A legutóbbi horgászatom során tettem egy ígéretet. Akkor spiccbottal üldöztem a Tisza-tó bodorkáit és az akkori horgászhelyemtől nem messze egy másik ígéretes helyet szemeltem ki. Ígéretet tettem arra, hogy visszatérek és meglátom, mire megyek matchbottal. Nagyon régen horgásztam ott, van már talán húsz éve is. Húsz év hosszú idő, sok minden változhat ezalatt, még akár én is. Elméláztam az akkori horgászatokon, szép kárászok, compók emlékképei sejlettek fel előttem. Vajon ad még halat az a régi kis sziget? Választ csak úgy kaphattam, ha kipróbálom. Mi változott húsz év alatt? Új módszerek, felszerelések jelentek meg. Ezekről is olvashattok a következő írásomban.
A tavasz végérvényesen elérkezett. A hideg idő még egy kis esővel tarkított lehűlés képében visszaköszönt, de ez már csak egy fogatlan oroszlán utolsó kétségbeesett harapásának tűnt. Ha lehet hinni az időjósoknak, hétvégére már újból a kikeleté lesz a főszerep. Természetesen a halak mellett, elvégre horgászni készülök! A helyszín nem volt kérdéses. A legutóbbi bodorkázáskor szemeltem ki magamnak azt a hosszan elnyúló szigetet, amit egy keskeny földnyelv köt össze a szárazfölddel. Nyáron hínármező terpeszkedik körülötte, de így, tavasz tájékán még kényelmesen meghorgászható. A pecások sűrűn látogatják a tó e részét, amire a jól kitaposott horgászhelyek is utalnak. (Sajnos a kitaposott helyeket szemétkupacokkal is megjelölik. Soha nem fogom megérteni, hogy miért nem képes mindenki hazavinni magával azt, amit hozott.) Magát a helyszínt legutóbbi horgászatom során csak futólag tudtam megszemlélni, így jószerivel csak a „hallott infókra” alapozhattam a felkészülést.
Ezek az információk 3-4 méteres vízről, kárászokról, compókról szóltak. Eldöntöttem, hogy egyik kedves technikámmal, a slider (csúszó) úszós matchbottal fogok próbát tenni. A választásom azért esett a csúszó úszózásra, mert a víz mélysége ezt követelte meg, a slider nagy zsinórólmozására pedig a garantáltan mozdulatlan, fenékhez rögzített csali-felkínálás miatt volt szükség, illetve a tavaszi felmelegedő vizek felszínén tobzódó snecik hadát is át kell ütni valahogyan. Mint minden módszernek, ennek is vannak buktatói, így amikor sliderrel horgászom, néhány dologra odafigyelek. A bot hosszát, karakterisztikáját egyaránt érdemes jól megválasztani. Először nézzük a bot hosszát: A horgászok népes táborában természetesen erről is megoszlanak a vélemények. Vannak, akik kizárólag a hosszabb, 420-as, 450-es matchbotokat tartják alkalmasnak, míg mások ennek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget, és sokkal inkább a bot karakterére helyezik a hangsúlyt, mintsem a hosszára. A bot karakterének kérdésében ugyanis mindenki egyetért. A slideres pecához a feszesebb, gerincesebb botok jobban beválnak, mint az angolosan lágy, „taknyos” pálcák.
A dolog magyarázata a dobás technikájában rejlik. Leírni elég nehéz, reményeim szerint a filmben könnyen megérthető a folyamata. Röviden csak annyit, hogy a lassú, folyamatos, kapkodástól mentes dobás a gubancmentes horgászat egyik záloga. Maga az ólmozás elrendezése, az úszó pozíciójának helyes megválasztása is mind hatással van az úszó „égi útjára”.
Az én botarzenálomban kifejezetten sliderezésre szánt matchbot nincsen, így nekem is kompromisszumokat kell kötnöm. Eszembe jutott egy korábban megismert pálca, ami megfelelhet a céljaimnak. A Shimano Vengeance 390 Power Match pálcát tettem a botzsákba. Jót mosolyogtam magamban, hiszen ezzel a bottal legutóbb Mikulásként űztem a pontyokat, most pedig éppen húsvét hétvégéje közeleg. Arról, hogy nyuszi jelmezben adjam elő a műsort, gyorsan lebeszéltem magam. Egyrészt azért, mert nem szeretnék az ifjabb generációnak súlyos traumát okozni, másrészt ha a barátaim meglátnának nyuszi jelmezben, egy életre szóló cukkolásnak lennék szenvedő alanya. Jobb a békesség alapon maradtam az egyszerű pecás jelmeznél. Mindenkinek jobb lesz így :-) A szóban forgó matchbotról köztudott, hogy kimondottan kedvező árfekvésű, nevezhetjük nyugodtan „belépő kategóriás” pálcának.
Rendeltetése szerint erős, kifejezetten pontyos bot, a toldásoknál fémgyűrűs erősítéssel. A nagyméretű vezetőgyűrűk a csúszó úszós pecánál használt ütközők szabad, akadás nélküli, sima kifutásánál tehetnek jó szolgálatot. Akcióját tekintve komolyabb terhelés során kezd csak dolgozni a bot alsó harmada, a bot eleje kellően merev. A karakterisztikája alkalmassá teszi a sliderezéshez is. Erőtartalékait figyelembe véve, ha a pontyokkal megbirkózott, akkor a kárászokkal, compókkal sem lehet gond. Az orsóm dobjára 16-os főzsinór került, ami elé 20-as dobóelőkét kötöttem.
Sokan a vastag, „sprődebb” főzsinórra esküsznek a sliderezésnél, hiszen ezzel szintén a gubancokat lehet minimalizálni, de én úgy gondolom, hogy a dobóelőkével is elérhetem ugyanezt a hatást. A felszerelés összeállításánál igyekeztem minimumra csökkenteni a cipelendő dolgok sorát, hiszen tudtam, hogy jó darabon gyalogszerrel kell majd beverekednem magam a horgászhelyre. Csak annyi felszerelést készítettem be, amit a ládára egy-két gumipókkal felerősíthetek. (Áldom a kerék szett kiötlőjének a nevét!) Nem tagadom, rendesen felspannoltam magam a horgászatra, így elég rosszul aludtam. Hajnalban még a kakasok is csak „másik oldalukra fordultak”, mikor elindultam. Előző napon kinéztem egy helyet, amely mind a horgászat, mind a kamera szempontjából előnyös lehet. Igyekeznem kellett azonban, hogy valóban birtokba is vehessem, mielőtt a többi horgász is megérkezik. A hajnal igen didergősen fogadott.
A gátoldalt fehérbe vonta a dér, a vizet csak sejteni lehetett a ködgomolyag mögött. Rajtam kívül egy teremtett lélek sem zavarta a csendet. A fejlámpámat is előkerestem, és a halványka fénysugár fedezékében igyekeztem a keskeny földnyelven a kiszemelt helyem felé. Az ártéri erdő azonban többször megtréfált. Néha eltűnt a kitaposott út és traktorok vágta viadukton kellett átvergődnöm magam, vagy ha nem figyeltem eléggé, egy kivilágítatlan faág tréfált meg, a gáncsoskodó gyökerekről nem is beszélve. Csupán azért nem féltem a sötét erdőben, mert a fújtatásom bármelyik vaddisznónak a becsületére válhatott volna, de az arcomba csapódó gallyakra mormolt varázsigék is elég rémisztőek lehettek. Rambóként verekedtem be magam a horgászhelyre, ahol végre kicsit megpihenhettem. Körülölelt az erdő csendje. Ez a csend azonban sohasem néma. Apró neszezés az avarban eliramodó kis rágcsálók után, ágak, gallyak reccsenése, ahogy a hidegben elgémberedett tagjaikat nyújtóztatják. A lombok közül korai dalnokok áriája, a víz felől kíváncsi halak loccsanása adja ezt a csendes zenei aláfestést. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat. Pár percig élveztem ezt a természeti csodát, majd nem felejtve, miért is érkeztem, munkához láttam. A horgászhelyen ismét szemétszedéssel kellett kezdenem, sajnos ez már lassan mindennapos tevékenységeim közé tartozik, ha természetes víz partjára vetődök. Egy szatyorra való etetőanyagos zacskó, üdítősflakon, kukoricásdoboz gyűlt össze. Nem kommentálom. Az önkéntes tavaszi szemétszedési akciót követően a horgászhelyem kialakításához fogtam. Felállítottam a ládát, ügyelve, hogy mögöttem ne legyen a bottal elérhető ág, ami a dobáskor bosszúságot, rosszabb esetben törést okozhatna.
Az etetőanyagot is bekevertem, hogy legyen ideje pihenni egy kicsit, amíg a szereléket összeállítom. Időközben a nap is feljebb hágott az égi grádicson, az eddig csak sejtelmes kontúrok kiélesedtek. Az előttem elterülő víz feltérképezéséhez kezdtem. Ha sliderrel horgászom, a mélységmérést a következő módon végzem. A damilütközők felkötését követően az úszót fűzöm a zsinórra, majd újabb ütközők következnek. Az úszótól kb. másfél úszóhossznyi távolságra egyszerű véghurokba egy nagyméretű mélységmérőt akasztok. (Az úszó nem ér le a mélységmérőig!) Ezzel az alaposan túlsúlyozott szerelékkel ugyan bután lehet dobni, de az úszó alatt közvetlenül mélybe törő mélységmérő pontos képet fog mutatni. Ügyelni kell azonban arra, hogy mindig adjunk elegendő zsinórt a süllyedéséhez, így garantáltan függőlegesen fog a mélybe merülni.
Alaposan körbedobáltam a horgászhelyem. Megállapítottam, hogy a meder fokozatosan mélyül és kb. 25 méternyire eléri a maximális, közel 3,5 méteres mélységet. A mélységmérővel pontosan érintőre állítottam az eresztéket, majd megjelöltem a felső damilütközők pontos helyzetét. Ezt követően a mélységmérőt levettem és precízen kisúlyoztam az úszót. Az ólmozás legfontosabb részleteit a fotókon és a filmen is bemutatom, így erre nem térek ki most részletesen. A felszerelés összeállt, az idő is kivirult, így úgy döntöttem, amíg operatőr barátom megérkezik, elkezdem a horgászatot. A bedobott szerelék pontosan mutatta az etetés helyét, így 8-10 gombóccal körbelőttem a placcot.
Kíváncsian vártam, vajon mit sikerül először fognom. Csaliként 3-4 szem csontit tűztem és bedobtam a horgot. A slider kényes billegéssel állt be, majd néhány perc mozdulatlanságot követően váratlanul elmerült. „Nocsak, nocsak? Ilyen gyorsan itt lennétek?”, gondoltam. A bevágást követően éreztem, ahogy halam cikkcakkban menekül. Gyanúm beigazolódott, egy szép bodorka ficánkolt a horgon. Elégedetten dobtam a haltartómba, hiszen ha gyorsan érkezik az első hal, akkor nem lehet gond, mindent jól csináltam.
Kezdett beindulni a halfogás. Apró kis üröm volt az örömben, hogy a várt kárászok és compók hada helyett karikakeszegek, bodorkák kéredzkedtek fel a horgomra. Hát ennél nagyobb bánatom ne legyen soha!
A hajnal már reggelre váltott, így a vízpart is megelevenedett. Harkályok doboltak, cinegék keresték a nyitnikéket, fekete rigók trilláztak teli torokból. Élt az erdő, ezer lüktető szívvel. A horgászok is megérkeztek, egyre több felpakolt spori igyekezett a sziget távolabbi, nyerőnek vélt helyei felé. Vidáman köszöntöttük egymást, a reggeli hangulat az emberek lelkébe is beivódott. Jókedvűen szedegettem én is a reggeli keszegeket, már nem bántam, hogy nem a „tervek szerint” alakult a peca. Előttem egy vöcsökpár csipegette az apró küszöket, a hím időnként apró kis hínárcsokorral igyekezett kedveskedni párjának. Néha hangos nekiiramodással kérette magát a tojó, de fantasztikus látványban volt részem, mikor elfogadta a neki szánt bókokat. „Nekem már ezért is megérte ma itt lennem!”, gondoltam.
A Shimano Vengeance Power Match valóban tökéletesen megfelelt a slider úszós pecának, csak akkor dobtam gubancot, ha kapkodtam. (Hiába, ötszörös világbajnoktól figyeltem el a részleteket. „Csak egyszerűen!”, javasolta, és milyen igaza volt! Egyszerűen csak horgásztam.) A keszegek gyűltek a haltartómban, a kamera dolgozott, rögzített mindent, amit szavakkal leírni nehéz lenne. Belefeledkeztem a horgászatba, amikor váratlan vendégek érkeztek. Az új vízkezelő komolyan veszi a halőrzést, mert váratlanul két halőr köszönt rám. Korrekt, gyors ellenőrzést követően folytathattam a horgászatot. (Ha csak ennyivel változik az új tulajdonossal a helyzet, már megérte. Korábban 5 év alatt egyszer láttam halőröket. Bízom benne, hogy végre rend lesz a Tisza-tó partján. Megérdemelné nagyon ez a gyönyörű víz a törődést.) Az eresztéket kicsit nagyobbra állítva a compóknak próbáltam kedvezni.
Giliszta került a horogra, de bő 20 perc tétlenség után visszatértem a keszegekhez. Ők szinte sorban álltak a csonticsokorért. A bot most is bebizonyította sokoldalúságát, pontyos mivoltát meghazudtolva kitűnően muzsikált a keszegekkel is. Megerősített abban, hogy bátran ajánlhatom továbbra is első, kezdő, amolyan univerzális matchbotnak. Nem fog benne csalódni senki.
Az idő persze nem állt meg, a nap is átkúszott az erdő fái mögé. Jótékony melegét már nem éreztem, így befejeztem a horgászatot. Gyors fotózás után a halak újból élvezhették a szabadságot, én pedig csak megköszönni tudtam nekik, hogy gazdagabb lehettem egy tavaszi élménnyel. Remélem, hogy aki megnézi kisfilmünket, szintén átéli mindazt, amiért horgászni jó. Hiszen tudjátok… mert horgászni jó!
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók, video: Takács Péter
