A horgászat rögös útján sok mindenre magától is rájön az ember, ahogy tapasztal. Így van ez, ha dönteni kell, hogy melyik vízen vagy épp melyik módszerrel horgásszon az emberfia. Tény, hogy ha pontyról van szó, a finomszerelékes módszerek közül a feeder a legtöbb esetben felülmúlhatatlan. No de mi van akkor, ha én arra vágyom, hogy a nyúló gumi és a petrencés rúd legyen az eszközöm a pontyokkal vívott harcban?
A vízterület kérdését hamar eldöntötte, hogy a számomra kiszemelt Lónyai-főcsatorna vízszintje nem közelítette meg az átlagost, és a halfogás is szinte lehetetlen volt a felénk eső szakaszon. Így, mivel idén még nem horgásztam rakós bottal, a csatorna helyett a közeli intenzív víz felé vezetett az utam, ahol idén a szokásosnál kicsit kevesebbszer fordultam meg, pedig már bőven térdig gázoltunk az évben.
Ismerkedés még 2011-ben
Az évek folyamán azért azt sikerült kitapasztalni, hogy míg rakóson vagy éppen matchboton itt gyengécske a fogási eredmény, addig például feederbottal egészen szépen el lehet húzgálni a halakat. Ennek ellenére én sokkal jobban szeretem, ha matchboton vagy rakóson foghatok halat, mert az számomra extra élményt nyújt, de ebbe bele kell kalkulálni, hogy a feederbotos szuperfogások így nem biztos, hogy megismételhetők, ám az élmény, amit a nyúló gumi és a közeli kontaktus ad… na, az felejthetetlen!
Nagy izgalom kísérte hát a horgászat előtti napot, ugyanis az év első rakós horgászatával „voltam várandós”, jól ki is terveltem, hogy mit és hogyan csinálok. Előző napon szólt egy kedves barátom, hogy szívesen becsatlakozna, így nem kellett a magánnyal számolnom.
A csalik és etetőanyagok kérdése gyorsan tisztázódott, és minden olyat, amit feleslegesnek véltem, szelektáltam a cuccok közül. 2 kiló etetőanyag bőven teleszórva magokkal, csonti, giliszta és egy kis vegyes magmix pelletekkel, amit időnként kupakoltam az etetés helyére. Mentőövként vittem magammal egy kevés finomszemcséjű halas kaját, amit pasztaként szerettem volna felhasználni.
Vad Ponty etetőanyagból két zacskónyit kevertem össze csemegekukoricával, repcével és lenmaggal. Mindezt azért kora hajnalban, mert a kaját nálam jobban ismerők szerint akkor igazán ütős az a különleges aroma, ha nem áll használat előtt órákat az etetőanyag.
Megérkezés után a barátom által már elfoglalt helyen osztoztunk, és viszonylag minden gyorsan a helyére került. Az elmaradhatatlan mélységmérés után a felszerelt két top szettem eresztékét érintőre, illetve a fenéken pár centit fekvőre állítom. Fogásra éhesen csaliztam fel horgomat egy csinos kis csonticsokorral, majd horgászni kezdtem. A betolást követte 1-1 lövetnyi csonti és epres mikropellet, majd vártam az első halat. Talán 15-20 percnyi várakozást követően, egy pici emelés után bemerült az úszóm. Rávár, emel, és megvan! Kis nyurga erőgép cibálja a gumit a botból, szépen el is szaladt. Jól küzdő, életerős hallal élvezem ki a fárasztás minden egyes pillanatát, a tenyeremben érzem a hal nyers erejét. A fárasztás végén jöhetett a jól megérdemelt fotózkodás és visszaengedés.
A pontyocska visszaengedése után betoltam az etetésre egy csészényi pellet- és magkeveréket, majd újabb csonticsokorral a horgon folytattam a pecát. Egy betolást követően egyből elindult az úszóm. Az emelés nyomán egy kis küszöcske fickándozott a horgon, amit akkor nem vettem komolyan. Azonban a következő próbálkozások szinte mindegyike küsszel a horgon ért véget. Ezt megelégelve elővettem egy 1 grammos úszóval szerelt szereléket, és erre cseréltem az előző 0,2-essel szereltet a dacron csatlakozón. A nagyobb zsinórterhelés könnyen átrántotta a küsztanyán a csontit, és kezdhettem ismét pontyokban bízni. Nem is reménytelenül ültem ládámon, mert a mellettem horgászó cimbora feedere egyszerre sült el a rakóssal. Egyszerre fárasztva, egymásra vigyorogva élveztük a halakkal való viaskodást, majd miután partra kerültek, boldogan fotózkodtunk velük.
Ezután számomra jött egy másfél órás kapásszünet, amit a baráti csevej nem tett unalmassá, Végül, a hosszú várakozás után elhangzott a „Na! Én rápróbálok a pasztára!” mondat, majd kis kotyvasztásba kezdtem. A finom szemcsézetű, vöröses-barnás etetőanyaghoz Magyar Betyáros Pellet Juice-t csöpögtettem, majd a vizet kis adagokban, szinte cseppenként hozzáadva beállítottam a pasztaszerű állagot, ami ezután még kétszeri vizezést igényelt. Összeállítottam egy nagyon egyszerű, de erős szereléket. A 20-as főzsinórra direktben kötöttem fel egy 8-as méretű szakáll nélküli horgot, felhelyeztem rá egy 0,5 g-os Top Mix Carperior úszót, amely így - a fém szárnak köszönhetően - csak a test feléig emelkedik ki. Az érintőre állított horogra nyomott paszta majd antenna feléig meríti. Ha a paszta leázik, azt az úszó kiemelkedéssel jelzi. Ezután egy Preston Paste Pots csészécskét helyeztem a top szettemre, és készen voltam a szerelékkel. Mielőtt kipróbáltam, 3 db diónyi pasztagombóccal megtámogattam az etetést.
A csalizást ugyanúgy végeztem, ahogyan azt Papp Józsi bácsi és Csabió bemutatta, de egy kicsit csalafinta módon, a pasztát először vízbe, majd kolbászos pordipbe hempergettem, ezzel picit lassítva az oldódást és fokozva az ízhatást. A horgon így 8-10 percet bír ki - az úszó jelzőlámpa módjára kipattan a vízből, ha nincs már csali a horgon.
A remény hal meg utoljára, tartja a mondás, így én is reménykedve toltam be a botot, amin a csészéből kiborított finom falat várta a halakat. 3-4 perc várakozás után az úszó úgy tűnt el, mintha Rodolfó csalós keze lett volna a dologban. Erre reagálva emeltem a botot, majd kezdtem ismételten a fárasztást. A kemény felszerelésnek köszönhetően a hal nem tudott felgyorsulni, így viszonylag gyorsan top szettre tudtam rövidíteni. Harcos mivoltát megmutatta, de én sem hagytam magam és merítőbe csúsztattam a gyönyörű tükröst.
A pasztás módszer Magyarországon még nem annyira népszerű, elterjedt, de számomra ez egyszerre robbant be a rakós módszer tanulásával, így ezzel is ismerkedő státuszban vagyok, de amint ez látható, működik, tehát kipróbálásra érdemes.
A szerelékről:
A képen egyértelműen látszik, hogy a pasztás szereléken egyáltalán nincs ólom. A „hétköznapi” szereléken az előke a 20-as főzsinór mellé 18-as, a horog pedig 14-es szakállnélküli Fox Serie 6. Szeles időben a feszesen álló szerelék hátránya, hogy a hullámzás kicibálhatja a horgot a csaliból, így ha szélben használom, akkor hagyományos szerelék horgára gyurmázom a pasztát.
Ugyan nem végeztem rekordfogással, de egy élménydús, szép napot tölthettem el kellemes környezetben, jó társaságban, ráadásul pontyok és tokok is tiszteletüket tették. Úgy gondolom, így kerek egy élménybeszámoló!
Olyan volt ez, mint az elsőként kivirágzott virágszál látványa a tavaszi mezőn: üdítő és kellemes.
Lábas Norbert
Fotók: Gődény Norbert, Lábas Norbert
