Úgy emlékszem, kb. négyéves lehettem, mikor először pecáztam. Természetesen azóta folyamatosan hódolok szenvedélyemnek. Nem kellett sok évnek eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, egyértelműen a pontyhorgászat jelent számomra örömöt. 2011 sok új és hihetetlen élményt hozott számomra. Hogy mit értek hihetetlen élmények alatt? Tartsatok velem!
Tavaly karácsonyra megkaptam szüleimtől az első feederbotomat. Január közepéig sikerült kibírni horgászat nélkül. Kedves barátom hívott, hogy próbáljuk ki magunkat Százhalombattán, a Benta-pataknál. Komolyabb hal nélkül tértünk haza, de legalább kipróbáltam az új feederemet.
2011-ig egy 4 kg-os amur volt a legnagyobb hal, amit sikerült partra terelnem. A képeket nézegetve láthatjátok majd, miért volt számomra nagy változás a 2011-es esztendő.
2011. március
Együtt a nagy család. 48 óra a fantasztikus Derítő-tónál. 5 db pontyot sikerült fogni, és azt is csak éjszaka.
![Gyönyörű kilátás a faházból Gyönyörű kilátás a faházból](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szintén márciusban barátaimmal ellátogattam a Benta Horgászpark 1-es tavára. Itt sikerült igazából megismerkednem a Mitchell 390-es feederemmel. 9 izmos potykát zsákmányoltam.
![Jó erőben volt Jó erőben volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
2011. április
Kedves ismerősöm invitált a Sződ melletti Ordas-tórendszerhez. Az Öreg-tavon próbálkoztunk. Nem szoktam úszós készséggel horgászni, viszont itt csak egy bottal és csak úszós felszereléssel engedik a pecát. Egyszerű kis szerkómmal nem adtam sok esélyt magamnak. Csali: harcsatáp, sajt. Kapás, hatalmas küzdelem, szákolás. Nem hittem a szememnek. 13,5 kg-os csodát sikerült partra segíteni.
![Az eddigi legnagyobb Az eddigi legnagyobb](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Április végén hazamentem Miskolcra. Pecáztam egy fél napot a nyékládházi Koi-tónál.
![Rengeteg hasonló méretű potykát fogtam itt Rengeteg hasonló méretű potykát fogtam itt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
2011. május-június
A következő fotók a Benta Horgászparkban készültek, kettő horgászat alatt.
![A sárga 7 kg-os A sárga 7 kg-os](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![6-os amur 6-os amur](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kefires kukorica faló Kefires kukorica faló](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![6,5 kg-os tükrös 6,5 kg-os tükrös](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A 12,5 kg-os dagi A 12,5 kg-os dagi](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Remélem, jövőre találkozunk Remélem, jövőre találkozunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
2011. július-augusztus-szeptember
Visszatértünk Százhalombattára. Nagyon megtetszett ez a tó és természetesen a benne élő szebbnél szebb halak.
![Júliusi torpedó Júliusi torpedó](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nád tövéből előcsalogatott tükörponty Nád tövéből előcsalogatott tükörponty](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A szeptemberi éjszakák egyik kedves vendége A szeptemberi éjszakák egyik kedves vendége](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Az idén fogott utolsó gyönyörű amurom Az idén fogott utolsó gyönyörű amurom](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nagybátyámmal régóta terveztünk egy közös horgászatot, de sajnos a nyáron sehogy sem jött össze. Október végén hazajutottam, így elhatároztam, hogy felhívom őt, és kimegyünk Harsányba. Szerencsére nagybátyám is ráért. Reggel 6-ra értünk ki, még bőven sötét volt. Hideg, kicsit szeles időt fogtunk ki. Haldorádó Magyar Betyár és Pelletes Fekete etetőt kevertem össze.
![A favoritok A favoritok](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dupla Dinamit Dupla Dinamit](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Sokáig csak apró kapásaink voltak, semmi komoly. Délután kettő körül feederbotomon őrületes húzás. Végre! A hideg víz miatt lehetett már érezni, hogy lomhább a hal, de jó súlyt éreztem. A part közelében megindult még egyszer, majd sikeres szákolás után kiderült, hogy a legnagyobb ponttyal állok szemben, amit feederrel sikerült fognom.
![A legizgalmasabb percek A legizgalmasabb percek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csodaszép színű „halacska” Csodaszép színű „halacska”](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![12,5 kg 12,5 kg](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Novemberben sikerült eljutnom a PontyShow-ra, ahol találkoztam egyik példaképemmel, Döme Gáborral. Ezúton is köszönöm tanácsaidat, Gábor!
![Döme Gáborral a PontyShow-n Döme Gáborral a PontyShow-n](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szeretném megköszönni a Haldorádónak a sok hasznos infót, a remek csalikat, az ötleteket, amikkel jóval sikeresebb lett a 2011-es horgászidényem.
Szekér Gábor (makimaki)