Egyik nap sikerült átfutnom kicsit a portált. Aznap épp Csabió horgásztársunk szerzeményét olvashattam, amiben egy úgynevezett töltős kosárral faggatta valamelyik horgászvizünket… Erről a technikáról szeretnék még egy pár soros ódát zengeni, vagyis arról, hogy miként töri meg a sikító fék azt a csendet, amit néha a forró napokon sajnos ki kell bírnia a horgásznak. Mikor a fülledt időben nincs az az agyontelepített horgászpocsolya, ami halat adna… mondhatnám, még akkor is esélyünk lehet álmaink halaira. Kapástalan órák elteltével fenekestül fel kell fordítani az addigi technikát. Valamit változtatni kell. Avagy… néha a bonyolultabb az egyszerűbb és nagyszerűbb?
Emlékszem, azonnal ki akartam próbálni ezt az eszközt, mikor megjelent a horgászboltok polcain. Persze, „Az egyszerűbb a legjobb!” mondják sokszor a sporttársak, de nem lehet mindig kekszen élni sem. Ki kell próbálnia mindent a kíváncsi embernek, néha egy gyerekként veszünk el a szerelékek útvesztőjében… így hát a Preston töltőjét és a Nevis kosarait szereztem be. No meg persze némi kaját. Tudjuk, hogy azért minden horgász a szíve mélyén nagyobbnál nagyobb halakat szeretne fogni, ezért a Nagy Ponty és a Nagy Amur etetőanyagokat választottam. Jó, nem minden készpénz, ami a csomagokra rá vannak írva, de szerintem az éhező embernek is alkalmas lehet, ha nincs más, és a kezdő, elveszett horgásznak is teljesen kézenfekvő mit kínál a portéka. Szóval ezt vettem kiindulásnak, no de nem is untatnék ezzel tovább senkit. Úgyis azt választja, amelyiket ő maga az adott pillanatban pont a legjobbnak ítél. Nézzük meg, hogyan működtek mindezek éles bevetésen…
A pecám előtti napokban gyúrt, saját készítésű etető pelletemre alapoztam az egészet. Úgy kell elképzelni, mint 6-8 mm méretű, szárazabb, gyorsan bomló pelletkéket, amik Nagy Ponty ízűek… Továbbá a még egy kilót és a Nagy Amurt külön-külön lerostáltam. Persze most itt ellentmondásba ütközünk: pont a nagyobb szemektől és a mindenféle extra hozzátevőtől „Nagy” a kajánk…
… viszont ha töltős kosarunk van, akkor az etetőanyag darabos, laza szerkezete számunkra nemkívánatos, és józan paraszti ésszel is arra jutunk, hogy ne a kosarunk tartalmával lakjon jól a hal, hanem a csalinkat vegye fel ennek reményében. Ennél a technikánál szerintem a kosárnyi etetőanyagunknak inkább egy kis pamacsfelhőként kell szolgálnia, aminek közepén maga a csali van. És hogy kerül a közepére? Hát úgy, hogy a horgunkat teljesen meglebegtetjük!
Horgászatom napján elég nagy volt a hőség. Mondhatni, ha a Haldorádón lehetett volna kapni az időjárást, valahogy úgy nézett volna ki a csomagolás, mint a Tüzes Pontyé, csak az lett volna ráírva kb., hogy „Nagy Hőség”. A horgászataim előtt, sőt közben is, szoktam figyelni telefonomon a légnyomást. Persze aki meg maga „okos”, az is mindig percre kész lehet a különleges tudakozó segítségével.
Kedvenc teszthorgász-tavamon az alkalommal ezúttal egy közeli törést horgásztam meg, 20-25 méterre, 2-3 méteres vízben kerestem a lakókat. Ekkora vízben és a nagy melegben - mikor kevesebb a vízben az oldott oxigén, ezért a víz felső részeibe jönnek fel a halak - nem túloztam, mikor a lebegtetni tervezett előkéimet 15-25 centire kötöttem a töltős, víz alatti pamacslabda kosarak után. A légnyomás nem volt túl magas, de emelkedő volt, így szinte biztos voltam benne, hogy a halak enni fognak. Ilyen végszereléknél az elemózsiát kereső, aljzat felé igyekvő uszonyosok a horgom találják meg legelőször, és nem fognak tudni ellenállni a finom Haldorádós falatoknak. A horgokra Nagy Ponty ízesítésű Hybrid pop-up maxit és Nagy Amuros lebegő, sima Hybrid pelletecskét készítettem ki…
Nagy halakban bízva kedvenc lágy, 330-as Catanám mellé egy igen kemény, erős botot szereltem fel, egy 420 centis Pellet Feedert. Nem volt szükség a nagy dobótávolságra, de a termetes halak sikeres kifárasztásához elkélt az erő és a hossz - utóbbi ilyenkor inkább a hal csapásainak kivédéséhez szükséges „utána nyúlásban” játszik fontos szerepet, főleg ha még jó 10 méter fonott előtétzsinórt is használunk, ami ugye egy picit sem nyúlik. Ezt csak abból a meggondolásból kötöttem fel, hogy a lábunk előtt várható huzavona közben ne tépjen meg minket az életéért küzdő haluci.
És végre ténylegesen elérek a bevetésig… Szóval, bekerült végre a cájg a vízbe. Alapozó etetést nem csináltam, pont abból a meggondolásból, hogy az említett etetőanyag pamacs csak a horog körül legyen. Helyette különböző pelleteket készítettem magam mellé. Volt köztük ugye a saját pelletem, különböző Red Tuning, etető micro, baby kukorica és lucernás pellet is. Ide kerültek azok a darabkák, amik az etetőanyagból kimaradtak. Ezenkívül egy doboz csemegekukorica volt a tartalék. Csúzlival folyamatosan, 4-5 percenként lőttem a már ázó szerelékeimre. Fontos, hogy folyamatos legyen a szórás, mindig egy pár szem, hogy észrevegyék a vízközt felkínált csalimat, és nem utolsósorban a folyamatos pötyögés is a víz felszínén evésre ingerelheti a halakat. Mire megérkezik az első ponty, kialakul egy úgymond hátország az aljzaton, ami felér egy kisebb etetéssel.
Nem azért írom, de elég csendes volt az egész part, egy spori sem húzott semmit, de nekem csak félórát kellett várnom az első tükrösre. Úgy látszik, bevált a terv. Nincs is jobb visszaigazolás a horgásznak, mint a kapás. Visszakerült a működő összeállítás oda, ahol eddig is volt, és nem telt el sok idő, hogy újra táncoljon a spicc. Néha azonban jó az „etetésen” túldobni kicsit, mert egy-egy fárasztás során beljebb ugorhat helyünkről a hal, és a visszatérők azt fogják először megtalálni. Sőt egy esetleges 20-30 perces fárasztás alatt is kéne rácsúzlizni helyünkre. Na, igen… és még egy kéz is jól jönne néha, ezért a hosszabb küzdelem során lehet, hogy több időnek is el kell telnie a következő hal jelentkezésig.
A negyedik pontyom után is ez történt, ami olyan harcias volt, hogy majd 20 percig tartott a küzdelem, pedig nem nagyon volt 4 kg-nál nehezebb. Szorgalmasan lövöldöztem a pellet mixem, amikor egyszer csak a 420-as bitang blankom picker pálcát meghazudtolva görbült karikába. Nem is vágtam be, inkább csak a féket lazítottam a süvítő nyeletőfék átcsapása után. A tó közepén tudtam csak megállítani, majd szépen, komótosan jött kifelé ellenfelem. Egyszer-kétszer azért jól megnehezült és eléggé meggörbült a heavy bot, de összességében elég hamar megláttam a víz tetején a „bálnát”. Nagy merítő kellett hozzá, aminek viszont csak kétméteres a nyele, tehát jól jött a fonott előtét zsinór, teljes erővel kellett a háló felé húzni. Meglett a bajszos. Könnyedén feküdt végig a matracon a maga 14.580 grammjával. Felemelő volt az érzés. Hát még a fájdalom a hátamban fotózás közben. Ja, hát az csak hab volt a tortán, hogy míg a nagy potykát bűvöltem, addig a másik orsóm is elfüstölt. A szomszéd sporttárs ugrott oda, de hát nem tudhatta, hogy a sima elsőfékes orsóm is nyeletőfékesen működtetem. Kiengedem teljesen a fékét. Így az a valami már nem lett meg. De nem is volt baj, hisz még le kellett kezelni, majd vissza kellett engedni őnagyságát.
Kinyújtózkodva és az adrenalin-sokk izgalmát feledve, nyugodtan dobtam vissza szerelékeimet. Egyiket a helyére, másikat mellé, megint egy kicsit távolabb. Csend következett, ami nem lepett meg. A horgászat vége felé mozdult meg csak újra a rezgőm, méghozzá a Nagy Amuros kombináció, amit egész nap nem igazán tudtam kapásra bírni. Maszatolós, összevissza rángatás után bevágtam, mondván: keszeg. És jött is kifelé szépen, mikor felburjánzott előttem egy kb. 6-8 kilós amur. Egyből nyitottam ki a féket, még mielőtt magára eszmél és kitör valamelyik irányba. Egy fél másodperc sem kellett, ki is tört… és ezt a procedúrát megcsináltuk vagy hatszor. Kiballagott, majd berohant. Kiballagott, majd berohant - tényleg, mint egy torpedó. A nyolcadik ilyennél megelégeltem, alátoltam a merítőt, majd mikor már félig benne volt, egyszerre csak kiugrott belőle és eltűnt a tó habjai között. Nézem, hát az előketartó kapcsom akadt bele a hálóba, a horgom pedig leszakadt.
Na, ennyi elég is volt aznap. Már nem dobtam vissza a horgát vesztett felszerelést, és mialatt elpakoltam mindent, a másikon sem volt már sajnos semmi esemény. Fülig érő szájjal, rekordom megdöntve, mondhatni, sikeres bevetést könyvelhettem… A bónuszhal nem lett meg, de egy 10 pluszos után minek az?
Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
Fotók: Horváth Katalin és Horváth Tibor (Ti13i)
