Vissza a „bázisra”!

2010-09-02

Felbuzdulva az előző eredményes túránk után úgy döntöttünk, megérdemli a „vidámparkok” eme kis gyöngyszeme az ismétlést. Tudtuk, éreztük, hallottuk, hogy élnek abban a vízben szebbnél szebb halak. Mikor legutóbb pakoltunk hazafelé a partján, már akkor elhatároztuk, hogy visszajövünk a nagypapákért, de álmomban sem gondoltam, hogy az így tervezgetett látogatást megelőzően ismét e víz partjára terel a sors, méghozzá nem akármilyen társasággal, hanem távoli rokonaimmal. A cél egyértelmű volt számomra: lehetőleg a nagyobbakat megtalálni és horogvégre csalni. Fejembe vettem, hogy szelektálom a nagytestű pontyokat.

Az ember mindig tanul a hibáiból, számtalanszor átgondolja az elmúlt horgászatot, milyen pluszt tudna még hozzáadni. Végignézi a kész képeket, és csak azt veszi észre, hogy egy picit sem takarja ki a zsákmány. Végül a horgász nagyobbnál is nagyobb halakkal akar fényképezkedni. Mindezt összevetve mindenféleképpen vissza kellett mennem arra a vízre ahol talán egyik „életem halát” foghattam volna ki, persze mondanom sem kell, Haldorádó menüvel. Ami működik, ahhoz nem szabad hozzányúlni. Vagy fanatikusság…?

Szóval, hogyan is volt? Szép reggelen indultunk neki kellemes meglepetésként másod-unokabátyámmal és másod-unokatestvéremmel egy jónak tűnő, kicsiny tóra, de nekem csakis az előző „műregényes” kattogott a kobakomban. Útközben, mintha már évek óta járkálnánk pecázni, úgy ittuk egymás szavait. Nagy sztorik közepette csaknem minden kanyart elméláztunk utunkon. A tipikus „újratervezés” szó helyett legalább tovább tudtuk egymást hallgatni, tovább szórakoztunk, nevettünk és izgultunk, hogy mi vár ránk célunkon, az új tavon. Mikor megérkeztünk, elég szívszorító látvány fogadott minket. Egy talpalatnyi hely sem volt a piciny tavacska partján. Némi tanakodás után csapatunk szíve végül inkább a nemrég felfedezett sporttó felé húzott. Csikorgó porveréssel söpörtünk tovább…

Sajnos akkor még nem készültem fel a nagy halak kergetésére. Elméletben egy halas jellegű, nagyobb pelletekben, magvakban gazdag étket gondoltam ki a szelektálásra, de akkor csak csemegekukorica, búza, egy kiló Nagy Ponty és egy kiló Fekete Pelletes etetőanyag volt nálam. No meg persze a Haldós pelletarzenálom. Gondoltam, egy próbának jó lesz majd, mi az, hogy… tiszta edzés: megpróbálom pusztán a csali méretét növelni és úgy megkörnyékezni a termetesebb példányokat. Persze az a horgászat inkább a szórakozásról szólt, mint a tesztelgetésről, de így is fogtunk néhány szebb bajszost annak ellenére, hogy még a nagyobb csalikat is felvették a kárászok és a kisebb potykák. Mindjárt az első hal úgy elvitte uncsitesóm szerelékét, hogy még a rod-podja is befordult botostul a víz felé. Aztán kihúzott egy kárászt. Na, ilyet sem láttam még, hogy legalább egy hat kilós ponty vehemenciájával húzzon egy ilyen piciny halacska. Én meg még be sem dobtam.

A hangulat és az idő kifogástalan volt. Kapásokra sem lehetett semmi panaszunk.

Pár óra és sok-sok uszonyos megszákolása után megjelent egy spori a szomszédos álláson. Akkor néztem, hogy ugyanaz a fazon, mint aki az első látogatásunknál is a szomszédságunkban horgászott. Széles mosollyal intettünk és mondtunk jókívánságokat egymásnak. Kis idő múlva csak azt vettem észre, hogy karikába hajlik a pálcája, majd egy 3-4 kilós pontyot fektet a matracára. Ezt megismételte öt perc múlva, közben nekünk meg semmi. Aztán nekünk is csurrant-cseppent azért, nemsokára meghúzta valami a nyeletőmet. Bevágtam, ám közben a másik botom is görbülni kezdett. Ilyenkor kell a hidegvér. Visszacsaptam a nyeletőt és visszaraktam a tartóra a botot. Bevágtam a másik szerelésen is - az a hal is megakadt. Már két halam is volt egy-egy horgon. Unokabátyám érkezett a segítségemre, kifektettük a két „tettest”. Természetesen mindent megtettünk annak érdekében, hogy vendégeink a lehető legkevesebbet szenvedjenek.

Persze írnom sem kell, hogy a szomszéd is szépen fogdosta a szép pocakosokat. Volt, amikor fárasztások közben egymáshoz húzó halakat egymásnak merítettük meg. Bevallom, jobban szeretem az ilyen barátságos sporttársakat. Lakásvásárlásnál is először a szomszédokat kell megnézni. Nem? Na, mindegy.

Az is megesett, hogy a nagy koncentrálás közben arra lettem figyelmes, hogy a fárasztva kiabál a szomszéd, és közben a másik orsója meg füstöl. Egyből odasiettem és ott is sikerült kifogni a dupla pontyot. Nagyon megörültem a bevágás után, mert hirtelen egy olyan botot találtam a kezemben, amit már régóta kinéztem gyűjteményem leendő tagjának. Egy Inspiration volt. Hihetetlen, mit tud az a pálca. Még belegondolni sem mertem, hogy milyen lehet az újabb Sensitive, ami hasonló lehet, csak az Inspirationnal szemben nem kifutó darab. Jó tett helyébe jót várj! Megkaptam a tuti tippet: csonti minden mennyiségben.

Gondoltam egyet, és a hajszálelőkére felfűzött 16 mm-es Nagy Ponty oldódó pelletet egy csontikarikával ütköztettem meg. Na, erre már megjött a termetes, méghozzá pár perc alatt. Unokabátyám is felrakott egy ilyen kombinációt 1/0-s horoggal, szilikon csonkkal. Felhúzta a nagy oldódó szemet valami nagy, vaskos fűzőtűre - azt hittem nem bírja majd, de mégis kibírta -, aztán felhúzta a szilikon hajszálelőkére és a végén lévő gumót egész egyszerűen átszúrta a csontikarikával. Elég furán nézett ki, de neki is öt perc alatt halad adott.

Örömpeca lett a túránkból.

Délutánig sok szép pontyot fogtunk. Volt közöttük szép 4-5-6-7 kilós példány, de sajnos még mindig akadt mellettük egy pár kárász is. Nem tudtam akkor még, hogy mit kéne még változtatnom - úgy látszik az nem volt elég, hogy a kaját „halasítottam” és nagyobbra vettem a csalit. A falánk kárászok még a 12 mm-es Red Tuning pelleteket is simán, pontyot meghazudtoló kapásokat produkálva falták fel.

A próbálkozást sikeres horgászatnak elkönyvelve, sok élménnyel gazdagodva indultunk haza, majd útközben megfogadtuk, hogy nem ez volt az utolsó kalandunk így együtt. Úgy legyen!

Otthon már nagy izgalommal meséltem GoldenGorilla bácsinak a történteket. Azonnal indulni akart a tóra. Izgult nagyon. Ő is meg akart ismerkedni a tó tekintélyesebb példányaival.

Aztán el is jött a várva várt nap. Felfegyverkeztünk rendesen. Direkt összegyűjtöttük a nagyhalas adukat. Nagyon egyszerű volt kajánk összeállításának elve: mindent bele! De az a legegyszerűbb, ha kilistázom:

2 kg Haldorádó Feeder Master Nagy Ponty
2 kg Haldorádó Feeder Master Pelletes Fekete
2 marék Maros Mix XXL epres pellet 16mm (törve)
2 marék VDE Halibut pellet 16mm (törve)
1 marék VDE Carp pellet 4 mm Strawberry
1 marék VDE Carp pellet 8 mm Strawberry
1 marék Haldorádó Aroma Tuning Nagy Pontyban ázó kemény kukorica és tigrismogyoró
1 marék Haldorádó Aroma Tuning Vörös Démonban ázó kemény kukorica és tigrismogyoró
250 g TOP MIX Etető és szemesanyag-ragasztó (eper)

Az egészet vízzel meglocsoltuk és persze jól kilötyköltük a majdnem üres aromás flakonokat, amelyek a hidegebb vízben végzett horgászatok alatt igen csak megérték a pénzüket. Pattanásig húzott fekete csúzligumival juttattuk be a gombócokat. Némelyik úgy nézett ki, mint a Nagyim balatoni szilvás gombóca. Majdnem akkorák voltak, mint azok, csak ezeknek 16 mm-es epres pellet volt a közepén. 15-20 gombóc után leültünk izgulni. A csali először az egyik szereléken epres oldódó pellet és csontikarika volt, a másikra pedig két szem nagy pontyos aromában áztatott kemény kukorica és lebegő hybrid kombinációja került. Horogelőkének minden esetben az új Nevis fonott előkét használtuk 10-es méretben. Az eredmény csak pár percet váratott magára. Ponty. Pontyok. Tő, tükör felváltva. És, ami a legfontosabb, hogy nem jött kárász. Őrültünk.

Örültünk, de nem sejtettük, mi történhet még. Bevágtam egy süvítő kapásnak. Először meg sem tudtam állítani a halat, csak lassan tudtam közelebb varázsolni. Már épp feltűnt előttünk, amikor begörbült a másik pálcám. Gábor megakasztotta. Épphogy vezetni kezdte, mikor süvíteni kezdett a bojlisa. Kezembe adta a halat a bottal együtt (vagy fordítva?) és szaladt beemelni. Igen ám, de ugye a másik kezemben is volt egy halas bot. Ölemben a merítő, mellettem a matrac, egy-egy spiccen tartott harcos a kezeimben és ültem a part szélén. Megint kellett a hidegvér… Gabi mindig tanul tőlem valamit: bevágás után visszarakta a botot visszaváltva az orsón a nyeletőféket, amit kicsit szigorúbbra is vett gyorsan, majd visszajött az előző potykáért. Így én már megmeríthettem az elsőt. Pillanatok alatt kivettem a hálóból és a horgot is a szájából, majd ráhajtottam a vizes matracot. Gábor mehetett a harmadikért. Megmaradt a horgon, húzhatta. Közben én a másodikat szákoltam, már félig a vízbe csúszva. Már ketten várták a harmadik társukat. Futottam Gáborhoz és már csúsztathattam is a pocakosa alá a merítőt. Három a matracon! Villámfotózás, villámmérés és egy 10 másodperces odarohanós kép erejéig tartottuk őket „fogságban”.

Érdekes, hogy ez a kombináció a horgot is megemelte, de csak pont annyira, hogy a horog szára még érte az aljzatot. Mintha lebegtettem volna és nyomtam volna egy sörétet mindjárt a horog után, a horogelőkére

Egy-egy csendesebb időszak után csak az ilyen ízkavalkádot adó csalikkal tudtuk kapásra bírni őket

Elfáradtam teljesen, akár már haza is mehettünk volna, de hát az ember telhetetlen, ugye… Próbálkoztunk tovább, partra is kényszerítettünk még egy pár jószágot. Variáltuk a csalit a különféle csábító, finom pelletekkel. Nem kevés termetes ponty látogatott meg minket. Szokás szerint megjelent az Inspiration bottal horgászó spori - ezúttal egy kisebb társasággal. Jól éreztük magunkat. Ja, és nem fogtunk kárászt!