Február végén a gyönyörű, napos idő és a hótakarómentes kis-dunai táj engem is kicsalt a vízpartra. Nem számítottam túl sok halra, talán ezért is lepett meg, amikor az első dobást követően szinte azonnal kapást jelzett feederbotom spicce…
Na de haladjunk időrendi sorrendben, kezdjük a horgászhellyel! Mint megannyiszor, most is a Kis-Duna eperjesi szakaszára esett a választásom. Ezen a részen nagyon jól ismerem a meder alakulatait. Nyári és őszi csónakos pergető túráimon persze ott pislákolt bennem a feederhorgász és radar híján egy tapogatórúddal „néztem át” a medret. Horgászhelyemmel szemben egy jókora gödör található, talán éppen oda vannak betömörülve uszonyos kedvenceim. A jókora jelző itt nem a víz mélységére, hanem a gödör terjedelmére utal. Az közismert, hogy télen a hal a meder mélyebb pontjain, gödreiben vermel. Az igazsághoz tartozik, hogy azóta többször visszatértem többedmagammal, így nem csak egy alkalom és nem csak egy horgász tapasztalatait olvashatjátok. Ez azért fontos, mert több horgászat során más és más körülmények közt is ki tudtam próbálni a horgászhelyet, miközben mindvégig ugyanazt az etetőanyagot és végszereléket használtam. Az ilyen horgászatok valósághűen mutatják a halak viselkedését és olyan befolyásoló tényezőket fednek fel, melyekre addig talán nem is gondoltunk.
Feltételezésem beigazolódott, a halak egy esettől eltekintve mindig a mélyebb részen voltak. E rész maximális mélysége alig éri el a 3 m-t, miközben a sekélyebb rész 1-1,5 m körüli mélységet jelent. Minden nap viszonylag erős északi szél fújt és borult volt az ég. Ez alól az az egy nap volt kivétel, amikor kedvenceinket nem a mély, hanem a sekélyebb mederrészben találtuk meg. A szél is enyhébb volt, és ami valóban nagy különbségnek számított, az a meleg, napos időjárás. Elgondolásom szerint az erős napsütés eléggé átmelegítette a sekélyebb szakaszt ahhoz, hogy a halak megváltoztassák tartózkodási helyüket. De ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy egyik nap kizárólag a mély részen, a másik nap pedig kizárólag a sekélyben lehetett halat fogni! Halat adott mindkét rész minden nap, de nem mindegy, hogy egy pár órás horgászat alatt fogunk néhány halat, vagy a halak folyamatosan kapásokat produkálnak, és kellő gyakorisággal tudunk is fogni közülük. Jellemző volt, hogy ahol nagyobb mennyiségben volt jelen a pikkelyes népség, ott általában megjelentek nagyobb testű példányok is.
Nem esett még szó a végszerelékről és a használt etetőanyagról. Nagyon egyszerű végszereléket használtam, a fonott dobóelőkére egy karabineres forgó került, amelyet egy gumigyöngy és egy forgókapocs ütköztetett meg. Az előkém 0,12 mm átmérőjű és 80 cm hosszúságú volt, a horog pedig 18-as méretű. Az optimális kosár ez esetben egy 20 g-os Haldorádó Special Round Feeder volt, amit később egy 30 g-osra cseréltem. Minden nap a Haldorádó Bázis Mix Epres Ponty nevű etetőanyagot kevertem be. Ehhez a keverékhez semmilyen adalékanyag nem került, kizárólag csontkukac. Talán még azt érdemes megemlíteni, hogy a szokásosnál szárazabbra kevertem a kaját. Tapasztalataim alapján télen jobban reagálnak a halak a gyorsan bontó kajára és ilyenkor az sem hátrány, ha néhány felszálló szemcse is marad.
Az alapozó etetést gyakorlatilag teljesen elhagytam, az első dobástól fogva csalizott horoggal vártam kedvenceimet. Mint mindig, most is a kisebb koncérok és szilvaorrú keszegek finom, már-már megfoghatatlan kapásaival kezdődött a horgászat. Szerencsére tudatában voltam, hogy ez csak pillanatnyi állapot, és amint összegyűlik a megfelelő mennyiségű hal az etetésen, agresszívebbek lesznek a kapások. Kuriózum a feederbottal, csontival fogható kis-dunai halak közt a balin. Minden alkalommal fogtunk néhány darabot, sőt, az egyik alkalommal egy 4 órás horgászat alatt 11 példányt sikerült fognom - igaz, a szokásosnál lényegesen több csontit használtam.
A horgászat első felében a szilvaorrú keszeg dominált, miközben fogtam néhány balint, kárászt, jászt és bodorkát is. Azonban amikor megérkeztek a dévérkeszegek, eltűnt minden más hal. Gondolom, hogy kellően nagy csapatban érkeztek ahhoz, hogy kiszorítsák a többi halat az etetésről. Onnantól kezdve, hogy megfogtam az elsőt, kizárólag dévérkeszeget tudtam fogni, amit cseppet sem bántam. A nap végére maradt a Kis-Duna igazi meglepetése, egy igazi téli, folyóvízi potyka. Talán életemben először fordult elő velem, hogy elhatároztam, hogy ez lesz az utolsó dobásom, és az is volt. A ponty hamar megtalálta a csalit, és én nem akartam tovább kísérteni a sorsot. Soha rosszabb horgászatot a folyón, kiváltképp a hideg időszakban!
Rózsa Arnold
