Számomra a tél egyet jelent a keszeghorgászattal (bár, mint ahogy nem rég láthattátok, a pontyozást sem vetem meg :). Ha csak tehetem, ilyenkor a különféle csatornákat, kisebb folyókat horgászom úszós módszerekkel. A vizsgaidőszak leteltével végre lett egy kis szabadidőm, ezért kilátogattam egyik kedvenc folyómra, a Fekete-vízre. Azt mindenképpen érdemes számításba venni, mielőtt elindulunk, hogy ilyenkor a helyválasztás szerepe rendkívül felértékelődik…
Nem egyszerű télen folyóvízen szép halakat fogni. Elsőként egy olyan helyet kell találni, ahol kedvenceink még a leghidegebb időben is szívesen tartózkodnak. A helykereséssel már egy korábbi írásomban részletesen foglalkoztam, ezért erre most nem térek ki külön. Miután megvan a hely, érdemes kielemezni az adottságait, és azok szerint választani módszert. Úgy általánosságban az úszós horgászatot részesítem előnyben, de vannak szituációk, amikor a finom fenekezők is létjogosultságot nyernek. Ebben az évben többször is próbára tettem a két módszert, és egyértelműen bebizonyosodott, hogy az úszózás általában eredményesebb. Míg a finom fenekezés főként nagyobb testű halakat adott, az úszós horgászat kisebbeket és nagyobbakat egyaránt. Ez főként akkor volt jellemző, ha a szereléket visszatartva vagy megállítva horgásztam. Szabadon csak akkor úsztatok, ha az áramlás elég lassú. Ilyenkor a nagyobb testű halak is elkapják a sodródó csalit. A feederes vagy pickeres horgászattal általában az volt a baj, hogy túl finomak voltak a kapások, sok volt az üres bevágás. Hiába finomítottam le a szerelékemet a végletekig, egyszerűen nem tudtam utolérni a gyors kapásokat.
A kiválasztott horgászhely egy csatorna jellegű folyócska. Azon a szakaszon, ahol horgásztam, erősen összeszűkül, ezért áramlása itt gyorsabb, mint lejjebb. Az úszós készséget itt mindenképpen vissza kell tartani, ezért a bolognai bot és a rakós bot között hezitáltam. A víz mélysége egy, maximum másfél méter. Végül a pontosabb csalivezetés érdekében a rakós bot mellett döntöttem. Azonban, hogy ne kelljen lemondanom arról az előnyről, hogy szerelékemet néhány métert az etetés alá tudjam úsztatni, az úszó és a rakós bot vége közti zsinórrészt 2,5 m hosszúra hagytam. Az áramlás 5 g-os lapos úszó használatát indokolta, de teljesen megállítani még ezzel sem tudtam a szereléket. A fix főólom súlya 4,8 g volt, ami alá kb. 15 cm-re egy 0,2 g-os jelzőólmot tettem. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy a vízmélységnek megfelelő távolság a jelző- és főólom közé esett - tehát ha szabadon úsztattam, a jelzőólom leért a fenékre. 0,14 mm-es főzsinórt és 0,12 mm-es előkét használtam. A horog 20-as méretű volt és a maga nemében rendkívül erős. Én a magam részéről azt tartom, hogy a halak sokkal inkább érzékenyek a horog méretére, mint az előke vastagságára. Nyilván vannak kiélezett helyzetek, amikor akár 0,08 mm vagy 0,06 mm átmérőjű előkére is szükség lehet, de esetünkben ez a vastagabb előke is bőven megfelelt, ráadásul egy plusz erőtartalékot adott a szereléknek. A botba 2 tagba fűzött 1,2 mm átmérőjű latex gumi került. Nem kellett túl messze horgászni, ezért a botot 9 m-ben használtam.
A domináns faj a karikakeszeg és a bagolykeszeg, de akad szép számmal szilvaorrú és bodorka is, ezért a Haldorádó kifejezetten folyóvízre gyártott keverékét - a Sajtos Bajszost - használtam. Nyáron és ősszel már bizonyította fogósságát, kíváncsi voltam, mit tud az erősen lehűlt vizekben. Íme, a pontos recept:
- 1 kg Haldorádó FM Sajtos Bajszos
- 1 kg agyagos föld
- 0,5 dl Haldorádó Aroma Tuning Sajtos Bajszos
- 2 dl csontkukac (élve)
Csalinak csontit tűztem. Érkezésem után felállítottam horgászállásom, majd elvégeztem az alapozó etetést. Alapnak 6-8 egykezes gombóc bőven elegendő, majd lassan, de folyamatosan kell ezt pótolni - főként akkor, ha erős a sodrás. A kapások intenzitásának csökkenése mindig jelzi számunkra, ha odalenn fogytán a kaja és ideje a pótlásnak. Néhány horgászat után ki lehet tapasztalni, milyen ütemben kell etetni - ez minden vízen egyedi, biztos recept nincs.
Az alapozó etetés után több mint 1 óra telt el az első kapásig. Ahogy egyre jobban melegedett az idő, a kapások is egyre bátrabbak lettek. A halak az etetésre rendkívül jól reagáltak, szépen össze lehetett őket gyűjteni egy sávba. Elsőként kisebb keszegfélék jöttek vegyesen, majd megjelentek a karikák. Onnantól kezdve az egész egy örömpecába ment át. A nap hala egy 0,8 kg-os karikakeszeg volt. A vadvizeken - a telepített tavakkal szemben - rendkívüli fajgazdagság figyelhető meg és ez az, amiért jobban kéne vigyáznunk rájuk. A horgászatra szánt idő leteltével a zsákmányom a következő fajokból tevődött össze: karikakeszeg, bagolykeszeg, szilvaorrú keszeg, bodorka, leánykoncér. Egy igazi folyóvízi teríték! Nagyon örültem a szép halaknak és a gyors fotózás után visszakerültek éltető elemükbe…
Írta: Rózsa Arnold (dreezy91)
Fotók: Kázmér Miklós
