Már nagyon régóta járom a horgásztavakat, és egy nagyon különös jelenségre lettem figyelmes a parton. Számomra elgondolkodtató módon szinte mindenhol, ahol eddig megfordultam, találkoztam nagyon sok olyan horgásszal, akik a hagyományos fenekező módszert oly módon űzik, hogy (szinte) harcsázó botokkal, két öklömnyi etetőkosarakkal, 30-as, 40-es zsinórral, a szereléket teljes erővel elhajítva, úgy gondolják, hogy az a jobb horgász, aki nagyobbat tud dobni. Sokszor azonban pont ők azok a horgászok, akik üres kézzel mennek haza a partról, legfőképpen olyan tavakon, ahol a telepítés mennyisége nem éppen megfelelő. Ráadásul ezek a horgászok akarva vagy akaratlanul is messzire szoktatják a halakat a parttól, nagy nehézségeket okozva azoknak a horgászoknak, akik a part közelében próbálkoznának.
Szeretném megosztani tapasztalataimat, azokkal a horgásztársaimmal, akik akkor is halat akarnak fogni, amikor más nem fog, és egyben lehetőséget kínálok azoknak, akik eddig a fent említett horgászmódszert művelték.
Egy olyan horgászmódszert fogok bemutatni amelyet, ha megfelelően alkalmazunk, akkor garantáltan nem fogunk hal nélkül távozni a partról!
Mindenek előtt fontos megemlíteni, hogy a fent említett horgászmódszert űző horgásztársak, sokszor azért nem fognak halat, mert a pontyok és a keszegek inkább kijjebb, közelebb a parthoz lakmároznak, mert ott sokkal több a táplálék, mint bent a meder mélyebb vizeiben. Gyakran, elég maximum 30-40 m-re horgászni a parttól, főleg olyan helyeken, ahol medertörések találhatóak a partközeli sávban vagy esetleg ott, ahol már ilyen távon is mély víz található. Itt a halak már biztonságban érzik magukat, és bátran táplálkoznak, esetleg télen még vermelnek is.
Nem árt az elején tisztázni, hogy picker mit is jelent valójában? Olyan finomszerelékes horgászeszköz, amely a fenekező horgászat legfinomabb változatát teszi lehetővé. A kapást nem egy plusz kapásjelző karika vagy csipesz közvetíti, hanem a rendkívül finom érzékeny spicc. Ezen a legapróbb rezdülések, apró jelzések is látványosan nyomon követhetők. Érzékenysége felveszi a versenyt a legfinomabb úszós horgászattal.
Először ismerkedjünk meg a kellékekkel. A legfontosabb kellék természetesen a bot. A jellemzői a következők: Leggyakrabban használt méretek 2,7 és 3 m. Anyaga a legegyszerűbbeknek üvegszál. Ezt követik a kompozit botok, amely a következőképpen születik, ötvözik a rugalmas és erős üvegszálat, a könnyű és szintén erős karbon szállal. A "legdrágább" és legjobb minőségű botok azonban, mind egytől egyig karbonból készülnek. Gyűrűzette, a legolcsóbb botoknak is általában SIC vagy SIC II. A kettő között annyi a különbség, hogy az egyik teljes keresztmetszetében Szilícium Carbidból (rendkívül kopásálló anyagból) készül, míg az utóbbi gyűrű külső felületén található csak ez a nemes anyag. Dobósúlyuk ritkán van feltüntetve a boton. Ez általában 10-40 gr, de a legerősebb sem haladja meg az 50 gr-ot. Hiszen ha e fölé lép, akkor már nem is picker, hanem feederbot. Erről azonban majd később esik szó. A pickerbotok általában, a mai botárakhoz mérten nagyon olcsók, így nem kell több tízezer forintot kiadni, de sokszor még tízezret sem, hogy birtokba vehessük első, kiváló minőségű, rezgőspicces botunkat.
| 
|
Ezek a kiváló halfogó eszközök készülnek mind teleszkópos, mind több részes kivitelben. A teleszkópos pickerbotok nagyon kicsire összecsukhatóak, így akár egy hátizsákba is befér legalább kettő. A bot lelke a spicc. Spicceik, amelyekből általában 3 jár a bothoz, nagyon érzékenyek, szinte lehetetlen leszakítani velük, még a legvékonyabb előkéket is. Ezek az érzékeny kapásjelzők lehetővé teszik, hogy sokkal kisebb arányban veszítsünk halakat, ill. hibázzunk el kapásokat, hiszen, ha a hal megpróbál meglépni, ill. csak egyszer-egyszer hirtelen meghúzza a horgot, gyakran magát akasztja meg a spicc hajlítgatása során.
Kisebb, szűkebb helyeken is el tudjuk helyezni a rövid botokat, és könnyen tudunk még úgy is dobni velük, hogy egy fa ága magaslik fölénk. Mivel rövidek, nagyon könnyen kezelhetőek is. Nem utolsó sorban pedig lehetővé teszik a legfinomabb felszerelésekkel történő horgászatot.
Egy jól összehangolt pickeres felszereléssel, akár 40-50 m-t is dobhatunk, amely nagyon sok esetben elégnek bizonyul, főleg a mélyebb tavakon. De nem szabad elfelejteni, hogy a pickerbot alapvetően nem távdobásra készült. A 30 méter körüli távolág tekinthető az ideálisnak.
Természetesen nincs olyan bot, aminek ne lennének hátrányai is. A mérlegelés szempontjából fontosnak tartom ezeket is megosztani horgásztársaimmal.
Ezekkel a botokkal nem érhetők el az 50 m-nél távolabbi helyek. Nagyon kell ügyelni a dobásoknál, hogy a spiccnek megfelelő súllyal dobjunk. Nem ajánlott hozzájuk a túlságosan vastag 0,20-as, vagy még vastagabb zsinór. Nem ajánlott fonott zsinór alkalmazása sem. A hagyományos, "kemény botokon" felnőtt horgászok dobótechnikája itt nem alkalmazható. Lassabb tempóban, folyamatosan gyorsulva kell a végszereléket útjára indítani. A hirtelen, gyors "csapó dobás" nem alkalmazható, a bot rugalmassága, hajlékonysága miatt. A gyűrűk száma, és mérete miatt a zsinór kifutása kis mértékben ugyan, de fékezve van. A bot spicce fokozott figyelmet, és törődést igényel, hiszen ez a bot lelke. Általában nem szállíthatóak felszerelve, a spicc esetleges sérülése miatt.
Ismerkedjünk meg a szerelék másik fő elemével, az orsóval.
Az orsóval szemben, amely a felszerelésünk másik fontos eszköze, első számú követelmény, hogy nagyon jó, precíz fékje legyen, és lehetőség szerint rendelkezzen harci fékkel, hiszen egy nagyobb hal akasztásakor a bot azonnal U alakba hajlik, és ilyenkor bizony nem árt egy jó fék, hogy a hal kirohanásait ki tudjuk vele védeni. Nem kell, és nem is tanácsos túl nagy orsót tennünk egy pickerbotra, mert nem lesz összhangban a szerelés. Az ideális orsóméret a 30-as. Célszerű az orsó dobját teljesen feltölteni, hogy könnyebben peregjen le a zsinór, ezzel is könnyítve a dobást.
| 
|
A főzsinór zsinórvastagsága 0,14-0,18 mm méretekig terjedhet a dobótávhoz igazodva. Nem célszerű fonott főzsinórt használni, mert nem növeli kellőképpen a dobótávot, és a bot sérülésének az esélye is nagyobb. Mivel ez a módszer a finomszerelékes horgászat része, és a bot dobósúlya sem teszi ezt lehetővé, nem tanácsos hatalmas, ólmozott, etetőkosarakat használni, hanem lehetőség szerint kisebbet minél könnyebb ólomnehezékkel, esetleg a nélkül. A legbeváltabbak számomra a lyukacsos műanyag csontikosarak. Amelyekbe etetőanyaggal kevert csontkukacot szoktam tenni.
A halfogás esélyei azonban egyértelműen növelhetők, ha etetünk. Ezt ne súlyos etetőkosarakkal, hanem egy etető csúzlival végezzük. Így felszerelésünk további elengedhetetlen kellékévé válik egy jó csúzli, amellyel kényelmesen ellőhetünk 30-40, esetleg 50 m-re is.
Még egy pár szót említenék az etetőanyag mennyiségéről, mert az etetőanyag árak manapság eléggé elvadultak, és nincs annál nagyobb méreg, amikor a drága etetőanyag fele megmarad, a következő horgászatra, esetleg megromlik, és kénytelenek vagyunk a kukába juttatni. Egy délutáni, vagy délelőtti pickeres horgászatra, általában 3 kg etetőanyag elégnek bizonyul. Ennél kevesebb azért nem jó, mert senki nem szeret takarékoskodni vele, több pedig a már előbb említett okok miatt nem éppen kellemes. A víz lehűlésével azonban ez a mennyiség is tovább csökken és egyre nagyobb szerep jut az élőnyagnak. Ennek a leghidegebb vízben is nehezen tudnak ellenállni a halak.
Úgy gondolom, hogy dióhéjban egyelőre ennyi ahhoz, hogy egy kicsit megismerkedjünk, ezzel a kiváló horgászmódszerrel, amely szinte soha nem hagy minket cserben!
A következő cikkben megismerkedhetnek a pickerező szerelékekkel, és az etetőanyag elkészítésével.
