A Duna az a vízterület, aminek meghorgászására szinte végtelen sok lehetőség van. Én budai lakosként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem kell messzire utaznom, ha egy kis folyami horgászatra vágyom, elég mindössze néhány kilométert autóznom. Egyik kedvenc helyem Budafok közelében található, ahol a hosszú kövezésen gyakran látni versenyhorgászokat, akik rakós bottal szép halakat tudnak kibányászni a feeder szerelékkel szinte meghorgászhatatlan helyekről. Ennek oka, hogy az akadókat mi, fenekező pecások nem igazán tudjuk kikerülni, míg a jó kezű rakózók néhány úsztatás után feltérképezvén a terepet, milliméter pontossággal tudják felülről meghorgászni az akadókat. Egy kis utánajárással azonban meg lehet találni azt a pár helyet, ami kevésbé akad, így lehetőség adódik arra, hogy a rezgőspicces módszer szerelmesei is megfoghassák itt a Duna vad harcosait!
A feederes folyami horgászatot is lehet sokféleképpen űzni. Vannak helyek, ahol a parttól távolabb, 25-30 méterre kell az etetőkosarat bedobni, és vannak olyanok - mint ez is - ahol akár már 10 méterről is lehet nagy halakat fogni. Ennek a közelebbi pecának a kivitelezése lényegesen egyszerűbb, mint a nagy kosárral történő „bombázás”, főleg azért, mert közelre akár kézzel is el lehet dobni a megfelelően elkészített etetőanyag gombócokat, így sokkal több kaját lehet egy helyre bejuttatni, ráadásul pontosan.
Az ilyen célra készített etetőanyagokat kicsit másként kell megkeverni, mint a kosárba való eledelt, ám van még egy különbség, méghozzá az, hogy több kell belőle. Mivel nagy mennyiségű etetőanyagot kell keverni, érdemes olyat választani, amely költséghatékony. A Haldorádó Bázis Mixek erre lettek kitalálva. Személyes kedvencem ezek közül a „Pörkölt Magvak” elnevezésű. Ehhez 1/3 zacskó PV1-et keverve lehet elérni a kellő tapadást, amelyet a rohanó víz megkíván. A megnedvesített, áttört etetőanyagot fél zacskó trikolor Fluo Morzsa hivatott még tartalmasabbá és feltűnőbbé tenni, míg az egy zacskó mosott kavics a gombócok lesúlyozását segíti. Az így elkészített csalogatóanyagból gyúrt tíz narancsméretű, kőkemény gombócot már a horgászat megkezdése előtt, alapozó etetésként be szoktam dobni. Nem túl messzire, 12-14 méter távolságba, a horgászhely fölé 1 méterrel érdemes az alapozást végezni, majd a horgászat során, a maradék kajából tyúktojásnyi gombócokat formázva kell azt folyamatosan „pótolni”. Ez nálam 20 percenkénti 5-ös sorozatot jelent.
Mint látható, az etetőanyag kérdése nem túl bonyolult, ahogy a végszerelék sem. A nagyhurkos szerelék előnye, hogy pillanatok alatt elkészül, és ha a horog elakad, majd beszakad, a kosár a szereléken marad. A főzsinórra egy nagy hurkot kell kötni, majd azt kettévágva, az egyik szálra kerül a horogelőke, míg a másikra a kosár vagy az ólomnehezék. Pofonegyszerű, sallangmentes!
Ha etetésen horgászunk, akkor sok esetben elegendő az ólomnehezék, ám az igazán eredményes horgászathoz etetőkosár is szükséges. Felmerülhet a kérdés, hogy minek etetőkosár, ha kézzel juttatjuk be az etetőanyagot? Azért, mert ebben az esetben egész más kerül a kosárba. Olyan, ami a már helyben tartózkodó halakat a horog közelébe csalja és evésre készteti. Ez nem más, mint a csontkukac, amely ragasztott formában kerül bevetésre. További tudnivalók az egyszerű csontiragasztással kapcsolatban: Csontiragasztás egyszerűen
Akár kézzel is be lehetne vetni a csontigombócokat, ám közel sem lenne olyan pontos, mint kosárral. Így ugyanis a kimosódó lárvák az áramlásnak köszönhetően pont a horgon lévő csalink mellett fognak elrobogni. Ehhez a módszerhez speciális kosárra van szükség, amelybe pont kellő mennyiségű csonti fér, és elég nehéz ahhoz, hogy stabilan megálljon a fenéken. A Haldorádó Maggot River pont ilyen. Ez a különleges kialakítású, folyóvízi körülményekre specializált kosár ötféle súllyal készül. A partszéli pecához a 75 grammos bőven elegendőnek bizonyult, stabilan megállt.
Annak ellenére, hogy sem az eldobandó tömeg, sem a távolság nem nagy, szükség van az erős botra. Szeretett szakaszomon a paducon és a dévérkeszegen kívül ugyanis szép márnák is vannak, amelyek brutális erővel menekülnek egyenesen az akadók felé és a kövek alá. Határozottan bele kell állni, ha egy ilyen torpedó falja be a horgunkat, és ehhez bizony bot kell. A Nevis Motive Carp Feeder XXH gerinces, kemény bot, az ilyen helyzetekre készült. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen botot képes egy néhány kilós márna derékba hajtani, ám saját szememmel láttam már többször is. Sajnálatos módon az ilyen csatákból csak kevésszer jövök ki győztesen, ám minél nehezebbek a körülmények, annál nagyobb az élmény, ha sikerül partra segítenem egy termetes budai márnát!
A horogelőke és a horog kérdése a folyóvízi horgászatban talán még fontosabb, mint a tavi pecák esetén. Áramló vízben ugyanis a csali természetes mozgása a lényeg. Egy-egy ilyen horgászat alkalmával akár egy tucat horogméretet és előkehosszt végig szoktam zongorázni, mire sikerül megtalálni azt, amelyiket aznap igénylik a halak. Az előke ráadásul lehet vékony fonott vagy vastagabb monofil is. Ezek teljesen eltérően mozognak a vízben, érdemes tehát mindkettőt kipróbálni. A csali kérdése látszólag már nem ilyen bonyolult, ugyanis ragasztott csontival történő etetésen kézenfekvő, hogy a horogra is légylárva kerül. Amit érdemes azonban variálni, az a csontik száma. Van, hogy a két-három szem a nyerő (főleg paduc esetén), de előfordul, hogy a nagy márnák a gazdagon teletűzött horgot kívánják meg. Lehet kísérletezni a csontik kikönnyítésével is, amelyet a termetes dévérkeszegek szoktak jól fogadni. Egy szem Haldorádó SpéciMaggot képes megemelni 4 szem csontit is, ám nem kell ettől megijedni. A Duna rohanó vize úgyis lenyomja a csalit a fenékre, a célunk ebben az esetben az, hogy a lebegő imitáció hatására az jobban fel-fellibben a fenékről, ami sokszor ingerli kapásra a vadvízi halakat.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Duna halbősége vetekszik egy-egy intenzíven telepített horgásztóéval. Rengeteg élményt lehet a partján szerezni, és olyan halakat lehet fogni, amelyek megörvendeztetik a sporthorgászok szívét. És ami jó hír, hogy a FŐHESZ munkatársainak hála a fővárosi szakaszon a halőrzés is kezd komolyabbá válni, mint az elmúlt években volt, így minden adott ahhoz, hogy a folyó igazi horgászparadicsommá váljon, egy karnyújtásnyira a Budapesten élők otthonától.
Írta és fényképezte: Sipos Gábor
