A téli hónapok beálltával – vagy miután az enyhébb idő kiszabadítja a jég fogságába esett tavainkat – nincs könnyű helyzetben az, aki dacolva a hideggel és faggyal pontyhorgászatra adja a fejét. Akinek nem lenne elég, hogy az időjárás ellene dolgozik, annak még a dermedt halak eszén is túl kell járnia. Egy jól megválasztott horgászati módozattal azonban még ilyenkor is igen eredményesek lehetünk!
Azt azonban már az elején érdemes tisztázni, hogy ezek a hónapok nem az ütemes halfogásról fognak szólni, és ahhoz, hogy ne betlivel zárjunk egy horgászatra szánt napot, bizony érdemes kilépnünk a komfortzónánkból!
A vizek hőmérsékletének csökkenésével a halak anyagcseréje és ezzel együtt viselkedése is teljesen megváltozik, amihez igazodnunk kell. Ilyenkor leginkább már csak nagyon kevés, ámde minőségi, fehérjében gazdag tápanyagot vesznek magukhoz, emellett jóval kevesebbet is mozognak, mint a melegebb időszakokban.
Persze ilyenkor is leülhetünk egy általunk jónak vélt helyre és átpásztázhatjuk az előttünk elterülő vízterületet, ha azonban ez egy halmentes övezet, akkor hatalmas nullát könyvelhetünk el magunkban aznapra. Ebbe beletörődhetünk, de akár tehetünk is ellene!
Utóbbi módon tettem én is egy február eleji napon, mikor is felkerestem egy hozzám közel eső tavat némi halfogás reményében. A választott tó a Búbánatvölgy gyomrában elterülő kis ékszer, azaz a Kerek-tó, aminek mind a partvonala, mind a vízmélységei és a környezeti adottságai is fejtörést okozhatnak. Mégis hova üljek így, télvíz idején?! Nos, erre ilyenkor a legjobb válasz a mindenhova (is)!
Erre a horgászatra csupán egy erősen minimalizált method feeder felszereléssel érkeztem, mivel tervem az volt, hogy amolyan jó magyar vándor módjára szisztematikusan körbejárom a tavat, felderítve a halak tartózkodási helyeit.
Vándor method tematikája és üteme
Nagy általánosságban ezt a módszert bárhol hatékonyan alkalmazhatjuk „kisebb” kiterjedésű 5-10 ha-os tavakon, ahol nap végére akár a tó teljes területét bejárhatjuk. A lényege, hogy egy adott helyen ne időzzünk 30-40 percnél tovább, hanem folyamatos helyváltoztatással egybekötve horgásszunk. Ha egy adott helyen beletalálunk egy kisebb-nagyobb halrajba, akkor szinte biztos, hogy 6-7 percen belül kapásra válthatjuk igyekezetünket. Éppen ezért az a helyenként 5-6 dobás más-más távolságokba, esetleg irányba bőven elegendő lehet.
Az első „hot spot” a tó legvégében található stég volt, ahonnan könnyedén megdobhattam egy tőlem balra eső, háborítatlan öblöt, a túloldalon található bokros részt vagy akár a nyílt, mély vízi szakaszt is.
A minimál peca gyors szétpakolása után már repülhetett is az első töltet a reményekkel teli helyek egyikére. Alig dobtam a 3. területre, és láss csodát, 6 perccel később máris horgomon volt a nap első pontyocskája. Nem nagy ugyan, de ilyenkor már az is örömmel töltött el, hogy pontyot tarthatok a kezemben.
Természetesen a következő dobásomat ugyanide céloztam (ezért is érdemes kapás után rögtön rögzíteni a zsinórt az orsó klipszében), viszont újabb halat nem adott, ezért átdobtam a szemközti bokorsor közelébe. Innen újfent rövid időn belül kapást tudtam kicsikarni, viszont csak egy keszeg jelentkezett, így jobbnak láttam továbbállni.
Második beállásomtól jobbra, egy nádcsomó előtti részen halfordulást is láttam, így egyértelműen innen indítottam a terület átfésülését, majd a velem szemben lévő, kb. 80-90 méterre található bóják irányába kezdtem dobálni.
Az eredmény ezúttal sem maradt el, most viszont egy tőponty ifjoncot szákolhattam és engedhettem gyorsan vissza feltételezett társai közé.
A várt folytatás azonban elmaradt, így a felszerelésemmel továbbhaladtam az erdős rész irányába. Horgászhelyből itt sem volt hiány, de a vízbe nyúló bokorágak rengetege és a fejem fölött terpeszkedő pucér lombkoronák erősen arra figyelmeztettek, hogy horogmarasztaló területre érkeztem. Lesz, ami lesz alapon 19-re lapot húztam és egy relatív megdobható részen szerencsét próbáltam. Az itt töltött idő semmivel sem volt kevesebb, mint az ezt megelőző 2 beálláson, az eredmény viszont egy mohó keszeg volt csupán.
A soron következő két megállónál a helyzet egyre csak rosszabbodott, mivel se beleúszást se egy hangya nemiszervnyi pöccintést nem észleltem a leheletfinom spicc végén. A tó e része egyébként már lényegesen kisebb vízmélységgel rendelkezik és szélessége is olyannyira lecsökken, hogy könnyedén átdobható szerelékünk a túlsó nádsor elé. Talán most éppen azért nem sikerült pontykapást kicsikarnom, mert ilyen időszakban itt már nem érezték magukat kellő biztonságban a halak és inkább a horgászok számára lényegesen nehezebben elérhető területekhez húzódtak.
Mivel nem szerettem volna az értékes időt elfecsérelni, a vándor methodozást egy „nagyobb” séta után a tó legnyitottabb részén folytattam.
A parthoz közelebb itt sem találtam halak jelenlétére utaló jeleket, így a távoli dobásokban láttam a megoldást. Igen ám, de mindezt egy 330-as hosszúságú feederbottal kivitelezve, élénk oldalszélben? Számomra is döbbenetes volt, hogy a TEAM FEEDER Fine Max 330M bottal és egy 25 (!) grammos, „L” méretű Haldorádó Flat kosárral gond nélkül eldobtam közel 80 méterre (mint később kiderült), pontosan oda, ahol a halak is tanyáztak. Csupán annyi gyors „tuningon” esett át a kosár, hogy kiegészítettem egy vezetőszárral, ami jelen esetben nem feltétlenül a pontoságért került fel, hanem a plusz méterek elérése érdekében.
Az itt töltött idő valóságos élménypecává alakította a napomat, mivel szinte minden második dobásomra nem éppen visszafogott kapással jelentkezett hol egy duci tükrös, hol egy horog-szűz töves.
Külön érdekes volt számomra az a jelenség is, hogy amíg a horgászat kezdetekor a tó egy másik szegletében a halak leginkább csak a Vajsav & Ananász Tornado Method csalira reagáltak, addig ezen a helyen már csak a narancssárga színű és émelyítően édes, mangós Tornado Method keltette fel a figyelmüket.
Ezen a helyen további 5 ponttyal és néhány keszeggel gazdagítottam képzeletbeli szákom eddigi tartalmát, amivel szerintem ilyen nehéz körülmények között bárki szívesen kiegyezne (a tavon pontyozók nagy része hal nélkül úszta meg ezt a napot).
Fél szemmel ugyan kacsingattam a tőlem jobbra található, akadókkal tarkított rész felé, de az éhség lassan hatalmába kerített, így gyors pakolást követően új élményekkel gazdagodva térhettem haza.
Végezetül néhány hasznos információ, amik jól jöhetnek azok számára, akik szintén kipróbálnák ezt a rendkívül mozgalmas és szinte garantáltan eredményes vándorlós method technikát.
Felszerelésigény
Mivel egy folyamatosan helyváltoztató horgászatról van szó, érdemes a felszerelésünket is ehhez igazodva összeállítani. Egy jól pakolható válltáska benne egy kisebb keverő edénnyel, pár tartalék kosárral és aprócikkekkel bőven elegendő lesz, így a teherautónyi felszerelésünket nyugodtan otthon hagyhatjuk. Horgászbot terén ideális választás egy 330 vagy 360 hosszúságú, médium karakterisztikájú bot, ami kellően gerinces akár az ágas-bogas helyeken történő közelharchoz, de szükség esetén a távoli pontokat is könnyedén elérjük vele, és ami a legfontosabb, felszerelt állapotában ez a bothosszúság az, ami még könnyen kezelhető akár a fákkal tarkított helyeken is.
Ideális napszak
Nyilván a halfogásra szinte egész nap lehet esélyünk, azonban több alkalom tapasztalatai alapján számomra téltől egészen kora tavaszig a 11 és 14 óra közti időintervallum tűnt ideálisnak. Ebben az időszakban a legaktívabbak a halak, a legtöbb kapást is ilyenkor tudtam kicsikarni tőlük. Véleményem szerint pont ezért teljesen értelmetlen egy csípős téli napon hajnalok hajnalán már a deres vízpartot kémlelni, így ezt a módszert a korai ébredéstől irtózók is imádni fogják.
Etetőanyag- és csaliválasztás
Ahogy azt már a bevezető résznél is említettem, a lehűlt vízben köztudottan lelassul a halak anyagcseréje, ezért leginkább kisebb mennyiségű, fehérjében gazdag táplálékot vesznek magukhoz, mivel a minimális mozgás miatt indokolatlan számukra a szénhidrátból származó energialöket. Érdemes éppen ezért egy minőségi, hallisztben gazdag, gyorsan bontó etetőanyagot választanunk, akár kiegészítve kevés micro pellettel.
Hideg vízben az aromák is lényegesen lassabban terjednek, de egy tömény, édes aromával a legtöbbször gyorsíthatjuk a kapások intenzitását. A szokásos csaliarzenált is érdemes redukálni ezeken a vándorlós horgászatokon, így inkább csak a kisebb, 5-7 mm-es pelleteket vigyük magunkkal élénk és tompa színekben egyaránt, mivel ezeket az aprócska falatokat előbb megkívánják pikkelyes barátaink.
Úgy gondolom, aki horgászatra adja a fejét a fagyos napokon is, nem feltétlenül csupán a tájban szeretne gyönyörködni, ezért senki sem vetné meg, ha ilyenkor is halnyálkás lenne a keze. Ehhez viszont picit többet is kell tennünk! Olykor előfordul, hogy valaki számolatlanul fogja a halakat egyetlen helyről cipekedős peca nélkül is, de ehhez jókor kell lenni jó helyen. A vándorló, kereső method horgászattal azonban lényegesen kisebb az esélyünk a betlire, aminek érzése egy fagyos horgásznap után senkit sem tölt el jóleső melegséggel. A fenti kis horgásztúrám is tökéletesen mintázta azt, hogy mennyire sok múlik a téli hónapokban a megfelelő helyválasztáson.
Egy hideg vízi vándor methodozás során véleményem szerint a siker és a másnapi izomláz garantált, így hát irány a vízpart, tegyél egy próbát Te is!
Írta és fényképezte: Bodnár Zsolt
