Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Elég egy pillantást vetni a Guru QM1 Barbless horgaira és rögtön látszik, hogy ezeket úgy tervezték, hogy kitűnjenek a horgok piacán. A különleges, erősen csapott horoghegy és a rövid szár egy precíz mérnöki tervezés eredménye annak érdekében, hogy még több halat sikerüljön megakasztani, majd partra segíteni. Az akasztás pillanatában a különleges horoghegy könnyedén hatol át a hal száján, biztos akadást elősegítve ezzel. A horog tökéletes a hajszálelőkén való csali felkínáláshoz. Ez a horog különleges PTFE bevonatot kapott, ami segít megőrizni hegyét, élettartamát. Ez a horog kis tartódobozban kerül forgalomba.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Elég egy pillantást vetni a Guru QM1 Barbless horgaira és rögtön látszik, hogy ezeket úgy tervezték, hogy kitűnjenek a horgok piacán. A különleges, erősen csapott horoghegy és a rövid szár egy precíz mérnöki tervezés eredménye annak érdekében, hogy még több halat sikerüljön megakasztani, majd partra segíteni. Az akasztás pillanatában a különleges horoghegy könnyedén hatol át a hal száján, biztos akadást elősegítve ezzel. A horog tökéletes a hajszálelőkén való csali felkínáláshoz. Ez a horog különleges PTFE bevonatot kapott, ami segít megőrizni hegyét, élettartamát. Ez a horog kis tartódobozban kerül forgalomba.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.