Március. Ez a hónap igazi határeset számomra, ami a horgászatot illeti. Kevésbé aktív a vízparti élet ez idő tájt, hiszen minden élőlény a jobb időket várja, akárcsak mi, horgászok. Mínuszok ide vagy oda, nap mint nap a vizet járom ez időben is. No, nem a halak végett, sokkal inkább a kikapcsolódás, a fáradt gőz kiengedése az, ami kimozdít a jó meleg szobából, míg kedvenceim téli álmukat alusszák, ergo vermelnek. Ahogy minden évben, úgy idén is nagy izgalom és várakozás előzte meg az első horgászatot.
A tél folyamán vagy kismilliószor elképzeltem, ahogy horgászom kedvenc csatornám partján, bízva az ébredező keszegek étvágyában. Mint mondtam, meglehetősen sokat tartózkodom víz mellett még télen is, ezáltal nyomon követem a természet szinte minden egyes rezdülését, sok tapasztalatra teszek szert ilyenkor is. Február végére már roppant mód kiéhezem egy kis horgászatra, ugyanakkor lázasan várom az első tavaszi napsugarakat, valamint az idő enyhülését. E hónapban természetesen nem nagyvadra pályázom – bár megannyian eredményesen horgásznak pontyra akár ilyenkor is –, sokkal inkább egy a szürke, téli napokat feledtető, pörgős keszeghorgászatra vágyom. Nem titok, módfelett szeretek spiccbotozni, minden egyes keszegnek külön örülök, kiváltképp, ha „becsúszik” néhány dévérkeszeg, esetleg bónusz kárász is.
Előkészületek és felszerelés
Az első eredményes horgászatot két nullázás előzte meg. A helyszín, a felszerelésem és a csalogatóanyagom azonos volt mindhárom alkalommal, mindhiába, ennyit tesz néhány fok különbség, ha kora tavasszal készülünk horgászni. A felszerelést nem bonyolítottam túl: egy négyméteres spiccbotot vittem magammal, a főzsinórom 16-os damil, erre fűztem egy vékony, kis felhajtóerejű úszót, amit apró sörétekkel kisúlyoztam. Előkének egy fokkal vékonyabb, 14-es damilt használtam, ennek végére került a felszerelése utolsó láncszeme, egy 14-es méretű, vékonyhúsú keszeges horog. Az etetőanyag a szokásos, jól bevált, barna színű keszeges keverék volt, amit sok aromával, valamint egy kevéske angolmorzsával dúsítottam. Meggyőződésem, hogy ezek a színes apró szemcsék még a hideg vízben is felkeltik a keszegek figyelmét. Legjobb példa erre néhány halam, melyek horogszabadítás közben szinte úgy hányták vissza a színes kis falatokat.
Tipp és csalivariációk
Nyilvánvaló, hogy a lassan melegedő, ám még hideg vízben igencsak megnő a halak fehérjeigénye, hiszen a hosszú böjt után rengeteg energiára van szükségük. Ebből kifolyólag elsősorban élő csalikkal készültem a horgászatra. Csontkukacot, pinkit és gilisztát egyaránt tűztem a horogra, időnként ezek kombinációját is. Ahogy a pergetésben, úgy a finomszerelékes horgászatban is szeretek variálni a csalikat illetően, hiszem és tapasztalom, hogy nincs két egyforma horgásznap. Ami az egyik nap működik, az nem biztos, hogy másnap is úgy hozza majd a halat, természetesen akad(hat)nak kivételek. A csaliktól kicsit eltérve, halkan megjegyeznék egy tavaly nyári szösszenetet. Zsinórban horgásztam három nap egymás után, a helyszín ugyanaz volt mindhárom alkalommal, a szerelék, a csali és az etetőanyag úgyszintén. Az első nap vízközt fogtam a halakat – zömében dévéreket –, azonban másnap már csupán az aljzatot érintő csalit voltak hajlandóak felvenni. A harmadik napon az egyik megoldás sem hozott sikert, ezért gondolkodóba estem, az előkét teljes hosszában a fenékre fektettem, végül ez hozta meg az áttörést, ráadásul mintegy varázsütésre, egymás után érkeztek a kapások. Ésszerű magyarázatot nem találtam a jelenségre, talán egy kellő rutinnal és tapasztalattal rendelkező versenyhorgász tudna erről bővebben mesélni. Egy szó, mint száz, érdemes és néha kell is variálni.
Az első „fecskék”
A hét folyamán munka után volt időm kiszaladni néhányszor. Ahogy a vizet kémleltem, apróbb halak mozgására lettem figyelmes. „Beindultak!”, gondoltam én, ezért pecát terveztem a hétvégére. A vasárnapi ebédet letudva, összekészülődve vártam a horgászatot, nagy reményekkel. Egy óra táján érkeztem a partra, kellemes idő fogadott. Először egy vörösbegy tűnt fel a túlsó parton, majd nem sokkal később a párja is megjelent. Míg előkészítettem a felszerelést, a néhány perc alatt kétféle ragadozó madarat is megcsodálhattam. Első körben egy termetes héja repült el felettem, elég alacsonyan ahhoz, hogy jobban szemügyre vegyem, majd később mögöttem, a fák közé egy karvaly zuhant be, ami valószínűleg vadászott. Jó jelnek tartottam, hogy a madarak ennyire aktívak, ennek okán nagyon bíztam a halak étvágyában is. Az etetőanyagom kissé kiszáradt, valószínűleg az este hozzáadott angolmorzsa miatt, ezért még picit átnedvesítettem, és kezdődhetett az alapozás. Négy darab egykezes gombócot dobtam magam elé a vízbe. Az első tíz percben elleptek a küszök, hiába húztam fel s alá az úszóm, a vízoszlop teljes magasságában elmarták a csalit. Összehúztam az ólmozást csalim süllyedésének gyorsítása céljából, ám ez sem hozott megoldást. Enyhe félóra után végre megjelentek az első keszegek, és némileg alábbhagyott a snecik „támadása”.
Végre megérkeztek
Jó ideje nem halaztam be a kezem, ezért az első néhány tenyeres bodorkának is nagyon örültem. Ahogy telt az idő, egyre inkább belemerültem az önfeledt szórakozásba, hiszen jöttek darabosabb vörösszárnyúak és bodorkák is, melyeket gyors fotózás után egy laza kézmozdulattal vissza is lendítettem éltető elemükbe, a vízbe. Mozgalmas kis peca a mai, pont erre vágytam. Néha még be-bejelentkezett néhány sneci, de nem számottevő mennyiségben. Gyorsan elszaladt az idő, hiszen roppant szórakoztató volt egymás után fogni a szebbnél szebb bodorkákat és vörösszárnyúakat. Rövidesen azon kaptam magam, hogy egy órám maradt, majd hamarosan vége a horgászatnak. Kíváncsian vártam a fényváltást, ugyanis ha tél, ha nyár, mindig jó eredménnyel kecsegtet. Sejtésem beigazolódott. Ahogy fogyni kezdtek a fények, négy szép ezüstkárászt terelhettem a merítőmbe zárásként, köztük két komolyabb, másfelest is. Arcomra kiült a boldogság, fogás után gyorsan készítettem róluk néhány képet egyenként, majd útjukra engedtem őket. Még találkozunk.
Epilógus
Meg kell hagyni, igencsak jól sikerült az első eredményes horgászat, jobban, mint ahogy azt vártam volna. Mindig tud meglepetéseket okozni ez a gyönyörű csatorna. Hiába az évről évre ismétlődő mérgezések, a rabsicok, a húshorgászat, az élet mindig utat tör. Úgy gondolom, hogy ebben az időszakban, a hosszú téli böjt után kincset ér minden egyes fogásunk, hát még, ha tiszteletét teszi néhány korosabb keszeg, esetleg bónusz kárász is. Az ilyen kisebb-nagyobb fogások kellő löketet adnak a szezon elején és megalapozzák a horgászidényt.
Aranyszabály, hogy sose csüggedjünk, hiszen a sok nem fogásból lesz majd a fogás. Aki nem nyer, az nem veszít, hanem tanul és tapasztal.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
