Nem igazán tudtam más címet adni most következő írásomnak, hát végül ennél maradtam… Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy sikertelen rakós botos pontyozásaim és folytonos kora hajnali keléseim miatt kissé berágtam, és végül úgy döntöttem, nem is kelek olyan nagyon korán, és nem is pontyozni fogok, egyszerűen csak horgászni - lesz, ami lesz!
Természetesen nem úgy gondoltam ezt a próbálkozást, hogy mindent a véletlenre bízok, és a felszerelést sem találomra választottam ki. Rakós botomat vetettem be, na meg a kedvenc 7 m-es spiccbotom is mindig ott lapul a botzsákban.
Horgászataim célpontja az Atkai-holtág: közel is van, ide váltottam engedélyt, és ez az a víz, ami jelenleg a leginkább foglalkoztatja a fantáziámat… szeretném kiismerni minden pontját, bővíteni tudásomat és helyismereteimet.
Tavaly sokat, idén csak néhányszor voltam lenn hajnali rakós botos pontyozás miatt. Tavaly folyton megtéptek vagy leakadtak… akkor kiforratlan szerelékem volt az igazi ok, na meg a technikám csiszolatlansága, de idén revánsot akartam venni a halaktól, és noha a szerelékem már tökéletes, a fárasztást illetően még vannak hiányosságaim. Pontyos botom top szettjének egy-egy azonos tagját is sikerült megreccsentenem sajnálatos, rutintalan hibából adódóan, mert azt hittem, az a bot mindent kibír. Ráadásul a vezetőség „pontytelepítés” címszóval valami hihetetlen mennyiségű kis pontyot tett a holtágba, melyek miatt alig tudtam horgászni. Az egyik alkalommal 25-öt fogtam néhány óra alatt.
Szóval most egyelőre félreteszem a „melósabb” pecát, marad a keszegezés. Persze ez számomra nem baj, sőt, nagyon jó, mert a keszegek a kedvenc horgászhalaim, és azok is maradnak.
Egy április végi napon elpakoltam hát a cuccaim, és másnap reggel hat órai keléssel, reggeli után elindultam Atkára. Kissé mérgesen vettem észre, hogy közben nagy szél kerekedett, holott előző nap néztem az előrejelzést, és semmi vészeset nem mutatott. Legalább szép napos idő volt. A mólós oldalra szerettem volna menni, de hamar beláttam, ott a nagy szél akár a botomat is eltörhette volna. Nem hiányzott még egy törés, ezért kicsit arrébb mentem, egy fás-bokros részre, ahol a szelet leárnyékolta valamelyest a növényzet. Az a szakasz a parttól befelé vagy 20 m-ig igen sekély, de mivel sütött a nap, arra gondoltam, hogy itt hamar felmelegszik a víz, egy próbát érdemes hát tenni.
A szél itt is tombolt, de szerencsére oldal-, illetve szembeszél volt, és a mellettem levő nádas takarta a bot egy részét, tehát elfogadhatóak voltak a körülmények. A vízmélység 1,5 m, viszont az áramlás és a hullámok nagyok, tehát a szerelékemet ennek megfelelően kellett megválasztanom, ami a következő volt:
Egy 2 g-os úszóból álló, 14/12-es szerelék, valamint egy 2,5 g-os úszó, 16/14-es zsinórral szerelve, a horog állóvízi keszegezéshez használt kedvencem, Kamasan B512. A sekély víz és a küszök miatt az előke fölé húztam a stopperólmot. A botomat 11,5 m-ben használtam, a top szett 1,2-es gumival volt fűzve.
Etetőanyag gyanánt világosabb keszegezőt és pörkölteset kevertem fele-fele arányban, adaléknak pedig pirított-őrölt kendermagot. Elbírt volna még némi élő anyagot is, mondjuk vágott gilisztát.
Mélységmérés, eresztékállítás, valamint beetetés után következhetett a horgászat. Eleinte csend uralkodott, ám kisvártatva megjelent az első halam egy tenyeres bodorka személyében. Csontira jött. Gilisztát tettem fel, betoltam a botot a helyére, majd szünet. Később az úszóm szép lassan, majd felgyorsulva eltűnt. Bevágás után a spiccből kiszaladó gumi jelezte, hogy ez már kicsit harcosabb hal lesz. Gyors fárasztás után már is szákba került egy nagyon szép vörösszárnyú keszeg. Legalább 15-20 dekás. Később ezt követte egy másik is, majd egy kisebb sügér. Mindhárom halnak örültem, hiszen a sügér és a vörösszárnyú a kedvenceim, melyekből itt szerencsére nincs hiány. Két-három keszeget sikerült fognom, csak úgy mutatóba, mert utána rögvest csend lett az etetésemen. Sejtettem is valamit, feltettem hát a horgomra egy szép trágyagilit, majd vissza a helyére. Kis szünet után komótosan eltűnt az úszóm, majd bevágás után nyúlt a gumi. Nagy erővel rohant ki a hal, azt hittem, ponty. Hevesen úszott oldalra, az akadók felé, de gyorsan megadta magát.
Szákoláskor vettem észre, hogy egy kárász, de elég nagy. Ezt az egyet lemértem, 90 deka volt és a nap legnagyobb hala.
Bár sejtettem, hogy nagy halak ólálkodhatnak a környéken, kárászra nem számítottam, pláne nem ekkorára. A holtágon amúgy is keveset fogtam, már szinte el is felejtettem, hogy ilyen is van. Közben etetgettem szorgalmasan, persze csak kisebb gombócokat, hogy a nagyobb becsapódások ne ijesszék el a sekély vízben a halakat. Most csontival csaliztam.
Újabb szünet, majd ismét kapás. Ez a halam is vehemensen küzdött. Kárász! Örültem, hogy egy kis élmény is jött már a keszegek után, és meglepve tapasztaltam, hogy a viszonylag rövid táv és a sekély víz ellenére itt aránylag nagy halak vannak, mint ez is.
Néha a nagy szél belekapott a botomba, ilyenkor kicsit hátrább kellett tolnom, de ez nem okozott komoly problémát - a tűző napon inkább azon kellett aggódnom, nehogy leégjek.
Mögöttem volt egy valóságos gyümölcsös kert. Vadkörtefák, vadmeggy, ringló. Kész virágpompa volt. :) Van itt minden. Ráadásul a fülemüle és a barátposzáta is csodaszépen húzta a nótáját. Néha egy széncinege dalolta hogy „nyitni-kék”, vagy egy erdei pinty adta tudtomra, hogy szép az idő. Ezért jók az ilyen bokros, fás részek, itt mindig zsong az élet, ráadásul a szúnyogok is békén hagytak, aminek nagyon örültem.
Később a szél is mérséklődött, aminek szintén örültem, de ahogy jött az ebédidő, úgy váltak egyre hosszabbá a kapások közötti szünetek, a kárászok helyett pedig visszatértek a keszegek. Még fogtam egy utolsó arany-barnás pikkelyes pajtást, végül pár keszeg jött, aztán már jobbnak láttam nem erőltetni, inkább pakolni kezdtem az otthoni finom főtt sonka reményében, ahogy azt húsvét táján illik. :)
Legközelebb most már megemberelem magam, és visszavágok a pontyoknak, valamint szeretnék elmélyedni a rablóhalazásban is kicsit, hátha be tudnám mutatni a holtág rablóhalait is. Tavaly ősszel és idén tavasszal viszonylag jól sikerültek a csukázásaim is, szóval van itt minden, csak nyitott szemmel kell járni.
Utószónak engedjétek meg, hogy egy kis szösszenet gyanánt leírjak egy vicces dolgot! Találkoztam egy sporttárssal, aki megismert, és mondta, hogy látta már pár írásomat. Ránézett a felszerelésemre, majd a motoromra, és megjegyezte: „Az igen, rakós bot, Simson. A horgászatért mindent!”
Nos, annyit talán helyesbítenék, hogy mindent azért nem, de az átlagnál talán egy kicsit megszállottabb vagyok, mindössze ennyi. :)
Írás, fotók: Szili Dániel (Danius)
