Egy csodálatosan szép, vadregényes helyre kaptam meghívást. Ez a vízfolyás olyan méltóságteljesen kanyarog, hogy ámulatba ejti az oda látogatókat, partján nádrengeteg, sás, gyékény és fák, melyeken érik a vadszilva és árnyékot adnak. Nem más ez, mint a Kurca mindszenti szakasza, mely a legtöbb kanyart foglalja magába. Valóságos nádrengeteg öleli körül megannyi halnak és állatnak életteret adva. Ismerkedjünk hát meg ezzel a méltánytalanul háttérbe szoruló, sokkal több figyelmet érdemlő és meseszép vízzel.
Figyelmeztetlek benneteket, hogy írásom nem valami friss, ezért előre leszögezem, a benne olvasható információk (vízmélység, fogható halak, engedély árak) talán már nem ugyanazok, sajnos többszöri próbálkozásra sem sikerült friss információkat szereznem a vízről.
Ezúttal nem is igazán a halfogással, sokkal inkább a környezet és a víz szépségeivel foglalkozom. Igyekszem, hogy a látottak alapján mutassak be mindent, ezáltal átélhessétek, amit én is átéltem.
Lassan tengődött számomra a nyár, amikor is meghívást kaptam Veres Pál barátomtól, hogy vendégül látnának a Kurcán egy pár napra, és persze horgásznánk. Hamar megbeszéltem a dolgot szüleimmel és úgy döntöttem, nekivágok az útnak, elfogadom a meghívást.
Az indulást megelőző este elpakoltam a motyót (nem vittem sok cuccot, mert motorral mentem), majd másnap, ahogy elintéztem dolgaimat, el is indultam. Bakshoz érve a Tiszánál komppal mentem át, majd a megbeszéltek alapján találkoztunk Mindszenten. Paja elkalauzolt a táborhelyünkre, ahol már várt felesége, Vali és kislányuk, Zsófi, valamint a család barátai: Laci és felesége, Ági, akik szintén horgászni jöttek. A szálláshely nem más volt, mint egy közvetlen vízparti tanya.
Nem volt áram, gáz, se villany, viszont volt petróleumlámpa, gázpalack és tartályból készített zuhanyzó, melybe a vizet egy aggregátor és szivattyú segítségével nyomtuk fel. Utóbbitól égnek állt a hajunk, mert sokat kellett bajlódni vele. A körülmények nomádak voltak, viszont olyan hangulatos volt az egész, hogy akár egy hónapra is képes lennék odaköltözni. :) Ráadásul a vízpart ott volt húsz méterre, és egy lélek se járt arra, kivéve a tulajt… néha. Tehát csönd van és nyugalom. Tökéletes hely a kikapcsolódásra, itt elfelejti az ember a világ problémáit.
Az üdvözlés, valamint a holmim elpakolása után következhetett a szerelék összeállítása, mert végül is nem lazsálni jöttem, hanem hogy a peca sűrűjébe vágjak!
Pajáék elpanaszolták, hogy bár az első két-három nap alatt rengeteg halat sikerült fogniuk, az utóbbi pár napban lejjebb ment a víz szintje úgy 30 centit, és most kapásuk sincs, legfeljebb törpére. Hát, nem túl bizalomgerjesztő, de ez nem tántorított el, ugyanolyan elszántsággal láttam neki a horgászatnak, mint ők az első napokban.
A szerelékem kedvenc 4,20 m-es matchbotomból állt 16-os Maxima zsinórral, valamint egy kisebb önsúlyos wagglerrel és 14-es előkével. Etetőanyagnak mézes kosztot használtam, ami úgy tűnik, beindította a környék halait, mert nem sokkal beetetés után elkezdtem fogni a keszegek szebbjét.
Szépen jöttek a keszegek, bár néha törpét is fogtam, aminek nem örültem. Sajnos ez a víz is tele van velük, mint manapság a legtöbb.
Már úgy tűnt, kezdek belejönni, de a szürkülettel a kapások is elkezdtek leállni, majd megszűntek. Kiderült, itt minden más egy kicsit. Míg az ember azt hinné, egy „döglött” vízen az éjszakai, vagy a hajnali órák vezetnek eredményre, addig itt a nap közepe és a kora délutáni órák a legsikeresebbek.
Érdemes megemlíteni, hogy a víz mélysége jelentéktelen, a partközeli sávban 20-60 cm, míg a mederben mindössze 80 cm körüli. Sajnos ez van. A meder teljesen iszapos. Utólag megtudtam, valaha rengeteg hínár volt a vízben, ám a hínártenger felszámolására nagy mennyiségű amurt telepítettek a vízbe, ami magyarázatot ad az eliszapolódásra. Hínár már nincs, amur viszont van.
A napijegy 2.000 forint, a hetijegy megszűnt - holott sokan hetekre jönnek ide nyaralni, mint pl. Paja és kis családja - az éves jegy 6.500-ról pedig 15.000 Ft-ra emelkedett.
A halőrtől megtudtuk, azért ilyen drága a napi- és az éves jegy, mert így próbálják meg összeszedni a pénzt az iszaptalanításra. Bizony, ráférne a kotrás erre a vízre, mert kétségbeejtő az állapota. Viszont életemben nem fogtam még annyi amurt, mint amennyit itt egy nap alatt, igaz, kicsik voltak - nagyon - de hát ott a nagyja is valahol…
Szép keszegállománya van a víznek, és ami furcsa, itt igazán nagyok a keszegek. Valószínűleg nem fenyegeti őket lehalászás vagy túlhorgászás veszélye, így gondolom, az egyedüli veszélyforrás a ragadozó népség, tehát a balin, csuka, süllő, harcsa. Ugyanis a tanya tulaja szerint állítólag van benne mind a felsoroltak közül, bár én csak balin (csuka?) rablásokat láttam, de azok hatalmasak voltak.
A pecára visszatérve, amikor már javában sötétedett, a tulaj előjött néhány tíz méterrel arrébb levő stégjéről és előrukkolt egy szákban pihegő hatalmas dévérrel. Nem is értem, hogy a csudába vannak itt ekkora keszegek. Mellesleg még nap közben fogott egy kettes forma amurt is, ami másnap jól jött a hallébe.
Eljött az este, vele a vacsora, ami bográcsban főtt körömpörkölt volt. Miután mindenki jól belakott, kezdtünk elvackolni. Még gyorsan elszaladtam zuhanyozni, bár annyi volt kinn a szúnyog, hogy mást se lehetett hallani, csak a hangos zsongást, amit szúnyogok tízezrei hallattak. Egy kölcsön sátorban aludtam - mert választhattam a ház vagy a sátor közt -, amit nem bántam meg, ugyan is a friss levegőn remekül aludtam, ráadásul vidám dolog, hogy kinn hallja az ember a szúnyogokat, benn pedig nyugton alhat.
Másnap hajnali 4 órakor keltünk és kimentünk a stégre szerencsét próbálni. Mint korábban írtam, a hajnal nem kecsegtet sok reménnyel, így ezúttal se volt kapásunk, viszont izgalmas volt a várakozás, hogy bármelyik pillanatban elindulhat az úszó…
A szoktató etetés nem túl sokat ér, Pajáék több kiló anyagot beetettek a két hét alatt, ám ez hiábavalónak bizonyult, és a stégnél a tulaj három helyet is etetett, mégis megúsztuk kapás nélkül.
A hely további érdekessége volt, hogy közvetlenül a part mellett a fő horgászhelyünknél volt egy gyékényesbe, majd onnan a nádon keresztül vezető haljárás, ami a tulaj szerint a stégig ment tartott. Csak éppen meghorgászni lehetetlen volt a ringlófák és a nád miatt.
Kicsit később meguntuk, hogy kapásunk sincs, így Paja elment a faluba lángosért, én meg kicsit henyéltem a függőágyban.
Reggeli után, úgy nyolc óra felé elindultam motorommal felfedezni a környéket. Csodaszép a környezet, a víz egyszerűen mesés, teljesen kárpótolt a látvány a reggeli betlizésért. Tőlünk nem messze volt egy forrás, az ivóvizet onnan hordtuk és sok helyi is oda jár vízért. Hangulata az van, hiszen nem megszokott látvány, hogy kinn, az isten háta mögött, egy kanyargó víz náddal szegélyezett partja mellett, a napraforgóföld takarásában egy csövön keresztül víz tör fel a semmiből.
Kíváncsi voltam ugyanakkor egy hídra, amire a többiek hívták fel a figyelmem. El is indultam hát arra, és közben horgászhelyek után kutattam. A közelében találtam is néhány parti állást, melyek egy részét elhanyagolt állapotban találtam, de volt olyan is, amin látszott, hogy elég sűrűn ülik.
Mivel a halfogás úgy a nap közepe fele indul be, bőven volt időm a bámészkodásra, mókázásra, utóbbiban nagy segítséget és sok örömet nyújtott egy trambulin, amivel mindhárom nap kellemesen szórakoztam. :-)
Ebéd után erősen foglalkoztatott a gondolat, mi lenne, ha elvinném a gumicsónakot egy körre… A csónak aljában lévő levegő zárvány lyukas volt, ezért nem volt tartása, viszont akkor is fel akartam fedezni azt, amit partról nem látni, így csak beleültem.
Mindjárt ellepett némi víz, ami az aljába került bemászásom közepette, de gondoltam, ennyi belefér. Viszont nem mertem magammal vinni a fényképezőt a víz miatt, így borzasztóan sajnálom, amiért nem tudtam képeket készíteni magáról a vízről és partjáról, hisz a látvány gyönyörű volt. Először a Tisza irányába eveztem, ám úgy 400 m után belefáradtam, hogy kanyar kanyart követ. Gyönyörű nádi világ kísért utamon, mindössze néhány stéget és csónakot láttam, parti állást csak egyet. Elindultam visszafelé, majd a híd irányába eveztem. Helyzetemet könnyítette, hogy olyan szél fújt a két nádfal között, hogy elég volt a két evezőlapátot az ég felé tartanom és a szél vitt felfelé a vízen. A lapátok csuklóból való elfordításával irányítani is lehetett a lélekvesztőmet. A híd irányában egyre több horgászállást láttam, valamint kikötött csónakokat.
Arrafelé sok volt a sás és a gyékény, viszont ahogy közelebb értem a hídhoz, úgy szűkült össze a Kurca. A hídnál mindössze 5 m széles volt a víz. A végén már olyan benyomást keltett, mintha csak egy keskeny csatornán eveznék.
Szinte rettegtem, hogy beleborulok a vízbe, mert félek a mély iszaptól. Utóbb kiderült, hogy az iszap mélysége van, ahol 120 cm!
Visszafelé jobban megnéztem egy a parton álló gépet, amiről kiderült, hogy egy hatalmas szivattyú. Apropó! Elfelejtettem megemlíteni, amikor a halőrrel beszéltünk, elmondta, hogy a vízfolyás a mezőgazdaság számára öntözővizet szolgáltat, így nem csoda, ha drasztikusan leapad néha.
Evezőstúrámról visszatérve, jócskán leégtem és melegem is volt, így végül az árnyékos horgászhely mellett döntöttem. Hátha fogok is már végre valamit.
Délután kínomban volt egy olyan gondolatom, hogy a matchbottal és 16-os zsinórral nekiállok amurozni. Szépen beetettem ringlóval és az eperfa termésével, majd fűzött ringló és fekete eper csalival nekiláttam pecázni. Hát… mondanom sem kell, kapásom se volt, de a gondolat, hogy bármelyik percben akaszthatok egy amurt, elég felcsigázó volt. Talán nem jól csináltam valamit, hiszen ha a ringlót nem is szereti minden hal, de az eperfa termésén már domolykót is láttam rajtaveszteni!
Aznap nem fogtam túl sok halat, leginkább a törpe dominált ismét, de végül csak jött még néhány apróbb keszeg, kárász.
Hát ez van. Rosszkor voltunk rossz helyen. Ám kicsit se bántam meg, jól éreztem magam, szép volt a táj, jó volt a társaság és persze a kaja… :)
Lassan eljött az este és vele a halászlé is, amit már mind nagyon vártunk. Még most is összefut a nyál a számban, ha arra a jó Veres Pál-féle hallére gondolok.
Egy újabb éjszaka a sátorban, ám ezúttal a jó Isten se tudott volna rávenni, hogy korán keljek, mégis 6 körül nyílt ki a szemem, gondolván, hogy már legalább 8 óra van. Biztos kialudtam magam a friss levegőn.
Aznap már nem horgásztam, inkább összepakoltam a pecacuccokat és a holmimat, hogy később ne kelljen vergődnöm vele.
Laci és Ági úgy 10 óra fele elindultak haza, de azért mi még jól elvoltunk itt. Ebédre még mindig az a jóféle hallé volt - na, megint összefutott a nyál a számban… :)
Kaja után már inkább csak ejtőztem és persze mókáztam kicsit a trambulinon, amit más ember gyomra tán nem bírna ebéd után… még jó, hogy gyors az anyagcserém. :)
Búcsúzóul, ahogy általában szoktam, ismét képekkel zárom soraimat. Halat nem sokat fogtam, de csak azt tudom javasolni, hogy érdemes ellátogatni a Kurcára, mert ilyen vadregényesen szép, csöndes, eldugott kis vizet nem ismerek még egyet.
Írta: Szili Dániel (Danius)
Fotók: Danius, Veres Pál (Vepa)
