Mára a Dunát terveztem be, és úgy voltam vele, ha csak valami rendkívüli közbe nem jön, keszegezek egyet. Természetesen, ahogy ilyenkor lenni szokott, közbejött a rendkívüli, de én voltam az erősebb és késő délelőtt Dunaföldvár felé vettem az irányt. A vízállás jó volt, enyhén áradó és pont elég magas ahhoz a helyhez, ahol horgászni akartam.
Az etetőt szokás szerint otthon kevertem be - jó, ha a szemcsék magukba szívják a vizet, mert nehezebben sodródnak el.
A Duna-partra érve kellemes meglepetés ért. Talán még emlékeznek, tavaly a dunaföldvári Duna-parton lerakott szeméthegyekről jelent meg egy írásom, ami elég nagy port vert föl. Valószínű, ennek eredményeképpen (legalábbis remélem, volt közöm hozzá), szép, rendezett környezet fogadott. Ezennel megköszönöm a polgármester asszonynak (aki annak idején elég kelletlen sorokkal köszönte meg munkásságomat), hogy rendet csináltak.
A szemetet elhordták, és rendbe tették a partot. Még egyszer: köszönet érte!
Most pedig folytassuk a horgászattal! Az ártéri fák közt autóztam a megszokott helyemhez.
Az autóból kiszállva olyan szúnyoginvázió fogadott, amilyenre nem számítottam. Tudtam, hogy sok szúnyog van, na de ennyi?! Rövidnadrágban, pólóban érkeztem, de bölcsen készültem: hosszúnadrág és pulóver is volt az autóban. Igaz, az esti hideg miatt tettem be, de most majd jó lesz a szúnyogok ellen is. Legalábbis azt hittem.
Amilyen gyorsan csak lehetett - mert hát a szúnyogok siettettek - lepakoltam a ládámat, összeraktam a botot és a felszerelést, majd bemértem a vizet. Ez kb. két deci vérembe került.
Még volt annyi erőm és türelmem, hogy térdig a vízben állva (legalább a lábamat ne csípjék!) bedobtam 10 gombócot alapnak. Ezután magamra vettem minden fellelhető ruhámat és horgászni kezdtem. 8 grammos ATTY úszómat 80 centi úsztatás után ütötte el az első paduc. A következő berakás is halat adott, jászt.
Ekkor fölálltam és befújtam magam szúnyogriasztóval.
Top szettet cseréltem és az új CRALUSSO-t, a SHARK-ot kezdtem próbálni. Az etetésen nyüzsgött a hal, úgyhogy most sem sikerült végigúsztatni, egy ilyenkor ritka vendég, leánykoncér kapta el a csalit.
Ezután ismét befújtam magam riasztóval, majd rátoltam az etetésre két gombóc ragasztott csontit és két gombóc etetőt.
A halakat nem zavarta a szúnyogriasztó, pedig volt a kezemen bőven. Jöttek a jászok, egyik a másik után, és eszembe jutott a kis dalocska, amit Heimann Józsi dudorászott egyik horgászversenyen, bosszantva a szomszédait: „Jönnek a jászok, vígan dudorászok!”
A szúnyoghelyzet közben fokozódott. Tízpercenként fújtam-kentem magamat riasztóval, de attól, hogy nem férnek hozzám, csak dühösebbek lettek. Szerintem riasztották társaikat is és vészjósló, dühös felhőben keringtek körülöttem. Ha véletlenül megtöröltem egy-egy hal után a kezemet, azt azonnal ellepték. Újrakentem, de ahova nem jutott, például az órám fém csatja alá, azt azonnal megtámadták. Az óra csatja közti réseken szívták a véremet. A zoknimat is levettem és beáztattam szúnyogriasztóba, de ez is csak rövid ideig volt hatásos. A riasztó olyan vastagon volt rajtam, hogy szinte csöpögött és már az is csípett. De egy-egy kenés csak néhány percig volt hatásos. Ahogy egy kicsit is elment az illata, azonnal jöttek a szúnyogok, és két vérszívás közt desszertként nyalogatták azt.
Aztán új taktikát eszeltek ki. Jöttek a kamikaze szúnyogok. Ezek olyan egy méter távolságból kiszemelték bekent, de fedetlen testrészemet, majd ahogy a rajzfilmekben látni szoktuk, szívókájukat előre, lábukat hátra hajtva, ezerrel támadtak. Átütve a szúnyogriasztó réteget, azonnal „mélyvénás” helyzetben voltak, és azzal a lendülettel már szívtak is. A horgászatom megfelelt egy komolyabb véradásnak.
A csali rendes vezetéséről szó sem lehetett, mert egy-egy leúsztatás közben néhány tucat szúnyogot kellett agyonütni és a szemem elől elhessegetni. Fárasztás közben hasonló volt a helyzet. Mindamellett szépen jött a hal.
Délután 6 óra volt, amikor feladtam a küzdelmet a vérszívók ellen. Sietve összepakoltam, és megmaradt porhüvelyemet felvonszolva az autóhoz, készítettem két képet a halakról.
Az autó is tele lett szúnyoggal. Ültek az ablakban, mint fecskék a villanydróton. A rendes útra kiérve aztán 160-as tempónál lehúztam az ablakokat. Ez segített megszabadulni tőlük.
Igazából jó, sokhalas horgászat volt, melynek igazi élvezetét a vérszívók lehetetlenné tették. Remélem, a szárazság elviszi majd őket és kevésbé lesz kellemetlen jelenlétük. Akik pedig felveszik velük a harcot, jó, sokhalas horgászatokra számíthatnak.
