Mivel nem szabolcsi születésű vagyok, a környékbeli vizek megismerése baráti segítséggel sokkal egyszerűbb. A szakavatott kalauz tanácsait meghallgatva sokkal könnyebb dolgunk lehet. Így kerültem Cibus patronálása mellett egy nekem addig még ismeretlen horgászvízre. Természetesen itt is a számomra kedves dévérekkel igyekeztem ismeretséget kötni, hiszen rájuk legtöbbször lehet számítani. Úgy gondoltam, bemutatkozni is így tudunk a legjobban egymásnak. Én a tónak, a tó nekem. Hogy ez hogy sikerült? Úgy gondolom, legközelebb már ismerősként köszönthetjük egymást.
Ahogy az lenni szokott, már a legutóbbi pecából hazatérőben szervezni kezdtük a következő kiruccanást. A Tisza-tavi dévéreken felbuzdulva egy újabb helyet kerestünk, ahol talán ismét lépre csalhatjuk őket. Cibus, mint ősi, szabolcsi lakos, egy közeli horgászvíz egyesületének tagja, így úgy gondolta, bemutat bennünket egymásnak. A választásunk ezért esett az Apagyi Horgászegyesület tavára, közismert nevén az Apagyi kenderáztatóra. A vízről tudni kell, hogy egy valamikori kenderáztató helyén alakították ki, és a nagyobbik víz, a Leveleki víztározó édes testvére. Az évek során sok-sok gazdája volt, míg a jelenlegi tulajdonosához nem került, az Apagyi Horgász Egyesülethez. Róluk elmondható, hogy valóban gazdái a tónak. Gyönyörűen rendben tartják, óvják, féltik a vizet. Rendszeres telepítésekkel gondoskodnak a halállományról, bár keszegek tekintetében - mint látni fogjuk - gyönyörű helyi szaporulattal is büszkélkedhetnek. Cibus nagy vonalakban vázolta, mire is lehet számítani, de a víz további, alaposabb megismerését a küszöbön álló horgászat során terveztem. Kellemes, tavaszi időt jósoltak, ezért nagy reményekkel vártuk a hétvégét. A tó fő hala a ponty, szinte mindenki erre horgászik, pedig szép csukákat, süllőket és harcsákat is foghat az, aki nyitott szemmel járja a vizet. Cibus előzetes „teszt horgászatai” során a dévérkeszegekre is lehetett számítani. Tanakodtunk, hogy pontyra, vagy a gyakoribb kapással megörvendeztető dévérekre alapozzuk a horgászatot. Abban maradtunk, hogy a dévérekre hangoljuk magunkat, és ha beugrik a finomabb cuccra egy kis pocakos, valahogyan megküzdünk vele.
Valamiért soha sem tudunk aludni a horgászatok előtt, ezért Cibus ismét már hajnali 5-kor leparkolt a lakásunk előtt. A szokásos kávé - amit mindig Cibus készít be egy termoszba - úgy-ahogy felpattintotta a szemünket, de így is alig láttunk valamit, mikor a partra értünk. A víz szinte gőzölgött, rajtunk kívül csak egy-két horgász választotta a korán kelést. A korai ébredés előnye azonban, hogy ott táborozhatunk le, ahol mi szeretnénk, és nem ott, ahol épp hely van. Az Apagyi-tó legszebb arcát mutatta a hajnali fényben. Kiszemelt helyünkkel szemben egy nádas-gyékényes fal húzódott, fedezéket biztosítva szél ellenében.
A „nádfaltól” balra nyílt víztükör hívogatott, ahol a szemközti partot stégekkel szegélyezték. A helyi horgászok igyekeznek mindig minél nagyobbat dobni, így félve, hogy a stégekről esetleg a mi etetésünkre dobhatnak, a békesség kedvéért maradtunk a nádfal védelmében. A nappal együtt a víz madarai is éledni kezdtek. Búbos vöcsök, vízityúk, szárcsa, tőkés réce lapátolt a sima víztükrön. Ritka vendégek is megjelentek. Egy csodás hattyúpár úszkált fel s alá. A horgászok etetgetik őket, így az emberrel szemben nem bizalmatlanok, sőt szinte a tó védjegyeivé is váltak. Őket mindenki ismeri, szereti, bár ha komótosan beleúsznak a bedobott zsinórokba, a látszat kapásokat nem kedvelő pecások finoman arrébb tessékelik az egykori „rút kiskacsákat”. Ha megunják az úszkálást, kitotyognak a partra, vagy a sekélyebb part menti sávban tótágast állva, fehér fenekükkel integetve szedegetik a finom falatokat.
A tavasz szemmel láthatóan serkentőleg hatott a vízi szárnyasokra, mert a vöcskök is szerelmi táncba kezdtek. A természet által megkomponált koreográfia szerint emelgették kényesen a nyakukat. Aki látott már ilyet, az nem felejti el. Teljes összhangban, szinte csak ezredmásodperc különbséggel, de ugyanazt a mozdulatsort ismétlik. Nagyon elragadó. A vízityúk népség kicsit hangosabban intézte szerelmi ügyeit, bár itt szemmel láthatóan egy hölgyre két délceg úrfi jutott, és valahogyan meg kellett osztozni a hölgyike kegyein. A „csak egy maradhat” elvén hangos kergetőzésnek, fürdőzésnek lehettünk kéretlen szemtanúi. Az aranyos szerelmi csatározások közben azért a halakról sem akartunk megfeledkezni, így nekiláttunk a szerelékek beélesítésének. Cibus előrelátóan még előző este bekeverte az etetőanyagot, én a helyszínen kezdtem a legutóbb is használt etetőanyag összekeverésének.
A víz még hideg volt, ezért ismét egy ilyen vízre ajánlott keveréket állítottam össze. Amíg a benedvesített kaja „ázott”, a szúnyogokat készítettem elő. A felporzással életet leheltem a vörös masszába, majd a finom, nedves lösszel elkeverve kettéosztottam a napi adagot. Cibus ez alatt elviharzott napijegyet venni, hiszen még az azt árusító kocsmahivatal sem nyitott olyan korán, mint ahogy mi érkeztünk. Megelőzni a korai kevertre vágyókat nem kis teljesítmény.
Lassan azért kezdett minden a helyére kerülni. A szerelékek elkészítésénél mindketten 6-7 grammos Dínó Master úszót tettünk a fix úszórögzítő kapcsába, és egybehúzott ólomfüzérrel súlyoztuk ki úgy, hogy csak az antenna maradt a víz felett. A halaknak így sem kellett 0,2 grammnál több ólmot megmozgatni. Mindketten 12-es főzsinórral feltöltött dobot illesztettünk az orsókra, de míg Cibus dobóelőkét - az ő szavaival: csapót - használt, én bízva botom lágyságában ezt elhagytam. Az előke Cibusnál 10-es, nálam 9-es volt. Horog tekintetében is finnyás kapásokra készültünk, így barátom 16-os, én 18-as horgot kötöttem. Én bekészítettem egy erősebb botot is, amire egy 12 grammos Dínó Rekord úszót szereltem, két részletben elosztott ólmozással terhelve. Ezzel a szerelékkel az esetleg beugró pontyokkal szerettem volna megküzdeni, így a főzsinór 16-os, az előke 12-es volt, rajta 12-es horoggal, amire már bőven lehet csontikat, de akár egy szem kukoricát is tűzni.
A meder feltérképezését is ezzel a szerelékkel végeztem. Az előttem elterülő víz egyenletes medrűnek bizonyult, sehol egy gödör, törés. Az úszó mindenütt 1,5 méteres mélységet mutatott, ezért a kényelmesen megdobható 35 méteres távolságot jelöltem meg a zsinóron. Cibus segítségével a másik botot a parton hozzámértük, az időközben megérkező helyi pecások nem kis csodálkozására. El sem tudták képzelni, hogy minek szambázok két feltartott zsinórral a parton, míg Cibus a zsinórt adagolja, majd külön-külön visszacsévéli azokat. Érdekessé akkor vált volna a dolog, ha esetleg a horgok az ujjaimba fúródnak, mert akkor bizony kapitális jószág fárasztásában lehetett volna barátomnak része. A szereléssel, előkészületekkel jócskán elszaladt az idő, így már a reggeli napfénynél kezdtünk az alapozáshoz. Ahogy az első bevetéseknél lenni szokott, az alapozó gombócok nem pont oda esnek, ahová mi szerettük volna, másképp fogalmazva, a bezuhogó gombócoktól a legnagyobb biztonságban az úszóink voltak. De épp ezért kevertünk bőven etetőanyagot, hogy tudjunk később korrigálni.
Ha nem is asztallapnyi, de egy asztalitenisz-lapnyi helyre azért sikerült „koncentrálni” az etetést. Hiába, korán van még, és ahogy Cibus mondaná: „Ha majd ilyen öreg leszel, örülsz, ha látsz.”
A part időközben benépesült. A többség nehéz fenekezőkkel horgászott. A jól megtömött kosarak hangos buffanással csapódtak a nádfal közelébe, a zsinórok néha keresztezték egymás útját, egy kis vitára adva ezzel okot. Mindenki maga elé dobott, mégis sikerült egymásnak keresztbe dobni. Vannak még csodák. Cibus ezen nem volt meglepődve, szerinte ez amolyan népszokás erre. Mindenki oda igyekszik dobni, ahol a másik halat fogott, így az ebből adódó zsörtölődések mindennaposak. Így van ez, ha mindenki, minden áron fogni szeretne.
Mi kinéztünk egy szemközti támpontot, így mindig ugyanoda tudtunk dobni, a filc pedig jelölte a távolságot, így egyszer sem sikerült a keresztbe dobás bravúrja.
Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket, gyönyörű napos időben kezdhettünk a horgászathoz. Szokás szerint Cibus fogta az első két dévért, én egy aprócska balinnal indítottam. Sebaj. Szép az idő, jó a víz, csodás a környezet, kellemes a társaság, nem lesz rossz a mai peca!
Időközben minden dobás után csúzlival tojásnyi gombócokat lőttem az úszóm köré. A gyakorlat teszi a jó csúzlizást, így a gombócok kis idő múlva egyre pontosabban érkeztek, veszélyeztetve úszóm testi épségét. A halak is méltányolták igyekezetemet, sorban járultak a merítőm elé. Az apagyi dévérek feltűnően szépek. Igazi, sötét hátú, egészséges példányok, a dévér nemzettség díszei. A tavasz hatására korán kezdtek nászruhába bújni, sokan már dorozsmásak voltak. Méretükre sem lehetett panasz, egytől egyig megkívánták a merítő használatát. Mivel mind helyi születésűek lehettek, a jövőre nézve is ígéretes dévér populációra lehet számítani, ami sok szép horgászatra csábíthat.
A horgászatot egyedül a hol erről, hol arról fújó szél nehezítette. Egyszer balról jobbra söpört végig a vízen, máskor jobbról balra nyargalt, de előfordult, hogy szemből támadott. Szeszélyesek ezek a szabolcsi szelek. A fények is megtréfáltak néha, hiszen a sima vízen a fekete, de a fodrozódó vízen a narancs antenna látszott jobban. Természetesen nem lehetett a feltámadó szél miatt állandóan úszót cserélgetni, így néha bizony sasolni kellett. A dévérek sem feledkeztek még igazából a zabálásba, így rendkívül óvatosan kaptak. Néha csak egészen aprót emeltek az antennán, és ha nem voltunk résen, könnyen lekéshettük a bevágást. A vékony karbonszálat talán kétszer tolták fel, pedig micsoda szemet gyönyörködtető látvány! A finom kapásokra kiélezett szemünk egy idő múlva már káprázott, így jobbnak láttuk egy kis pihenő beiktatását.
Amíg a szendvicseket toltuk az arcunkba, alaposabban szemügyre vehettem a tavat. Körben mindenütt szemetesek, kis padok, néhol esőbeállók. Az idő melegedésével egyre több család tölti a hétvégét ennél a tónál, hiszen amíg anya bográcsol, addig a bősz férjek és gyerekek a halakat üldözhetik.(Egy család legifjabb tagja pont mellettünk parancsolt ki egy szép csukát.)
A szemetelés mellőzésére mindenütt táblák figyelmeztetnek, és szemmel láthatóan ennek a felhívásnak eleget is tesznek a horgászok. A rendezett, tiszta környezet jótékonyan hat mindenkire. A halőrzést, ellenőrzést a vezetőségi tagok végzik, orvhorgászoknak itt nincs esélyük. Az én ellenőrzésemtől is csupán azért tekintettek el, mert látták, kinek a vendége vagyok. „Jól is néznénk ki, ha pont ti nem váltottatok volna jegyet!” - mondta mosolyogva az ügyeletes vezetőségi halőr, miután Cibussal néhány szót váltott. Jól esett a bizalom megelőlegezése, még ha igazából nem is nekem szólt. Ebből is látszott, itt ismerik egymást az emberek. Tagnak lenni ugyanis nagy szó, hiszen szinte csak kihalásos alapon lehet felvételt nyerni az egyesületbe. A napijegyes horgászokat is szívesen látják, amennyiben betartják az egyébként is alapvető szabályokat. Mindent egybevetve, a víz természetes bájával sokakat magával ragad, tartok tőle, hogy én sem utoljára horgászok itt. A gyönyörű dévérek fárasztása csak megerősített ebben.
Az utolsó etetőgombócot is becsúzliztuk, így a kapások is ritkulni kezdtek. Úgy döntöttünk, hogy egy-egy búcsúhal, és pakolunk. Szerencsésen sikerült is hallal díszítve kivenni a horgokat, így komótosan összecuccolhattunk. A zsákmányt szemrevételezve ismét megállapítottam, soha rosszabbat. Cibussal közösen 11,5 kg egészséges dévért tereltünk szákba. Hogy legyen később is kivel játszani, a halakat mind visszaengedtük a tóba, a helyi pecások legnagyobb döbbenetére.
Hazaindulás előtt még elmentünk barátom stégéhez megnézni, hogy sikerült a téli renoválás, majd egy jó hideg sör mellett kielemeztük a horgászatot. (Cibus pechére vezetett, így ő csak Fantával vigasztalódhatott.) Felvetettem, hogy mi lenne, ha megnéznék a következő héten, mi okozhatta azokat a szép tolóhullámokat a stég melletti nádöbölben. Ha jól emlékszem, Koós Feri harcsás videójában láttam hasonlókat. Mi lesz itt, ha két finomszerelékes horgász harcsára vetemedik? Hát vagy kabaré, vagy egy izgalmas éjszakai harcsázás. Jövő hét pénteken kiderül. Addig újra kezdődhet a lázas szervezés-tervezés, mert e nélkül nem is lenne horgászat a horgászat.
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: csabio, Cibus
