Felébredtem a hónapok óta tartó téli álmomból és elhatároztam, hogy menni kell „A Tóra”! Na, és az időjárás ezt lehetővé teszi? Az elhatározás pillanatában még nagyon távolinak tűnt a bevetés lehetősége, de nincs mese, hátha közelít a NAP! Készenlétbe helyeztem botkofferem, rendet raktam a szerelékeim között, beszereztem a legújabb halcsemegéket… és készen álltam egy igazán jó kis halas bevetésre!
Figyeltem az időjárást, az új bejegyzéseket az oldalon, no meg az egyre több apró madárka fütyürészéséből ítélve már tudtam, hogy a víz alatt is megindult már réges-rég a talán soha el sem alvó élet. Aztán minden világossá vált egy szép napon. A kertben a kis mesetavacska széléből egy picinyke aranyhalacska dobta vissza a szmájlit. Egyből tárcsáztam kedvenc sporthorgász tavam számát. Következő volt az infó: „Megtörtük. Leolvadt. Reggel 7-kor nyitunk”. Felvettem egyből az arcomra a tavacska nevét. Joker…
A cuccot csak a kocsiba kellett dobni reggel. Már rég haptákban állt a garázsban. Aztán már robogtunk is. Jó, nem értünk oda túl korán, de azért nyomtam a gázt, ahogy lehetett. A reggeli 3 fok ellenére azért volt egy pár hozzám hasonló, halszag után sóvárgó nyugtalan sporttárs. Mondjuk, az igazi szezonhoz képest sokkal kényelmesebben ültünk, nagyobb darab víz is jutott mindenkinek, amit kedve szerint horgászhatott meg. Bőven válogathattam kedvenc helyeim közül, igaz, nincs olyan sok partszakasz a tavon, ami nem lenne „kedvencem”. Viszont jól lehetett látni a tó sarkaiban húzódó jeget, néhol úszott még egy-két jégtábla is.
Sokat méregettem már e tavacska mélységeit - mint ahogy már írtam is erről ezelőtt, a mindenki által jól ismert úszós mélységmérési technikával - ezért a halőrház túlsó partja felől sejtettem egy nagyon jó víz alatti törést a sziget oldalában. A sziget partja elé kell célozni, ott a törés, ami a sekélyről egy mélyebb padkára, majd egy, az átlagosnál jóval mélyebb részre törik le. A naptár és az időjárás szerint az ilyen mélyebb pontok lehettek nyerők, illetve az még jobb, ha van egy kisebb és egy mélyebb törés - mint a kiválasztott helyemnél is. Ha fúj a szél és hideg van, akkor biztosan lehúzódnak a mélyebb törés aljára a halak, de ahogy kisimul a víz és egy kicsivel több napsugár jut át a szürke felhőtakarón, már feljebb jönnek a gyorsabban melegedőbe.
A barátságos halőrházat elhagyva nem sok döcögés és sárgázolás után befordultunk az adott partvonalra, innen már láttam is a medret, hogy hova kell majd dobni a horgot. Itt nyomtam satuféket, majd pattantam ki a verdából, és hopp, kibe botlottam? A nagy, tekintélyes, mindig éhes, karikás szemű, tóőrző ebbe. Mintha ha csak ő is most ébredt volna hosszú téli álmából.
Különben hihetetlen a véreb. A narancsos-vaníliás croissant-om megcsörrenő zacskójára egyből ott terem a semmiből.
Persze mindketten tettük a dolgunkat. Ő a cipőfűzőt fonta a nyálából, én pedig kezdtem felépíteni az állásomat, vagyis ülésemet. Majd kaja, merítő, halmentő alkalmatosságok, háttérkép, vasak, majd a botok.
Nagyon sokat nézegettem az új termékeket, a 2013. évi újdonságokat. Egyértelmű volt, hogy a Fagyos Pontyos etetőt veszem le a horgászbolt polcáról, valamint a hozzá nélkülözhetetlen CSL hidegvízi tuningot - persze abból is a Fagyos Pontyot. Kicsit kutattam otthon a mélyhűtő alján is. Találtam tavalyi lefagyasztott Fekete Gyémánt Pellet Packból, Nagy Ponty etetőanyagból és Nagy Pontyos válogatott csemegékből álló keveréket is. Kb. 1 kilónyi volt az is. Nem bonyolítottam túl a dolgot. Az egy zacskó Fagyos Pontyot csak simán magában a hidegvízi aromával kevertem be. Nem akartam rakni semmit sem hozzá. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen így magában, úgy háromnegyednyi CSL-el bekavarintva. Érdekelt milyen az illata, állaga, tapadása, színe. Ízig-vérig hidegvízi kaja a maga fanyarkás-édeskés illatával, sötét rozsdabarna tónusával, teli van süllyedő szemcsékkel, és nem túl durva, tapadós. Biztos, hogy a fenéken szétterülő anyagról van szó. Főleg azért sem akartam semmi nagyobb darabkát ebbe az étekbe, mert method kosárral akartam felkínálni a halaknak. Sajnos új kosarakat nem tudtam beszerezni, ami szerintem már józan paraszti logikával is elképzelhető, hogy még jobban működne az általam használt típusnál. Továbbá ésszerűnek tartottam azt a meggondolást is, miszerint a csalimmal lakjon jól a hal. Mindenesetre a teljesen felpuhult Pellet Packos kiegészítés azért ott volt, hátha megjön az étvágy és keverhetek picit nekik belőle. Az aromásflakonban maradt nedűt mostam ki rá. Egyből gyúrhatónak és frissnek mutatta magát.
Öt dobást terveztem „etetés” címszó alatt a kiszemelt helyre az erősebb, 390 centis, inkább heavy jellegű botommal. Erre egy 35 grammos Pellet Feeder kosarat kötöttem. Persze a harmadik dobásra leszakadt a szerelékem. A fonott dobóelőke és a főzsinórom közötti csomó akadt valahova a spiccbe. Hiába, jól meg kell nézni az ilyen technikára szánt bot spiccének gyűrűit! Nem árt, ha kicsit nagyobbak az átlagosnál. Pedig nem használok 20/15-ös méreteknél vastagabbakat. Kicsit rozsdásak voltak még a mozdulatok, de nem felejti el azért az ember őket. Olyan ez kicsit, mint a biciklizés. Sikerült újrakötnöm a szereléket és el is végeztem a bottal még két-három etetődobást. Belódítottam hát horgosan, felcsalizva végre, a két tálkából vegyesen nyomva meg a kosarat. Ment mellé a method kosaras végszerelék is. Ebbe tényleg csak a Fagyos Ponty került. És hát a csalik… Nagyon eredményesnek ítéltem a Puha Pontypellet családból az összest, hát még az új, „Fagyos Ponty” ízesítésűt. Abból tűztem fel kettőt… Na, ilyenkor van talán az első szusszanás. Minden oké, jöhet a kapás.
Sajnos azért váratott magára. De jó volt, mert már akkor elfáradtam. Leültem a reggelihez. Szia, kutya… :)
Persze szerettem volna látni már egy mágikus spicctáncot. Telhetetlen voltam. Nem volt elég, hogy ott ülök végre ennyi idő után a vízparton… Egy kis idő után megelégelve dobáltam újra a szerelékeket - úgyis gyakorolni kell, no meg mozogni. Hiába melegedett fel a levegő 6 fok fölé. Már 10-et ütött az óra, de még mindig semmi kapás. Aztán mellettünk sípolt a sípoló… egyből megerősödött a gondolat, miszerint éhesek már, megmozdulnak a finom falatokért, és akkor mért ne pont a pici, 8 mm-nyi, puha, pontybajusz-csiklandozó, finom fluoporos Fagyos Pontyost ne egyék meg? És már nyúltam is a method-kosarasért, hogy bevontassam, és akkor beütött a menykő… Nem tudom, hogy történhetett meg. A székem alatt volt a fejre állt, félig nyitott doboz drága csali. Drága tanulság! Nem baj. Mentés után gyorsan feltűztem kettőt a nem is olyan kicsike (8-as), de szakáll nélküli öblös kampócskámra. Mehetett a Fagyos etetőanyag kupacka tetejére, majd a vízbe. Távolabbra céloztam, a szigethez közelebb, a törés tetejére. Nem hazudok, úgy 8 perc kellett, és elhajlott az MH bot. Az első pontyhajlítás, és nem is láttam, hogyan történt. A nejem rikkantott rám a hátam mögött… „Viszi!!!”
Nahát, végképp Joker-arcot vettem fel. Birkózhattam. Mi az, hogy… még a féket is engednem kellett. Rúgott a pálca a kezemben. Hihetetlen érzés volt, végre, annyi szünet, ennyi tél után!
És nem is volt kicsike. Egy dolgot hagytam otthon különben, a mérlegem. De 5 kiló biztos megvolt. Nahát, határtalan volt az örömöm… Visszadobtam gyorsan ugyanoda, ugyanúgy. Megint nem kellett sok, és most én is láttam a jelenséget. Káprázott a szemem. Nem hittem, hogy ilyen hamar… és egyáltalán, mi az, hogy így esznek ilyen időben? Cibálta, kóstolgatta, majd elhúzta. Már mennyi akció, és még dél sem volt. Úgy tűnt, elkaptam egy csapatot, mert egymás után jöttek a pontyocskák. Egyből nem dideregtem a mozgástól. Hihetetlen volt, és még csak február! Teljesen megvadultak a kis piros szemektől. Kíváncsi voltam, hogy a darabosabbak is étkeznek-e már, vagy csak véletlen akadtam egy 5 pluszosra, mindjárt az elején. A Pellet Feeder kosaras szerelékem horgát hajszálelőkésre cseréltem. Egyszerű is volt a Haldós előkerögzítős gyorskapoccsal. Horognak is, és előkének is ugyanazt kötöttem, mint addig. 0,10 mm-es Braxx fonott zsinórt használtam, és nem is kötöttem olyan nagyon hosszúra. Pont amennyit engedett a Pellet Feeder kosár gubancgátlója.
Csalinak félbevágtam egy 16 mm-es süllyedő-oldódó Nagy Pontyos pelletet, majd a levágott felet egy fél szem Édes Ananászos fluo pop-uppal helyettesítettem, így balanszírozva a csalit. A kosárba is ugye fele-fele arányba gyúrtam a kaját, majd mehetett be a másik szerkó mellé. Folyamatosan bólogatott közben a másik pálcám. Nem tudtak ellenállni a dupla piros pöttynek. Csak elkelt a jin-jang-os csali is. Nem volt nagyobbacska pontyocska, de nem volt baj. Úgy látszott, hogy a nagyobb bendőkben még volt azért valamicske elemózsia.
Aztán a sokadik ponty után azért mégiscsak beköszönt egy nagyobbacska. Nem hittünk a szemünknek. Én már a második potykánál aznap azt mondtam, hogy kész, ilyen nincs is, ez már így is több mint gyönyörű.
Bajszos barátunk ott pihent már a matracon. Gyönyörű volt, majd kicsattant az egészségtől. Nem nyugodtam, nem akartam tippelgetni. Láttuk, hogy valamivel kisebb az elsőnél, de nem két kiló volt, mint ahogy az éppen akkor arra járó tulajdonos, Béla is ugratott viccesen. Kértünk hát a szomszédos sporttársaktól egy mérleget. Csak úgy hozta oda, ha elárulom, mivel fogom őket, mert most már felháborító, hogy mit művelek. Aztán elmesélte, hogy semmi, egy mozdítása sincsen délelőttől fogva, és hogy a parton más sem nagyon kapkodja így ki a bajszosakat, mint én. Megmértük a potykát digitálissal. 4.680 grammot nyomott. Gyors fotózás, és mehetett ő is vissza.
Mindezek után jött az aznapi majdnem legnagyobb meglepetés. Egy másik vízről jól ismert sporttárs jön felém a parton. Pont arról, amerre ültem. Nem tudtam hova tenni a dolgot, de szemmel láthatóan ő is megörült. Olyan szokatlan volt az ember háttere, mert mondom, mindig egy másik tavon szoktunk találkozni. Egy barátjával térképezte a helyet, hogy milyen, mit lehet ilyen hidegben fogni. Nos, ő sem hitte, amit meséltem, és amit már idefele mástól is hallott, hogy itt igencsak megindult a víz alatti emésztés. A saját szemének akart hinni, amit pont meg is tudtam mutatni neki. Szépen vitte megint a spiccet a víz felé egy hal. Bevágtam. Így még segítségem is lett egy merítés erejéig. Fülig érő szájjal mutattam tálkám tartalmát és a csalikat, hogy mire is jönnek a kedvenceink. Aztán csak annyit mondtak, „Jövünk ki holnap!”.
Elrepült az idő. Záráshoz közeledett már. Délután még a Nap is kisütött. 8 és fél fokos „hőség” tombolt. Igaz, délutánra a szél is feltámadt, ezért az utolsó harcosok már megint a mélyebb részről érkeztek. Mindent összevetve örömpeca lett így, az év elején, és még a szezon sem toppant be úgy istenigazából. Tíz megakasztott halból hét a matracra is feküdt. Ugyanis még akkor is elhúzta egy a dupla Fagyos finomat, mikor már hazafelé pakoltunk. Soha rosszabbat! Azt hiszem, bizonyított a kaja is. Főleg úgy, hogy egy szem csontit nem használtam (amiről ugye nagyon jól tudunk, hogy ilyenkor nagyon eszik magas fehérjetartalma és a puszta léte miatt is).
Érdekes. Szóval ez több mint teljesen jó volt. :)
Utóiratként viszont hadd mondjak, ajánljak valamit a hozzám hasonló, káros szenvedélyekkel élő sporttársaknak:
Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Katalin, Horváth Tibor (Ti13i)
