Kora tavaszt írtunk. Egyenletes, szép esőzés, 3 Celsius-fok. Nem mondom, jó kezdés itt, Franciaországban. Egyedül az egész tavon. Senki sem horgászik ilyen időben, csak az igazi fanatikusok. Nehezen indult be a horgászat, de aztán megtaláltam a halakat és ismét bizonyított a method technika.
Hol is kezdjem… Már meg kellene szoknom, hogy szép napsütést, kellemes időt nem tudok kifogni. Ismét kapkodás, sátorállítás, felszerelések bepakolása… mindent meg kellett védeni az esőtől és csak utána lehetett neki állni az etetőanyagok bekeverésének.
Az egyik method kosaramba édes etetőanyag került. Csoki + Narancs micro pellet volt az alap, amit Fluo Energy Ördögűző etetőanyaggal sapkáztam le. Ez utóbbi nagyon szép felhőt képez a vízben, színes egyveleget alkot a pelletekkel. Persze a Legend Max Jam Csoki + Narancs aroma elengedhetetlen ehhez a mixhez. Ez nekem kora tavasszal mindig jól működik.
Sosem horgászom egyfajta keverékkel, így ma sem tettem. Alternatívaként a 4S Method Pellet Mix tavaszi változatára esett a választás. Ezt natúrban kevertem be, így sokféleképpen tudom variálni az aromákat és a csalikat.
Most először használtam új szerzeményeimet, a szép fehér By Döme TEAM FEEDER Pearl Carp 5500 orsókat. Nagyon szépen működtek a nap folyamán, egy 10 kg feletti pontynál is remekül dolgozott a fék, illetve sima, egyenletes volt a futása. Nekem kicsit halknak bizonyult a nyeletőfék hangja, bár ez lehet, hogy azért volt, mert ezek kisebb orsók, mint az eddigi eszközeim.
Az első pár óra eredménytelen volt, próbáltam a part közelében, középen és a sziget mellett is, de sajnos egy kapást se tudtam kicsikarni. Teszem hozzá, most voltam itt először, így nem tudtam, hol és mikor tartózkodnak a halak. Már ebédeltem, mikor jelentkezett az első ponty. A Csoki + Narancs alapú kaja volt nála a befutó.
Az első hal után megtört a jég, ezután a Vörös Lazacos csalimat is megtalálták.
Ezt követően elkezdtek felpörögni az események. 30 percenként elcsavarta a lazacos csalimat egy-egy szép ponty. Érdekes módon ekkor alábbhagyott az érdeklődés a Csoki + Narancsos cuccra. Egyértelműen a Vörös Lazac + 4S Method Pellet kombó vált a halak kedvencévé a nap végére. Ilyen fogások és ilyen pörgős peca mellett az eső és a hideg már legkevésbé sem zavart.
Ami biztos, hogy ezek a Monster csalik és aromák nagyon eltaláltak! Intenzív az aroma, jól ki vannak könnyítve a csalik. A Monster pellet mixeket nem próbáltam még, de a következő horgászatomon azok is bevetésre kerülnek.
A nap vége felé elállt az eső, szépen kisimult a tó felszíne, és megmutatta a víz, milyen szép halak lakják. Ezenfelül sokat tanultam a tóról. Legközelebb, ha erre járok, már jobban fel tudok készülni. Mindenkinek kívánok sok sikert!
Írta: Pályi Róbert
Fotók: Pályi Róbert