Valahányszor kilátogatok egy vízpartra, mindig találkozom idősebb horgászokkal. Sokuknak meggyőződése, hogy csak a tartós meleg beköszöntével van értelme elkezdeni pontyra horgászni. Még ha viszket is a tenyerük, inkább nem is néznek ki a vízpartra, mert „úgysem jön semmi”…
Hála a közösségi médiának, szaklapoknak és a modern pontyhorgászathoz kínált széles felszerelés szortimentnek, többen váltottak és jó eredményeket érnek el már ebben az időszakban is. Ennek oka, úgy gondolom, nagyon egyszerű: a vérbeli horgász halat bármi áron szeretne fogni. Aki pedig fogékony az újdonságokra, tanulékony és nem nyugszik bele a kapástalan időszakokba, az már jó úton halad! Mindezek mellett figyelembe kell venni azt is, hogy egy adott terület milyen halfaunával rendelkezik. Könnyebb dolgunk van egy jól telepített kisebb tavon, ahol kellően nagy számban élnek pontyok, nem úgy, mint egy egyesületi vízen. Jól emlékszem arra az időszakra, amikor végre kiválthattam az ifjúsági engedélyemet. Mennyire más volt a horgászok halak táplálkozási szokásairól alkotott képe! Persze abban az időben, az akkor rendelkezésre álló eszközökkel is lehetett mindenki eredményes. Az ember igyekezett az idősebb horgászok csóvájában maradni és kitanulni mindent, amit csak lehetett.
Amikor csak időm és lehetőségem engedi, én is horgászattal töltöm a szabadidőmet. Persze tőlem sem áll távol az a gondolat, hogy egy nagy testű pontyoktól „hemzsegő” vízre látogassak inkább, de ezúttal nem szerettem volna nagyobb testű pontyokat fogni, kizárólag tapasztalatot szerezni a halak tavaszi szokásairól. Szerettem volna magam kipróbálni egy olyan vízen, amelynek állományát nagy számban teszik ki az egynéhány kilós bajszosok. A tavalyi évben több napot tudtam eltölteni a Pécstől pár kilométerre fekvő Pogányi-horgásztavon. Már az első alkalmakkor magával ragadott a szépsége, völgyzárógátas jellege és a tisztán tartott környezete. Gyönyörű, ligetes, öreg fűzfákkal beültetett partja van. Ami a tó halait illeti, nagy számban élnek itt szép, termetes ezüstkárászok is. Pontyok közül túlnyomóan a 2-3 kilósak lakják, de előfordul, hogy horogra akadnak a tó öregjei is.
Az előzetes stratégiám az volt, hogy a tó sekélyebb oldalán fogok szerencsét próbálni. Azt reméltem, hogy a napközben emelkedő hőmérséklet kicsalja a halakat erre a területre. Azonban a halőrrel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy a tó középső szakasza volt eredményes az elmúlt napokban, így inkább erre a részre esett a választásom. A reggel még fagyos volt, ezért szurkoltam a feljövő napnak, hogy mihamarabb bújjon elő a fák koronája mögül. Erre azonban még várni kellett egy ideig. Szerencsére az etetőanyagokat már előző este bekevertem, így azok csak minimális nedvesítést igényeltek. Különböző hosszúságú távdobó feedereket hoztam magammal arra az eshetőségre gondolva, ha a nagy távolság válna be inkább. A hosszabbikkal megpróbáltam egy helyre dobni, míg a rövidebbel különböző részeken próbálkozni.
Három különböző etetőanyagot kevertem be előző éjszaka. Fél csomag Pellet Pack Turbót Fagyos Ponty ízben, fél csomag Ördögűzőt, illetve ugyanennyi Master Fish etetőanyagot. Az eddigi tapasztalatok szerint sokkal több értelme van kevesebb, de annál aromásabb csalogatóanyagot alkalmazni. A Pellet Pack ennek a kritériumnak teljes mértékben megfelel, hiszen az aromát beszívó pelletszemek mindegyike egy önálló életet élő aromabomba. A fokhagymás-mandulás keverék nagyon jól működik felmelegedő vízben, amihez némi SpéciAdditive Fokhagyma kivonatot is adtam. A Master Fish etetőanyag személyes kedvencem, főleg akkor, ha a halakat nagyon nehezen lehet horogra csalni. Ez az etetőanyag arra is kiváló, hogy különböző CSL aromákkal kombináljuk.
A tavalyi horgászatok alkalmával megfigyeltem, hogy nagy számban gazdagítják ezüstkárászok, dévérkeszegek e víz halfaunáját. Ha kisebb pelletet helyeztem fel a csalitüskére, azt egyből ezüstkárász vette fel. Ezekre a kapásokra rendszerint nem is kellett 5 percnél tovább várni. Érdekes volt számomra, hogy ezek a fehérhalak kiugróan magas számban részesítik előnyben a piros színű pellet változatokat. Ezt a jelenséget más vízterületeken is megfigyeltem. Lehet, hogy a hideg vízben nekik is más ízlésük van, így a rövidebb botom csalitüskéjére egy 8 mm-es Tornado Method csalit helyeztem mangó ízben. A másik szerelékre két egymásba fordított Tornado Waftert fűztem, szintén mangó ízben.
Mindkét felszerelésem lelke method kosár volt. A hosszabbik boton egy 65 g-os Long Cast Method Feeder kosár, míg a rövidebbiken egy 45 g-os Dart XL kosár kapta a főszerepet. A főzsinór 0,22 mm-es Long Cast monofil volt, amihez 0,19 mm átmérőjű Power Pro fonott dobelőkét kötöttem. Horogelőkéket készítettem fonott, illetve monofil zsinórból is. Úgy gondolom, sokkal természetesebbé tehető a csali mozgása a vízben, ha végfülbe kötjük a csalitüskét. Hasonló elvre alapozva kötik fel Rapala-kötéssel a wobblereket a pergető horgászok. E felkötési módnak köszönhetően a csali sokkal szabadabban tud mozogni. Ha azt egy víz alatti, halúszó keltette áramlat megmozdítja, talán az óvatosabb halak aggályai is szertefoszlanak.
Jól sejtettem, hogy az első kapásokra nem kellett sokat várni. A spicc rángató mozgása már engedett következtetni arra, hogy milyen hal vette fel a csalit. Egy ezüstkárász volt a nap első hala. Meglepő módon egyik társa a duplán felkínált, nagynak számító Tornado csalit vette fel. Ezen mindenképpen változtatni kellett a későbbiek folyamán.
Szinte biztos voltam benne, hogy hasonló csalikkal csak kárászokat fognék, így olyan változtatásokon agyaltam, amikkel némileg kiküszöbölhető a horogra kerülésük. Első körben drasztikusan nagy csalikat tettem fel, ami ebben az időszakban abszurdnak is tűnhetett volna. Ha ez nem lett volna szelektáló hatású, megpróbáltam volna egy hosszabb hajszálelőkés horogelőkét kötni vastagabb zsinórból. Azt is megfigyeltem, hogy a víz szinte kristálytiszta. Ilyenkor a józan, logikus gondolkodás abba az irányba terelné az embert, hogy sötétebb színű etetőanyagra, illetve csalira váltson. A fokhagymás etetőanyag fehér színe a kárászokra nézve megcáfolta ezt. Több filmben láttam már, hogy a tiszta vizekben a rikító színű csalik fogósabbak inkább, így én is váltottam egy ilyen jellegű csalira, ami nem volt más, mint a megújult Legend Pellet család Édes Ananász ízesítésű csalijainak Wafter változata 16 mm-es átmérőben. Azonban ahhoz, hogy az apró szájak kevesebb eséllyel tudják felszippantani, keresztben tűztem meg. Sőt, a hosszabbik botomon kiegészítettem ezt a csalit egy Red Halibut pellettel Mézes Pálinka ízben, 14 mm-es átmérőben. Tavasszal ilyen nagy csali lenne a fogós? Nekem a következő órák erre egyértelmű választ adtak.
Körülbelül 40 percet vártam a bedobástól számítva. Ha az eltelt idő ezt meghaladta, akkor vagy csalit változtattam, vagy másik helyen próbálkoztam. A nagyobb csalik alkalmazása után meg is érkeztek az első pontyok. Ahogy vártam, ezek mindössze pár kilogrammosak voltak. A másik meglepő dolog, hogy olyan végszerelékeket választottak a későbbiekben is, amelynek kosarában nem volt plusz csontkukac. Próbáltam a csalitüskére is helyezni a pellet mellé, de ez sem működött olyan jól, mint amikor csak önmagában alkalmaztam. Kezdett körvonalazódni az is, hogy melyik szín az, ami döntően meghatározta a nap sikerességét. A fluo sárga színű változatok voltak a legkelendőbbek, a többi rikító színhez képest. A délelőtt folyamán összesen 6 db pontyot sikerült fogni. Mindegyiket kizárólag ananászos pellettel vagy olyan csalikombinációval, amelynek ez is alkotóeleme volt. Még a Halcohol kemény kukorica változatából készített füzérrel is sikerült pontyot fogni. A megfelelő táv a nap folyamán a 40-50 méter közötti volt.
Ahogy kongatták a delet a faluban, szinte úgy vágták el a kapásokat is. Tovább erőltettem a sárga csalikat más-más felkínálásban. Az etetőanyagokat is tovább variálgattam, ami az összetételt és a rétegek elhelyezkedését illeti. A Master Fish etetőanyag natúr változata egyáltalán nem adott halat, sejtésem szerint fekete színe miatt. Egyszerűen a nagy csalik csődöt mondtak a továbbiakban. Visszatértem a kisméretű csalik alkalmazásához. Szinte biztosra vettem, hogy a kárászok el fognak özönleni, de egyáltalán nem bántam.
Az egyik botomon meghagytam a nagyméretű csalit, a másikon céltudatosan kárászra horgásztam. Ilyen tavaszkezdést ennyi hallal nem is kívánhattam volna magamnak. 15 percnél hosszabb idő nem telt el úgy, hogy ne lett volna érdeklődés a kárászok részéről.
Jócskán a délutánban jártam már, amikor észak felől összetettebb, vastag felhők jelentek meg az égen és vetettek véget a napsütéses időszaknak. Elégedett voltam a nappal, sikerült ismét rájönni, mi kell a halaknak. A szomszédban ülő sporttársak belenyugodtak abba, hogy nem eszik a hal, és hogy nem is fogtak semmit. Ez a beszámoló nem a nagy halakról szólt, de egy napnyi tapasztalatot ismét sikerült bezsebelni. Hiába a régen megtanult és akkor még jól működő regulák, ez a horgászat is bizonyítja, hogy a halak még a józan gondolkodást is felülírják. A ma alkalmazott lépések láttán régebben jól kinevettek volna. Aztán ha akkor is rendelkezésre állt volna ennyi eszköz, csali, etetőanyag, lehet, hogy akkor is eredményesebb lettem volna. Ez már soha nem is fog kiderülni.
Írta: Horváth Ádám (adam5811)
Fotók: Horváth Ádám
