Javában zajlik a nyár, a vizek melegek, a természet nyüzsög, a partokon pedig szinte állandó a horgászok jelenléte. A rendszeres horgászat együtt jár a folyamatos ötleteléssel, illetve kísérletezéssel is, amik újabb és újabb kérdésekhez vezetnek. Az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy milyen csalit érdemes használni? Ebben az írásomban megmutatok néhány kreatív és igazán fogós alternatívát, melyeket magam is előszeretettel használok, ha a termetes pontyok és amurok a célhalaim!
Önmagában arról, hogy a nyári időszakban mennyi típusú, méretű, színű, ízű és aromájú csali létezik, egy komplett könyvet lehetne írni… Az egyik örök dilemma, hogy mi a fontosabb egy csali fogósságát tekintve, a színe vagy az aromája? Nos, szerintem ezt nem lehet egyértelműen behatárolni és különválasztani, mert rengeteg külső körülmény van, ami befolyásolhatja, hogy egy adott vízben és időszakban épp milyen ízű vagy színű csali működik legjobban. Sőt, van még egy szempont, ami legalább olyan fontos – ha nem a legfontosabb! – komponense a siker receptjének, mint az aroma vagy a szín… Ez nem más, mint a csali felkínálása! Hogy mikor mi a legjobb, szintén változó lehet (erről íródhatna a könyv második kötete…), de ha nagy általánosságban nézzük, én nem ismerek hatékonyabb megoldást, mint az a precízen balanszírozott formáció, amikor a horog súlya még lehúzza a lebegő csalit, de az egész gyönyörűen, függőlegesen, súlytalanul áll a mederfenéken. Egyrészt ez a legcsábítóbb, legkönnyebben megszerezhető a halak számára, másrészt így akad a legjobban a horog! Ezt 14 évvel ezelőtt próbáltam ki először, s hamar tudatosult bennem, hogy nem szabad elengedni! Ami viszont változó és állandó egyszerre, az a kísérletezés… Ahogy az évek során újabb horgok és kiegészítők jelentek meg, úgy tudtam én is finomítani a szerelékeket és a csali-felkínálási módszert. Valószínűleg 5-6 év múlva a jelenlegi formációim már-már elavultnak fognak tűnni az akkor elérhető megoldások mellett… No de kicsit elkalandoztam, térjünk vissza a csalikhoz! Említettem a kísérletezést, ez fokozottan igaz a csalikra is! Az ötletekkel, különleges csalikkal mindig érdemes és kell is kísérletezni, mert ez a záloga annak, hogy mindig legyen új, még jobb trükk a horgász tarsolyában! Nincsenek kőbe vésett szabályok, viszont annyit érdemes alapul venni, hogy nyáron nehéz jobbat találni, mint ez erjesztett, savanyú ízvilág. Ennek favorit példái a kukorica és a tigrismogyoró, ezért négy olyan „naturál” csalikombinációt gyűjtöttem most össze, amik ezekből készülnek.
1. Tejsavas kukoricafüzér BlendeXCorn Vajsav + Mangó gumikukoricával kikönnyítve
![A nyári időszak egyik leghatékonyabb csalogatóanyaga a Tejsavas kukorica, mely etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas A nyári időszak egyik leghatékonyabb csalogatóanyaga a Tejsavas kukorica, mely etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez az összeállítás nemcsak hatékony, hanem kifejezetten gazdaságos is, hiszen egy csomag tejsavas kukoricában rengeteg szem található, a Haldorádó BlendeXCorn pedig újra és újra felhasználható Ez az összeállítás nemcsak hatékony, hanem kifejezetten gazdaságos is, hiszen egy csomag tejsavas kukoricában rengeteg szem található, a Haldorádó BlendeXCorn pedig újra és újra felhasználható](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Elsőként egy narancssárga vagy fehér (mindkettőből található 5-5- szem egy tégelyben) Vajsav + Mangó gumi csalit kell a fűzőtűre szúrni, majd 2-3 szem tejsavas kukoricát Elsőként egy narancssárga vagy fehér (mindkettőből található 5-5- szem egy tégelyben) Vajsav + Mangó gumi csalit kell a fűzőtűre szúrni, majd 2-3 szem tejsavas kukoricát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egyszerűen elkészíthető és brutál fogós nyári halcsemege! A fermentált kukorica jellegzetes, savanyú ízét a mangó kellemesen édes gyümölcsössége kiválóan kiegészíti Egyszerűen elkészíthető és brutál fogós nyári halcsemege! A fermentált kukorica jellegzetes, savanyú ízét a mangó kellemesen édes gyümölcsössége kiválóan kiegészíti](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nyári vizekben imádják az amurok! A nyári vizekben imádják az amurok!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
2. Vad Ponty aromával ízesített tigrismogyoró rejtett balanszírozással
![A csalikombináció komponensei A csalikombináció komponensei](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Elsőként egy kis csalis tégelybe helyezek néhány főtt, natúr tigrismogyoró szemet, majd erre Haldorádó Vad Ponty Aroma Tuning koncentrátumot öntök Elsőként egy kis csalis tégelybe helyezek néhány főtt, natúr tigrismogyoró szemet, majd erre Haldorádó Vad Ponty Aroma Tuning koncentrátumot öntök](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezt érdemes a horgászat előtt minél hamarabb előkészíteni, mert annál jobban magukba szívják a mogyorók az értékes aromát! Ezt érdemes a horgászat előtt minél hamarabb előkészíteni, mert annál jobban magukba szívják a mogyorók az értékes aromát!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A tigrismogyoró „belső” kikönnyítéséhez elsőként szükség van egy 8 mm-es csalifúróra! Ezzel óvatos, lassú mozdulatokkal át kell fúrni keresztben, középen a csalit A tigrismogyoró „belső” kikönnyítéséhez elsőként szükség van egy 8 mm-es csalifúróra! Ezzel óvatos, lassú mozdulatokkal át kell fúrni keresztben, középen a csalit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Méretes lyuk keletkezik rajta, de ha jól csináljuk, nem reped szét Méretes lyuk keletkezik rajta, de ha jól csináljuk, nem reped szét](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A kifúrt mogyoró szembe egy méretben passzoló, szintén 8 mm-es parafa rudacskát helyezek, annyira tolom bele, hogy a szélénél ne érjen tovább A kifúrt mogyoró szembe egy méretben passzoló, szintén 8 mm-es parafa rudacskát helyezek, annyira tolom bele, hogy a szélénél ne érjen tovább](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A másik oldalon tőben levágom… A másik oldalon tőben levágom…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és máris helyére került a „töltet”, ami a súlycsökkentésről gondoskodik … és máris helyére került a „töltet”, ami a súlycsökkentésről gondoskodik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy másik szem csalival is elvégzem ugyanezt a folyamatot, majd mindkettőt fűzőtűre szúrom, ügyelve arra, hogy precízen, középen menjen át a tű! Nincs szükség további fúrásra, egy hegyes, csappantyú nélküli tűvel gond nélkül átbökhető a mogyoró és a parafa! Egy másik szem csalival is elvégzem ugyanezt a folyamatot, majd mindkettőt fűzőtűre szúrom, ügyelve arra, hogy precízen, középen menjen át a tű! Nincs szükség további fúrásra, egy hegyes, csappantyú nélküli tűvel gond nélkül átbökhető a mogyoró és a parafa!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezt már csak hajszálelőkére kell helyezni… Ezt már csak hajszálelőkére kell helyezni…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… és elkészült a tökéletes, nyári nagy pontyos csalikombináció! … és elkészült a tökéletes, nyári nagy pontyos csalikombináció!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Így tökéletes a csali felkínálása! Egy tigrismogyorós etetésen garantáltan kiemelkedik a tömegből, és a legóvatosabb, sokat látott öreg ponty sem tud neki ellenállni! Így tökéletes a csali felkínálása! Egy tigrismogyorós etetésen garantáltan kiemelkedik a tömegből, és a legóvatosabb, sokat látott öreg ponty sem tud neki ellenállni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![E csalinak köszönhetem új egyéni nyurgaponty rekordomat is! E csalinak köszönhetem új egyéni nyurgaponty rekordomat is!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A lehetőség természetesen adott, hogy másnak is ekkora örömet okozhasson A lehetőség természetesen adott, hogy másnak is ekkora örömet okozhasson](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
3. Törpeharcsaálló nyári Spéci füzér
![A SpéciCorn és SpéciTiger termékcsaládok igen széles ízválasztékkal rendelkeznek, de a nyári időszakban egyértelműen a Vajsav + Mangó, illetve a FermentX a legfogósabbak, éppen ezért e kettő alkotja ezt a csalit! A SpéciCorn és SpéciTiger termékcsaládok igen széles ízválasztékkal rendelkeznek, de a nyári időszakban egyértelműen a Vajsav + Mangó, illetve a FermentX a legfogósabbak, éppen ezért e kettő alkotja ezt a csalit!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Számomra a barna tigrismogyoró-imitáció és a fluo narancssárga BlendeXCorn párosa vált be leginkább, ezekből fűzök hajszálelőkére egy-egy szemet úgy, hogy a gumikukorica kerüljön alulra Számomra a barna tigrismogyoró-imitáció és a fluo narancssárga BlendeXCorn párosa vált be leginkább, ezekből fűzök hajszálelőkére egy-egy szemet úgy, hogy a gumikukorica kerüljön alulra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Pillekönnyű, könnyedén megszerezhető falat, ami megvárja a halat, mivel folyamatosan, hosszasan szivárogtatja ki magából a csábító íz- és illatanyagokat, ráadásul rugalmas, gumis állagának köszönhetően a mohó törpeharcsák, apróhalak sem tudják szétcsipkedni! Pillekönnyű, könnyedén megszerezhető falat, ami megvárja a halat, mivel folyamatosan, hosszasan szivárogtatja ki magából a csábító íz- és illatanyagokat, ráadásul rugalmas, gumis állagának köszönhetően a mohó törpeharcsák, apróhalak sem tudják szétcsipkedni!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ezt a nyári Spéci füzért kívánta meg ez a gyönyörű bőrponty Ezt a nyári Spéci füzért kívánta meg ez a gyönyörű bőrponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Zsenge, Vad Pontyos kukoricafüzér
![A Vad Ponty Kukorica Tuning az egyik legegyszerűbb és legfogósabb pontyos csali, ami sok éve elmaradhatatlan részét képezi a csalis táskámnak, bárhova megyek horgászni A Vad Ponty Kukorica Tuning az egyik legegyszerűbb és legfogósabb pontyos csali, ami sok éve elmaradhatatlan részét képezi a csalis táskámnak, bárhova megyek horgászni](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az üvegben nemcsak szép, egész kukoricaszemek áznak az aromás lében, hanem mega mais (lófogú kukorica) és tigrismogyoró is, melyek sok kísérletezési alternatívához nyújtanak remek lehetőséget Az üvegben nemcsak szép, egész kukoricaszemek áznak az aromás lében, hanem mega mais (lófogú kukorica) és tigrismogyoró is, melyek sok kísérletezési alternatívához nyújtanak remek lehetőséget](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A fűzőtűre 3 szem szép kukoricaszemet szúrok, valamint egy optimális méretűre faragott sárga lebegő szivacs darabot A fűzőtűre 3 szem szép kukoricaszemet szúrok, valamint egy optimális méretűre faragott sárga lebegő szivacs darabot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nagyon fontos, hogy a csalit alul és felül egyaránt megütköztessük! Az előbbihez egy egyszerű műanyag stoppert használtam, míg az utóbbi esetében egy M-es gumiütközőt, illetve egy vékony műanyag korongot Nagyon fontos, hogy a csalit alul és felül egyaránt megütköztessük! Az előbbihez egy egyszerű műanyag stoppert használtam, míg az utóbbi esetében egy M-es gumiütközőt, illetve egy vékony műanyag korongot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Íme, a végeredmény, egy egyszerű csali tökéletesre csiszolva! Íme, a végeredmény, egy egyszerű csali tökéletesre csiszolva!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![E naturális, fanyar ízvilágú csali lelke a precíz felkínálás! Ha jól csináljuk, nagyon ritkán hagy kapás nélkül! E naturális, fanyar ízvilágú csali lelke a precíz felkínálás! Ha jól csináljuk, nagyon ritkán hagy kapás nélkül!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a nagy tőponty sem tudott ellenállni a finoman kikönnyített Vad Ponty kukoricának Ez a nagy tőponty sem tudott ellenállni a finoman kikönnyített Vad Ponty kukoricának](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Azt gondolom, hogy ha a fent bemutatott csali-kreációk közül akár csak az egyiket kipróbáljátok, remek élményekben lehet részetek a vízparton, ezért nyugodt szívvel ajánlom őket! Ne feledjétek, hogy az eredményesség kulcsa nemcsak a csalikban, hanem a precizitásban, az előke pontos elkésztésében is rejlik! Bármelyiket is használjátok épp, inkább szánjatok több időt, több energiát a szerelék elkészítésére és a csalizásra, mert így fog igazán jól működni! A nyárból van még bőven, sőt, most jön csak a java! Jó kísérletezést és eredményes horgászatot kívánok!
![A most bemutatott csalikombinációk nem kifejezetten a gyors, rapid horgászatok eszközei (bár vannak kivételek), általában ki kell várni velük a termetes célhalat A most bemutatott csalikombinációk nem kifejezetten a gyors, rapid horgászatok eszközei (bár vannak kivételek), általában ki kell várni velük a termetes célhalat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A nyári naplementének különleges hangulata, varázsa van… A nyári naplementének különleges hangulata, varázsa van…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… az azt követő éjszaka pedig csodálatos élményeket hozhat! … az azt követő éjszaka pedig csodálatos élményeket hozhat!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Így kerek a történet! Így kerek a történet!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Írta: Putz Tamás
Fotók: Császár Bence, Juhos Gábor, Putz Tamás