Folyékony csodaszerek és társaik

Folyékony csodaszerek és társaik

Mióta megjelentek a Haldorádó termékek, azóta szinte mindig volt és van is nálam valamelyik e hasznos és fogós halcsalogatóból. Most szeretném veletek megosztani tapasztalataimat, élményeimet ezekkel a csalikkal kapcsolatban! A cikkben arról a horgászatról számolok be, aminek során a Haldorádó aromacsalád Nagy Amur nevezetű tagját teszteltem. Tartsatok velem, megtudhatjátok mit tapasztaltam!

Az egész úgy kezdődött, hogy 4 évesen egy spiccbotot vettem a kezembe, elhatározva, hogy megtanulok horgászni (akkor milyen sok mindent elhatároztam…), persze minden hozzáértés nélkül. De nem volt nehéz dolgom, ugyanis a családomban szinte minden férfi horgászik, így elkezdődött a tanítgatás :-) Eleinte normál fenekezős módszerrel horgásztam, ám mikor az első pickeremet megkaptam, új időszámítás kezdődött! Elkezdtem a finomszerelékes módszerek után érdeklődni. Kezdtem a finom fenekezéssel, vagyis picker és feeder módszerrel, amihez kellő segítséget nyújtottak a filmek, szakirodalmak. Tavaly elhatároztam, hogy belevágok a matchezésbe! Ehhez viszont már „élő” segítségre volt szükségem, amit Csabio személyében meg is kaptam. Eleinte gondjaim voltak az eresztékállítással, dobással stb., de az Ő segítségével jó útra terelődtem, és a kedvenceim közé sorolódott a matchezés! Ma már ritkábban kerül elő feeder vagy a picker, mint a matchbot! A tervezett teszthorgászaton is matchbottal akartam a halacskákat üldözőbe venni :-)

Én az idei évtől kezdtem el célzottan a nagyobb testű halakra horgászni, korábban keszegeztem, kárászoztam és a néha be-beugró pontyokkal töltöttem el a horgászatra szánt időt. Év elején tűztem ki azt célnak, hogy idén a nagy halakat fogom inkább üldözni! Ebben nagy segítségemre voltak a Haldorádó termékek; aromák, etetők, pelletek és kukoricák. Korábban finomszerelékkel nem fogtam 3 kg-nál nagyobb halat - arra gondoltam, a nagyhalas termékek segítségemre lesznek, és így is lett!

Megpróbálom képekben megmutatni, milyen halakat sikerült becsapnom Haldorádó csalikkal, aromákkal!

A kezdeti lépések elég nehezen mentek, de kellő segítséggel kezdek már-már belerázódni eme fantasztikus technikába!
Fura, ámde tökéletes akadás! A bajszos 2 szem Mandula Bomba nevű kukoricát vett fel! Súlya 3,5 kg volt! Már a második horgászat során sikerült megdönteni korábbi rekordomat!
Ez a gyönyörű amur Nagy Ponty pellet és Gyümölcs Varázs kukorica kombinációra éhezett meg! Súlyát nem mértük meg, 4 és 5 kiló közé saccoltuk. Szlovák barátaink látván, hogy mennyi halat fogunk, kértek a Nagy Ponty pelletből pár szemet, hátha Ők is sikerrel járnak
Egy kis plusz! Tény, hogy nem számít az igazán nagy dévérek közé, de a maga 50 dekájával a legnagyobb dévérkeszegem és a Pelletes Fekete etetőanyaggal etetve csaltam horogközelbe

Az egyik Verba tanyára tervezett horgászatot kifejezetten egyetlen termék, a Nagy Amur aroma tesztjére szántam.

Igazán intenzív, erős illatú, sűrű, aroma! Leginkább a fokhagyma, kapor az a fűszer, amit felfedezni vélek benne. Nekem illatra tetszik, mert szeretem a fűszeres dolgokat. Remélem, az amurok is szeretni fogják majd a fűszeres falatokat!
Ragasztott szemes terményt (erjesztett öreg kukorica, erjesztett búza, csemegekukorica és borsó) aromásítottam meg vele, sikerült is elnyomnia a ragasztó jellegzetes, erős illatát és nem utolsósorban a ragasztó alapból sárga szemcséit zöldesre festette
Nemcsak etetőanyagok, pelletek tuningolására, de a magvak vonzóbbá tételére is tökéletesen alkalmasak!

3,90 m-es medium akciójú matchbotomat 40-es elsőfékes orsóval, 18-as süllyedő zsinórral és 1,5 grammos zsinórterheléssel ellátott 16 grammos wagglerrel szereltem fel. Az ólmozást egybehúztam, és egy 10-es méretű dupla forgóval ütköztettem meg. A forgóba hurkoltam a 16-os előkére kötött 8-as méretű Gamakatsu horgot. Az előke 30cm volt.

Felállítottam a horgászállásomat, kimértem a vízmélységet, majd az egyik fontos mozzanatot, a zsinórjelölést végeztem el! Az eresztéket úgy állítottam be, hogy az előkémből 20-25 cm a fenékre került.

Nagyon fontos a zsinórjelölés! A meghorgászandó távolság körülbelül 35-40 méter volt

Elkezdtem begombócolni a ragasztott szemes terményt. Körülbelül 60-70%-át szántam alapozásra.

Íme, a gombóc, amelyen látszik az aroma zöldre festő hatása
A csúzlisást a lehető legpontosabban kívántam elvégezni

Amikor az etetéssel végeztem, kicsévéltem a szerelékemet, hogy felcsalizzam a horgot. Szép nagy csonticsokrot tűztem fel, majd bedobtam. Sajnálattal láttam, hogy az égen csúnya felhők gyülekeztek. A nagy nézelődés közben azért az úszómat is figyelgettem. Nem is hiába! Egy szép feltolás után hűlt helye maradt az úszómnak! Bevágást egy kemény fárasztás követte…

Már fárad a kis pajkos bajszos :-)
Megvagy!

Nagyon-nagyon örültem a halnak, hiszen a bedobást követő 10 percben már horogra is akadt. Rendkívül bíztató kezdet volt, de a folytatás közel sem volt ilyen fényes.

Az örömöm határtalan volt! 5 kg körüli nagy ponty, Nagy Amuros etetésen :-))

Nem szomorkodtam, hogy amur helyet ponty akadt a horgomra. Gondolom, ez érthető:-) A halat már szemerkélő esőben fotóztuk, majd aztán jött az igazi, áztató eső. Bedobás után bevonultam a biztos menedéket nyújtó kunyhócska alá. 15 perc elteltével eltűnt az úszóm, és mire a bothoz értem, az már a víz felé bólogatott. A rosszul sikerült bevágásnál elszakadt a zsinórom, így hal- és szerelékvesztés lett a rossz lépés eredménye. Mondanom sem kell, hogy így elveszettem az etetésem jelölését is, emiatt nem találtam már vissza az etetett helyre. Újra felszereltem, majd nagyjából behatároltam az etetést.

Két halam volt még, amely meglépett a horgomról, mindegyik leakadt halamnak Nagy Amuros kukorica kellett, de sajnos fotózásra nem sikerült rábírni őket. Ez nem az én napom volt, de örülök, hogy egy szép ponty fogásásnak élményével és kedves, segítőkész barátokkal gazdagodtam!

3 óra körül jött a hír, hogy jégeső fenyeget bennünket! Hihetetlen gyors összepakolás után Levivel indultunk a parkoló felé, de így is elkapott bennünket az a nem mindennapi szél, eső és jég. Hihetetlen látvány a vízszintesen szakadó eső és jég, na meg persze fájdalmas is egyben :-)

Az aromáról azt tapasztaltam, hogy rendkívül tömény, ezáltal kis mennyiségben is hihetetlen fogós, és nemcsak az amurokat, de a pontyokat is vonzza! Érdemes kipróbálni mindegyik halcsalit a Haldorádó termékcsaládból!

Javaslatok, tippek arra, hogy én milyen új termékeket szeretnék látni: elsősorban egy változatos ízesítésű csaligyurmát vagy horogpasztát, süllyedő matchzsinórokat, etetésre is alkalmas nagyobb kiszerelésű pelleteket, a már csalizó pelleteknél bevált ízekkel :-)

Végezetül szeretnék köszönetet mondani Csabiónak a segítségéért és a fotókért!

Írta: Lábas Norbert (f31)
Fotók: Csabio, f31

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.