Tavaszi vizit a Kis-Dunán

2010-05-05

Nagy ímmel-ámmal, csigamód indult be számomra az idei kis-dunai szezon. Az év eleji fogcsikorgató fagyok és a kedvenc szakaszomról érkező kedvezőtlen hírek semmiképp nem serkentettek egyébként mindennél jobban szeretett kedvtelésem gyakorlására. Mint minden évben - bár ezúttal kissé megkésve - eljött a várva várt tavasz. Az első hat helyszínen nem szegődött hozzám a szerencse. Többek közt a csőhídin, a csatornán próbálkoztam, de még a Kvassay-nál sem sikerült kapásra bírni a halakat. A hetedik horgászatom azonban már sikeresnek bizonyult. Igaz, hogy az csak egy hétköznapi, viszonylag rövidke peca volt, de kellő lökést adott ahhoz, hogy a hétvégén is hódoljak szenvedélyemnek. Aznap hajnalban ébredtem, és álmomban sem mertem volna arra gondolni, hogy milyen csodás nap vár rám. Keszegezni indultam, de szerencsémre egészen másképpen alakultak az események.

Egyik tavaszi reggelen komótosan készülődtem horgászni a Kis-Dunára. Az időjárás-előrejelzés nem ígért túl bíztatót. Hála a horgászok istenének azonban ezúttal sem volt helyes a jóslat. Mindvégig sütött a nap, és csak néha-néha zavarta meg egy-két bánatos, szürke felhő a derűs napsütést. Lassan járj, tovább érsz, mondtam magamnak, majd szépen összepakoltam a cókmókomat és félóra múltán már a rakparton suhantam a jó öreg mondimban. Mindvégig azon töprengtem, hogy vajon merre vegyem az irányt. Eleinte a dunaharaszti öböl lett volna az úti célom - hisz a héten ott törtem meg a betlisorozatomat - ám elfelejtettem megállni az előtte lévő horgászboltnál. Később meg már nem volt kedvem visszakanyarodni. Sietve folytattam Taksony irányába az utam. Mivel bíztató híreket kaptam ismerőseimtől a kiszemelt hellyel kapcsolatban, bizakodva pakoltam ki a felszerelésem a híd lábánál lévő egyetlen szabad placcon. Éppen időben érkeztem. Alig negyedóra elteltével foglalt lett minden hely. Így aztán igazán a sors kegyeltjének és szerencsésnek mondhattam magam. A fiaiknak lelkesen szurkoló apukák éljenzését és a hídon átrobogó gépkocsik hangját gyorsan megszoktam. Horgászataim során lógattam én már sokkal zajosabb körülmények között, pl. magas vízállásnál a Margit híd lábánál.

Először az etetőanyagot kevertem be. A bőséges egyharmad zacskónyi Haldorádó mézes pálinkás etetőanyagot fokozatosan nedvesítettem, majd hozzáloccsantottam még egy kevéske hozzá passzoló hidegvízi aromát. Az így kapott etetőanyagot ezután törőszitán átrostáltam. Végül kevéske csontkukaccal turbóztam fel a már így is fogósnak tűnő halelemózsiát. Ezt a folyamatot kétszer ismételtem meg a későbbiek során. Igyekeztem mindent megtenni, hogy kedvenc torkoskodó uszonyos barátaim minél többet tartózkodjanak az általam meghorgászott területen. Mivel kizárólag etetőkosárral etettem, fontos volt a kaja minősége és frissessége.

Szokásomhoz híven csupán egybotos horgászatra készültem. Jól bevált szettemet ripsz-ropsz, egy szempillantás alatt összeállítottam. Shimano Speed Master Multi Winkle Picker botomat ezúttal is 240 cm-es hosszban, a legkeményebb spiccel használtam és Shimano Technium SFB orsóval szereltem fel. Főzsinórom Maver Smart Stone River 16-os, míg az előkém kezdetben T-Force XPS Extra Strong 14-es volt, amit később 16-os méretűre cseréltem. Ezek után persze joggal merülhet fel bennetek a kérdés, hogy miért változtattam az előke vastagságán. Nos, az ok igen egyszerű. Elfogyott a vékonyabb előkezsinórom.

Szerelékem az úgyszintén megszokott alkotóelemekből tevődött össze. Ezúttal is a 4 cm-es Stonfo Super Booms gubancgátló, a 25 grammos Preston kosár, gumigyöngy és kis karabineres forgó, továbbá a Gamakatsu 314-es keszegező és a Hayabusa BEK562 10-es pontyozó horog kapott főszerepet. Csalinak kezdetben 2 szem csontit tűztem fel a horogra, amit azután a halak kedvéért 3-4 szemre növeltem.

Nem kellett túlzottan sokat várakoznom az első ínyenckedő halamra. Határozott kapással jelentkezett, majd vehemensen a nádas felé vette az irányt. Menedékhelyéről azután hamarosan sikerült eltessékelnem őkelmét. Szép és egészséges kis ponty volt. Egy percet sem vacakoltam pózolással, mert szemlátomást még kölyök volt. A merítőben sietve lefotóztam, majd óvatosan visszaengedtem a birodalmába. Következő halacskám sem tétlenkedett sokat. A dobás után alig csobbant a víz, máris rátámadt a csontikra egy szépséges bodorka.

Telt, múlt az idő, és egymás után, szép libasorban úszkáltak felém rövid vízpart-látogatásra kedvenceim. A potykák, bodrik, dévérek és snecik mellett még egy-két hívatlan vendég is meglátogatott. Sajnos a holtágban elég sok törpeharcsa, de így, tavasszal még valahogyan elviselhetőek. Nyáron azonban nagyon nehéz lesz kicselezni őket.

Ebédidőben aztán a kapások megálltak. Egy-két dévéren meg törpeharcsán kívül nem jött semmi más. Kora délután viszont, 3 óra körül újra beindult a víz alatti élet. A delelésükből felébredt, gyönyörűséges kis pontyokat egy kellemes meglepetés követte. Az akkor még ismeretlen uszonyos óvatos kapással jelentkezett. Én viszont annál határozottabban vágtam be életem első természetes vizén fogott, rakoncátlan cigányhalának. Szomszédom közben nem bírta megállni, és harsányan felkiáltott. „Hiszen ez egy compó!” Miután világgá kürtölte, én is megpillantottam a halak doktorát. Nem akartam hinni a szememnek. Óvatos mozdulattal nyúltam a merítőmért. „Doki bácsi” nem küzdött sokat. A parton mindvégig előkelő komolysággal és rendíthetetlen nyugalommal viselkedett. A rövid fotózás, majd az adatai elkönyvelését követően természetesen visszaengedtem éltető elemébe. Köszönetképpen lefröcskölt. Szinte mennyei boldogságban repkedve csaliztam fel és vetettem be a vízbe újra a horgomat. Elragadtatásomban alig akartam elhinni, hogy milyen tetszetős uszonyost sikerült fognom. No de nem volt túl sok időm az ábrándozásra, mert pikkelyes barátaim folyton cibálták a picker spiccét.

Estefelé jóleső fáradtsággal fejeztem be a horgászatomat. Hihetetlen szép hangulatú szombatom volt. Az RSD mostohán bánt az utóbbi időben velem, de most százszorosan jutalmazott a hűségemért és kitartásomért. A nap eredménye számokban a következőképpen alakult. Fogtam 1 compót, 10 pontyot (2 méretest), 9 dévérkeszeget, 2 bodorkát, 1 vörösszárnyú keszeget, 2 snecit és 3 törpeharcsát. Terítékfotót nem készítettem, hisz fogás után kivétel nélkül mindannyiukat lóhalálában visszaengedtem a vízbe. Meg aztán soha nem voltam a fölösleges szákban tartás híve.