Sorozatom második részében egy olyan tóra látogattam el, ami nem teljesen ismeretlen számomra. Már volt szerencsém rajta horgászni, igaz, annak már vagy tíz éve. Így aztán nyugodtan nevezhetem számomra „idegen víznek”, hiszen egy intenzíven telepített tó életében egy év is nagy idő, nemhogy tíz. A horgászatot február végére, március elejére terveztem arra számítva, hogy a tavasz első napsugarai és légáramlatai megtörik addigra a jeget. Mint emlékeztek, ez sikerült is, de a tavasz nem jött olyan hirtelen, mint ahhoz az utóbbi években hozzászoktunk. Így egy héttel el kellett tolnom a peca dátumát, bízván a felmelegedésben. Egyrészt bejött a tervem, hiszen gyönyörű napos időt ígértek a hétvégére, ez jó hír. Másrészt viszont rossz hír, hogy az éjszakai lehűlés alig mérséklődött, és a kora hajnal még mindig kemény fagyokat hozott. Nem is beszélve a hideg, metsző szélről, ami meg a horgásznak okoz kínos perceket. Mindegy, menni kell, még akkor is, ha nagy eséllyel lukra futok!
Mint azt már tapasztalhattátok a „Budapesti kalandozások” sorozatomban, nem szeretek túl sokat időzni a kiszemelt tavak „száraz” bemutatásával. Az Internet korában már a legtöbb horgászvíznek megvan a saját honlapja, ahol minden hasznos információ a látogatók rendelkezésére áll. A Dunavarsányban található Farmer-tó sincsen ezzel másképp, így a farmerhorgaszto.hu címen többet is megtudhattok erről a vízről.
Mint azt már a bevezetőben is említettem, a hajnali órák még a telet idézték. Az otthoni pakolászás közben a hőmérő még mínusz kettő fokot mutatott. Nem lepett meg, az elmúlt két nap is ilyen volt, de mivel az égen egy felhő sem volt, a nap sugarai viszonylag gyorsan elhessegették a hideget.
Út közben még meg kellett állnom csontit (ez fontos) és valami reggelifélét (ez a kevésbé fontos :)) venni, így már 8 óra körül járt az idő, mikor lekanyarodtam az 51-es főútról. Innen még pár kilométert kell megtenni. A parkoló bejáratát egy borzalmasan ijesztő, fekete, loncsos-bozontos puli őrizte, ami inkább hangjával, mintsem termetével váltott ki bennem ijedséget. A kocsiból kiszállva picit kellemetlen meglepetés ért, mert a hideg szél pillanatok alatt ledermesztette az arcomat. A halőrházban egy végtelen szimpatikus úriembertől megváltottam a napijegyet, sőt ezenfelül még jó tanácsokkal is ellátott. Elmondta, hová üljek le, ahol a szél a legkevésbé ér és talán még halat is fogok.
A kipakolás idejére beállhattam a horgászhelyem mögé, így gyorsan végeztem. Meglepően olajozottan ment a ládaállítás és a többi olyan rutinszerű tevékenység, ami a hosszú kihagyás után rozsdásan szokott működni.
Az etetőanyag bekeverésére sem áldoztam sok időt, mivel komoly mennyiséggel nem készültem. Egy kiló Mézes Pálinka etetőt használtam CSL aromával nyakon öntve, majd átrostálva. Így egy nagyon egyszerű, ám hideg vízre is ideális, illatos, barna és a szitálást követően nagyobb összetevőktől mentes mixtúra állt a rendelkezésemre. Ezt a kaját még egy kevés csontival dúsítottam.
Nem terveztem még komolyabb alapozó etetést készíteni, mivel nem tudhattam, hogyan reagálnák le a halak a hangos csobogást ebben a hideg vízben. Azért biztos, ami biztos, dobtam néhányat egy helyre, remélvén, hogy a behajigált minimális kaja és csonti képes pár halat odacsalogatni és ott tartani a meghorgászott helyen.
Egyébként az etetőanyag-választás nem véletlenül történt. Az egyik kedves horgászcimborám mesélte, hogy nyári időszakban mézes pufival fogják itt a pontyokat. Gondoltam, akkor nem lőhetek bakot, ha az etetőanyag is mézes, így ez volt a legkézenfekvőbb választás.
Csali tekintetében is kézenfekvő lett volna a Mézes Ponty pufit használni egy-két csontival megspékelve, de sajnos a pufi túl nagynak bizonyult a kicsi horgomhoz. Így aztán Finom Pontypellettel oldottam meg a feladatot, végül is a kis horgot az is elemeli a fenéktől.
A másik készségemmel keresőhorgászatot terveztem, hiszen ilyen hideg vízben még nem túl sokat mozognak a halak. Akkor járunk jól, ha inkább mi keresgéljük őket. Erre a botra egy method végszereléket kötöttem. Etetőanyagot ehhez sem sokat készítettem, talán fél kilónyi Top Method Total Fish és Premium Halibut adta a csalogatóanyagot. Ebbe a vízen kívül mindössze kevés csokis-narancs melaszos adalékanyag került. A kész kaját a legapróbb lyukú rostán törtem át, hogy teljesen homogén legyen.
Miután mindkét készséget bevetettem, nekiláttam a reggelinek. Mivel el voltam foglalva, eddig fel sem tűnt, hogy rajtam kívül senki sem vallatja a vizet. Ez nem túl jó előjel, gondoltam magamban.
Az első óra teljesen eseménytelenül telt, talán annyi változás történt, hogy az eddig hátulról fújó szél már oldalról is támadt, és így már nem védett a hátam mögött lévő töltés. Egyre kellemetlenebb volt a tétlenség.
A method szereléket olyan 10 percenként újradobtam, mindig máshová. Aztán az egyik dobás után pár perccel megrezdült spicc, majd lassacskán húzásba ment át az akció! Bevágtam és nyugtáztam, hogy megvan a kontakt a hallal. Pár perces fárasztás után a tiszta vízben megláttam az első farmer-tavi tőpontyomat. Szépnek szép volt, de mérést azért nem igényelt, így fotózás után vissza is engedtem őkelmét.
Nagy reményekkel újracsaliztam a csoki-narancs ízesítésű puha pellettel, majd visszadobtam az előző helyre, hátha lakik még ott valaki! Hosszú várakozás után szomorúan vettem tudomásul, hogy több hal onnan nem fog kijönni, és újra keresgélésbe fogtam.
Az „etetésen” sem történt semmi, még kapásig sem jutottam el. A felerősödő szél pedig egyre kevésbé tette lehetővé a pontos dobást. Az egyik dobásom mélyen az etetés alatt ért vizet, de nem vettem ki, hiszen van, hogy az etetés széléről jönnek ki a jó halak.
A botot letettem az állványra, ám a spicc ahelyett, hogy szépen beállt volna, erőteljes rángatózásba kezdett. Valami igen hevesen akarta magáévá tenni a kikönnyített csonticsokrot. Bevágásom ült, és a ponty is erősen húzott. Meg kellett lazítanom a féket, mert időközben kisebb horogra és vékonyabb előkére váltottam. Rövid huzavona után megszűrtem a nap második halát, ami egy szép tükrös volt.
A horgászatra három-négy órát szántam aznap, így közeledett a peca vége, ám most kivételesen nem bántam. Hiába volt szép, napos idő, a szél kicsit kikészített. Hamar összepakoltam a szokás szerint kaotikusan szétszórt motyómat, és már 13 óra előtt a kocsiban volt mindenem.
Maga a tó és környezete - annak ellenére, hogy bányászat során keletkezett - viszonylag kulturált. Mint azt a tógazda hölgy is elmondta, szívesen látják a családostul érkezőket és mindenkit, aki kikapcsolódásra vágyik. Rendezvények és horgászversenyek lebonyolítását is vállalják, és ehhez minden rendelkezésre is áll!
Én jól éreztem magam itt, bár rajtam kívül más nem volt, és így nehéz megítélni, hogy mennyire lehet jól halasítva a tó. Mindenesetre a hideg víz ellenére is tudtam két pontyot fogni. Horgászbarátok elmondása szerint nyáron, mikor igazán él a víz, nagyon sok élményt lehet itt bezsebelni. Ami még szimpatikus, hogy van sportjegyük, ami nagyon kedvező áron teszi lehetővé a pecát.
Mindenkinek ajánlom, aki szeretne kényelmesen, tiszta vizű tóban pár órát lógatni. Szerintem jobb körülmények közt nehéz innen halfogás nélkül távozni!
Sipos Gábor ifj.
