Mikulás az utolsó kívánságot teljesítve fáradtan dőlt hátra. Ebben az évben sajnos kicsit kevesebb dolga akadt, hiszen a sokat hangoztatott gazdasági helyzet nála is éreztette hatását. A gyermekektől kapott listán jobbára szerény, kis költségvetésű ajándékok voltak felsorolva, és az influenzajárványhoz kapcsolódó hisztéria miatt is sok cég halasztotta el az idei Mikulás ünnepségét.Ettől függetlenül azért sajogtak az izmai, hiszen az ablakokat egyre nehezebben érte el. Nem tudni, hogy az ablakok kerültek-e magasabbra, vagy Mikulás szedett fel pár kilót a hosszú nyári kényszerpihenő során, de bizony előfordult, hogy csak nagy nehezen és „lapjával” tudott kifurakodni a csomag kézbesítése után. Az ajándékok elhelyezése után rendezgetni kezdte a már üresnek vélt zsákokat, azonban az egyikben még lapult valami…
Éppen az utolsó zsákot rendezgette, mikor a kezébe akadt egy doboz. Felhúzta a szemöldökét, hiszen nem jellemző az, hogy akár egyetlen csomag is megmaradjon az ünnepek után. Átnézte a ShiManóktól kapott kívánságlistát, de a doboznak nem akadt gazdája. Kíváncsiságtól vezérelve bontotta ki a csomagolást. Legnagyobb meglepetésére egy horgászbotot, egy orsót és egy tekercs damilt rejtett a csomag. Eszébe jutottak a régi, fiatalkori emlékek, mikor még volt ideje neki is horgászgatni. (Ne gondolja senki, hogy pont Mikulás nem horgászott soha életében, hiszen ahol él, több tó található, mint bárhol másutt!) Egy ideig tétovázott, de végül úgy határozott, hogy ráfér egy kis pihenés a dolgos órák után. Ha már itt ez a felszerelés, mi lenne, ha kicsit szórakozna ö is? Gyorsan összepakolt hát és motorizált szánján egy közeli bányató felé vette az irányt.
Hűvös, álmos hétköznap volt, így nem keltett feltűnést piros ruhája. Kevesek ülték körül a tavat, jobbára csak a partszéli gémekkel és kócsagokkal kellett osztozkodnia a csenden. A tóhoz tartva útba ejtett egy horgászboltot, ahol minden szükséges apróságot, csalit beszerzett a pihentető horgászathoz, így gyorsan munkához is láthatott. Először átöltözött, hiszen emlékezett rá, hogy a horgászat során könnyen bepiszkíthatja a ruháját, és a mikulásruha egyébként sem igazán komfortos horgászviselet. Ezt követően gyorsan összeállította a halaknak szánt csalogatóanyagot. Emlékei szerint december elején elegendő egy kiló etetőanyag is kevéske csontival megspékelve ahhoz, hogy megbizonyosodjon arról, vannak még éhes halak a környéken.
Ha vannak, ennyi etetőanyagra is rátalálnak, ha pedig nincsenek közel, tíz kilót is bedobhatna, akkor sem lenne eredményes. Egy erősen hallisztes, fehérjében gazdag, finomszemcsés haleledelt kevert, bízva abban, hogy az apró szemcsék által keltett felhő felhívja magára a halak figyelmét. Egy doboz csemegekukoricát, egy marék csontit szórt még a kajába, a maradék, kb. 1 liter csontit megragasztotta.
Elégedetten dörzsölte össze a tenyerét, majd a zsákban talált horgászbotot vette szemügyre. A 3 részes matchbot nyéltagja szép piros színben pompázott. Mivel Mikulás kedvenc színe a piros, a külcsínnel hamar megbarátkozott. Mintha csak neki szánták volna! A belbecs már komolyabb vizsgálatot igényelt. Először a feliratokat vette szemügyre, elvégre nem árt tudni, mire is számíthat. A bot dobósúlya 5-25 g közé esett, és a „Power” szócska utalt arra is, hogy erős, masszív botot tart a kezében.
A 390 centiméteres hossz egy általánosan elfogadott, sokak által kedvelt méretet jelentett. Mikulás emlékezett arra, hogy bizony a kapott kívánságlistán is ez a hossz szerepelt a legtöbbet. Először megsuhogtatta a botot. A csillapítását kicsit lassúnak, a tömegét azonban elfogadhatónak találta. A nagyméretű horogakasztó szem és a szintén nagyméretű gyűrűk sora elnyerte tetszését, ahogyan az orsótartó is. Ez utóbbi egyszerűségében is tökéletesen szorította magához az orsót. Csupán kíváncsiságból rápillantott a bot nevére is. Vengeance. Igazi pontyos pálca benyomását keltette. A név jelentése „bosszú”, és bár Mikulás nem híve a vendettának, már csak a névből is arra számított - és ezt sugallták az illesztéseknél látott kis fém erősítések is -, hogy szebbecske pontyoknak is fejtörést okozhat a bottal..
Ennek érdekében munkához is látott. Az orsót gyorsan a botra illesztette. Furcsállotta az eddig ismeretlen orsótartót, de be kellett látnia, hogy az nemes egyszerűségében is tökéletesen ellátta a feladatát. Nem volt dizájnos, inkább praktikus.
Az orsótartóba illesztett orsót már ismerősként köszöntötte, hiszen régebben is volt hozzá szerencséje. A Shimano Exage 3000SRB harcifékes kis tekerő akkor is megbízhatóan működött, nem voltak most sem kétségei.
Gyorsan felcsévélte a zsinórt, majd a szereléket kezdte összeállítani. Mikulás tudta, hogy mély vízre számíthat, ezért csúszó úszót szerelt. Elgémberedett ujjaival az ütközők megkötése kicsit tovább tartott, de nem adta fel. A zsinórra egy csúszó úszórögzítőt fűzött, amibe egy 20 grammos wagglert kapcsolt. A zsinórra további 6 gramm került, de már gömbólom és sörét formájában. A nagyobb úszóra azért volt szüksége, hogy a parttól ilyenkor már távolabb tartózkodó halakat is elérhesse. Bizony, a hideg hatására a pontyok eltűntek a partközeli vizekből, csak messze, 60 méternyi távolságra lehetett őket néha látni. Még szerencse, hogy előtte kikémlelte, hol fürdőznek, és csak ezt követően kezdett a szereléshez.
Az úszóra egy jól látható antenna-adaptert illesztett, hiszen a szeme már nem a régi. Mielőtt az előkét a forgóba kötötte volna, pontosan bemérte a mélységet. A horgászhelyétől mintegy 60 méteres távolságra közel 4 méteres vizet mért. Talált egy kisebb platót, ahol sekélyebb volt a víz. Ezt szerette volna meghorgászni. A pontos ereszték meghatározása után egy 25 centis előkét kötött fel, majd felcsalizta a horgot.
Nekiveselkedett és végre bedobhatta a horgot. Az úszó köré csúzlival belőtte az etetőanyag nagy részét és pár gombóc ragasztott csontit. Nem volt túl pontos, hiába, kijött már a gyakorlatból. Abban bízott, hogy mivel rajta kívül senki sem horgászik, a halakat nem zavarja a pontatlansága. Kicsit fészkelődött a horgászládáján, elszokott már tőle a dereka. Éppen elbóbiskolt egy pillanatra, mikor azt látta, hogy nem látja. Mármint az úszót. Izgalmában nagyot rántott a boton, és örömmel nyugtázta, megérkeztek az éhes pontyocskák. A bot szépen dolgozott, „bosszúvágynak” semmi jelét nem mutatta. Igaz, hogy nem volt óriás a hal, de minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Mikulás élvezhesse a fárasztás örömét. Anyagából adódóan szépen nyúlt a hal után, az orsó pedig - ha szükség volt rá - halk ciripeléssel adagolta a zsinórt.
Nagy örömmel terelgette a halat, a fáradtságos napok hamar semmivé váltak. A kis ponty gyorsan szákba került, és egy barackkal a homlokán hamarosan mehetett is vissza a vízbe. Mikulás elégedetten dőlt hátra. Sokáig azonban nem tétlenkedett, újabb csonticsokor került a horogra, és már repülhetett is a szerelék az előbbi helyre.
Most már nem kellett sokat várni, a pontyok, kárászok egymásnak adták a finom falatokat. Mikulás nagyon elégedett volt. Soha nem örült még annak, hogy megmaradt egy ajándék a nagy nap után, de bizony most cseppet sem bánta manói pontatlanságát. Ezt a felszerelést mintha neki találták volna ki. Jól tűrte a figyelmetlenségeiből adódó vétségeket, a 20 grammos úszóval pontosan, szépen tudott dobni, a nagyméretű vezetőgyűrűkön könnyedén szaladt ki a damilból kötött ütköző, és a bot annyira volt gyors, amennyire ő maga.
Az orsó persze sokat lendített az összeállításon, hiszen igazán komoly, precíz kis szerkezet, így ketten (akarom mondani, hárman) tökéletes párost (azaz triót) alkottak: a bot, az orsó (és maga Mikulás). A nap végére szép zsákmányra tett szert, és minden porcikájában érezte a pihentető horgászat hatását. Kicsit szomorkásan szerelte szét a horgászbotot, de legbelül nagyon boldog volt. Magában azt kívánta, hogy minden horgász legalább egy ilyen felszereléssel kezdhesse a matchbotos pontyozást. Ha valaki később ránéz erre a botra és feltűnik a piros színe, jusson eszébe! Gondolni kell Mikulásra is!
(X)
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók, video: Takács Péter
