Ismét itt vagyok egy szösszenettel, melyben (a csalihalakat nem számolva) nem lesz haldömping - hiszen én is ott voltam, így a halak menekültek -, nem találtok objektívbe tartott pontyot - ahhoz előbb fogni kellene -, nem lesz reklám - ki és mit tudna velem reklámozni? -, de lesz egy rövid hétvége krónikája, amit nem otthon, a klaviatúra fölött görnyedve, céltalanul töltöttünk el. Kövess, én majd navigállak, mint egy élő „csépaidzsípiesz”… a következő lehetőségnél görgess lejjebb!
Az úgy kezdődött, hogy a Sanyi mondta, lesz nagy balhé… ha nem megyek el megnézni a csépai holtágakat. Szóval az első amatőr bojlis kupán versenyzőként megjelent Barta Sanyi, jól felvidított a „sohavégetnemérő”, de mégis szórakoztató történeteivel. A verseny után pedig felajánlotta segítségét a következő kupák egyikének megrendezésében, miszerint az ő általuk kezelt csépai holtágak közül a versenypályán rendezzük meg majd valamelyiket! Ám azt előbb látni kell, mondtam, mire meghívott egy laza hétvégére, amibe beépíthetünk egy gyenge horgászatot is a bojlis pályájukon és persze bejárhatjuk a nevezett versenyterepet.
Aztán úgy folytatódott, hogy - mivel nehezemre esik a halfogás még egy halbő vízen is az előlem pánikszerűen menekülő halak miatt, viszont a betlizés terhét sem szívesen hordom egyedül a vállamon, no meg nem szeretem a magányt sem - az utolsó pillanatban összerántottam egy csipet csapatot. A „brigád” - csajomon és rajtam kívül - még két horgászból (az egyik csukaspecialista: Sori, a másik az amurokat eredményesen kergető: Zék) és egy profi fotósból (Zék Brigi) állt. Na, ezzel is meglennénk, induljunk! A következő kávéfogyasztási lehetőségnél, szombat hajnalban térj be a kecskeméti benzinkútra! Nocsak, itt vannak a csapattagok…
Egy fontos momentumot nem hagyhatok ki! Sanyi, a vendéglátónk, előre figyelmeztetett, hogy amennyiben esik az eső, halasszuk el a hétvégi terveinket, mert az ottani útviszonyok vendégmarasztalók, ne kelljen traktorral hazautaznunk, de legalábbis a bekötőútig sem! Nos, szombaton hajnalban egy pillanatra nem esett, ezen felbuzdulva indultunk neki…
Sanyi már várt és nevetett rajtunk, mert rögtön ivóvizet vételeztünk, pedig nem hitte volna, hogy azt is inni fogunk, főleg ebben az esős időben, de megnyugtattuk, hogy a főzési terveinkhez kell a víz. Majd elárulta, hogy az autóink bizony nem kompatibilisek az ottani sárral, kivéve az ő tajgajáró „Niveáját” és Zékék offroad terepjáróját. Akkor még nem hittünk neki… a következő lehetetlenségnél hagyd el a szilárd utat!
Régen szívattam már ennyire meg magam és az autónkat is, vágyakozva gondoltam azokra a horgászatokra, amikor ugyan dugig pakolva, de a jó úton száguldozhattunk a horgászhely felé… itt csak néha látszottunk ki a sárból, a gödrökből! Na, ezt nem csinálom tovább, a következő lehetőségnél parkolj le az alig járható út szélére, és pakold át a cuccodat a terepjáróba, majd azzal folytasd az utadat a szinte járhatatlan sárban!
Végre megérkeztünk a bojlis pályára, befészkeltünk, terepszemlét tartottunk, terveket szőttünk, hogyan, mivel és mekkora halakat szándékozunk fogni - ezeken jókat mosolyogtunk - aztán behúztuk az illatos bojlikat, bedobtuk az élő csalikat, majd Brigivel, Sanyival elindultunk versenypályát nézni, ami innen kb. 2 kilométerre volt. Ez a távolság azért lesz fontos, mert mint tudjátok, amelyik vízparton én megjelenek, ott 1 kilométeres körzetben a halak - ha nem is fejvesztve, de - menekülnek. Nos, miután a versenypályát jártuk be, fotókkal dokumentálva annak szépségét és alkalmasságát egy verseny rendezésére, jött a telefon! Halat fogtam! Vagyis az én botommal Sori kifárasztotta és Zék lefényképezkedett vele… 4,67 kilogrammos, gyönyörű nyurgaponty. 2 vágott szem, 14-es RH fűszeres bojlira jött egy bedőlt fa tövében, ügyesek vagyunk. Próbáltam az eseményt a számomra jobbik oldaláról megvilágítani és úgy kommentáltam, hogy aki tud, az 2 kilométerről is tud halat fogni…
A következő pillanatokban ülj vissza a járműbe, és sietve menj vissza az előző horgászhelyedre!
Már odafelé menet feltűnt egy elakadt jármű a bojlis pálya túlsó végére vezető sáros bekötőúton, amelyik visszafelé jövet is ugyanott hevert. Sanyi szerint rabsic(ok), hát nosza, nézzük meg! Pár perces csendes „üldözés” után a nádfalban rátaláltunk egy szabálytalankodóra. Mivel ezen a vízen csak előzetes bejelentkezés alapján és külön engedéllyel szabad horgászni, amit Sanyi ad ki, így egyértelmű volt, hogy aki itt most horgászbottal tartózkodik, az rossz úton jár! Kiparancsoltuk az urat, miután Sanyi szolgálatba léptette magát és intézkedett. Engedélybevonás, dorgálás, feljelentés után az emberünkre még várt a lehetetlen feladat, elhagyni a sárban alaposan elásott autójával a helyszínt. Szerintem már az többe került neki, mint egy napijegy erre a vízre! Természetesen a méret alatti csukát, amit addigra fogott, visszarakattuk vele!
Menj tovább 500 métert, aztán jön a neheze, majd fordulj balra, de arra vigyázz, nehogy föl! Menj tovább 300 métert, és ne nézz hátra!
Visszaérve a lakókocsikhoz gratuláltunk magunknak a halhoz, majd újra behúztuk a már bevált ízű-színű csaligolyóinkat. Pár szó erejéig rátérnék a bojlis pálya panziójára! Két lakókocsi strázsál a parton, amik közül az egyik összkomfortos, kényelmes - Sanyi szerint 5 személynek, szerintem 4-nek - mindenféle felszereléssel ellátva. A másikban inkább csak egerek laknak, amik Sanyi otthagyott csalijait dézsmálják, tehát ott aludni nagy bátorság és botorság lenne. Bár Sanyi szerint egy kis takarítás után jó az is… No mármost, úgy határoztunk, hogy Zék a kocsijukban alszik, Brigit rábízzuk Andira, ott baj nem lehet, engem pedig Sori mellé sorsolt a sors, amitől nem lettem nyugodt, de bíztam benne, hogy alvás közben nem fog a hazai pályáról álmodni és aszerint tevékenykedni!
Mindenközben nőm erős felindultságában egy kiadós tárkonyos pulykaragu levest főzött, amit ott frissében, melegében fogyasztottunk. Utána előkerült a meglepetés süti is, majd teljesen természetesen a védelmet jelentő növényi kivonatok. Igaz, a neve alapján a mestervadászoknak készült, de segítségével a mesterhorgászok is alaposan javítani tudták közérzetüket.
A növényi párlatoktól felbátorodva készültünk fel az éjszakára… evezz 300 métert le-fel és tedd a mederfenékre a csalidat! Majd az eső elől húzódj az ernyőd alá és folytasd a csevegést!
Hát igen, ismét esett! Mi pedig az otthonról hozott disznósajtoktól, kolbászoktól eltelve, a nagy zabálástól elfáradtunk, lefeküdtünk. Sori már korábban feladta a harcot, így a lakókocsi már be lett fűtve, legalábbis testmelegre! Szerencsére jól szigetelt a lakókocsi, így nem esett be az eső, pedig egész éjszaka zuhogott! Közben Sanyi és kedves neje a csépai búfelejtőben mulattak az általuk szervezett éves horgászbálban. Sanyi volt a kisdobos, de nem a kora miatt.
A következő lehetőségnél aludj tovább 5 óra hosszát, majd kelj fel!
Reggel kibújva a lakókocsiból barátságtalan kép tárult a szemünk elé. A földön mindenütt állt a víz, csak a felhőkből zúdult lefelé nagy mennyiségben. Zék - valamilyen megmagyarázhatatlan gondolattól vezérelve - kirakta a kocsi mellé a bakancsát lefekvéskor, ami alig telt meg reggelre esővízzel. Sebaj, zokniban se kényelmetlen! Szerencséjére mindig tartunk magunknál csere lábbelit, amit most felajánlottam neki. Az éjszaka nem sikerült halat fognunk. Igaz, ha bekapcsoltam volna este a kapásjelzőmet, akkor nyilván nagyobb esélyem lett volna megfogni azt a halat, amelyik szerelékemet a bedőlt fába húzva, 30-as (!) előkémet szétszakítva viccelt meg. Mondjuk a másik jelzőmben meg lemerült az elem, de azon legalább nyoma sem volt a kapásnak. Kicsit hanyag voltam, elismerem…
Amikor kicsit csillapodott az eső, újra behúztuk a szerelékeinket és újracsaliztuk a csukára bevetett úszós, kishalas horgainkat. Sorinak jelentkezett is egy krokodilpofájú a bedőlt fa közelében, de a 18-as főzsinóron szerelt kemény csukázó szerelés rövid ideig bírta. De legalább ígéretesnek látszott, hát nosza, rajta, kösd újra, dobd újra!
Következő lehetőségnél figyelj jobban!
Az én kishalamat észrevétlenül szedte le valami, vagy egyszerűen csak rosszul dobtam be, és már menetközben legombolódott a kabátjáról a horog, mindenesetre kapást nem észleltünk rajta. Sorinak viszont már másodszor is elemi erejű rablással jelezte jelenlétét egy ragadozó. Viszont az a fránya fék letapadt, a zsinór beszakadt, hal elszaladt. Vitte az úszót is, amiért kár lett volna, meg abban is reménykedtünk, hátha rajta van még a csuka is, így Zék beevezett egy merítővel, hogy kiszedje, de nem volt rajta semmi! Közben Sori beöntötte az összes kishalat, mondván, lassan pakolunk, már nem kell több. Ennélfogva felértékelődtek a csalihalak, az enyém is egyből többet ért, mert az még megvolt!
Következő alkalommal légy előrelátó!
Pakolászás közben Zolinak végre sikerült megakasztani egy csukeszt, ami partra is került. Szép egészséges, 1,98 kilogrammos volt. A gyomrában 2 db kishallal, ami minden bizonnyal a mi ellátmányunkból való volt, sőt az egyik még élt is! Hogy mindezt honnan tudom? Bevallom, itthon felbontottam, és most a fagyasztóban várja a sorsát, ami nagy valószínűséggel a sütőnkben, egy tepsiben fog beteljesedni, bőséges sonkás, tejfölös, gombás raguval, szalonnával spékelve! Hiába, szeretjük a halat és már évek óta nem ettünk csukát, nézzétek el nekünk a mohóságunkat!
Legközelebb legyél méltányosabb, és ne fogadj el mástól halat, ha te fogod ki, engedd vissza!
Az eső egyre elviselhetetlenebbé tette a parton ácsorgást, a több ezer milliméter vízoszlop nyomásának ellenálló ruháink is kezdtek „elfáradni”, az aktuális terhelés valószínűleg már pár milliméterrel meghaladta a gyártó által vállalt mennyiséget. Így összepakoltunk és nekifogtunk tervezni, hogyan jutunk ki? Elsődleges volt, hogy élve, egészben, és hogy a lehetőségeinkhez képest a felszereléseink is épségben „ússzák” meg a sárdagasztást! Először Sanyi vitt ki egy fuvart az autóinkig, otthagyta Sorit, majd visszajött értünk. Zék is a második menetnél próbált kicsúszni a jobb útra. Ez volt az a pillanat, amikor biztosak voltunk, hogy hamarosan jobb útra térünk! Nem vagyok betoji, de senkinek sem kívánom azt a negyedórát, ami ezután következett! Nem is volt nagy beszélgetés a „Niveában” néhány hűha, hoppá, meg jajjaj kivételével.
Menj tovább 300 métert és a záróizmokat jól szorítsd össze, a sportszeletet ne engedd ki!
Végül szerencsésen kijutottunk a sártengerből, átpakoltunk a saját autóinkba és csurom vizesen hazafelé vettük az irányt! Jó kis hétvége volt, még ha a halak nem is tolongtak, de az lett volna furcsa, ha másképp történik! Mindenesetre sikerült emlékezetessé tennünk és a körülmények is azzá tették ezt a pár őszi órát!
Köszönjük Csépa, köszönjük Barta Sanyi!
Újratervezés! Következő lehetőségnél tervezz csépai horgászatot!
Írta: Jeszy
Fotók: Végh Brigi, Sori
