppen ezt is ki akartam csévélni, de a spicc határozott görbülése jelezte, hogy bizony ez már kelendő csali! A bevágás ült, végre újra fárasztottam. Nem volt annyira vehemens, mint az első hal, de jól védekezett. Pár perc múlva már szákban is pihent a nap első, úgy saccra 2 kilós pontya.
Alkalmaztam egy kis praktikát, miszerint a csalit nem belenyomtam az etetőkosárba, hanem egy kis halas mikropelletből készített pasztával hozzátapasztottam. Így nincs gubanc, és még értékesebb anyagok kerültek a vízbe. Úgy látszott, megtaláltam a nyerő kompozíciót, ugyanis az első pontyot még követte további öt, körülbelül azonos méretekben. Sajnálatos módon mire a hatodik pontyot is megfogtam, a Nap úgy döntött, hogy pihenőre tér és nem nyújt egy kis időre további fényt nekünk.
Nemsokára pakolni kezdtem, bár nem szívesen. Úgy gondolom, nagyon jól sikerült a nyárbúcsúztató, kellemes pihenésben volt részem gyönyörű halakkal.
Lassan betoppant majd az ősz, fokozatosan új kihívások elé állítva a horgászokat és lelassítva a természetet.
Ez volt az én tavalyi nyaram utolsó horgászata, számomra örök élmény marad, remélem a Ti nyaratok is legalább olyan szép volt, mint amilyen az enyém!
Írta: Lábas Norbert (f31)
Fotók: f31, Édesapám
