Korai ébredésem után tiszta, csillagos égbolt és didergető hideg fogadott az udvarra lépve. Mivel előző este már mindent összekészítettem, kényelmesen fogyaszthattam el reggeli kávémat, s vártam, hogy megérkezzen horgászbarátom, Császár Bence, aki vállalta, hogy a zord, embert próbáló időjárásban velem tart és segít a fotózási munkálatokban. Mondanom sem kell, ezzel iszonyú értékes időt és energiát spórolt nekem. Hamarosan útnak indultunk, és rövid autózást követően már a vízparton szemlétük a körülményeket.
Otthon még csak hűvös szellő mozgatta időnként a levegőt, viszont a halőrház ajtajából felemás érzésekkel szemléltük, amint a viharos szél olyan tarajos hullámokat korbácsol a tó felszínére, ami még a reggeli táplálék után kutató kacsákat is kiűzte a vízből. Nem meglepő módon, csak mi voltunk a tavon.
No, nem baj, tudtuk, mire vállalkozunk! Vendéglátónk volt olyan kedves és megengedte, hogy behajtsunk autóval, ezzel megkímélt minket attól, hogy kiskocsival húzzuk be a felszerelést horgászállásunkhoz, a túlsó partra. (Ez normál esetben tilos manőver!) Ennek hála, gördülékenyen és gyorsan ment a készségek összeállítása. Táborhely kialakításról jelen esetben nem beszélhettünk, mert a horgászathoz legszükségesebb elemeken kívül mindent a csomagtartóban kellett hagynunk, különben egy szempillantás alatt elragadta volna a szél. Később az extra méretű pontybölcsőmet még vizes állapotában is csak úgy tudtuk a helyén tartani, ha egy tövig földbeszúrt menetes ágashoz kötöttük. A horgászat megkezdése előtt 7-7 alapozó dobást hajtottam végre mindkét botommal. Taktikám szerint a hosszabbik feeder zsinórját 40-45 méterre akasztottam ki az orsó klipszébe, míg a 3,90-es Espirit feedert 30 méteres távra kalibráltam. Miután ez megtörtént, izgatottan vártam az első érdeklődőt.
Magam is meglepődtem, hogy az először bevetett készség botspiccét pár perc múlva el is tekerte az elkövető, amit pár perc fárasztás után sikerült megszákolni. Egy gyönyörű tükörponty volt abból a 2-3 kilogrammos mérettartományból, ami a tóra pontyállományára leginkább jellemző. Amíg a fényképeket készítettük róla, hirtelen a másik botom is bőszen görbülni kezdett. Bence gyorsan visszaengedte a tükröst, én pedig lelkesen szaladtam a bothoz, hogy megkezdjem az újabb fárasztást. Ezúttal egy szép, egészséges tőponty érkezett, amely előző társához hasonlóan rövidesen újra szabadon úszhatott tovább. Nagyon örültem, hogy ennyire biztatóan indult a reggeli halfogás, és beigazolódni látszott az elképzelésem, miszerint az időjárás csak számunkra lesz kedvezőtlen, s nem a halaknak. Visszarepítettem szerelékeimet a helyükre.
Húsz percet kellett várnom csupán, és hosszabbik feederbotom ismét kapást jelzett. Nagyon lassan, de határozottan görbült a medium rezgőspicc, amire érdeklődve suhintottam rá. Miután felvettem a kontaktust, nagyon érdekes volt a túloldalról érkező ellenállás, mert gyakorlatilag semmilyen önálló mozgást nem produkált a hal, csak a „holtsúly” többletét éreztem. Óvatosan pumpáltam magam felé, ennek hatására hamar megérkezett a partközeli zónába. Abban biztos voltam, hogy nem tereptárgyat húzok, és hal van a horgon, de gyanús volt, hogy erőtlenül hagyta, hogy vontassam, amerre akarom. Ez addig a pillanatig tartott, amikor először sikerült felhúznom a felszínre, és a csúcsos torpedó orra áttörte a hullámzó vizet. „Amur! Ez aztán a meglepetés!”, mondtam a halat látva. Amint megérezte a part közelségét, és a levegő megérintette, egy bődületes erejű csapással megfordult és 20 méteres kirohanással tört vissza a mélybe. Hiába volt hideg a víz, és lelassult a szervezete, nem hazudtolta meg magát, kitartóan küzdött. Az előbbi mozzanatsort még háromszor megismételte, majd ezt követve fáradtan terült el előttem és várta, hogy megmerítsem. Mikor alátoltam a szákot, még egyszer heves fejrázásba kezdett, de már nem volt esélye, mert a háló körbeölelte.
Széles mosollyal álltunk Bencével a pontybölcső felett, így szemléltük a csodálatosan szép, hibátlan, ezüstös halat. Igyekeztünk a lehető leggyorsabban elkészíteni néhány fotót róla és aztán visszahelyezni éltető közegébe, hogy véletlenül se sérülhessen meg, ne szenvedjen kárt az erős hideg szél miatt. E fogás után gyakorlatilag állandóvá váltak a kapások. Sőt, olykor növekedett az akciók üteme. Volt, hogy egyszerre jelentkeztek a kapások a két boton, volt, hogy 5-10 perc elteltével, de fél óránál többet egyszer sem kellett várni. Ahogy telt az idő, úgy sűrűsödtek a sötét felhők, és kezdett visszahűlni a levegő. E borultság azonban szerencsére egyáltalán nem volt hatással a halak táplálkozására.
Kedves vendéglátónk mindeközben többször is bizonyította példamutató figyelmét és törődését. Látva, hogy milyen kitartóan dacolunk az elemekkel, többször is kijött hozzánk egy-egy finom meleg teával, kávéval. Épp vele beszélgettünk, mikor ismét erőteljes pontykapásnak vágtam be a közelebbi etetésemen lévő botommal. Azonnal érezhető volt, hogy ezúttal nagyobb tömegű hal akasztja meg mozdulatomat. Határozottan indult oldalra és az eddigiekkel ellentétben nem ütötte a zsinórt.
Méterről méterre fárasztottuk egymást, majd tízperces izgalmas küzdelmet követően egy gyönyörű, duci tükörpontyot sikerült megszákolnom. Noha nem volt igazán kapitális példány, biztos voltam benne, hogy ő az aznapi legnagyobb, amit addig fogtam.
A mérlegelésnél 5,36 kilogrammnál állt meg a számláló. Jóleső búcsút vettem a szép élményt adó haltól, mikor növekvő intenzitással kezdtek kopogni kapucnimon a rosszalló esőcseppek. Aggódva néztünk a további órák elé, mivel még épphogy csak túljártunk a nap felén, de szerencsénkre a hatalmas szél hamar eltolta felőlünk a megnyílt esőfelhőt, és legalább a csapadék nem nehezítette tovább a dolgunkat.
Érdekes volt, hogy az addig tökéletesen működő csalikra egyre kevesebb kapás érkezett. Folyamatosan próbálkoztam a különböző ízek és lebegtetési mértékek, előkehosszak variálásával, ám végül egy viszonylag nagyméretű, kikönnyített Oldódó Lebegő és Red Halibut Carp Pellet kombinációja váltotta ki újra a tó halainak intenzív táplálkozását. Ennek vonzó hatása mellett nagyon hasznos tulajdonsága volt, hogy gazdaságos horgászatot biztosított. Addig sikerült fognom a pontyokat egy-egy ilyen csalival, amíg maguktól le nem estek a csalitüskéről vagy a hajszálelőkéről.
Miközben sikerült stabilan tartani a halfogás ritmusát és szépen zsákmányolni a pontyokat, fokozatosan kezdett sötétedni körülöttünk az ijesztően szürkére simult égbolt. Sejtettem, hogy ezt már nem ússzuk meg „pár cseppel”, mint az előző hullámot, és ebben sajnos rövidesen igazam is lett… Iszonyú gyorsasággal kezdett ömleni a hideg eső, amivel a süvítő szél kisvártatva nagy mennyiségű jeget is hozott. Majdnem eljutottam arra a pontra, hogy abbahagyjam a horgászatot, hiszen egy árva ernyőt sem tudtam magam fölé állítani, mert úgy hajtogatta volna egy groteszk origamivá a szélvihar, mint valami papír fecnit, nem is beszélve arról, hogy jó esetben a következő településen tette volna le. Szerettem volna beülni az autó melegébe, hogy menedéket találjak, de a halak másként írták a forgatókönyvet, mert még a korábbiaknál is hamarabb húzták el a bevetett csalikat. Ekkora egészen 1 Celsius-fokosra csökkent a levegő hőmérséklete, kissé bizarr látvány volt, ahogyan sűrű párába burkolózott minden lélegzetem.
Mivel thermo ruhám maximális védelmet nyújtott az ítéletidő ellen, nem bántam, hogy így alakult, mert izgalmas és emlékezetes élményekkel gazdagodtam. A horgászat utolsó órájában végre megszűnt az eső, javult az időjárás. Elő-előbukkant a lenyugvó Nap, ami gyönyörű aranyszínt festett a megszelídült felhők palástjára. Mivel a kapások kezdtek megritkulni, elhatároztuk, hogy mi is ritkulóra fogjuk magunkat a partról, és még világosban összepakolunk. Már csak az egyik botom volt beélesítve, mikor megérkezett a nap utolsó érdeklődője. Rendkívül kitartóan, és állhatatosan küzdött, mindvégig tartotta a mélységet, eleinte még a part menti sekélyebb vízben sem hagyta magát felszínre húzni. Végig úgy hittem, hogy ez a hal fogja átvenni az első helyet az aznapi méretsorban, ám végül 4,97 kilogrammjával az előkelő második helyre került.
Fantasztikusan szép, minden porcikájában tökéletes, izomtól duzzadó tőponty volt, szívmelengető volt gyönyörködni a testén megcsillanó alkonyati napsütésben. Boldogan engedtem útjára, majd visszatértem a felszereléseim csomagolásához. Miután az utolsó táska felett kattant a csomagtartó zárja, megcéloztuk a halőrházat, ahol elbúcsúztunk Laci bácsitól és ettől a remek horgászvíztől, ami ismét feledhetetlen élményekkel ajándékozott meg.
Összegzés:
Őszintén megvallva, nem sok jóra számítottam a horgászatot megelőző napokban. Tudva, hogy a front hatására mennyire elromlik az időjárás, annak is örültem volna, ha pontyot tudok fogni. Ezzel ellentétben olyan csodálatos napot sikerült zárnom, ami az első látogatásom alkalmával magasra tett lécet is túlszárnyalta. Összesen 47 db pontyot sikerült fognom 102,23 kilogrammos összsúlyban. Ezek közül a legnagyobb 5,36 kg-os súllyal bírt.
Hihetetlenül boldog voltam, hogy bevált fogós etetőanyagokról és csalikról alkotott tervem. Ismét kifogástalanul tette a dolgát Nevis felszerelésem minden eleme, tökéletes társnak bizonyultak ehhez a remek horgászathoz. Egyetlen percét sem bántam a jéghideg esőben didergésnek, ázásnak-fázásnak, hiszen mindent megkaptam, amit csak kívánhattam egy ilyen kora tavaszi horgászattól. Jó példája volt ez a nap, hogy sosem szabad feladni a terveinket, ellenben a feltétlen vízparti komfortérzetünkkel, amely sokszor külön utakon jár az eredményességgel…
Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence, Putz Tamás, Google Earth
