Method suli 40. rész – október

Method suli 40. rész – október

Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.

Csaliválasztás keresőhorgászathoz
Ezt a technikát igazából bármilyen csalival lehet művelni, ám én mindenképp azt javaslom, hogy az átlagos method csaliknál ilyenkor valamivel nagyobbat használjunk. Ennek oka, hogy a kevés, egy helyre bejuttatott csalogatóanyag mellett a csalinak is kell, hogy legyen csalogatóhatása. Akár vizuálisan, akár ízzel, vagy aroma-kibocsátással egybekötve, de fontos, hogy attraktív legyen. Ennek oka, hogy keresőhorgászatnál könnyen előfordulhat, hogy a kaja vagy pellet kioldódása után a csalink magára marad. Ekkor egy kisméretű falat nem tűnik fel a hal számára, míg egy nagyobb, mutatós csali már annál inkább. Ez nem azt jelenti, hogy ormótlan, nehéz csalit kell feltenni, sőt, nagyon fontos, hogy könnyű legyen az, ami a horog mellé kerül!

Használjuk ki a napsütéses időt!
Ilyenkor már felkerül a pulóver, de azért még nagyon kellemes az idő
A keresőhorgászat segítségével ilyen szép halakat lehet fogni még ősszel is

Ehhez a technikához előszeretettel használom a különleges formával rendelkező TORNADO Wafter csalicsaládot, mely 2025-től immár két új ízzel fog bővülni. ezek kisméretű változatait már az Ezüst tavon bemutattam. Név szerint ezek a Red Devil és a Champion Corn. Ezek nemcsak új ízváltozatok lesznek, hanem Smoke megnevezésük arról is árulkodik, hogy az átlagnál intenzívebb szín-kibocsátással rendelkeznek.

2025-től bővül a népszerű TORNADO termékcsalád
A TORNADO Wafter csalicsalád ideális választás a keresőhorgászatokhoz
Nagyobb mérete ellenére is könnyű csaliról van szó
A különleges forma természetesen marad a 2025-ös új ízeknél is
A Smoke jelzés arról árulkodik, hogy az átlagnál intenzívebb a csalik szín-kibocsátása
A TORNADO Wafter csalikhoz elsősorban a normál vastagságú csalitüske ajánlott
Mivel a csali mérete nagy, nagyobb horgot érdemes hozzá használni
Ezek a hosszú bajuszszálak a mélyebb iszapról árulkodnak

Hatékony aromahasználat
Mivel mind az egyre hidegebb víz, mind pedig a keresőhorgászat jellege azt eredményezi, hogy akár 5 percnél is többet kell várni a kapásra, mindenképp olyan plusz ízesítőanyagot kell használni, amely hosszú ideig ott marad a csali környékén. Ilyenkor kerülnek már képbe a gél állagú aromák, melyek nehezek, így a fenéken maradnak és nem illannak olyan könnyedén el, mint a spray változatok.

A TORNADO Activator Gel termékcsalád is kibővül a már említett két ízzel
A Red Devil jó választás lehet intenzíven telepített tavakon

Az eredményes aromahasználat ilyenkor már nem merül ki abban, hogy rákenjük a kiválasztott gélt a megtöltött kosár tetejére, mert becsapódáskor az onnan leválhat, ráadásul nincs szükségünk ilyenkor már arra, hogy a vízoszlop egészében csalogassuk a halakat. sokkal célravezetőbb elrejteni az aromát. Ezt tehetjük két réteg pellet közé is, de én szeretem a por állagú kajáka, vagy pelletőrleményeket alkalmazni. Ezeknek ugyanis a sok apró szemcse miatt jóval nagyobb a felületük, így sokkal több aromát tudnak megkötni, ráadásul gyorsan oldódnak, így hamar kieresztik az alattuk rejtőző gélt.

A hatékony felhasználáshoz először őrölt pelletet érdemes a töltőforma aljába helyezni
Erre lehet nyomni az Activator Gelt
A finomszemcsés kaja nagyobb felülete szépen felveszi az aromát
Az aromaágyra mehet a csali
A töltőformát pellettel kell telitölteni

A TORNADO termékcsalád nemcsak csalikkal, hanem aromákkal is bővül a már fent említett két ízben. Ezek spray változatait már sikeresen használtam a Method Freestyle Országos Bajnokságon is, de immár eljött az Activator Gelek ideje is. A Champion Corn változat a természetes vizekre vagy éppen az egyesületi tavakra lesz jó alternatíva, míg a fűszeres Red Devil az intenzív vizekre való utóízesítő. Ezek is Smoke változatok, így amint kiszabadulnak a kosárból, sokkal nagyobb, feltűnőbb felhőt képeznek a vízben, mint hagyományos társaik.

A töltetet jó erősen össze kell préselni!
Mondom, jó erősen!
Szépen összeállnak a rétegek, és bírják a nagyobb dobásokat is

Csalogatóanyagok keresőhorgászatokhoz
Az intenzíven telepített tavakon elsősorban különböző pelletekkel, vagy pelletőrleményekkel, esetleg halliszt alapú etetőanyagokkal érdemes ezt a technikát művelni. Az alap, ami nélkül soha nem indulok el ilyen jellegű horgászatra, az a natúr, 4Season Method Pellet Mix időszakra kevert változata, tehát jelen pillanatban az Ősz. Amennyiben szeretnénk már alapból ízesített keveréket bevetni, akkor szóba jöhetnek akár a prémium minőségű MONSTER Pellet Boxok is.

Micsoda színek!
A 4Season Method Pellet Mix - Ősz mellé érdemes lehet ízesített MONSTER Pellet Boxot is magunkkal vinni a keresőhorgászatokhoz

A töltet sapkázásához és az aroma „lefogatásához” a 4Season Method Pellet Groundbait etetőanyagot javaslom, de ha kell egy kis világos szín, akkor a natúr, őrölt TTX is szóba jöhet.

Sapkázáshoz a 4Season Method Pellet Groundbait és a TTX is jó választás lehet

Felszerelés
A keresőhorgászat felszerelésigénye nem túl sok. Igazából egy bot elég hozzá. Az, hogy a készletünkből éppen melyiket választjuk, attól függ, hogy milyen vízterületre látogatunk el. Ebben az esetben én a Gold Serie 420LC botomat hoztam be a kocsiból, mert a túloldali nádas előtti rész meghorgászását javasolták a halőrházban. Ezzel a bottal, ha nem is könnyedén, de azért el tudtam dobni oda, viszont közelebbi próbálkozásokhoz is be tudtam vetni. Nagyon fontos, hogy mielőtt horgászni megyünk, mindenképp szerezzük be a szükséges infókat a vízterületről, valamint arról, hogy milyen szabályoknak kell eleget tennünk annak érdekében, hogy egyáltalán bedobhassunk ott!

A By Döme TEAM FEEDER Gold Serie 420LC kiváló választás nagy távolságú pontyhorgászatokhoz
Ha távolabbi horgászatról van szó, akkor a Long Cast orsónál nem lehet jobbat feltenni a botra
Ha megvan az összhang, akkor nincs kivehetetlen hal ezzel az összeállítással
Ehhez a módszerhez nem kell túlságosan sok cucc
Ami viszont elengedhetetlen, az a megfelelő halvédelmi eszközök megléte
Nagyon szép halak lakják ezt a tavat

Helyszín
Amennyiben aktív horgászatot szeretnénk, célszerű olyan tavat választani, amelyben sok hal van. Szinte minden környéken vannak már ilyen jellegű intenzív vizek. A főváros közelében is jó néhány akad, és ezúttal a százhalombattai Benta Tavakra esett a választásom. Ez igazából egy tórendszer, mely több tóból áll. Ez a hely kimeríti a „kockató” fogalmát, de a környezet, valamint a halbőség kárpótol minket. szépen rendben tartott a vízpart, könnyen megközelíthető, így családdal is jó választás lehet a néhány órás szórakozásokhoz.

Ilyen méretű pontyból végtelen mennyiséget lehet fogni a Benta tavakon
Ami fontos, hogy mindig legyünk tisztában a tó szabályzatával
A több tóból álló vízrendszer mindenki számára tartogat megfelelő horgászati lehetőséget

Én ez úttal a 7-es tavon pecáztam, melyben darabosabb halak laknak. Az év minden szakában jó fogási lehetőségeket kínál ez a tó, így az alábbi filmben bemutatott keresőhorgászatokhoz is nagyszerű választás!

Én ez úttal a 7-es tóra ültem le pecázni
Szuper nap volt
A kamera most is dolgozott!
Ilyen szép pontyokat kívánok nektek az ősz hátralevő részére!

Írta: Sipos Gábor
Fotók, videó: Bank Bálint

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.