Pár fejezetet ugorván, 1-2 kék videót és egyben Haldós anyagot, újdonságot átszörfözvén egy gondolat azért csak megvágja a közönség és egyben az én fejemet is… hogy mi is ez? Ennek, ha a fele igaz, már megéri a képeit… Minek? Hát a pecánknak… mert az úgyis megfizethetetlen élmény lehet… Na, hogy is van ez?
Végre… a fodrozó víz látványában elmerülve délibábként veszek észre egy kacsát, ahogy hintázik a víz színén. Egy pillanatra kis fekete, magyar zászlós etető katamaránnak tűnik, ahogy húzza befelé a szereléket, a kiló erjesztett szemessel…
Így és ehhez hasonlóan szoktam elmélázni mikor leérek a partra, lerakom gondosan az ülőalkalmatosságom és öt perc csendes, a vizet kémlelő szünetet tartok. És nem, még nincs akkora hőség, hogy a puszta elménk vicceljen meg, majd csak lesz. Viszont ilyenkor, mikor halaink épp aktivizálják magukat a vizeinkben, és már nagyban az eljövendő nászukra készülnek - ezért zabálnak -, vétek nem kihasználni az időt egy kis pecára. Arra gondoltam, úgyis annyit tanultam, kipróbálom az új Haldorádós csalikat, szereléseket. Tényleg sokat, többet, vagy egyáltalán lehet-e halat fogni velük?
Nem nagyon tértem el az előírtaktól. Kezdésnek egy zacskó Pelletes Fekete etetőanyagot vettem elő, persze a még mindig bőven 16 fok alatti vízhez passzoló CSL Tuninggal kevertem be - méghozzá az új Fagyos Ponttyal. Nem mintha tényleg fagyosak lettek volna a potykák (mint az később kiderült) csak egész egyszerűen borzasztóan kíváncsi voltam az illatára. És azt kell írnom, nem csalódtam: nagyon kellemes! Azért egy kis plusz adalékot még kívánt a (félig) kész keverék, hogy még gazdagabb, dúsabb, pelletesebb legyen. Adtam hozzá jó 30 dekát a vegyes pelletemből, ami még tavalyról maradt. Volt abban minden, Pellet Packból, leszitált Haldós etetőkből származó pelletszemek, különböző csalipelletek, de még Nagy Pontyos etetőanyagból, saját kezűleg gyúrt 8-10 mm-es pelletkék is, amiket betainnal, plusz aromával, aminosavakkal gazdagítottunk annak idején. Pihenni hagytam az egyveleget. „Később még úgy is elbír még egy kis nedvesítést.”
Előkerült lassan minden. A szák, a szerelékes asztalka, bottartó állványok stb. Lágyabb botokat vettem elő a zsákból, hátha még finoman eszegetnek a delikvensek: egy rövidebb, 330-as Catanát és egy 390-es Pellet Feedert. A kisebbik botot már a nekem jól bevált oldalsó kosaras végszerelékkel szereltem. Annyit változtattam rajta azért, hogy az új, 25 grammos Rocket feederkosarat csatoltam a sima, már majdnem elrozsdásodott csepp kosár helyére. 14-es horoggal 30 centi hosszú 16-os monofil előkét kötöttem. A hosszabb botra szintén új, 35 grammos, Haldós bordás feederkosarat szereltem egy új előkerögzítő gyorskapoccsal. Annyit tettem itt, hogy egy pici gumiütközőt szorosan ráhúztam a csomóra, hogy a gumigolyó a jól megtömött, nehéz kosár súlyától még véletlenül se húzódjon bele a forgóba. Ennél 15 cm hosszú 0,08 mm-es fonott előkét használtam.
Még mindig a szemem előtt lebegett a kép az ujjamról, ahogy a fűzőtű hosszában állt ki belőle. Nem tudom a mai napig, hogy jött össze, de ennek elkerülése végett nem kötöttem hajszálelőkét horgaimra, kigondolt csalimat csak tűzni akartam egyenesen a horogra. Hogy mit? Még nem rántanám le róla a fátylat… Nézzük most kivételesen fordítva! Először nézzük, mit lehetett aznap fogni vele!
Már a tavaszunk elején voltak meleg, napsütötte napok. Több hete tűzött a Nap, minden délután a horgászatom előtt. Ilyenkor a halak már kimerészkednek a kinti, partszéli törésekhez. Én is találtam egy ilyet mindjárt 20-25 méterre az orrom előtt. Tehát nem kell száz méterekre dobálni ilyenkor. El is árulják már magukat egy-egy felszínhez közeli fordulással a lakók. Ekkora távnál bőségesen elégnek tartottam a medium csúzlival, egykezes gombócokkal való etetést. 8-10 gombócot bombáztam tehát a kiszemelt távra a két jól megtömött szereléssel együtt.
Félórának sem kellett eltelnie, máris reagáltak rá uszonyosaink. Keszegcsipegetés lehetett, de ez mindig jót jelent: hal van az etetésen. Nyugtázva a dolgot megjelöltem gyorsan a zsinórokon a pontos távolságot, hogy mindig ugyanoda dobjak vissza. Ilyenkor is sokat számíthat plusz-mínusz egy méter! Aztán a kisebbik botomon addig-addig szöszölt valaki, hogy megunva a dolgot ráemeltem. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban, mikor a karikába roggyant botom markolatán elemi erőt éreztem. Nem keszeg volt az, hanem egy finnyás potyka. Gondoltam, hogy finoman fognak kapni de, hogy ennyire?! Aznap az összes kapás ilyen volt. Nem is fűztem az eset után sok reményt az otrombábbnak tűnő szerelékemhez… de lám-lám, azon is jelentkezett pár perc után a kapás. A szöszmötölést azon is megelégelve be is rántottam. Erre, mint a veszedelem, kirohant oldalra ellenfelem, és egyenesen a másik szerelésem szedte össze. Már két bottal húzhattam - mint később kiderült - ugyanazt a halat, de zsinórom azon szakasza, ami a horgomtól a másik cájgig ért, meglazulhatott egy pillanatra, és ez épp elég is a szakáll nélküli horognak, hogy kiforduljon a hal szájából. Meg sem tekinthettem a tettest, úgy hagyta ott az összemasnizott kellékeimet. Na, azért nem kellett több, lendítettem a helyükre alkalmatosságaim, majd rezdületlenül kuporodtam fotelem elejébe. Ismét jelentkezett ugyanaz a tangó a spiccen, persze a már előre „elásott” összeállításon. Eljutottunk megint a bevágásig. Jó halnak ígérkezett. Kihúzott jobb oldalra. Pár méter fékhang kíséretében elvitt zsinór után sikerült visszafordítani, majd balra húzott el - szerencsére a másik, nyugvó főzsinórom felett. Ezután a partszéli, bokáig érő vízből orral felfelé kiugrott a megakasztott lénai tokom, ám pár perc múlva már kényszerlátogatást tett matracomon. Hihetetlen volt, és ezek csak a peca első órái voltak… már annyi esemény történt, ami máskor talán egész nap.
Meg kellett néznem tüzetesebben ezt a csalit, amit a horgomra tűzögettem. A Haldós dobozt kinyitva már arcon csapott annak illata, amiről az adott doboz szólt. Színe rikító, élénk, egyenesen fluoreszkáló. Állaga puha, rugalmas. Az általam választott szakáll nélküli kampócskán úgy ült, ahogy kellett. Nagyobb távra is dobhattam volna, ha azt kívánták volna a víz alattiak, akkor is tartott volna. És a 6 és 8 mm-es (pici) mérete teljesen meggyőzött. Hát persze, hogy az új palettáról „leugró” Finom Pontypelletről van szó! Egy-egy doboz Édes Ananászost és Vörös Démont hoztam magammal. Először tisztaságmániás ujjakkal nyúltam a dobozba, nehogy valami szennyeződést vigyek közéjük… Ujjam begyét megfogta a finom, fluoreszkáló por. Nahát, ha a halak száját fogja be így, akkor már azon nyomban elhittem, hogy nem fognak neki ellenállni.
Szóval, ezeket a máris szívembe lopott csodacsalikat tűztem a horgaimra. A tok visszaengedése után újracsaliztam megint. Az összegabalyodós esetem után tisztes távolságra dobtam be egymás mellé a két készséget. Körülbelül az etetésem két szélén vártak újabb kalandra picit görbülten nyugvó pálcáim. Stílusosan a vörös spiccesre vörös színű, a sárga spiccesre pedig sárga puha pelletszem került. Érdekes - nem tudom volt-e összefüggés -, hogy mikor egy szem puha pellet mellé csontit tűztem, az tényleg keszeget eredményezett, de a dupla szem vörösre kizárólag ponty, a két szem sárga, Édes Ananászosra pedig tok volt a válasz. Hát nem tudom, de inkább a horogelőke hosszúsága lehetett a titok, mert akármilyen fajú hal lennék, nem tudnék dönteni a kettő között. A tok valahogy úgy étkezik, hogy az orrával, farkával túrja az aljzatot, és a visszahulló étekre csap rá. Talán a rövidebb előkém jobban libbent az amúgy is alsóállású szájukba. Nem tudom. De ez végig érvényes volt.
A második keszegecske után visszadobozoltam a csontikat, kizárólag a dupla „puhításra” mozdultam rá. A 14-es és a 10-es méretű horgon is elfért a két-két szem, hála a kétféle méretnek. Ponty és tok felváltva… Ennél rosszabb pecát sem kívánok! Szeretem fárasztani a lénaikat. Kitűnő sporthalak nagy kirohanásaikkal, kiugrándozásaikkal… Szépen beálltak elém a pontyokkal egyetemben.
Szóval, még egy érv, amiért érdemes betérni ide… na meg, mert horgászni jó!
Írta: Horváth Tibor (Ti13i)
