2010 igazán remek év volt. Az esztendő zömét kitöltő békéshalas szezon sok-sok kellemes meglepetést tartogatott. A tanulságos, hasznos tesztnapok és az izgalmas versenyek mellett legszívesebben talán az átlagos, afféle „tétnélküli”, valódi kikapcsolódást nyújtó horgásznapokra emlékszem vissza. A már-már nyakunkon lévő tavasz, a tél folyamán beszerzett megannyi újdonság és az állandó horgászvágy hatására egyre nehezebb maradásra bírni magam. Tudom, már nem kell sokáig várnunk, és újfent édes vízparti levegőt lélegezve hódolhatunk szenvedélyünknek. Ekkor különösön jól esik felidézni egy-egy nyári emlékünket és elmerülni abban. Ezen sorokat írva ezt tettem én is. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, tartsatok velem, nézzük együtt, mi is történt aznap!
Nyár derekán járt az idő, mikor egy forró augusztusi délután megcsörrent a telefonom. Állandó horgásztársam, Józsi volt az, és afelől érdeklődött, lenne-e kedvem horgászni egyet másnap. Más körülmények között egy ilyen kérdésre automatikus igenre számíthatott volna, ám ezúttal más volt a helyzet. Régóta ismert már és tudta, hogy a nyári 40 Celsius-fok feletti kánikulában többnyire az éjszakai horgászatokat helyezem előtérbe. Rövid esélylatolgatást és győzködést követve sikerült rábeszélnie a horgászatra, és megegyeztünk a helyszínben is. Mindketten kellemes, egyszerű horgászatra vágytunk, a meleg ellenére is jó fogási esélyekkel, így nem volt kérdéses, hogy a közelben lévő Eldorádó Horgászpark 1-es számú tavát választjuk. Egyeztettük az időpontot, majd előkészítettük a legfontosabbakat másnapra.
A reggel hamar eljött. Izgalommal, reményekkel telve indultunk útnak a derengő félhomályban. Ezúttal is sikerült elsőként érkeznünk a tóhoz, ám az időpont kicsit túl korainak bizonyult. „Sebaj!”, gondoltuk, hiszen a kapunyitásra várva remek lehetőség adódott, hogy átbeszéljük, ki miként kívánja aznap becserkészi a halakat. Az alapkoncepció mindkettőnk esetében finomszerelékes, valamint büdös, fűszeres jellegű csalogató-, és etetőanyagokkal történő horgászatot takart. A jó hangulatú beszélgetéssel hamar eltelt az idő, és egy szempillantás alatt már a halőrházban találtuk magunkat. Elintéztük a formalitásokat, és nekiláttunk a csomagok behordásnak. A tópartra érve furcsa, ám boldogító érzés fogott el. A hajnali felszálló pára látványa, a jellegzetes madárhangok és a hátborzongató pontyugrások kellőképpen fokozták a már amúgy is jó kedvünk.
Jómagam két 3,60-as heavy karakterisztikájú feederbotot használtam aznap a legerősebb, piros színű rezgőspiccekkel. Mindkét botra 50-es méretű első fékes orsó került, dobjukon 22-es monofil zsinórral. Szerelékeimet tekintve két, működési elvében megegyező, ám eltérő felépítésű és kivitelezésű metodikát alkalmaztam. Az egyik a már etalonnak számító, sokak által ismert, egyszerű gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosaras szerelék. Ennek lelke egy 25 grammos kosár volt, melyet egy 8 mm-es gumigolyó, majd egy 10-es méretű gyorskapocs követett. A másik, kissé „durvább” szerelék egy 35 grammos method feederkosárból - amit némi (kb. 15 cm) szilikon gubancgátló csővel egészítettem ki -, illetve a fent említett kiegészítőkből állt. Horogelőkém mindkét szereléknél 15 cm hosszú, 0,12 mm átmérőjű fonott zsinór volt, melyek végére Gamakatsu 2260B típusú, 6-os méretű horgot kötöttem.
Sorjában, szisztematikusan haladva hamar elkészültünk a felszerelések előkészítésével, majd nekiláttam az utolsó, ám annál sarkalatosabb feladatnak: az etetőanyag összeállításának. Keverékem egy már jól bevált, sokat bizonyított mixtúra volt, mely az adott vízterületen, illetve időszakban úgy vélem, tökéletes választás.
- 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete
- 1 kg Haldorádó Fűszeres Hal
- 1 dl Haldorádó Aroma Tuning Tenger Kincse
- 1 dl Haldorádó Aroma Tuning Fűszeres Hal
- 0,5 kg főtt mag mix (kukorica, búza, napraforgó, vörös köles, repce)
A megszokottal ellentétben a keverék elkészülte után nem az alapozó etetés következett. Mivel a tavon elsőként választhattuk ki a legjobbnak vélt horgászhelyeket, lehetőség nyílt a 10-, illetve 11-es számú állások elfoglalására. Véleményem szerint ez a tó 2 legeredményesebb állása. Egyedi fogósságuk abban rejlik, hogy minden más hellyel ellentétben a túlparton nem egybefüggő nádfal helyezkedik el, hanem egy az utóbbit megszakító, vízbe nyúló, ágas-bogas fa. Ez a frekventált haltartó hely oly mértékben koncentrálja egységnyi területre az év minden szakaszában a halakat, hogy nem láttam indokoltnak bármilyen előetetést. A terület meghorgászása - hangsúlyozom - nem egyszerű! A terebélyes, szerelékmarasztaló ágak a vízfelszínnél nem érnek véget, sőt a víz alatt még szélesebben terülnek el, mint a szárazon. A lehető legjobb választás, ha az akadó pereme és a balról folytatódó nádfal találkozási pontjához juttatjuk a szerelékünket, ami ugyan kockázatos, nem épp egyszerűen kivitelezhető feladat, ám amennyiben sikerül, az eredmény súlyos kilókban mérhető! S még ha ez sikerült is, botunk folyamatos figyelmet, kapás esetén pedig gyors, határozott reakciót igényel, hisz a halunk igen rövid idő alatt célba veheti és elérheti a veszélyesen közeli akadót, amely biztos halvesztést jelent!
Etetőanyag bekeverve, botok a helyükön, kezdődhetett a horgászat!
Alig telt el a bedobástól számított húsz perc, máris megérkezett az első jelentkező. Épp a környezetemben lévő apróságokat rendezgettem, mikor láttam, hogy a jobb oldali botom spicce határozottan görbül. Bevágás után átlagos, normál erejű pontyot éreztem a horog végén, melyről négy-öt perc elteltével meg is bizonyosodhattam. Pikkelyes ellenfelem talán épp az utolsó tiszteletkörét tette volna meg a merítés előtt, amikor egy váratlan hang kizökkentett a gondolataimból és keresztezte terveimet. Hátranéztem, és döbbent izgalommal vettem tudomásul, hogy a másik orsóm dobjáról valaki féktelen tempóban húzza a zsinórt. Tudtam, nincs idő tétovázni, és mivel Józsi épp a parkolóban tartózkodott, egyedül kellett megoldást találnom. Hátraléptem, és egy határozott, bevágással honoráltam a kapás vehemensségét. Éreztem, ez a bevágás is ült - a botot összeszorított fogakkal visszahelyeztem a bottartó állványra. Másik, már-már végletekig kifárasztott pontyom alá toltam a merítő szákot, matracra fektettem, majd letakartam, hogy véletlenül se sérülhessen meg, amíg leendő sorstársával törődöm. Remegő lábakkal futottam vissza a másik botomhoz, és kíváncsian vártam, vajon mi történt az eltelt cirka fél perc alatt. Nagyjából 20-25 métert húzhatott le a hal az orsó dobjáról, aminek köszönhetően már messze járt az akasztás helyétől. Szerencsére ezúttal senki nem horgászott balról mellettem, így nyugodtan mehettem a halam után. Nem akartam, hogy a másik pikkelyes túl sok időt töltsön a levegőn, így a megszokottnál kissé jobban erőltetve, hamar sikerült a part közelébe tereltem, majd megszákolnom az elkószált pontyot.
„Ez igen! Ilyen kezdésre magam sem számítottam!”, adtam hangot elégedettségemnek. Elláttam a horog ütötte sebeket, majd egy-két fénykép készítését követően szabadon eresztettem mindkét reggeli vendégem. A sikert hozó csalikombináció az első pontynál egy-egy szem Magyar Betyár és Fekete Gyémánt oldódó pellet egyvelege volt, míg a második halnál füzér formájában felkínált és Magyar Betyár dipbe áztatott 3 szem Kék Villám csemegekukorica bizonyult fogósnak, amit a fenéktől 2-3 centiméterre meg is lebegtettem. A hasonló folytatásban bízva újakat dobtam és vártam, miként reagálnak a tó bajszos lakói. Mint az később kiderült, a halak étvágya eztán sem hagyott alább… Nagy örömömre a továbbiakban sikerült még öt, az eddigiekhez hasonló méretű pontyot partra segítenem.
Ezzel el is érkeztünk a déli órákhoz, és az ezzel járó tűző napsütéshez. A tó sajátosságai kapcsán említést érdemel, hogy a halak táplálkozása szinte minden évszakban meglepően periodikus. Az esetek többségében reggel, illetve a 15 órától napnyugtáig terjedő időszakban lehetünk a legeredményesebbek. Megszokott jelenség, hogy mikor a túlparti nádas előtt elterülő 1-2 méteres sávra árnyék vetül, a halak aktivitása sokszorosára nő. Persze, kivételek „mindig, minden körülmények között” :) vannak, ezért ugyanúgy vártuk az esetleges kapást, mintha a délutánban járnánk. Józsival behúzódtunk a tóparti fák kellemes, hűs rejteket adó árnyékába, és bíztunk a pontyok étvágyának fokozódásában.
Sajnos ezúttal nem így történt, a jelentkezők száma továbbra is stagnált - a tó halai a megszokott menetrendet követték. Az egyhangú órákat csupán egy szürkeharcsa kölyök határozott kapása tette színesebbé.
Délután 15 óra körül járt az idő, mikor elhatároztam, ideje csalit váltani! Épp a jobb oldali botomért nyúltam, mikor észrevettem, hogy a spicce váratlanul kiegyenesedett. Rátekertem, melynek eredménye az „ejtős” kapás folytatása volt. Ezen a tavon - főleg nyári időszakban - ez nagyon ritka esemény, ezért csak egy keszeget feltételeztem a túloldalon. Bevágtam, ám legnagyobb meglepetésemre félúton megállt a kezemben a bot. Fantasztikus izgalom és egyfajta kellemes döbbentet lett rajtam úrrá, mikor ráemeltem és éreztem, bizony egy darabosabb ellenféllel hozott össze a sors. A hal eleinte csak feltűnően kis helyen és sejtelmesen lassan mozgott, majd ezt követően megkezdte ellentmondást nem tűrő, oldalra irányuló kitöréseit. A kezdeti szakasz heves küzdelme sejtette velem, hogy valószínűleg jól akadt a horog, ezért az erőteljesen húzások kompenzálására folyamatosan szorítottam a fékcsillagon Az erőviszonyokat jól demonstrálta, hogy orsóm továbbra is olyan tempóban adagolta a zsinórt, mint ha csak bekapcsolt nyeletőfékkel fárasztanék. Négy-öt küzdelmes perc elteltével sikerült némileg lelassítanom a halat, de bizony még messze volt a „csata” vége. A halam messze volt, és ami a legrosszabb, túlságosan sikerült jobbra eltávolodnia.
Tudtam, hogy a mellettem lévő - szerencsére üres - állás előtt a víz tekintélyes akadót rejt, és vélhetően itt kell pontot tennünk a küzdelem végére. Teltek-múltak a percek, és ugyan fokozatosan sikerült a partközeli régióba terelnem, az állhatatos uszonyos a fáradtság legkisebb jelét sem mutatta. Mikor először sikerült a felszínre kényszerítenem, válaszként csaknem a vízig görbítette botomat, és majd 10 méteres kirohanást produkált. Sejtésem sajnos beigazolódott: e mozzanatot követően a ponty egyenesen megcélozta az előttem lévő fatörzset. Az ahhoz egyre közelebb feltörő burványok éreztették velem a helyzet komolyságát. „Ennek a fele sem térfa!”, mondtam, és a következő percben már cipő nélkül igyekeztem a vízbe, egyenesen az akadó elé. Az adott szituációban ezt láttam a legkézenfekvőbb megoldásnak, amit utólag cseppet sem bántam. Könnyedén, határozottan tudtam átvenni az irányítást, és ezzel eltántorítani célja felől. Egy-egy dinamikusabb húzást követően kiadta utolsó erőtartalékait, és az eleinte fáradhatatlan ellenfelem magatehetetlenül terült el a vízfelszínen. Mi tagadás, rendkívül élvezetes volt a vízben állva, a hallal egy közegben befejezni a fárasztást.
A végére jómagam is kellemesen elfáradtam, de nagyon örültem. „Gyorsan mérjük meg a pontos súlyát!”, adtam hangot izgatottságomnak, és neveztem meg a procedúra következő lépését. A gyönyörű tükörponty hihetetlenül vaskos, széles volt, így kíváncsian vártam, vajon mekkora lehet. A mérlegelés során pontosan 9,10 kg-os súlyt állapítottunk meg. Néhány gyors fénykép elkészítését követően visszahelyeztem éltető elemébe, és útjára engedtem a mélyebb vizek felé. Nagyszerű érzés volt kifárasztani és szákba terelni ezt a csodás halat. Már akkor tudtam, maradandó, szép emlék marad! :) A további fogásban bízva újakat dobtam és vártam, hogy a csalim ismét elcsábítson valakit a tó másik feléről. A csali újfent az eddig leginkább eredményes Magyar Betyár - Fekete Gyémánt oldódó pellet kettőse volt.
A délutáni órák közeledtével és az egyre emelkedő légnyomás hatására biztos voltam benne, lesz még mit fényképeznünk a nap folyamán. Feltevésem beigazolódott, és a nap végén remek eredménnyel zárhattunk. Ugyan hasonló, termetesebb példány nem akadt horogra, de a kisebb, ám annál harciasabb „egyenpontyok” biztosították a felhőtlen szórakozást.
Az órámra pillantva fájó szívvel vettem tudomásul, hogy a hazaindulás pillanata közelebb van, mint gondolnám. Megkezdtük az oly nehezünkre eső szétszerelést, pakolást. A vöröslő nap már csak a horizont alól festette meg a gyülekező felhőket, mire csomagolásunk elkészültével búcsút vettünk vendéglátóinktól, és a mihamarabbi viszontlátás reményében útnak indultunk. Boldog elégedettséggel vettem tudomásul, hogy ezt a horgásznapot is fantasztikusan sikerült abszolválni. Józsival összesen 25 darab pontyot sikerült partra segítenünk, valamint egy kölyök szürkeharcsát, illetve egyikünknek sem volt halvesztése. Mondanom sem kell, csodás emlékekkel gazdagodtunk.
Ez a kis nosztalgia valósággal felvillanyozott! A már-már nyakunkon lévő szezonkezdés boldogsággal tölt el, és izgatottan várom, vajon mit tartogat számomra! Elöljáróban annyit, hogy a sok-sok felfedezésre váró célba vett vízterület, illetve a megannyi újdonság továbbra sem hagy feladatok és célok nélkül… :) Minden kedves sporttársamnak halban gazdag évkezdést kívánok, és legalább olyan szép élményeket, mint amiket magam is átélhettem azon a napon.
Írta: Putz Tamás (tomi9206)
Fotók: Farsang József, Putz Tamás, www.eldoradoto.hu
