A feederhorgászat napjainkban már olyan szerteágazó stílusirányzatokra bontható, ami a finom light feederezéstől a nagy távolságra, nagy halakra való feederezésig terjed. Én leginkább a nagyhalas feederhorgászatot művelők táborát erősítem, azonban semmi újtól nem zárkózom el, ha a pontyok megfogásáról és a feeder technikáról van szó. Így jutottam el odáig, hogy a heavy feederek helyett light feederekkel a kezemben vettem üldözőbe a Lencsés-tó pontyait hideg vízi körülmények között…
A light feeder technika leheletfinom eszköztára és sikeressége a hideg vízi horgászatok alkalmával különösen felértékelődik. Helyes használatával némi túlzással bármikor eredményesek lehetünk, akár a leghűvösebb időszakban is, ha mindent a helyén kezelünk.
Hogy magam is meggyőződjek erről, egy általam rég nem horgászott vízre látogattam el, ahol minden körülmény adott volt egy gyors, pörgős horgászathoz. A Szegeden található Lencsés-tavon a víz kiváló adottságainak köszönhetően az év bármely időszakában szép fogásokban lehet részünk. Persze ez a valóságban olykor nem ilyen egyszerű, de ha mindent a halak ízléséhez igazítunk, akkor a siker garantált!
![A Lencsés-tó egy 7 hektár kiterjedésű, remekül halasított horgászvíz. Egész évben szép számmal látogatják a horgászok, így a halak el vannak kényeztetve januártól decemberig A Lencsés-tó egy 7 hektár kiterjedésű, remekül halasított horgászvíz. Egész évben szép számmal látogatják a horgászok, így a halak el vannak kényeztetve januártól decemberig](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A tél nyomasztó közelsége az aranysárga ruhát öltő fűzfákon és a kifejezetten csípős hideg időjáráson is tetten érhető volt. A horgászat napján szinte teljesen üres tópart fogadott, ami itt nem igazán gyakori látvány A tél nyomasztó közelsége az aranysárga ruhát öltő fűzfákon és a kifejezetten csípős hideg időjáráson is tetten érhető volt. A horgászat napján szinte teljesen üres tópart fogadott, ami itt nem igazán gyakori látvány](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az első benyomás a Fine Carp Light feederbotokról:
Türelmetlenül vártam, hogy végre kipróbálhassam a By Döme – Team Feeder Fine Carp 3,60 m Light / 3,90 m Light feederbot párost! Egy heavy feederhez szokott horgásznak elsőre szokatlanul könnyű, nagyon kecses bot benyomását keltik, azonban az erőtartalék érezhetően megvan bennük. A horgászat során, mindkét botba a legerősebb, 2 oz jelzésű spiccet tettem, hogy a kiszemelt 40-50 méteres távolságot kényelmesen meg tudjam horgászni.
![Elegáns megjelenés és karcsú bottest, ami már első látásra is szembetűnő! Izgatott voltam, hogy milyen élményeket tartogatnak ezek a botok egy-egy halfárasztás során… Elegáns megjelenés és karcsú bottest, ami már első látásra is szembetűnő! Izgatott voltam, hogy milyen élményeket tartogatnak ezek a botok egy-egy halfárasztás során…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Finom botokhoz finom orsók! Mindkét feederbotomra első fékes By Döme Team Feeder – Power Fighter orsó került 4000-es és 5000-es méretben. Sima futás, precíz fék, gyönyörű zsinórprofil jellemzi ezeket az orsókat Finom botokhoz finom orsók! Mindkét feederbotomra első fékes By Döme Team Feeder – Power Fighter orsó került 4000-es és 5000-es méretben. Sima futás, precíz fék, gyönyörű zsinórprofil jellemzi ezeket az orsókat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A horgászat stratégiáját a hideg víz ellenére eléggé gyors üteműre terveztem. Ez pontosabban annyit jelentett, hogy 10 percnél tovább egyszer sem hagytam bent a végszerelékem. Tudtam, hogy a Lencsés-tó kivételes halállománnyal bír, így a sűrű dobásokra egy idő után oda kell, hogy álljon a hal. Remek támpontnak bizonyult a velem szembe található, víz közepén elhelyezkedő, úgynevezett „stég”, aminek a jobb és bal oldalát céloztam. Ez távolságban a fentebb is említett 40-50 métert jelentette, aminek a meghorgászása az olykor feltámadó szélben sem okozott problémát.
![A kapásokra nem kellett sokat várni, így végre megtapasztalhattam a Fine Carp Light Feederbotok igazi erényeit. A lágy karakter ellenére kellő erővel rendelkeznek, amivel a halak… A kapásokra nem kellett sokat várni, így végre megtapasztalhattam a Fine Carp Light Feederbotok igazi erényeit. A lágy karakter ellenére kellő erővel rendelkeznek, amivel a halak…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… gyorsan a szák közelébe terelhetőek! Mindezt teszik úgy, hogy komoly élményekkel halmozzák el a horgászt! … gyorsan a szák közelébe terelhetőek! Mindezt teszik úgy, hogy komoly élményekkel halmozzák el a horgászt!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szép tükörponttyal indult a nap, ami a hal méretétől függetlenül örömmel töltött el. Ahogy mondani szokták, ilyenkor már minden halat becsüljünk meg! Szép tükörponttyal indult a nap, ami a hal méretétől függetlenül örömmel töltött el. Ahogy mondani szokták, ilyenkor már minden halat becsüljünk meg!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A tó nagytestű kárász- és keszegállománnyal is rendelkezik. Ezen a horgászaton a kiló feletti kárászok rendre megérkeztek a pontyok mellé A tó nagytestű kárász- és keszegállománnyal is rendelkezik. Ezen a horgászaton a kiló feletti kárászok rendre megérkeztek a pontyok mellé](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A finom method végszerelék kiegészítői:
Ahhoz, hogy a horgászat gördülékenyen és persze eredményesen teljen, bizony nem árt a végszerelékünk fontosabb elemeit lefinomítani. Törekedjünk arra, hogy a felkínálásra szánt csalikra és etetőanyagokra a halak teljesen gyanútlanul csábuljanak el. A túlhorgászott vizek egyébként is minden esetben megkövetelik ezt, így nem árt pontról pontra átgondolni, megtervezni a végszerelékünk kiegészítőit. Erre a horgászatra a következő végszerelék kiegészítőknek szavaztam bizalmat:
![Vékonyhúsú horog, valamint pici, szakállnélküli horog kerül vékony fonott zsinórból kötött előkéimre. Az átlátszó 18-as By Döme TF – Super Sensitive főzsinór és a Haldorádó Method Flat mini kosarak is mind-mind finom horgászatokra születtek Vékonyhúsú horog, valamint pici, szakállnélküli horog kerül vékony fonott zsinórból kötött előkéimre. Az átlátszó 18-as By Döme TF – Super Sensitive főzsinór és a Haldorádó Method Flat mini kosarak is mind-mind finom horgászatokra születtek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az apró finomításoknak köszönhetően szinte nem volt kapásmentes időszak a horgászat alatt Az apró finomításoknak köszönhetően szinte nem volt kapásmentes időszak a horgászat alatt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mi kerüljön a Method Flat mini kosárba?
A hideg víz miatt indokolt volt egy igazán tartalmas etetőanyag használata, viszont figyelembe kellett vennem azt is, hogy a sűrű dobások miatt gyors oldódást is produkáljon. Ráadásul a Method Flat mini kosárral csekély mennyiség juttatható be dobásonként, így még inkább felértékelődik annak a kevésnek a minősége! Röviden: egy magas beltartalmú, intenzív íz- és illatanyaggal rendelkező, gyors oldódású keverékre bíztam a horgászat kimenetelét…
![A Maximum Green etetőanyag egy igazán fogós, négy évszakos keverék, aminek fogósságát többféleképpen is tovább fokozhatjuk! Aromák helyett ezúttal Chilis Tintahal ízesítésű Fluo Micro Method Feed Pelletet kevertem hozzá A Maximum Green etetőanyag egy igazán fogós, négy évszakos keverék, aminek fogósságát többféleképpen is tovább fokozhatjuk! Aromák helyett ezúttal Chilis Tintahal ízesítésű Fluo Micro Method Feed Pelletet kevertem hozzá](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A végeredmény egy színben, ízben, összetevőkben gazdag… A végeredmény egy színben, ízben, összetevőkben gazdag…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… bármilyen method kosárba tölthető method mix, amivel eredményesek lehetünk az év bármely időszakában … bármilyen method kosárba tölthető method mix, amivel eredményesek lehetünk az év bármely időszakában](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A halak olykor a dobástól számított 2-3 percen belül tekerték karikába (szó szerint…) feederbotjaimat. A Fine Carp feederbotokkal valóban minden hal fárasztása élményszámba megy A halak olykor a dobástól számított 2-3 percen belül tekerték karikába (szó szerint…) feederbotjaimat. A Fine Carp feederbotokkal valóban minden hal fárasztása élményszámba megy](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A gyors, ütemes horgászat miatt a halak szépen beálltak elém, ennek eredményeként egyik halat szákolhattam a másik után A gyors, ütemes horgászat miatt a halak szépen beálltak elém, ennek eredményeként egyik halat szákolhattam a másik után](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A horgászat folyamán a nagytestű kárászok megfogása ugyanolyan örömet jelentett… A horgászat folyamán a nagytestű kárászok megfogása ugyanolyan örömet jelentett…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… mint az átlagos méretű pontyoké! Gondtalan kikapcsolódás, élményekkel halmozva, mindez kint a szabadban. Részben erről (is) szól a horgászat! … mint az átlagos méretű pontyoké! Gondtalan kikapcsolódás, élményekkel halmozva, mindez kint a szabadban. Részben erről (is) szól a horgászat!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az ideális csali: Haldorádó Hybrid Method Pellet
Teljes joggal merülhet fel a kérdés, hogy egy ilyen halsűrűségű vízen, ahol a horgászatunk minden eddig átvett részlete stimmel, milyen jelentőséggel is bír maga a csali. A kérdésre a válasz inkább az, hogy ha előttünk a hal, azt milyen gyorsan tudjuk kapásra bírni! Ekkor értékelődik fel a tökéletesen felkínált, ideális csali kérdése. Ezen a horgászaton a Haldorádó Hybrid Method Pellet volt az ideális választás, ami mindvégig 7 mm-es Haldorádó Csalitüskére került fel.
Még egy apró érdekesség: sokadik horgászaton bizonyosodik be, hogy mennyire fontos is a felkínált csali színe. Ismételten bizonyosságot nyert, hogy ez is kulcsfontosságú pont. A Hybrid Pelletek közül volt egy ízvilág, ami kiemelkedően teljesített, talán nem véletlenül…
![Ha piros és narancssárga csali került fel a csalitüskére, akkor a kapások érezhetően gyorsabban érkeztek. Szándékosan kipróbáltam más színeket, ízeket is, de a kapások intenzitása jelentős mértékben csökkent, így a Chilis Tintahal ízvilág lett az abszolút favorit Ha piros és narancssárga csali került fel a csalitüskére, akkor a kapások érezhetően gyorsabban érkeztek. Szándékosan kipróbáltam más színeket, ízeket is, de a kapások intenzitása jelentős mértékben csökkent, így a Chilis Tintahal ízvilág lett az abszolút favorit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Szépséges tőponty a hideg vízből. Ebben az időszakban csak a legfinomabb falatokkal lehetünk igazán sikeresek Szépséges tőponty a hideg vízből. Ebben az időszakban csak a legfinomabb falatokkal lehetünk igazán sikeresek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Horgászat összegzése, tapasztalatok:
A rövid nappali időszaknak köszönhetően alig 6 órát tudtam horgászattal eltölteni a Lencsés-tavon. Azonban, ez az idő is elegendő volt ahhoz, hogy a finom light feeder technikának köszönhetően felejthetetlen élményekkel gazdagodjak. Szám szerint 19 kapásig jutottam, aminek elkövetői nagy részben pontyok és kárászok voltak. Bátran javaslom ezt a technikát és a cikkben bemutatott csalogatóanyagok kipróbálását bárkinek, aki nem riad vissza a hideg vízi horgászatoktól!
![Olykor elég egy csöppnyi kosár is a sikerhez! Nyugodt szívvel ajánlom minden feederhorgásznak a light technikát, ahol valóban minden hal megfogása egy élménnyel ér fel… Olykor elég egy csöppnyi kosár is a sikerhez! Nyugodt szívvel ajánlom minden feederhorgásznak a light technikát, ahol valóban minden hal megfogása egy élménnyel ér fel…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Héjja Bernadett