Nyáron könnyű a dolgunk, reggel korán kel a nap, este későn sötétedik, van időnk mindenre. Belefér egy horgásznapba minden. Az etetőanyag elkészítése, csalik kezelése, szerelékek, felszerelések rendbetétele. Télen viszont nagyon be kell osztanunk azt a kevés világosságot, amit ilyenkor kapunk. Éppen ezért szoktam én az előkészületeket a horgászatot megelőző napon elvégezni. Gondoljunk csak bele, nem kell a vízparton etetőanyagot kevergetni, nem kell mindjárt a peca elején összevizezni a kezünket, ami mínusz fokokban nem túl kellemes dolog! Ebben az írásban bemutatom, én hogyan készülök egy fagyos horgászatra.
A téli pontyhorgászat már igencsak lutri dolog. A leghalasabb vizeken sem garantált, hogy sikerrel járunk. Éppen a nehézségek miatt igényel sokkal gondosabb előkészületet a hideg vízi békéshal-horgászat, mint nyáron. A melegben ugyanis intenzíven táplálkoznak a pontyok, éppen ezért keresik a táplálékot, viszonylag messziről is odacsalhatóak a horgászhelyünkre, viszont télen a fagypont közeli, hideg vízben már alig mozognak. Ha sikeresen akarjuk zárni a téli horgászatot, nem árt megkeresni az általunk kinézett horgászvíz legmélyebb pontját, azt a részt, ahol reményeink szerint már nagy mennyiségben összegyűltek pikkelyes barátaink, hogy átvészeljék a telet. Feltételezzük, hogy ez megvan, és biztosak vagyunk abban, hogy van hal a horgászhelyünkön… „Akkor hát nincs más dolgunk, mint bedobni és fogni a halat!”, gondolják sokan, de tévednek! Ekkor ugyanis, ha nem olyan csalit és etetőanyagot dobunk be, mint amire halaink vágynak, akkor a horgászatból nem lesz más, csak fagyoskodás és mérgelődés!
Milyen etetőanyagot érdemes ilyenkor használni?
Természetesen ez minden vízterületen más és más lehet, de az általam favorizált összeállítás nekem már sokszor okozott kellemes meglepetést. Külön etetni ilyenkor szükségtelen, legalább is etetőanyaggal. Csak annyi csalogatóanyagot keverjünk, ami elég a kosárba tömködéshez.
Én legszívesebben a Haldorádó Pelletes Fekete és Ponty Piros etetőanyagot kombinálom. Ezekből egynapos pecához bőségesen elegendő 0,5-0,5 kg. A hideg vízben kicsit megváltozik a kaják jelentősége. Ilyenkor a mixek dolga inkább az aromák és az élő anyagok bejuttatása.
Az aromázás fontossága megsokszorozódik a hideg vízben. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a nyári mennyiség többszörösét is fel szoktam használni. A fent említett alaphoz több mint 3 dl aromát adagolok. De nem ám egyfélét, hanem 4 különböző folyékony „halmágnes” egyvelegével keverem be a szárazanyagot. Ezek a következők: CSL Tenger Kincse és Vörös Démon hideg vízre kifejlesztett aroma és ugyanezek meleg vizes változatai.
Hogy mi ennek az oka? A CSL aromák a fenéken, míg a meleg vizes folyadékok a vízoszlop teljes magasságában fejtik ki a hatásukat. Azt gondolnánk, hogy a hidegben csak a tó alján helyezkednek el a halak, ez azonban nem így van. Mivel a halak változó testhőmérsékletű állatok, télen a mindenkori legmelegebb sávban tartózkodnak. Ha ez a fenék felett van, akkor onnan kell őket lecsalogatnunk a csalink közelébe.
Rendben, foglaljuk össze, hogy állunk! Megvan a „vermelőhely”, bedobtunk és a lassan mozgó hal, már meg is találta a túlaromázott etetőanyaggal tömött kosarat. És mire ezt begépeltem, már el is úszott, hacsak nem talált valami könnyen emészthető, tömény energiaforrást, melyet a legkevesebb kalória elégetésével tehet magáévá. Tegyünk róla, hogy sikerrel járjon a halacskánk! Én csontkukaccal szoktam ilyenkor kedveskedni a vendégeimnek, méghozzá sokkal! Mivel a vízen kívül is hideg van, nagy mennyiségű csonti sem tudja szétrúgni a keverékünket, ugyanis totálisan le vannak merevedve a fagypont közeli hőmérsékletben. Ha biztosra akarunk menni, le is forrázhatjuk a lárvákat - úgy bizonyosan mozdulatlanok lesznek. A forrázás folyamatát az alábbi képekben mutatom be:
Hol is tartottunk? Ja… a hal megtalálta az etetőkosarat és vígan szipkázza fel a teljes értékű fehérjében gazdag csontikat. Egyértelmű, hogy a horogra is csontit kell tennünk. Bevált módszer ilyenkor a végletekig lerövidített előkével történő horgászat.
Ekkor az alig 3-4 centis 0,04 mm-es fonott előkére egy 12-es horog kerül, melyet a 3 szem csontival együtt egy apró hungarocell golyó emel az etetőkosár fölé. Ennek az az előnye, hogy bajszos kis kosztosunk akaratlanul is fölszippantja a horgot!
Vannak olyan tavak, ahol a téli horgászatok alkalmával tilos etetőanyagot dobni a vízbe - mondván, a halak nem fogyasztják azt el, és így ronthatja a víz minőségét. Ilyen esetben a csontkukacot ragasztva is kosárba gyúrhatjuk. A csonti ragasztása nagyon egyszerűnek tűnik, de korántsem az. Nagyon sok lépésében hibázhatunk, mire kellő rutinnal rendelkezünk ahhoz, hogy kellő állagúra varázsoljuk a nyüveket.
Az egyik kardinális hiba, hogy túl sok vizet adagolunk a ragasztóporral meghintett csontkukachoz. Ennek eredményeként valami ragacsos, nagyon nyúlós csontihalmazt kapunk, melyből nehéz gombócot formázni, és még nehezebb egészben bejuttatni a vízbe. A mosás után szárazra kell törölgetni a nyüveket, de általában marad rajtuk annyi víz, amennyi már elég lehet arra, hogy reakcióba lépjen a ragasztóporral.
Természetesen a por adagolásával is vigyázni kell, nem szabad túl sokat rászórni, mert olyan erősen megköthet, hogy sok-sok értékes percbe telik, mire feloldódik a gombócunk. Nem szégyellem bevallani, hogy ezúttal kicsit „túlragasztottam” a nyüveket, mivel először használtam ezt a márkájú ragasztót, és nem voltam tisztában az adagolással. Hiába, saját hibáiból tanul legtöbbet az ember!
Még mindig nem értem a hibalehetőségek végére a csontkukac ragasztása terén. Az egyik legnagyobb gondot az okozhatja, ha felületesen végezzük az előkészítést és megfeledkezünk a tömörítés nagyon fontos műveletéről. Ennek legnagyobb szerepe az, hogy kiszorítjuk a levegőt a csontkukacok közül. Ha ugyanis sok levegő marad bent a lárvák között, akkor nagyon könnyűvé válhat gombócunk. És ha könnyű a gombócunk, akkor nagyon nehezen süllyed, és akár egy pici áramlat is képes méterekre elsodorni a célponttól, mire leérne a tó fenekére! Egy szó, mint száz: oda kell figyelni mindenre!
Ha már ragasztott csontiról beszélünk, érdemes néhány szót ejteni a felhasználási lehetőségekről (persze most szorítkozzunk csak a könnyűfenekező módszerre!). A legegyszerűbb módozat a csúzlival vagy kézzel történő vízbe juttatás gombóc formájában, ám emellett a jól megragasztott csontit etetőkosárba téve is bedobhatjuk.
Erre a cső alakú, két végén nyitott, drótos vagy műanyag kosár a legalkalmasabb, ezekbe ugyanis sérülés nélkül tehetjük bele a nyüveket. Természetesen akár bordás kosárba is beletömhetjük a masszánkat, bár ekkor a nyomkodás közben hallható recsegés-ropogás árulkodhat arról, hogy a csontik a folyamat végén nem lesznek éppen csúcsformában.
Hideg vízben a ragasztó oldódása és a csontik gombóc szétesését szintén elősegítő mozgolódása is nagyon lelassul, ezért télen jó pár perc is eltelhet, mire megmozdul az etetőkosarunk. Nagy mennyiségű élő anyag bejuttatására azonban nincsen ennél jobb módszer!
A hideg ellenére érdemes ellátogatni a vízpartra, akár még pontyozni is. Csak ne feledjetek el jól felöltözni: thermoruha, téli sapka és jó meleg bakancs a zord időben történő pecázás alapfeltétele. Érdemes beszerezni egy neoprén kesztyűt is (jómagam is így tettem), bár sokáig úgy gondoltam, hogy biztosan kényelmetlenné teszi a horgászatot… de nem - sőt, komfortérzetet nyújt. Ha felkészültetek, akkor kifelé a szobából!
