Újdonságok a Maros Mixnél X. - Folyóvízi úszók

Újdonságok a Maros Mixnél X. - Folyóvízi úszók

Cikksorozatom korábbi részében már volt szó a Maros Mix által készített és forgalmazott úszókról, de abban kevésbé részletesen mutattam be a kollekció különböző darabjait. A 6 db cikket (összesen ennyi része lesz a Maros Mix úszókat összefoglaló cikksorozatomnak) egyesek talán meglehetősen „száraznak” fogják találni, habár úgy gondolom, ez csak nézőpont kérdése, hiszen számos olyan fontos információt próbálok majd megosztani az olvasóval, melyek birtokában később az ideális Maros Mix úszót ki tudja a választani.

Mielőtt belevágnék, egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni és kihangsúlyozni. A legtöbb olvasónak bizonyára feltűnt, hogy számos Maros Mix termékkel, kiegészítővel találkozik a cikkeim olvasása során. Ennek két oka van: az egyik, hogy az általam, illetve - pontosabban fogalmazva - a csapatunk által használt termékekben maximálisan megbízunk és teszthorgászatokon, versenyeken egyaránt használjuk, a másik pedig az, hogy minél népszerűbbé tegyük őket a hazai és külföldi piacon egyaránt. Tehát ezek az írások, tudósítások, cikkek zömében reklám jellegűek, de maximálisan arra törekszem, hogy egy célratörő reklámnál többet adjak át az olvasóknak. Nem állítom, hogy kizárólag a Maros Mix termékekkel lehet eredményesen horgászni, azt azonban igen, hogy a termékpaletta összes darabja kifogástalan minőségű és minden igényt kielégít, legyen szó hétköznapi vagy versenyhorgászatról!

Bevezetőül egy rövid, de tanulságos történetet szeretnék leírni. Egy alkalommal, amikor úgymond terepszemlére mentem ki egy romániai tavacskára, érdekes dologra lettem figyelmes. A szűk egyhektáros tavon éppen egy hétvégi versenyre készültek a horgászok. A 10 főből álló brigád rakós bottal, azonos csalival és etetőanyagokkal horgászott, de valami miatt a 10 főből csupán 6 tudott kimagasló fogást elérni. A tó különlegessége, hogy a fogások nem helyfüggőek, tehát a hal folyamatosan jár-kel a helyek között és nem verődik össze bandákba. Ekkor vettem észre, hogy egy horgász sikere vagy sikertelensége nagyban függ attól, hogy milyen szereléket használ, ehhez pedig szorosan hozzákapcsolódik a megfelelő úszók kiválasztása is. Többek között ez adta az ötletet a részletes „úszó útmutató” elkészítéséhez. Lássuk tehát folyóvízre szánt darabokat!

A Maros Mix úszók nem neveket, hanem szériaszámokat kaptak, melyek az úszó testén található tamponozáson is jól láthatók. Ennek az az óriási előnye, hogy így a vásárló és a kereskedő is első ránézésre beazonosíthatja a különböző típusokat

Maros Mix Seria 3

Kiváló úszó bolognai botos horgászathoz. Mivel üreges antennája vastag, nagyobb felhajtóerővel rendelkezik, mint egy átlagos antenna. A Seria 3 tökéletes választás abban az esetben, ha a csalinkat le szeretnénk fektetni a fenékre. Az vastag antenna és a lefektetett csali között az az összefüggés, hogy úsztatás közben egy érzékeny, vékony antennával képtelenség lenne stabilan végigvezetni a csalit az etetés vonalában. Az áramlattal sodródó csali ugyanis az egyenetlen mederfenéken szeret elakadni, ez pedig álkapásokat eredményezhet.

Szár anyaga: üvegszál

Antenna anyaga: üreges műanyag

Méretek: 2 g, 3 g, 4 g, 5 g, 8 g

Különlegessége: Fény- és látási viszonyoktól függően cserélgethetjük az antennát, de ha éjszaka szeretnénk horgászni, világítópatronra is lecserélhetjük.

A szokásostól eltérően a Seria 3 úszó vastag antennája nem tömör, hanem üreges, emiatt nemcsak jól terhelhető, de stabilabban is vezethető

Maros Mix Seria 4

Egy sokak által közkedvelt, tipikus folyóvízi forma. Előnyeit a többé-kevésbé visszatartott vagy teljesen megállított csalis horgászat során tudjuk kihasználni. Különlegessége, hogy belső zsinórvezetésű, tehát amellett, hogy jobb szerelékkontrollt tesz lehetővé, meg is fordíthatjuk a testet, ha inkább a fordított cseppalakot tartjuk jobb megoldásnak. Rakós és bolognai botos horgászathoz egyaránt tökéletes választás.

Szár anyaga: üvegszál

Antenna anyaga: üreges műanyag

Méretek: 1 g, 1,5 g, 2 g, 3 g, 4 g, 6 g, 8 g

Különlegessége: belső zsinórvezetésű kivitel

Maros Mix Seria 5

Ennek az alulról felfelé vastagodó úszónak komoly előnye, hogy rendkívül stabilan vezethető, még szeles, hullámzó és kavargó vízben is megállja a helyét. Rakós, bolognai és spiccbotozáshoz egyaránt használhatjuk, de elsősorban akkor ajánlott, ha nem kell visszatartani a szereléket, hanem csalinkat természetesen szeretnénk végigkísérni az etetésen. Üreges antennája a jó láthatóságot és a stabilitást segíti elő.

Szár anyaga: üvegszál

Antenna anyaga: üreges műanyag

Méretek: 2 g, 3 g, 4 g, 6 g

Maros Mix Seria 48

Ezt az úszót a csapat tagjai két esetben szokták használni. Az egyik a bolognai módszer, a másik pedig a spicc- és rakós botos törpeharcsázás. Az alulról felfelé vastagodó úgynevezett répaforma az egyik legkedveltebb folyóvízi alak. A belső zsinórvezetésű kialakítás előnye a nagyszerű szerelékkontroll mellett az, hogy a zsinór nem tudja az úszó festését bevágni használat közben. Antennája üreges, ezért a különösen stabil úszó.

Szár anyaga: karbonszál

Antenna anyaga: üreges műanyag

Méretek: 0,5 g, 0,75 g, 1 g, 1,5 g, 2 g, 2,5 g, 3 g, 4 g, 5 g

Különlegessége: belső zsinórvezetésű kivitel

Maros Mix Seria 50

Ambrus Tibor világbajnok kedvenc folyóvízi modellje. Elsősorban rakós botos úsztatáshoz vagy szakaszos visszatartáshoz fejlesztették. Olyan helyeken működik a legjobban, ahol sok karika- és laposkeszeg található, e halak ugyanis előszeretettel kapják el a fenék közelében sodródó csalikat. A Seria 50 antennája vékony és üreges, tehát folyóvízen tökéletesen ki lehet használni az előnyeit, de mégsem olyan vastag, mint a bolognai botos horgászatnál használatos úszóké.

Szár anyaga: fém

Antenna anyaga: vékony, üreges műanyag

Méretek: 1 g, 1,5 g, 2 g, 2,5 g, 3 g, 4 g, 5 g, 6 g, 8 g

Különlegessége: finomabb kapásokat is nagyszerűen jelzi

Tipp a használatához: Ha a képen látható módon szilikon csövet húzunk az antennára, majd azon is átfűzzük a főzsinórt, akkor sokkal stabilabban vezethetjük csalinkat, ilyenkor ugyanis nem ugrik ki az úszótest a visszatartás pillanatában a vízből

Maros Mix Seria 51

Formája és méretezése is megegyezik a Seria 50 típuséval, ennek antennája ugyanakkor sokkal vastagabb. Olyan helyeken működik kiválóan, ahol a mederfenék egy kissé egyenetlenebb, de a halak miatt a csalit feltétlenül a fenéken kell felkínálnunk. Ilyenek például a különböző folyóparti kövezések, ahol a fenék közelében rengeteg táplálék (kagyló, csiga) található. Elsősorban rakós és bolognai botos horgászathoz ajánljuk.

Szár anyaga: fém

Antenna anyaga: vastag, üreges műanyag

Méretek: 1 g, 1,5 g, 2 g, 2,5 g, 3 g, 4 g, 5 g, 6 g, 8 g

Különlegessége: nagyobb csalikhoz is kiválóan használhatjuk.

Maros Mix Seria 52

Ennél az úszónál az érzékenység és a stabilitás tökéletes összhangban van. Elsősorban olyan áramló vizeken lehet eredményesen használni, ahol az úsztatott, majd enyhén visszatartott csalivezetés a legkifizetődőbb módszer. Vékony üvegszál antennáján a legfinomabb kapásokat is azonnal észrevehetjük. A stabil csalivezetést az antenna alsó egyharmadán található apró kis fém vezetőfül és a fém szár segíti. A szerelék elkészítésekor ezen az apró karikán fűzzük át a főzsinórunkat, így horgászat közben a visszatartott úszó teste nem tud kiugrani a vízből. A Maros Mix csapat versenyzőinek ládájából általában akkor kerül elő ez a típus, amikor mini rakóssal (6-7 tagból álló, rövid rakós bot) kell a part mentén tartózkodó halakat horogra csalni. A Seria 52 igazi különlegességnek számít!

Szár anyaga: fém

Antenna anyaga: vékony, érzékeny üvegszál, drót vezetőfüllel

Méretek: 0,5 g, 0,75 g, 1 g, 1,5 g, 2 g, 2,5 g, 3 g

Különlegessége: A széria egyik legérzékenyebb és legstabilabban vezethető dundi úszója.

Maros Mix Seria 87

Az egyik legkülönlegesebb úszótípus a Maros Mix kínálatában. Ifj. Holler László, a cég design-felelőse és teszthorgásza tervezte. A Seria 87 egy úgynevezett hibrid úszó, melyet lassúbb áramlásban és - megfelelő gyakorlat mellett - akár állóvízben is eredményesen használhatunk. Átmenetet képez egy lapos- és egy érzékeny ceruzaúszó között. Rendkívül vékony, ezért a felületére nem hat akkora tolóerő, mint a hagyományos nyalókaúszókra. Nyújtott és meglehetősen szokatlan formájának köszönhetően az érzékeny, emelős kapásokat is látványosan jelzi.

Szár anyaga: karbon

Antenna anyaga: vékony, üreges műanyag

Méretek: 0,5 g, 0,75 g, 1 g, 1,5 g, 2 g, 3 g, 4 g, 5 g, 6 g, 8 g, 10 g, 12 g

Különlegessége: lassúbb áramlásban vagy akár állóvízben is eredményesen használhatjuk

Ambrus Tibor a 2009-es szlovéniai EB-n is Maros Mix úszókat használt
A Seria 87 és 88 úszó már 2003 óta folyamatos tesztelés alatt áll. Holler László, a Maros Mix design-felelőse ez idő alatt számtalan mintát elkészített, mire megtalálta az ideális formát

Maros Mix Seria 88

Erősen áramló folyóvízre - szintén Holler László által - kifejlesztett lapos úszó. A kereskedelemben kapható nyalókaúszóktól annyiban különbözik ez a típus, hogy az áramló vízben erre nem hat akkora tolóerő, mivel rendkívül vékony. Ennek a karcsúságnak több előnye is van. Ezáltal, hogy vékony, nem az áramló víz nyomja lefelé, mint azt korábbi szériáknál megszokhattuk. A Seria 88-nál tehát nincs szükség plusz felhajtóerőre, aminek más úszóformánál ki kéne emelnie az úszót, ezért azonos körülmények között a hagyományos laposúszókhoz képest kisebb méretek használhatók. A Seria 88 szépen elsiklik, ettől tud igazán érzékeny lenni. Le-föl egyaránt tökéletesen jelez, visszatartáshoz és lassú csalivezetéshez is tökéletes választás.

Szár anyaga: fém

Antenna anyaga: vékony, üreges műanyag

Méretek: 0,75 g, 1 g, 1,5 g, 2 g, 3 g, 4 g, 5 g, 6 g, 8 g, 10 g, 15 g, 20 g, 25 g, 30 g, 35 g

Különlegessége: lassan engedve vagy akár megállítva is használhatjuk

A következő rész tartalmából:

Újdonságok a Maros Mixnél XI. - Keszegező úszók

(x)
Egedi Róbert

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.