Úgy másfél éve, amikor először Szarvason jártam, valósággal rabul ejtett a környék szépsége, a sok varázslatos vízről nem is beszélve. Ott az ember akármerre menjék, mindig vízbe fog botlani, legyen az holtág, csatorna, vagy tó. Egyesek beleszerelmesedtek a környékbe és felkaroltak ott egy birtokot, mások rendszeresen vagy évente egy-két alkalommal látogatják a vizeket. Jómagam évente két alkalommal látogatok el ide, hisz szívesen próbálok ki új vizeket. Ezúttal se volt ez másképp, de nem is mondok többet, inkább átadom az olvasónak azokat az élményeket, melyeket akkor, ott átéltem…
Mint már említettem, Szarvas remek hely mind a horgászatra, mind a kikapcsolódásra. Valósággal nyüzsögnek a halak a vízben, pezseg az élet. A táj felejthetetlen élményeket nyújthat egy olyan horgász számára, aki még nem járt, vagy csak keveset volt arrafele, ugyanis tele a környék a jobbnál jobb horgászhelyekkel.
Hogy említsek is párat: Mind közül a legismertebb s talán legnépszerűbb víz, a Kákafoki-holtág, amely Szarvast és Békésszentandrást nem csak megközelíti, de át is halad a két városon. A holtág mindkét végén - jókora keringető rendszeren keresztül - kapcsolatban áll az élő folyóval, a vize többnyire áramlik, ezért viszonylag friss, tiszta. Persze volt és lesz is olyan, mint tavaly ősszel, amikor az esőzések miatt a víz keringető rendszerét leállították, és elég zavaros volt a víz.
Ott van még többek közt a Bikazugi-holtág, mely már kissé keskenyebb, de a vízbe nyúló faszobrok miatt eszményi balin-, süllő- és amurtanyák vannak azon a környéken.
Békésszentandrás környékén található a Siratói-holtág, mely már inkább náddal, mint fával tarkított, szép környezetben terül el. A Kákafokira visszatérve, a halak tekintetében elég változatos a fauna, a ragadozóktól a békéshalakig szinte minden előfordul, ahogy az egy holtágtól várható.
Nagyon szép keszegállománya van, kapitális bodorkák lakják, de a többi keszegfaj is fellelhető benne. Rengeteg rablást látni, melyet nappal inkább a balin, csuka és partközelben a sügér okoz, míg éjjel sok süllőrablást hallani. Jó esély van ragadozóra, csak nem mindegy, mikor és hol próbálkozik a horgász. A mólók és bedőlt fák környéke nappal is adhat ragadozót.
Amint megérkeztünk a táborhelyre, máris „nekiestem” a víznek a fényképezővel, majd következett a pakolás, pakolás és pakolás… Aznap reggel elég nagy volt a forgalom a vízen, szinte mindenki spiccbottal vagy legalábbis úszóval horgászott, de lehetett látni fenekezőket is. Egy gyors reggeli után összepakoltuk a holmit, majd nekivágtunk a környéknek. Célzottan mentünk egy jónak tartott helyre, nem is volt szükség keresgélésre. Meglepően sok holmit szállítottunk, melyhez utánfutó kellett, de hát nem ketten voltunk, hanem négyen. Alighogy lepakoltunk, mindenki elfoglalta a helyét.
Említettem, hogy négyen voltunk: Édesapám, testnevelő tanárom, Kovács János (aki mellesleg nagy horgász is egyben, és akinek nagyon sokat köszönhetek, hisz nélküle most nem tartanék ezen a már-már „versenyzői” szinten), Rózsa János Tanár Úr (aki nem csak jól horgászik, de remekül is főz, Ő volt a „szakács”) és végül, de nem utolsósorban, értelemszerűen jómagam.
Aznap igen meleg, tikkasztó, fülledt, nyomasztó idő volt, záporfelhőkkel tarkítva. Kovács Tanár Úr alig hogy beetetett, már fogta is a 4,50 m-es matchbotjával a jobbnál jobb keszegeket. Aznap a dévér és a karikakeszeg volt a jellemző. Én még akkor is a pakolással voltam elfoglalva, amikor rajtam kívül már mindenki horgászott.
Végre beetettem, majd bedobtam a cájgot a 4,20 m-es matchbotommal. A szerelékemre egy 4 g-os, lefelé keskenyedő folyóvízi úszó került, a főzsinór 16-os, az előke 14-es, a horog 14-es volt. A zsilipre nagyon jó választásnak bizonyult az aránylag rövid gyűrűs bot. Könnyű volt vele a horgászat, ráadásul az orsó segítségével messzebbre is le lehetett úsztatni a szereléket, amivel az etetésnél lejjebb tartózkodó halakat is megtaláltuk. A hosszú nyelű merítőszákra nagy szükség volt, hisz a zsilip és a vízfelszín között legalább 2 m volt a távolság. Csalogatónak mindketten kaviccsal és agyaggal nehezített folyóvízi etetőt használtunk, az örvénylő, áramló víz miatt.
Végre megfogtam első halamat, mely egy szép keszeg volt, aminek igen csak megörültem, hiszen jómagam Édesapámmal keszegpártiak vagyunk, ha valahol megy a keszeg, általában a keszegezésnél maradunk szívesebben.
Érdekes volt, hogy délelőtt jobbára a Tanár Úr szedegette a halat, később, úgy dél körül az én etetésemre robbantak rá a keszegek. Végül alig fél-egy óra alatt simán megelőztem a Tanár urat. Volt olyan perc, ami alatt 3 keszeget is sikerült szákba pottyantanom.
Édesapámnak a 7-es spiccére pár keszegen kívül jószerivel semmi nem akadt, ezért lecserélte egy érzékeny pickerre, majd leült a zsilip közepére és a sodrásba dobott. Alig telt el a dobás után pár másodperc, már rágta is a csontit valami! Bevágás: keszeg! Alighogy újat dobott, már jött is a következő. Úgy kb. a 3. vagy 4. kapásnál egy erőteljes rántást érzett, majd a bevágást követő szokatlan fárasztás után, nagy meglepődésünkre kősüllő fityegett a 14-es (!) horog végén. Kellett neki a csonti! :) Édesapámnak igencsak nagy fejtörést okoztak a kagylók, hisz minden harmadik kapást követő bevágás után horog nélkül jött ki a szereléke. Tele volt az a rész kagylóval! De még így is megérte, mert egymás után szedegette a keszegeket és a köveseket. Utóbbiakból mindössze egyet tartottunk meg, a többiek összetehették az uszonyukat örömükben!
Aznap - a kősüllőket nem számítva - csak a keszeg jött, a nagyobb halak ezúttal elkerültek minket. Amúgy nem is volt ez baj, hisz a keszegezést láttuk reálisnak, az a módszer jött be igazán.
Rózsa Tanár Úr próbálkozott ragadozóra is, hol búvárúszós szerelékkel, hol úszózva… csak rablások voltak, melyek meglehetősen bosszantották, hisz pont a lába alatt csapkodott a hal, de a csalit nem vette fel. A keszegezés spiccbottal neki is bejött.
A nap végére simán megelőztem mindenkit halfogás terén, ugyanis 40 db keszeget sikerült szákba pottyantanom! Örültem is neki, hiszen felejthetetlen élményeket nyújtott, mert a keszegek java nagyobb volt tenyeresnél, ráadásul nagyon húzták a zsinórt.
Érdekes volt, hogy reggel evett, délre lecsitult a víz, délutánra pedig ismét beindult a hal. Érdemes volt tehát aznap kiülni oda.
Vacsorára nem vittünk semmit, ezért keszeget sütöttünk, ami bizony nem csak finom volt, hanem olyan laktató is, hogy még éjjel is álmatlanul forgolódtak egyesek. Én többnyire a horkolás miatt… :)
Írta: Szili Dániel
(Danius)
Fotók: Szili Dániel
