A nagy vizek árnyékában megbúvó, alig néhány méter széles csatornák gyakorta okozhatnak kellemes meglepetést a figyelmes és hozzáértő horgászoknak. No de ki akarna a Balatontól néhány kilométerre található, maximum 15-20 méter széles kis csatornákon horgászni? Hát, mondjuk én!
No persze én sem véletlenül tévedtem a Pálmajori-csatornára. Megbízható fülest kaptam, amely alapján kiderült, hogy a Balatonból felúszó termetes ezüstkárászoktól hemzseg a kis csatorna. Mivel nem minden nap lehet számítani ilyen halakra, ráadásul természetes körülmények közepette, örömmel vágtam neki a több, mint 200 kilométeres útnak, amely végén egy hamisítatlan vadvízi rengeteg és egy nagyon lassan áramló, kristálytiszta vizű csatorna fogadott. Gyönyörű környezet és mélységes csend vett körül, csak néhány madár és béka jelezte, hogy él a természet. Miután kigyönyörködtem magam, egyre inkább a pikkelyes barátaim kezdtek el érdekelni. A vízre tekintve nehezen tűnt hihetőnek, hogy hal is él benne. A napsütéses időben a parttól több méterre is jól látszódott a mederfenék. Könnyedén meg lehetett számolni a hínár és vízitök szárakat. A víz mélysége maximum 1,5 méter lehetett. Többször felmerült bennem a kérdés: „él ebben a csatornában hal, és ha igen, vajon hol?”. Vendéglátóm Papp József gyorsan megosztotta velem a titkot, és hamar rádöbbentett, hogy „nem elég nézni, látni is kell!”. Miután csendben leültünk, és a túlparti nádast, valamit a vízbe lógó bokrok ágait figyeltük, egyszer csak megmozdult egy nádszál, majd megrezdült a bokor egyik ága! Szóval ott vagytok, a túlparti nádas sűrűjében és a bokrok ágai között?! Az áttetsző, tiszta víz miatt nem mertek kimerészkedni a meder közepére, de a búvóhelyet és táplálékot biztosító partszéli vízi növényzet - mint később kiderült - sok halacska lakhelye volt. Hamar egyértelművé vált, hogy hajszálpontos dobásokkal, a búvóhely szélét megcélozva lehet talán halat fogni.
A következő, amin el kellett gondolkodom, hogy milyen végszereléket vessek be? Mert bizony ilyen helyen, a legjobbaknak sem nehéz hibázni, hiszen ha 5-10 centivel túlmegy a végszerelék, könnyedén beleakadhat a sűrű növényzetbe, amely jobbik esetben a horog, rosszabb esetben a teljes végszerelék elvesztésével járhat! A lehető legegyszerűbb - folyóvízen bevált -, úgynevezett „nagy hurkos” végszerelék összeállítása mellett döntöttem. Ebben az esetben kizárólag a horog és egy kosár (vagy ólom) van csak a zsinóron. Nincs gubancgátló cső, nincs forgó, nincs semmi egyéb! Így ha be is szakad, minimális a kár, nagyon gyorsan újraköthető, és végül, de nem utolsósorban, szinte semmi nem látszódik belőle. Nincs idegen tárgy, ami megzavarja, elriassza az óvatos, félénk halakat a tiszta vízben. A horgot betakarja a csali, míg a kis csepp kosarat az etetőanyag.
Mindössze 1 kilogramm piros színű, nagyon intenzív aromájú etetőanyagot kevertem be. Az érett szamóca illatot árasztó Haldorádó Feeder Master Ponty Piros etetőanyag nem csak a pontyfogásban bizonyította már rendkívüli csalogató hatását. A termetes fehérhalak és kárászok is imádják, legyen szó bármilyen vízről! Ehhez kevéske darabolt gilisztát kevertem, a horogra pedig 1-2 szál gilisztát tűztem.
Az ideálisnak vélt nádnyiladékba - 1-2 próbadobás után - sikerült nagyon pontosan bedobni a végszereléket. Amíg a másik pickerbot beélesítésével és a kosár megtöltésével voltam elfoglalva, azt hittem nem jól látok. A nemrég bevetett 2,7 méter hosszú Precision Picker spicce görbült ujjként mutatott balra, „ott van, ő akarja elvinni a csalit!”. Ezt már csak nem hagyhattam, és a másik botot eldobva, határozott bevágással próbáltam a nád mellől kifordítani, a váratlan vendéget. Rövid fárasztás után a kristálytiszta vízben már a meder közepén is jól látszódott, hogy egy nem hétköznapi hal védekezett a horgon. Nagyon megörültem az első vendégnek, amelynek súlya mindössze 10 dekával maradt csak el az 1 kilótól! Mi lesz itt?!
Természetesen a halfogás üteme nem volt mindvégig ilyen fergeteges, sőt inkább rapszodikusnak volt nevezhető, hiszen egy helyről nehezen lehetett 1-2 halnál többet kifogni. Mindig újabb és újabb nádnyiladékot megcélozva kellett annak lakóját megkínálni, és ha tetszett neki a felkínált csali, határozott kapással adta azt tudtomra.
Nagyon élvezetes és igazán kellemes horgászat volt, amely során 12 darab ezüstkárászt és 1 db bodorkát sikerült horogra csalnom. A legnagyobb kárász súlya elérte az 1 kilót, de az átlagsúly is megközelítette a 70 dekát, amely azért nem nevezhető mindennaposnak! A végére beigazolódott a mondás: „kis víz, nagy kárászok”!
írta: Döme Gábor
Ábrák: Csörgits Gábor