Ismét eljött az ősz, a természet szép csendben a téli nyugovójára készül, a zöldellő fák és leveleik gyönyörű színekben kezdenek pompázni, a sárga és vörös ezer árnyalata jelenik meg minden egyes kis levélkén. Kissé melankolikus, kissé szomorú, de egyben csodálatos évszak is ez, egy-egy csodás őszi napsütésben eltöltött óra mindig boldogsággal tölti el az ember szívét, mielőtt beköszönt a fagyos tél. Ebben az évszakban virágzik igazán számunkra, horgászok számára kedvenc folyónk, a Duna is. Az őszt sokan a legjobb nagyhalas időszaknak tartják, és az öreg folyón természetesen ilyenkor van a legjobb esély a folyami bajszosok, a márnák megfogására is. Úgy érzem, szerencsés vagyok, mert ősz elején és közepén legtöbb szabadidőmet ezen a nagyszerű folyón tölthettem, sokat tanulva a folyóvízi horgászatról, sok apró és jelentős tapasztalattal gazdagodva. Még álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen, egyszerűnek semmiképpen nem nevezhető vadvíz milyen szép halakat is tartogat számomra…
Ezt az időszakot mindenképpen szerettem volna az öreg folyónak szentelni, így mikor alkalmam adódott egy horgászatra, nem volt kétséges, hogy hova is induljak el. A nyugodt, csendes folyópart, az érintetlen természet, a hűs dunai szél és a sárgulni kezdő levelek olyan hihetetlen hatással voltak rám, hogy amikor véget ért egy dunai horgászat, már másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy mikor jöhetek megint. Voltak persze nem túl sikeres horgászatok is - sajnos a folyó több arcát is mutatta, nagyon sok tényező befolyásolta a horgászatokat -, de nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert a horgászatok döntő többségében nagyon szép halakkal ajándékozott meg a Duna. Most ezeket az élményeket, tapasztalatokat és a használt módszereket szeretném bemutatni ebben az írásban, talán egy kis segítséget nyújtva azoknak, akik egy kicsit félnek a folyóvízi horgászattól, vagy esetleg még nem sok sikerélményük volt ilyen helyen. Én személy szerint sokat tanultam Döme Gábor és Sipos Gábor folyóvízi írásaiból, sok apró, de fontos praktikát használtam én is a horgászataim során, valamint nem szabad elmenni a mellett, hogy magán a folyón is nagyon sok segítőkész horgász van, aki szívesen megosztja tapasztalatait. Érdemes tőlük is sokat tanulni, mert egy-egy apró dolog is nagyon fontos lehet a sikerhez.
Elsőként a nagy Dunán, a rohanó folyón szerzett élményeimet, tapasztalataimat szeretném bemutatni és használt készségeimről szólnék pár szót. Folyóvízre mindenképpen egy erős, strapabíró feederbotra van szükségünk, főként a nehéz kosarak bevetése miatt. Egy light vagy esetleg egy medium bot szóba sem jöhet, mindenképpen egy heavy, extra heavy karakterisztikájú bot a legjobb választás az ilyen horgászatra. Igazából a bot hossza már annyira nem fontos tényező, de szerintem azért minimum egy 360 cm hosszúságú bot kell, de egy 390, vagy egy 420 cm hosszú bot is teljesen megfelel. Én személy szerint két 420 cm hosszúságú botot használok, egy extra heavy Carp Fightert és egy Master Carp LC-t. Ezek a legerősebb pontyozó botjaim, igazából egy 100 gramm körüli megtöltött kosár eldobása nem okoz nekik problémát, de volt, hogy, szélsőséges esetben 170 grammos kosarakat is dobáltam velük - persze ésszel -, és a pálcák kiválóan bírták a terhelést.
Orsó szempontjából folyóvízi horgászatra kedvencem a Nevis Cayman Feeder orsó. Többféle orsót használtam már a Dunán, de legjobban ez a kis orsó tetszett: nem túl nagy, de rendkívül masszívnak és strapabírónak mutatkozik. Egy teljesen egyszerű első fékes szerkezet, és hasznos benne, hogy nem kell a dobjára túl sok zsinórt csévélnünk. Persze egy dunai pecához teljesen felesleges több száz méter damil. Bőven elég rá körülbelül 100 m monofil, én személy szerint itt 0,22 mm-es főzsinórt használtam egy ugyanilyen vastagságú, 10 m hosszú fonott dobóelőtéttel a dobások és a kövek, kagylók miatt. Szerintem ez bőven elég, ennél sokkal vastagabb felesleges, vékonyabb viszont már rizikós. Én ezt a vastagságot tartottam ideális megoldásnak, és a tapasztalataim azt mutatták, hogy simán bírta az igénybevételt, gond nem volt vele.
Ha már az orsónál tartunk, fontos tényező a zsinórklipsz. Én a legtöbb alkalommal a dunai márnázásnál kiakasztott klipsszel horgásztam olyan távolságra, ahol a 110 grammos etetőkosár már stabilan megáll, ez esetenként 15-20-30 métert jelent, persze vízállástól függően, és ilyenkor az etetőanyagot egy területre hordtam fel pontosan, egy etetési sávot létrehozva a márnák számára. Őszi időben teljesen felesleges hatalmas távokat horgászni, a sodrás úgyis elviszi vagy a part felé hozza még a nagyon nehéz kosarakat is. A márna szívesen kijön a parthoz, egyik barátom sokszor körülbelül öt méterről fogott már több márnát is. Arra azért figyelni kell, hogy ne 20 cm-es vízben horgásszunk, persze ez is vízállástól függő, van, amikor már a lábunk alatt letörik 1-1,5 méterre a víz, de van, amikor csak 20 méter után, azért érdemesebb a kicsit mélyebb vizet keresni. Sokat halottam arról is, hogy a magas vízállás, a tiszta víz nem kedvező annyira a márna horgászatánál. Alacsonyabb víznél el tudjunk érni az egyébként távolabbi és mélyebb részeket, és most már én is megtapasztaltam a horgászatok során, hogy kicsit zavarosabb vízben több kapást tudtam elérni. Tapasztaltabb dunai horgászoktól tanultam ez idő alatt, hogy itt is nagy jelentősége van a végszerelék finomításának. Saját bőrömön tapasztaltam, hogy mikor „durvább” végszerelékkel horgásztam, akkor nem tudtam annyi kapást elérni, mint amikor az ésszerűség határán belül lefinomított szereléket használtam. Persze sokan mondják, ha eszik a márna, akkor mindegy a horog meg az előke mérete, de ez a finomítás azokra az időszakokra vonatkozik, amikor kis dunai barátaink finnyásabban táplálkoznak, például ha a víz nagyon tiszta, vagy éppen az időjárás, a vízállás nem kedvező. Ilyenkor mutatkozik meg a finomabb végszerelék fontossága! Én is folyamatosan kísérleteztem a végszerelék összeállításánál, és úgy érzem, az utolsó pár horgászatra sikerült egy nagyon jó összeállítást találni, ami a következő: a 22-es fonott dobóelőtétre felhúztam egy 15 cm-es Nevis gubancgátló csövet, ezen már rajta van egy kapocs, a kosár fülét ebbe akasztom. Ezeken a horgászatokon a Haldorádó 112 g-os Hard River Feeder kosarakat használtam, de nagyon jó választás egy Barbel agy Competition River kosár is. A cső alá fűztem egy nagy gumigolyót, ami védelmet biztosít majd a gyorskapocsnak. Ez alá jött természetesen az előke, ami egy 80 cm hosszú, 0,07 mm-es Nevis Secure fonott zsinórból állt, amit egy előkerögzítő gyorskapocsba akasztottam, amin még egy gumitüske is van, így a gubancolódás nagyon jól elkerülhető volt. Az előke végére pedig egy Gamakatsu F314-es horgot kötöttem 12-es méretben. Ennél finomabb végszereléket márnára már nem igazán tudok elképzelni, de fontos tudni, hogy nekem gond nélkül kijött vele több 2 vagy akár 3 kilogramm feletti márna is, a szerelék miatt nem vesztettem halat.
Csalogatóanyagok szempontjából először fontos szólni az etetőanyagról. Nagyon sok különféle etetőanyagot, adalékanyagot kipróbáltam, és a leghatásosabb egy keverék volt, amit a Haldorádó három etetőanyagából állítottam össze, kizárólag két adalékkal. Ugye nem árulok el nagy titkot, hogy a márna imádja a sajtos, a fokhagymás és a halas ízeket, ezért úgy gondoltam, hogy összekeverek egy zacskó Sajtos Bajszost egy zacskó Ördögűzővel és adok hozzá még egy fél zacskót az erősen hallisztes Maximum Green method etetőanyagból.
Két adalékot adtam még hozzá a keverékhez, egy flakon Ördögűző aromát, amitől erősen fokhagymás beütése lett az etetőanyagnak, és még egy közepes doboz csontkukacot. Ezzel a keverékkel sikerült a legjobban márnát fognom, csak ajánlani tudom mindenkinek.
A legjobban bevált csali, amivel a legtöbb márnát fogtam az egy szem piros szúnyoglárva imitáció volt két szem fehér csontkukaccal. Erre a 12-es Gamakatsu horogra pont ideális, több nem is kell rá, és ha finoman eszik a márna, ezt az apró és könnyű csalit könnyebben felveszi majd.
Ezzel az összeállítással sikerült szép márnákat fognom. Személyes tapasztalatom azt mutatta, hogy ezekkel a szerelékkel, ezekkel a csalogatóanyagokkal tudtam a legtöbb kapást elérni és a legszebb halakat megfogni.
A Duna-part szépségei mellett természetesen most sem mentem el, sikerült pár szép fotót készítenem.
És amikor a kitartó munkának meglesz az eredménye, jönnek a szép, dunai márnák.
Nem rekordméretűek, de nem is kicsik, nekem nagyon a szívemhez nőtt mindegyik, természetesen csak egy fotó erejéig, mindegyik ment is vissza szépen élőhelyére. Természetesen ezek a halak is megérdemlik a kíméletes bánásmódot, én ugyanúgy bánok velük, mint akár egy tavi 10 kg-os ponttyal. Vigyázzunk rájuk, megérdemlik ők is!
Következő írásomban a Duna még vadregényesebb oldaláról mesélek, egy gyönyörű holtágon eltöltött két sikeres horgászatról, de ne szaladjunk előre, a többi majd a folytatásból kiderül…
