A nagy természetes vízterülteket kedvelő, a kihívásoktól bátran felvállaló horgászok számára a Balaton egy kiaknázatlan aranybánya, amelyről persze a helyiek teljesen másként gondolkodnak, de ez már egy másik téma… Szóval, sokszor horgásztam már a magyar tengeren, több filmben és írásban mutattam be eredményes módszereimet, de ezek főként tavasszal és nyáron történtek. Régóta készültem egy késő őszi balatoni horgászatra, amelynek most jött el az ideje!
Csönge Ferenc barátom, a Balaton kiváló ismerője, régóta invitált, hogy „Gyere, Gabi, eszik a ponty, jó párat fogtunk az akali strandon, neked való feederes peca lenne!”. Sajnos a legritkább esetben tudok azonnal útnak indulni, így többnyire, mikor végre megérkezem a „tetthelyre” már elkéstem… Így történt ez most is. „Az utóbbi egy hétben szinte senki nem fogott semmit”, konstatálta szomorúan Feri. Nála talán csak én voltam szomorúbb… „Mi lesz most, hol tudunk halat fogni?”, kérdeztem barátom. Feri majd egy órán keresztül telefonálgatott, hogy begyűjtse a legfrissebb halfogási híreket, majd elsőként ezt kérdezte: „Nem akarsz süllőzni? Mert az jön szépen mindenhol!”. Én pontyozni jöttem, így fel sem merült bennem, hogy a ragadozókat kergessem. „Nem fognak pontyot sehol?”, kérdeztem egyre reménytelenebbül. „Legutoljára Révfülöpön, a vitorláskikötő mólóján fogtak még pontyot, de az elmúlt napokban az is lenullázódott. De még mindig ez tűnik a legbiztatóbbnak!”. Nem akartam (nem tudtam) napokat, heteket eltölteni a Balaton körül, bármennyire is szerettem volna, ezért a legforróbb nyom felé vettük az irányt.
Mindezt azért írtam le ilyen részletesen, mert a nagy természetes vizeknek nem lehet ész nélkül nekiugrani. Aki azt hiszi, hogy egy ekkora vízterületen késő ősszel, bárhol, bármikor tud halat fogni, az gyorsan pofára esik! Így minden esetben alapos információgyűjtés előzi meg vadvízi horgászataimat. Amit persze elhagyhatunk, ha időmilliomosok vagyunk és van időnk kivárni, hogy az általunk kiválasztott terülten is megjelenjenek a halak.
A Révfülöpi Vitorláskikötőben - sok más vitorláskikötővel ellentétben - engedélyezett „külsősök”, azaz hétköznapi pecások számára is a horgászat. Ehhez napi vagy éves belépőjegy megváltására van szükség (érvényes balatoni horgászengedély mellett), amely feljogosítja kiváltóját többek között a kikötő egyéb szolgáltatásainak (pl. strand, szociális helységek) használatára is. Bővebb infó itt: http://mnsk.hu/letesitmeny/revfulopi-vitorlaskikoto/ vagy keressétek Rick Csaba kikötőmestert. Feri ismeri ezt a területet is, bár nem ez a törzshelye. A hely precíz bemutatása után magamra hagyott, hogy intézhesse napi dolgait.
A kora reggeli érkezés után a már előre bekevert etetőanyaggal gyorsan megkezdhettem a horgászatot. A Balaton nagysága és szépsége, a végeláthatatlan víztömeg mindig magával ragad, teljesen mindegy, hogy milyen évszak van. Egyszerűen jó itt lenni, még akkor is, ha nincs kapás. Márpedig a halak nem kényeztettek el. Tulajdonképpen eltelt úgy a nap, hogy még keszeget sem fogtam! Próbáltam távol, nagyon távol, majd partközelben, de semmi…! Barátom késő délután érkezett és igazából szeme sem rebbent, amikor közöltem vele, hogy még egy ebihalat sem tudtam fogni. „Majd éjszaka!”, mondta Feri. Hittem is meg nem is, de úgy voltam vele, hogy addig nem megyek haza, amíg nem fogok halat, bár ekkor még nem tudtam, hogy ez hány nap lesz… :)
Feri javasolta, hogy a naplemente előtti időszakban pergessünk, fogjunk balint a kikötő bejáratánál. Nem vagyok egy pergető guru, kölcsön felszereléssel vettem üldözőbe a ragadozókat. Kellemes meglepetésként ért, hogy egy egész napos semmittevés után, talán 4-5 dobást követően hevesen védekező „ezüstnyilat” segíthettem partra, majd hamarosan még egyet. Ahogy besötétedett, véget ért a balatoni balinok locsogása.
Feri többször kérdezte, hogy milyen távolságban próbálkoztam. Persze cseppet sem volt meglepődve, amikor a 30-tól 110 méterig terjedő számokat meghallotta. Én viszont annál jobban, amikor azt mondta, hogy maximum 10-12 méterre dobjak! Ahogy besötétedik, a halak minden esetben a móló előtt úsznak el, sőt itt is táplálkoznak, ha van mit enni. Kissé hitetlenkedve fogadtam mindezt, de nem volt vesztenivalóm, az egyik végszerelékemet ide vetettem be, míg a másikkal továbbra is a távoli zónát pásztáztam.
Az első kapást egy parton hagyott, felcsalizott horog adta. Igen, jól értik a kedves olvasók, nem volt vízben a végszerelék, amikor már húzta valami a zsinórt :)! Elképesztő mennyiségű patkány bújt meg a móló kövei között, ezek egyike vetette rá magát a szabad prédára. Nem tudom, hogy melyikkőnk lepődött meg jobban…?
Teljesen besötétedett és már vastagon benne voltunk az éjszakában, amikor végre megmozdult a botom spicce és egy tenyeres dévérkeszeget segíthettem partra. „Jé, megvan az első hal!”, mutattam boldogan Ferinek. „Lesz ez még jobb is!”, jött a gyors válasz.
És valóban, talán 22 óra körül járt az idő, amikor megérkezett az első vehemens kapás. Valamit pakolásztam a parton, amikor a nyeletőfék hangjára lettem figyelmes. „Hoppá, ez termetesebb hal lesz, ez már nem keszeg!”, mondtam boldogan. És valóban, a horgomon fickándozott a nap első, kb. 1,5 kg súlyú pontya. A hal kicsi volt, mégis nagyot dobbantott a szívemen, mert egész nap őt vártam, őt és fajtársait szerettem volna horogra keríteni. Ezután az események felgyorsultak, mert félórán belül 3 hasonló méretű potykát fogtam. Egyértelmű volt, hogy ekkor ért ide a csapat. Természetesen ekkor már mindkét botommal csak a partszéli zónát vallattam, különféle csalikkal próbálkoztam, de talán nem meglepő, hogy egy olyan volt, amellyel szinte minden dobásra volt kapásom, miután megjelentek a halak a partszéli zónában. Ez a csali az édes ananász ízesítésű Haldorádó Oldódó Fluo Lebegő Pellet volt, amely nélkül SOHA nem indulok útnak, bárhol is horgásszak a nagyvilágban.
Kellemes meglepetés volt, hogy 4 db átlagos méretű ponty kifogása után egy kicsit zömökebb, testesebb ponty is horgomra akadt, amelyet már tényleg fárasztani is kellett. Ez szép tőponty 3,5 kg-ot nyomott. Mint később kiderült, ő volt a bandanagy és a rövid túra legnagyobb hala.
Az éjszaka hátralévő részében kisebb-nagyobb szünetekkel, de folyamatosan volt kapás. Ezek kizárólag pontyok voltak 1,5-2,5 kg közötti súlyban. Reggelig talán 15-18 db-ot fogtam, amely egy átlagos horgásztavon is szép eredménynek számított volna, de én hazánk legnagyobb természetes vízén horgásztam!
Ahogy kivilágosodott, hatalmas köd telepedett a tóra, alig 100 méterre csökkent a látótávolság. Reggel 8 óra volt, amikor az utolsó halat fogtam. Talán 10 óráig próbálkoztam, de több kapás már nem volt. Feri erre csak annyit mondott, hogy „A következő éjszaka majd újra itt lesznek!”. Ezt persze már nem vártam meg, mert nem egy maratoni túrára készültem, miközben nem titkolom, hogy örömmel fogtam volna még nagyobb és akár kapitális pontyokat is, de ennek nem ott és nem akkor volt létjogosultsága.
Jó látni azt, hogy a Balaton, amelyről annyi mindent hallani, az év bármely időszakában képes megajándékozni a horgászokat. Nem kell hozzá más, mint naprakész információ, kitartás és némi szerencse. Jövő tavasszal újra próbálkozom, mert a Balatonon horgászni jó!!! :)
Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
