Több mint egy hónap telt el a legutóbbi dunai horgászatom óta, a hőmérséklet is már nagymértékben visszaesett, és megjelentek a gyenge hajnali fagyok is. Természetesen a víz hőmérséklete is jó néhány fokot csökkent, illetve kisebb-nagyobb árhullámok is levonultak a folyón. Lássuk, mire mentem a bő egy hónappal ezelőttihez képest alaposan megváltozott körülmények közepette.
Horgászatom helyszíne ezúttal is a Duna Bács-Kiskun megyei szakasza az 1521-1522 fkm között, a barákai vízmű közelében. Írásom első részében röviden ismertettem már a Duna e szakaszát, így erre részletesen most nem is térek ki. Horgászatomra elkísért ifjú horgászbarátom, Bálint is, aki a nyári Homokmégyi Haldorádó Horgászkuckó egyik legelszántabb, legügyesebb vendége volt. Bálint korábban még sohasem horgászott a Dunán, így számára teljesen ismeretlen volt a folyóvízi horgászat. Korábban már elkísért egy horgászatomra, ahol rögtön élete eddigi legnagyobb halát, egy több mint 7 kg-os tőpontyot sikerült legyőznie, majd szabadon engedni. Bizakodtam, hogy ezúttal is sikerül újabb szép horgászélményekhez segítenem.
Szerencsére még jóval napfelkelte előtt megérkeztünk, így bőven jutott időnk arra, hogy tartsunk egy rövid terepszemlét. Némileg aggódtam, ugyanis 24 óra leforgása alatt több mint fél métert áradt a folyó, elég sok kisebb-nagyobb uszadékot lehetett megfigyelni a sodorvonal szélén. Kipakolás után mindjárt az alapozó etetésre szánt keverék összeállításával kezdtem, a gombócok formázását viszont ezúttal Bálintra bíztam, aki lelkesen segédkezett a csípős hajnali órák ellenére. Az alapozó etetésre szánt gombócokat a szokásosnál valamivel távolabb, úgy 18-20 méterre dobtuk be magunk elé. A reggeli időszak csendesen telt, a horgászatot időnként megnehezítette néhány, a zsinórban elakadó kisebb-nagyobb uszadék.
Bálintnak részletesen ismertettem a folyóvízi horgászat alapjait, illetve bemutattam néhány hasznos kötést, praktikát, az első halra viszont kora délelőttig várni kellett. Minden előzmény nélkül, erőteljes kapás, majd rövid fárasztás után került merítőbe a szép jászkeszeg. Igazából márnára számítottam, de nagyon örültem az első halnak, ami sokkal jobb kedvre derített a kellemetlen, hűvös időben. Az etetőkosárba némi ragasztott csonti volt egy kis etetőanyaggal lezárva, míg a horogra 5 szem csonti került. A csaknem 150 gramm össztömegű végszerelékem - melynek bevetése nem volt egyszerű feladat a maximum 90 gramm dobósúlyú feederbottal - épphogy nem sodródott ki a kövezés széléhez. Félóra elteltével jelentkezett az újabb kapás, ám bevágáskor már sokkal jobb halat éreztem. Néhány perce már küzdöttem a hallal, mikor Bálintnak adtam át a botot, hogy Ő is részesüljön az első folyóvízi fárasztás élményeiből. Az első pillanatokban nagyon izgult, ám folyamatosan biztattam, segítettem neki irányítani a halat. Mikor halunk a part felé közeledett, ismét átvettem a botot, próbáltam minél jobban felemelni, nehogy a kövek közé meneküljön a látványosan harcoló ellenfelünk. Bálint profikat megszégyenítő merítése után rövidesen a kezemben tarthattam egy csodaszép márnát, melyet néhány gyors fotó után, azonnal útjára is engedtünk.
A déli órákhoz közeledve egyre elviselhetőbb lett a hőmérséklet, időnként a nap is előbukkant. Szemmel láthatóan emelkedett egy picit a Duna vízszintje a hajnalihoz képest, ennek ellenére a zavaró uszadékok jelentősen megritkultak, így mindketten jó szájízzel próbáltuk fokozódó éhségünket csillapítani. Az elkészült fotók nézegetésébe igencsak belemerültem, de szerencsére Bálint elég éber volt, hogy észrevegye a következő kapást. Még időben sikerült bevágnom, miután halam rögtön a sodrás fel vette az irányt, megsiratva orsóm kitűnően működő fékrendszerét. Kitartó küzdelem után, egy újabb szép márnát sikerült a matracra emelni, amit aztán együtt tarthattunk a kezünkben. A fárasztást ezúttal egyedül végeztem, miközben igyekeztem Bálintnak elmagyarázni, bemutatni ennek technikáját, ugyanis az újabb feladata az lesz, hogy a következő halat egyedül kell kifárasztania, szákba terelnie, majd kíméletesen visszaengednie. Bíztunk benne, hogy lesz következő halunk, ám ha már a kezünkben van egy, a kíméletes visszaengedést máris lehet gyakorolni. Igyekeztem nyugtatni ifjú horgászbarátomat, aki életében először fogott a kezében márnát, látva ezt a csodálatos, folyóvízi izomkolosszust. Halunk szabadon engedése nagy örömömre hibátlanul sikerült, Bálint remekül teljesítette a feladatot. „A következő az enyém!”, jegyezte meg nagy lelkesedéssel.
A megmaradt néhány etetőgombóccal igyekeztük biztosítani az utánpótlást, hátha sikerül partközelbe csalni még néhány jobb halat. Bő negyedóra után jelentkezett is a kapás, majd bevágás után átadtam Bálintnak a botot. Egy kicsit nehéz volt ráéreznie a fékrendszer működésére, illetve azt a csévéléssel összhangba hozni, de igyekeztem minden segítséggel, tanáccsal ellátni. Aki életében először horgászik folyóvízen, nem lehet összehasonlítani azzal, aki több mint két évtizede vallatja a folyót, rengeteg tapasztalatot gyűjtve. Bálint igyekezett minden tanácsomat megfogadni. Lelkesedése és türelmes, kitartó munkája gyümölcseként rövidesen kezében tarthatta élete első márnáját. Kitörő öröm lett rajta úrrá, bár nem tudom, ki volt boldogabb, ő vagy én. Rendkívül boldog voltam, hogy újabb nagyszerű horgászélményekhez sikerült hozzásegítenem ifjú tanítványom, és sikeresen nyert betekintést a folyóvízi horgászat rejtelmeibe. Bálinttal remek az összhang, kiváló vele együtt dolgozni, amit az nem zavar meg, hogy melyikünk a jobb és ügyesebb horgász. Számomra továbbra is az az alapelv, hogy a vízparton kor, nem, beosztás szempontjából minden horgász egyenlő. Örömmel adom át tudásomat, megszerzett tapasztalataimat másoknak, illetve fogadok el tanácsot azoktól, akiktől úgy érzem, hogy hasznos dolgokat tanulhatok.
Mai horgászatunk utolsó hala egy aprócska márna lett, ezzel búcsúzunk. A vízállás-előrejelzések szerint a következő napokban határozott apadás várható, így egy hét múlva újra ellátogatok ide, hogy egy egészen más végszerelékkel próbáljam üldözőbe venni a folyó halait…
Egy héttel később…
A vízállás-előrejelzések szerencsére beigazolódtak, így kedvező vízállás ígérkezett mai horgászatomon. A legelső autóbuszjárattal indultam útnak, így még sötétben sikerült megérkeznem. A megállótól még csaknem 3 kilométer gyaloglás várt rám.
Bőven elkelt a meleg polárkabát, hiszen elég csípős volt a hajnal, amiről a zúzmarás fű is egyértelműen árulkodott. Rövid pihenés után nekiálltam az előkészületeknek, mondhatni a szokásos procedúrával. Nem bonyolítottam túl, alapozó etetésnek ezúttal is a jól bevált Haldorádó Bázis Mix - Folyóvízi Alapot választottam némi csontkukaccal, valamint az előző horgászatokról megmaradt etetőanyagokkal összedolgozva. Kétségkívül ősz van, egyre hűvösebbek az éjszakák, helyenként már fagy, illetve egyre csökken a napsütéses órák száma. A víz hőmérséklete is lassan 10 Celsius-fok közelébe süllyed, így indokoltnak láttam a nagy fehérjetartalmú, töményebb aromájú csalogató anyagokat. A mai horgászatomra mindössze egy fél csomag (0,5 kg) Haldorádó Sajtos Bajszos etetőanyagot kevertem be, melyhez kb. 50 ml Haldorádó Sajtos Bajszos Aroma Tuningot öntöttem. Ezzel el is készült egy tömény, rendkívül intenzív, az emberi orr számára is kellemes aromájú etetőanyag, ami a kosárba kerülő, ragasztott csontkukac lezárását biztosítja majd. Rendkívül fontos tényező, hogy a ragasztani kívánt csontkukacot megtisztítsuk a fűrészportól és mindenféle szennyeződéstől, mert csak így várható el a megfelelő hatás. Szerencsére ezt a műveletet nem kellett elvégeznem, hiszen a Haldorádó Horgászáruházból rendelt 1 liter kiváló minőségű és tisztaságú csontkukacot, már így kaptam kézhez. A megtisztított, esetleg jól átmosott és megszárított csontkukacra ráhintjük a megfelelő mennyiségű csontiragasztó port, majd egy nagyon kevés víz hozzáadásával percek alatt elkészül az igazi fehérjebomba.
Végszerelékem bevetése után nem sokkal máris sikerült egy akadót kifogni, így az első hosszabb dobás után máris új előkét kellett feltennem. Aki a Dunán horgászik, annak számolnia kell azzal, hogy néhány horog, esetleg teljes végszerelék is a folyó fogságában marad, különösen igaz ez akkor, ha magasabb a vízállás, illetve ha nem ismerjük kellőképpen az általunk meghorgászni kívánt szakaszt. Ezért mindenképpen hasznos, ha néhány előre kötött előkét tartunk készenlétben.
Csaknem egy óra elteltével, maszatolós kapással jelentkezett az első hal. Meglepő volt a hal ereje a méretéhez képest. Egy kis márna tett egy rövid látogatást nálam, majd rövidesen érkezett jóval nagyobb társa is. A 12-es méretű horogra két szem Haldorádó SpéciMaggot került Nagy Dévér ízesítésben. E csali beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, hiszen korábbi folyóvízi horgászataim során már bizonyított! További előnye, hogy lebeg, illetve az apróhalak nem tudják a horogról lecsipegetni. A csali illata rendkívül kellemes, a sütemények gyártása során jól ismert spekulatius aromában lévő csontkukac imitációt a dévérek mellett a márnák sem vetették meg. A mai nap során felváltva próbálkoztam élő, illetve mesterséges csontival, és a délelőtt folyamán néhány szép márnát sikerült is elcsípnem.
Már jócskán elmúlt a déli harangszó, így alaposan megéheztem. A hűvös időben mindig jólesne valami főtt, meleg étel, ám eddig rendszerint néhány kiflivel csupán háztartási keksszel kellett beérnem. Szerencsére ezúttal leleményesebb voltam, vittem magammal konzervet és egy kemping gázfőzőt, ami tökéletes volt arra, hogy percek alatt meleg ételt készítsek. Kényelmesen elfogyasztottam az igencsak kései ebédemet, majd az órámra nézve rá kellett döbbennem, hogy lassan ideje összepakolni, hiszen alig egy óra múlva indul a buszom, és még majdnem háromnegyed órát gyalogolnom kell a megállóig. A fotózásba viszont annyira belemerültem, hogy az összepakolás sem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Beláttam, hogy bármennyire is igyekszem, a buszt már úgysem nem fogom elérni, így még egy órát biztosan maradhatnék. Ha már így alakult, úgy döntöttem, folytatom a horgászatot. A megmaradt néhány etetőgombócot még bedobtam, hátha a nap végére még sikerül egy-két márnát idecsalnom.
Az általam használt módszerek és felszerelések rövid ismertetése
A mai napon próbáltam ki először folyóvízi körülmények között az erőgumival kombinált végszereléket, illetve az egyik, idei évben forgalomba kerülő újdonságot, a Haldorádó Maggot River kosarat. Az erőgumival kombinált végszereléket az indokolta, hogy korábban több halvesztésem is volt közvetlenül a merítés előtt, mikor a dévérkeszeg vagy márna sikeresen lerázta magát a horogról az óvatos fárasztás és a rugalmas bot ellenére. Mivel az elmúlt néhány hét alatt sikerült kitapasztalnom, hogy nincs a közelben akadó, bátran vetettem be az új szerzeményemet. Mindössze egyetlen előkét veszítettem el, azt is csupán azért, mert lényegesen lejjebb dobtam be a végszerelékemet. Az erős sodrás miatt sokszor a több mint 150 gramm össztömegű végszerelék is kevésnek bizonyult, így a legnagyobb, 200 grammos Maggot River kosarat választottam, ami már biztosan és stabilan megállt a sodrásban, az etetésem helyén. Egy ilyen tömegű, ráadásul megtöltött kosár botsérülés nélküli bedobására legtöbb feederbot alkalmatlan. Régóta vágytam egy olyan feederbotra, amely a legvadabb folyóvízi körülmények között is megállja a helyét, és még megfizethető is. Erre a feladatra szerencsére megtaláltam a lehető legjobb megoldást. A szintén nem oly rég megjelent, új Team Feeder Power Fighter botcsaládból beszereztem egy igazi erőgépet, melynek kiváló erőtartalékai mellé kellő rugalmasság is társul, így a legszilajabb márnák, illetve jászkeszegek és a kisebb testű dévérek megfogása sem jelent gondot. Új társam a By Döme Team Feeder Power Fighter River Feeder névre hallgat. A bot paraméterei már önmagában tekintélyt parancsolóak, ám a 100-250 grammos dobósúly-tartomány, mondhatom, szerelem volt első látásra.
Az igazi meglepetés azonban ezúttal is a nap végére esett. A 3 szem csontival felcsalizott végszerelékem bevetése után alig telt el néhány másodperc, mikor igencsak határozott kapásra kellett bevágnom. Elég komoly ellenállásba ütköztem, igaz, hamar alábbhagyott a lendület. A partközelbe érve viszont elég nehezen adta meg magát merítőbe kerülő, első pillantásra termetesebb jászkeszegnek tűnő hal. Igyekeztem vele a matrachoz, hogy gyorsan kiszabadíthassam a horgot, amikor felfedeztem, hogy ez bizony nem jászkeszeg. Ez egy hatalmas leánykoncér! Fülig ért a szám, soha életemben nem fogtam, de még csak nem is láttam ilyen halat, így hatalmas öröm töltött el. Ez a hal kizárólag a Duna vízrendszerében él, ritkasága miatt, 2001 óta védett faj. Tilos megtartani, a fogás és esetleges gyors fotózás után, azonnal kíméletesen vissza kell engedni! Vigyázzunk a leányra! Sajnos megfelelő halismeret hiányban sokan hajlamosak összetéveszteni a jászkeszeggel, én szerencsére azonnal felfedeztem a különbséget, és mérlegelés, majd két-három villámgyors fotó után boldogan engedtem vissza a leányzót élőhelyére.
Nagyjából 20 percem maradt a horgászatból, az két bevetésre még biztosan elég. Nem is húztam tovább az időt, gyorsan ment is vissza a végszerelék, a horgon két szem SpéciMaggot. Az újabb kapásra sem kellett többet várnom két percnél, jöhetett az óvatos fárasztás, aminek végén egy gyönyörű, 2 kg feletti jászkeszeg lett a jutalmam. A nap utolsó hala mégsem ez volt, hanem egy aprócska márna, ami már akkor érkezett, miután szinte mindent összepakoltam. Sajnos - akárcsak legtöbb horgásztársam - én is hajlamos vagyok arra, hogy a horgászbotot pakolom el legutoljára. Szerencsére nem volt gond, sértetlenül került vissza élőhelyére a legutolsó vendégem.
Boldogan és feledhetetlen élményekkel gazdagodva indultam hazafelé. Tudtam, hogy egy rendkívül fárasztó út vár rám, ám az elmúlt hetek eseményei kárpótolnak mindenért. Alig több mint egy hónappal ezelőtt ugyanezen a helyen szinte kizárólag dévérkeszegeket fogtam, elvétve sikerült egy-egy márnát horogra csalni. Most, néhány hét elteltével a dévérkeszegek egy csapásra eltűntek, és egyre több márnát, illetve egy-egy szebb jászkeszeget sikerült fognom. Az is az élményt erősíti, hogy egyetlen egy gébet sem fogntam, melyek máskor szinte ellehetetlenítik a horgászatot tömeges megjelenésükkel. Igyekeztem többféle csalogatóanyagot, illetve módszert kipróbálni, tapasztalatot gyűjteni, ám azt is megtanultam, hogy a Dunán nem lehet előre tervezni. Az egyik héten az egyik, a másik héten a másik arcát mutatja a folyó. Ez volt a Duna két arca.
Írta: Holler Imre (imre0615)
Fotók: Holler Imre, Greksa Bálint
