Hiába horgászom már lassan húsz éve, számomra megunhatatlan a spiccbotos horgászat szépsége. Ugyan fogtam gyönyörű ragadozóhalakat pergetve, hatalmas amurokat és gőzmozdony erejű vad pontyokat bojlis felszereléssel, ennek ellenére a spiccbotozás élménye még mindig töretlen.
A múlt évben elhatároztam, hogy beszerzek egy hatméteres spiccbotot, mivel sokkal egyszerűbb és kivitelezhetőbb vele a peca. Kényelmesen elérhetőek a hínárosok szélei, és jóval csendesebb, pontosabb horgászatot tesz lehetővé, mint az előző részben bemutatott matchbotos módszer, amikor a halak nem a mederben tartózkodnak, hanem a partszéli, oxigéndús vízben keresnek menedéket.
Vásároltam egy Nevis Torrent Power Pole 600 spiccbotot. Mi tagadás, hamar megszerettem, ugyanis rendkívül kezes és lágy karakterisztikával rendelkezik. Ami a szerelékemet illeti, főzsinór tekintetében maradtam a jól bevált by Döme Team Feeder Super Sensitive monofilnál 0,18 mm-es méretben, az előkémet pedig Haldorádó Method Hook Mono Line zsinórból kötöm 0,14 mm-es vastagságban. Első ránézésre durvának tűnhet a felszerelés, azonban a hínárosban történő horgászathoz és a nem ritkán kiló körüli kárászokhoz kellően érzékeny is. Ha már az érzékenységnél tartunk, úszókból nagyon kedvelem a csepp formájú testtel, ugyanakkor vékony szárral és antennával rendelkező darabokat. Többnyire félgrammos változatokat használok, ritkábban szoktam akár egygrammost is feltenni, ha a szituáció vagy a vízmozgás megkívánja.
Etetni és csalizni ennél a módszernél nem kukoricát használok, hanem búzát, szintén frissen főzve. Ezzel ugyan kevésbé kikerülhetők a törpeharcsák, viszont jóval nagyobb a kapásszám és az egyedméret is, ami a célhalakat illeti. Egy fontos praktikát szeretnék megosztani, ami mégis segíthet a törpék minimalizálásában: a búzát nem áztatom elő, ahogy a többi magot szoktam, ugyanis a túlságosan puha, szétfőtt szemekre a törpék hamar lecsapnak, ezért lényeges, hogy csak annyira puhuljon fel, hogy horogra tudjuk tűzni. A főzési idő ne legyen több pár percnél.
A módszer másik sarkalatos pontja a csali felkínálása és maga a szerelék. Az úszót nem antennára súlyozom be, hanem csak testig, az eresztéket pedig úgy lövöm be, hogy a csalim épphogy érintse az aljzatot. A kapások zöme a csali süllyedése közben érkezik, tehát lényegében egy aktív, vízközti horgászatról beszélünk. Az előkémet a megszokottnál hosszabbra kötöm, és nem használok jelzőólmot sem annak érdekében, hogy minél tovább tartson a már említett süllyedő fázis. Ez természetes hatást kelt a halakban és nem tudnak ellenállni a behulló szemesnek.
A kapás rendszerint vehemens, megugrós, a kárászok nagyon dinamikusan kilövik magukat oldalra az akasztást követően. A forró nyári napokon mindig felüdülés egy jót kárászozni, külön élmény a halak megfogása a finom felszereléssel, ugyanis a víz meleg és rengeteg a táplálék, így igencsak jó erőben vannak. Gyakori vendégnek számítanak a dévérek, termetes bodorkák, ritkábban pedig compók is tiszteletüket teszik az aprómagos etetésen. Pontyokra is rendszeresen számíthatunk, azonban begumizott spiccbot nélkül vajmi kevés eséllyel indulunk ellenük. Egy-egy pontykapás többnyire horog-kihajlással, rosszabb esetben pedig szakítással végződik, ezért mindenképp célszerű a gumizás használata.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián