Az egész úgy kezdődött, hogy egy korábbi rezgőspicces horgászat során azt tapasztaltam, hogy sok esetben a halak, a csali feneket érése előtt elkapták azt. Mivel rezgőspicces bottal elég nehéz lenne a különböző vízrétegeket átkutatni, így elhatároztam, hogy legközelebb matchbottal fogok próbálkozni. Ez elég komoly, és elgondolkoztató vállalkozásnak tűnt, mert a tó, ahol horgászni szerettem volna egy ivóvíztározó. Ez annyit jelent, hogy a majdnem folyamatos vízkivétel miatt a tó a vízoszlop teljes magasságában áramlik. Ennek tetejére még rájön a szél, és ha ez nem volna elég, akkor még az irdatlan vízmélység is közre játszhat. Ez a vízmélység átlagosan 5-6 méter, de ennek többszöröse is lehet. Szóval elég kemény fába vágtam a fejszém!
Megpróbáltam minden zavaró körülményt kizárni a felkészülés során. Mivel mély a víz, egy 4,20-as matchbotot választottam egy Spro Inotec Match személyében. Ezzel nem okoz gondot a hal megakasztása, még ilyen mélységnél sem.
Ahhoz, hogy ilyen mélyre süllyedjen a csali, nagy súlyra van szükség, úgyhogy a zsinórra egy 10 g-os Dínó waggler került. Ennek levettem az összes lamelláját, és így 4,3 g ólmot tettem a zsinórra. Jelzőólomnál sem finomkodhattam. 2 db 0,4 g-os sörét lett hivatott rögzíteni a csalit a fenéken és jelezni az emelős kapást. A főólom 3,5 g volt. A főzsinórom 0,16-os Carp Expert, az előke pedig Smart EXEL 0,08. Az előke végére 20-as horog került. Érdekesség, hogy a mélységmérő ütközőt nem cérnából, hanem damilból kötöttem (amely könnyedén csúszott ki a bot gyűrűi közül), és nem gyöngyöt használtam az úszó megütköztetésére, hanem egy olyan kis műanyag csövecskét, ami eredendően a rögzített úszók zsinórra tételére szolgál. Ez könnyedén felcsúszott és megütköztette az úszót.
Az etetőanyag összeállításánál több szempontot kellett figyelembe venni. A nagy vízmélység, áramlás, szél mellet nem lehetett megfeledkezni az alig 10°C fokos vízről sem. Ezért kalóriadús, aromás, jól tapadó etetőanyagra volt szükség.
Egy korábban már bevált etetőanyag keveréket állítottam össze. 2,5 kg Milo Special Carpa és 1 kg VIP River ideálisnak tűnt. Ám így magukban nem elég nehezek ahhoz, hogy 5-6 méteres mélységbe süllyedjenek anélkül, hogy a víz elsodorná őket. Ezt a problémát úgy orvosoltam, hogy apró kavicsot kevertem hozzá. Így már garantáltan ott süllyedt le a fenékre az etetőanyag, ahová azt szántam. Nem kellett 3-4 m-el feljebb, az áramlással ellentétes irányba csúzliznom!
Hogy tovább fokozzam az etetőanyag csalogató hatását, raktam bele csontit is, ám csak mértékkel, mert ha eltúlzom, akkor azok folyamatos mozgásukkal, idő előtt szétdobják az etetőanyag gombócokat.
Már csak egy valami hiányzott. Ez a valami nem más, mint a szúnyoglárva. Ez a csali még soha nem hagyott cserben, a keszeghorgászatok során. Olyankor tud csodákat művelni, amikor senki más nem fog halat. Nem egyszer fordult velem elő, hogy az etetésen áztattam majdnem 20 percig egy szem piros csontit, vagy pinkit, és egy mozdításom, sem volt, viszont amikor felraktam a szúnyoglárvát, már alig volt megállás! Ezt a csalit többféle helyről, többféleképpen lehet beszerezni. Leggyakrabban nedves újságpapírba csomagolva árulják. Azt tudom tanácsolni, ha ilyen formában jutunk hozzá, akkor minél hamarabb tegyük őket vízbe. Egyrészt azért, mert így tovább életben tarthatóak, másrészt azért, mert gyorsan kiderül, hogy hány élő lárvával van dolgunk, hiszen azok a vízbe kerülve összegömbölyödnek és lesüllyednek, míg az életképtelen a víztetőn lebegnek.
Mikor mindent előkészítettem, és beszereztem, már indultam is ki a partra. Helyismeretemnek köszönhetően, hamar rátaláltam az ideálisnak vélt mederszakaszra. A víz kb. 5 méter mély volt és egy határozott, 40-50 centivel mélyebb medertörést rejtett. Ez mindig kiváló haltartó hely volt. Reménykedtem benne, hogy most is meg fog örvendeztetni szép dévéreivel.
A horgászatot azzal kezdtem, hogy megmértem a mélységet. Erre a legmegfelelőbb eszköz egy mélységmérő ólom, amelyet a horogra kell csíptetni, vagy akasztani. De kiválóan alkalmas lehet egy vágott sörétólom is, amit rászorítunk a horogra. Miután megmértük a mélységet könnyedén eltávolítható egy ólomleszedőként is működő, háromfunkciós, hasznos kis szerszám segítségével.
Miután megbizonyosodtam róla, hogy a víz mélysége 5,5 m (a törés mögött), a zsinóron megjelöltem a pontos távolságot és kiválasztottam egy támpontot a túlparton.
Végre megkezdődhetett az alapozó etetés. A koncentrált és pontos etetés mindig nagyon fontos! Addig semmiképpen sem szabad (és szükségtelen) újabb gombócot lőnünk az etetésre, amíg nem jelentkezik be az első hal. Mikor már beindult a kapás, és folyamatosan fogjuk a halat, akkor 10 percenként egy-két gombócot kell lőni az etetésre.
Nekem, ekkor 20 perc kellett hozzá, mire a halak rátaláltak az etetőanyagomra. Ezek után folyamatos kapások következtek. A csalim ekkor még egy szem csonti volt. Egy óra eltelte után viszont sokkal óvatosabbak lettek a kapások, és ritkultak is. Úgy éreztem ekkor jött el a horgos szúnyog ideje! Kettő szálat tűztem a horogra. Ezek után kisvártatva megszaporodtak ismét a kapások. Ez is bizonyítja, hogy a szúnyog a legjobb fehérhal csalétek! Szinte megvadította a dévéreket!
Meglepően erősek, és jó kondícióban voltak a keszegek. Némelyikük még orsóra is húzott! Ez szokatlan egy 30-40 dkg-os keszegtől, de annál kellemesebb meglepetés, mert ezzel sokkal élvezetesebbé tették a fárasztást, és ezáltal a horgászatot. Sajnos aznap még nem sikerült pontyot fognom. Bár ami késik, remélem nem múlik, bár ez már egy másik történet.
