Csodálatos évszak az ősz, igazán magával ragadó a természet, amikor színes falevelek tarkítják az ártéri erdőt, és szinte harapni lehet a reggeli párás levegőt. Mellesleg a halak is nagyon aktívak ilyenkor, e rövid időszak minden perce csupa öröm. Október közepe volt. Ami a szezont illeti, ekkorra már túl voltam jó néhány horgászaton és az évi első márnákat is magam mögött tudhattam. De beköszöntött a legjobb időszak, amelyre már annyira vártam, evett a hal rendesen ...!
A melós hétköznapokat letudva péntek este már a másnapi horgászatot tervezem: előkészítem a botokat, kötök pár előkét, kaját keverek a halaknak, szóval mindent összekészítek, hogy reggel mihamarabb menetkész legyek. A vízállás stagnáló, ami számomra tökéletes, az időjárás úgyszintén, az etetőanyag bombasztikus, szinte érzem a halat a levegőben. Nehéz lesz így este elaludni. Nem tévedtem. Alig alszom valamit, hamar kivet az ágy, és már falom is a reggelit. Kis időbe telik, míg végzek az emberes adaggal, de jobb felkészülten nekivágni. Ha jól eszik a hal, egyfolytában kosarazni kell, úgy pedig nehéz elmajszolni az elemózsiát. Rövidesen a vízpartra érek – nem autózom távolra, egy meglehetősen közeli pályát választok, ami eddig ritkán hagyott cserben. Nagyon kedvelem ezt a szakaszt, nyáron gyakori vendégek itt a keszegfélék, ősszel azonban elfoglalják helyüket a márnák.
Érkezésem után igyekszem minél hamarabb kipakolni, kialakítom a horgászhelyemet, majd vízbe juttatom végszerelékeimet. Mindkét botra kosár kerül, jól megtömöm a szagos csalogatóanyaggal, nagyot csobbanva érnek vizet a távolban. A horgászat kezdetén nem kosarazom aktívan, az elején mindig kivárok: ha tartózkodik márna a közelben, perceken belül számíthatunk kapására. Pirkadni kezd. A világítópatronokra nincs szükségem, egész jól látom a spicceket. Csakhamar beigazolódik sejtésem, hiszen az egyik botom agresszíven bólint párat. Székemből nagyot hajolok előre, gyorsan lereagálom, menten fárasztok. Jól indul a nap, egész jó halam van így, elsőre. Szépen tartja magát a sodrásban, bizonyára nem rekordlistás, de nem is az aprajából való. Már előttem fröcsköl a meglepett hajnali bajszos, ügyesen alátolom a merítőt. Gyorsam lemérem a hosszát, előkotrom a gépet, kattintok rá néhányat, majd útjára engedem. A szemem sarkából látom, hogy bebólint a másik botom is, tüstént ráemelek: „Halam van ismét!”, örvendek magamban. Pillanatok alatt magamhoz édesgetem az előbbi valamivel kisebb fajtársát. Hosszát azért feljegyzem, majd a kötelező fotók elkészítése után visszahelyezem a halat.
Két dobás, két márna. Mindkét végszerelékem a parton, ideje lesz őket visszadobni a helyükre. Nagy kedvvel töltöm újra a kosarakat, hangosan csobbannak, ahogy vizet érnek. Mozdulnak néhányat spicceim, mire beállnak teljesen, kényelembe helyezem magam és várom a halakat. Gyenge félóra telik el kapás nélkül. Maszatolós, finom kapásra figyelek fel, talán egy géb csimpaszkodik horgomon. Nem ártana megnézni, ezért a kitekerés mellett döntök. Egy kis küllőnek tetszett meg a csalim. Kíméletesen megszabadítom a horogtól és már úszhat is a kis védett halacska. Töltök, horgomon a csontikat is lecserélem, majd újradobok. Ülnék le, azonban ismét érdeklődőm akad. Tipikus, botrángatós kapásom van. Bevágok, de nem akad. Tuti márna volt. Frissítem kosaram tartalmát és dobom a szerkót. Épphogy leülök, de már vinné is a botom. Itt a tettes, megérkezett. Talán ismét egy jó márna, belepumpálok néhányat, mire elém ér a húzós vízből. Igen, egy formás rózsahalat terelek a merítőmbe. Úgy fest, a márnáké lesz a mai reggel. Hatvan pluszos, remélem, ilyen lesz a folytatás is. Megcsodálom, miközben készítem róla a képeket. Videóra veszem a visszaengedést, amit egy kis dédelgetés előz meg, ugyanis nem tér magához azonnal, viszont ahogy szembeállítom a folyással, mégis hirtelen erőre kap és kereket old. Akár egy rakéta, tűnik el szemem elől a tiszta vízben.
Kíváncsian várom a folytatást, úgy érzem lesz itt még hal. Etetőanyagom akad bőven, úgyhogy állok elébe. Az idő kicsit nyirkos, viszont nem vészes, nem fázom, és a halaknak sem okoz problémát, míg elkészülnek képeim a szárazon, sőt. Mindenesetre jólesik egy pohár meleg tea a termoszból, ahogy bevágni is az újabb kapásra. A megakasztott hal masszívan áll a folyásban, hasonlóan viselkedik, mint az a hetven pluszos, amit egy hónappal ezelőtt sikerült elejtenem. Farönk módjára hagyja magát vontatni, azért a súlyát érzem így is ebben a sodrásban, nem kis márna lesz. Pumpálok, közben lopom vissza zsinóromat, amikor engedi. Egy duci, vaskos testet pillantok meg, gyönyörű és jól táplált. Életemben nem láttam ilyen kövér márnát, ami a súlyát illeti, biztos vagyok benne, hogy közel négyes. Merítés után nagy óvatossággal helyezem el a parton. A mérleg most otthon maradt, de a centi mindig nálam van. Hatvanötöt mérek a farok végéig. Igazán szép, és a színe is eltér a megszokottól. Nagyon boldog vagyok, vigyorral az arcomon lövöm az újabb képeket. Halamat vízbe helyezem, a gépet átkapcsolom videóra és már forog is. Neki is időbe telik, mire észhez tér, beljebb sétálok vele, amíg a csizmám engedi, ott mozgatom a folyásban előre-hátra. Lassan, komótosan úszik el kezemből. Beáll a folyásba, és már nem is látom. Ez a gyönyörű márna megkoronázta a mai horgászatot. Külön öröm, hogy minden halam visszaengedését megörökíthettem. Még inkább érdekel a folytatás. Komfortosan, székemben teázgatva várom az újabb akciót.
Kilenc óra körül jár az idő. Most kezdem érezni, hogy nem aludtam eleget az éjjel, azonban a halak kárpótolnak mindenért. Maradok még egy órácskát. A fele üresen telik el, vagy háromszor is újradobok, kosarazom rendületlenül a fogós csemegét, bámulom a spicceket és a tájban gyönyörködöm. Néhány csónak kisebb hullámokat keltve elsuhan a vízen. Az egyik ilyen hullámverés meghozza a szerencsém, újfent kapásom van. A következő bajszossal harcolok, ami kisvártatva a merítőmben pihen. Mérés, fotók, majd irány vissza. Rögvest újat dobok. „Még egyet jó lenne fogni!”, töprengek magamban. Újabb félóra telik el, a spiccek mozdulatlanok, pakolni kezdek. Elmosom a vödröt, amiben az etetőanyagot tároltam. Amikor visszafordulok, látom, hogy botom az ágason egyensúlyozik. „Mégiscsak itt az utolsó márna!”, döbbenek rá. Van súlya, rögtön érzem, ahogy megemelem a botot. Meglódul, rá kell nyitnom a harci fékre. Kikormányzom a halat, majd alátolom a merítőt. Nem marad el a ma fogottaktól, ismét egy szép márnának örvendhetek. Mára ez volt az utolsó. Letudom a szokásos procedúrát és útnak engedem. Remélem, találkozunk még, jó lenne megfogni ezeket a halakat évek múlva, amikor majd dupla ennyit nyomnak.
Teljesen elégedett vagyok a mai horgászattal, fölülmúlta minden várakozásomat, kapás kapást követett, szinte folyamatosan húztam a halat, gyönyörű márnákat adott ma a vén folyam. Úgy érzem, a halakkal való bánásmód sem hagy kivetni valót maga után, hiszen minden halam épségben visszanyerte szabadságát. Nem esik le fejünkről a korona, ha néha elviszünk egy-egy halat a családi asztalra, azonban ennél sokkal fontosnak tartom a mértékletességet. Feneketlen kút nem létezik, egyszer a Duna is kiürül, a mai rohanó világban ez pedig hamar eljöhet.
Legyünk tekintettel a jövőre!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
