Egy viszontagságos, mondhatnám keserves, ugyanakkor tanulságos, viszont gyönyörű környezetben eltöltött hosszú hétvégéről olvashattok alább. Helyszín a Gyomaendrőd közelében elterülő Félhalminak elnevezett Körös-holtág, az időpont május vége. Nem mindennapi élményekkel szolgálhatok, ezt megígérhetem, kinek rutin, kinek tanulság lehet a lenti pár sorom…
Következő recept(t)úránkra meglehetősen szkeptikusan készültem, hiszen a kezdeti csapat alaposan megfogyatkozott, többen visszamondták a jövetelüket, így csak Jávorka Dani maradt biztos pontnak, aki az egész helyszín ötletét adta még a télen, így rá is maradt a szervezés nagy része. Ahogy haladt az idő, szkepticizmusom abból táplálkozott, hogy láttam, Dani nem a teljes képet próbálja összerakni, csak egy dologra, a horgászatra koncentrál a szervezésben. A kaja, a szállás, az odajutás és még sorolhatnám mennyi „apróság” felett siklott el, ami nélkül egy nomád körülmények közötti, a legközelebbi civilizált helytől is kilométeres, alig járható utakon elérhető távolságokban eltöltött túrához nélkülözhetetlenek. Félre ne értsétek, nem Danit fogom ebben a cikkben szapulni, inkább tanulságként emelem ki hétvégénk pár momentumát, hogy nektek, akik esetleg még hasonlóan rutintalanok vagytok ilyen túrák szervezésében, tanulságként szolgáljon az eset!
Az a tény is tovább rontotta a túlélésem esélyeit, hogy hű társam, feleségem erre a hétvégére tréningezni volt a vállalkozása és munkája kapcsán. Ezzel béna kacsává változtam, hiszen a tőle megszokott alaposság, előrelátó, féltő gondosság elmaradt, így meg kellett próbálnom a saját lábamra állni, és ezt - mint később kiderült - másik 3 ember helyett, négyünknek is nekem kellett biztosítanom!
Bevallom, ennek előtte nem hallottam különösebb híreket erről a vízről, csodálkozom is így utólag, hiszen egy gyönyörű, vadregényes, kiszámíthatatlanul szeszélyes vízterülettel ismerkedhettem meg!
Dani tavaly volt itt egy versenyen, amiről mesélt, majd felvetette, hogy az idén látogassuk meg együtt ezt a holtágat. „Nosza, legyen úgy!”, mondtam és rábíztam a szervezést. Ő küldte is a linkeket, a horgászattal kapcsolatos infókat sorra, amiből sok mindenre fény derült, de - bevallom, akkor még túlságosan gyanútlanul - sok fontos dolog felett én is elsiklottam!
Aztán pár héttel a tervezett indulás előtt „elővettem” a linket és ebből megismertem több - később félreértéshez és problémához vezető - információt. Egyrészt ugye, intenzív vízként jellemzik, pontyra, ami az amur mellett a célhalunk lett volna, fel volt oldva a tilalom, ám indulásunk után Dani arról tájékoztatott, hogy bizony a ponty tiltott gyümölcs! De erről még majd később írok…
Másrészt - okulva az Atkai-holtágon tapasztalt szigorból - a gáthajtási engedély volt egy sarkalatos pont, aminek hiánya miatt nem szerettem volna 30 ezer forintos bírsággal „gazdagodni”! Megkértem Danit, hogy a helyi ismerőseitől kérjen ilyen engedélyt akár egy hetest, vagy ha nincs, akkor évest, mert jobban meg fogja érni, mint a bírság! Végül nem kis tortúra árán, 5.000 forintért meglett az éves.
Mivel csütörtökön délután mentünk, már jó előre megkértem Danit, hogy az általa helyi segítőnek mondott ismerősétől rendelje meg a napijegyeinket, hogy pénteken nulla órától horgászhassunk, ne kelljen reggelig várni azok beszerzésével. Nos, ezt az ismerőst egyáltalán - mint ahogy a napijegyeket szombatig - nem láttam! Rettenetesen frusztrált, hogy - bár telefonon megnyugtattak, hogy az egyesület engedélyével végezhetjük a „teendőinket” - nem szeretnék rabsicként bekerülni a híradásokba, ezért nagyon sokat zrikáltam Danit, aki ettől (is) kicsit leblokkolt…
Aztán volt még pár fontos, semmi esetre sem feledhető feladat, kérdés: a tartózkodás feltételeinek megszervezése. Ebben a kajáinkra, a sátorozással kapcsolatos dolgokra, a honlapon olvasottakból kikövetkeztetett, az utak járhatatlanságából eredő következmények előre bekalkulálására és a veszélyek elhárítására, megoldására is kellett (volna) gondolni!
Így utólagosan is elnézést kérek Danitól, hogy folyamatosan osztottam neki a „jó tanácsokat”, de nem véletlenül! Reméltem, hogy ebből a hétvégéből vagy okul és rájön, hogy mit felejtett el, vagy hosszú időre nem szervez hasonló túrákat, legalábbis csak „utasként” vesz részt ilyenen!
Aztán itt van még a bejutás-kijutás… a leírások és a hírek szerint egy „jobb” eső után még a traktoros sem megy be a sárban rekedtekért, ebből következően levágtam, hogy minimum kell lennie egy telefonszámnak, amin ezt a traktorost majd rábeszéljük! Erre is csak ígéretet kaptunk, ugyanolyat, mint a napijegyre például, tehát - így utólag - örülök, hogy nem kellett ettől is idegösszeroppanást kapnunk!
Nem mellesleg javaslom, hogy legyen valaki segítőtök, aki ismeri is a terepet, a helyeket, ne úgy kelljen megtalálni, mint nekünk! Ugyanis Dani végig állította, ha majd Gyomaendrődön leszünk, ő navigál! Ám a város közepén egy nagy kereszteződésnél elfehéredtem a válaszától, amikor megkérdeztem tőle, hogy most itt jobbra, vagy balra? „Egyenesen!”, jött a válasz… mondom „… a szemközti házban és az autómban sem szeretnék kárt tenni, ezért ezt a verziót inkább hagyjuk!” Végül saját spontán döntésem alapján jobbra mentünk, ami jónak is tűnt a későbbiek során. Ekkor ismerte el Dani, hogy amikor itt járt, mind az egyszer, akkor vonattal érkezett, ahonnan egy ismerőse vitte tovább a holtágra, így csak a parton fogja igazán felismerni, hogy hol is vagyunk! Megnyugtatott ezzel…
A kajáról pár szóban… mert azzal még nem csesztettem ebben a cikkben Danit!
Nos, neki nem nagyon voltak erre nézve koncepciói (például: „… eszünk, amit fogunk!”, vagy „… Ottó jól főz, majd valamit csináltatunk vele!”), de sebaj, mondtam, ezért vannak a barátok, hogy helyette leszervezzék ezt (is)! Végső és legegyszerűbb megoldásnak a páncélos kaját jelöltem ki, ennél barátságosabbra csak abban az esetben gondoltam, ha a kajához való összetevőket előre beszerezzük, megromlás nélkül tudjuk tárolni és - persze - ha az elkészítéséhez szükséges technikákat valaki hozza! Végül ez is megoldódott, mint ahogy majd lentebb láthatjátok.
Most pedig, mintegy summázva és észt osztva, egy receptet, javaslatot írok a szervezéssel kapcsolatos elképzeléseimről:
Első lépcsőben a résztvevőket, az időpontot, a (horgász)helyszínt, annak kötelező szabályait, viszonyait ismerjétek meg! Ezeket ismerve már kioszthatjátok a szerepeket, hogy ki mit intézzen el. Kell valaki, aki a kajáért felelős, az alapanyagokat ésszerűen összeválogatni, legyen benne tartós és - amennyiben megoldható a hűtés - esetleg friss áru is! Kell technika, úgymint bogrács, bográcstartó, a tűzgyújtáshoz - ha engedélyezett - mindenféle tűzcsiholó szerszámok, esetleg boronatárcsa, edények, evőeszközök és IVÓVÍZ! Ha a szabad tűz nem engedélyezett, akkor gázüzemű főzőlapot szerezzetek be és vigyetek! Egyszerűbb persze, ha konzervkajákat visztek, mert ahhoz csak egy kemping edénykészlet, egy kis gázmelegítő és kanál, villa kell. Viszont nélkülözni fogjátok a finom, helyben készült ételeket, azok füst és korom ízét, bogarakkal a tetején és úgy általában az elkészítésével járó minden gyönyörét…
A bejutás: tájékozódjatok a feltételekről, úgy az út járhatóságáról, mint a gátak, töltések engedélykötelezettségéről, ezért kár bírságokba belefutni, hiszen pár ezer forintért kapható már éves engedély. Legyen elérhetőségetek olyan, aki segít, ha bajba, úgymint sárba, műszaki problémába kerültök! Ruházat legyen hideg, esős és meleg időre is, valamint hálóruhának kinevezett pólók, nadrágok, hogy ne feltétlenül ugyanabban a ruhában kelljen aludnotok, amiben a halas kezeteket törlitek! Mi szoktunk vinni egy piperetáskát, amiben - a sztenderd fogkefe, fogkrém, dezodor mellett - van lanolinos törlőkendő, ami többnapos nomád tartózkodás, ergo klasszikus, fürdőszobai tisztálkodás nélkül jól jöhet! Végül, de nem utolsósorban a helyen, ahova mentek, igyekezzetek valaki MEGBÍZHATÓ személyt keresni, ha helyi segítségre szorultok!
Térjünk vissza a történésekhez, mert már megint borsózik a hátam, ahogy felelevenítettem az akkori rémálmaimat!
Tehát mikor végre a szinte járhatatlan utakon a nagy „autólegeltetések” után (vagy hússzor ért le az alja, csodálkozom, hogy még nem esett le belőle semmi) rátaláltam erre a sok szempontból ideális helyre, nekikezdtünk a szétpakolásnak, sátorállításnak. Sietnünk kellett, mert zűrös felhők vándoroltak körülöttünk, villámok cikáztak az égbolton és dörgedelmes hangokat adtak a felhők. Miután biztonságban tudtuk a cuccainkat és vélhetően magunkat is, nekiláttunk a tervek szövögetésének: mit, mikor és hol vessünk be, mit és mennyit etessünk, mit fogjunk mivel?
Kétféle etetést terveztünk el, egy szinte semleges, a roppantott kukorica alapízéből fakadóan inkább édes (elsősorban amuros) és egy savanyított magos, kevés büdös bojlival, pellettel dúsítottat. Másnap ezeket felturbóztam: az előbbit tutti-fruttis, az utóbbit frankfurtis-borsos CSL adalékkal. Utólag megállapíthatom, hogy az édes működött csak, az is csak a pontyok körében, amur egy sem botlott el benne, a savanyítottamra érdeklődés sem volt… ki tudja, miért?!
Recept: A száraz kukoricát két teljes napon át vízben áztattam, hogy a kemény anyag fel tudjon venni valamennyi nedvességet. Ezek után az áztató vizet kiegészítve - hogy bőségesen ellepje a kukoricát - felforraltam. Nem kell hirtelen, mert úgy hamar szétroppannak a szemek, inkább kíméletesen, lassan melegítettem fel és nem is igazán hagytam forrni. Rendkívül átható, kellemes kukorica illatot kölcsönzött a garázsomnak és nagyon szimpatikus volt később, kint a parton a fűzőtűnek is! A tigrismogyorót csak egy napig áztattam, és a kukoricához hasonlóan főztem meg. A búzát, kendert, kölest csak reggel áztattam be és este már főztem is. Sem az áztató, sem a főző vizekbe nem tettem semmit! Se só, se cukor, se aroma, semmi! Saját levükben hagytam a magokat kihűlni, az elpárolgottat visszapótoltam, sőt úgy töltöttem fel, hogy rendesen ellepje a lé!
Késő este megérkezett Dani barátja, Ottó, akiben egy rendkívül színes egyéniséget ismerhettem meg. Nagyon szórakozott típus, főleg fáradtan. Tipikus esete annak az embertípusnak, aki keresi azt a kalapot, ami éppen rajta van… szóval, amit elővett és használt, azt nagy valószínűséggel perceken belül keresni kellett. Ezért jeleztem is neki, hogy az én cuccaimat csak akkor használja, ha vissza is hozza azonnal, vagy jobb esetben ott használja a szemem láttára! Mellesleg, ami kuplerájt ez a két srác képes volt pillanatokon belül kreálni, az minden képzeletet felülmúlt! Labirintust építettek, amiből csak GPS segítségével tudtam a vízpartra lejutni! Kezdtem aggódni, hogy hárman egy sátorban fogunk aludni, lakni… félelmem be is igazolódott, reggelre legénylakásra jellemző rendetlenség fogadott a fiúk oldalán! És ez még csak az első éjszaka volt…
Éjfélkor már beetetett helyek várták, hogy bevethessük csalijainkat. Kis reflektoros segítséggel harmadikra-negyedikre sikerült jó helyre bedobni a felcsalizott horgainkat, reménykedve, hogy nem keletkezett nagy gubanc útban a szemközti nádfal felé…
Javaslat: Dani és Ottó PVA hálóba raktak szárított kukoricát, amibe a felcsalizott horgot beletűzték, így remélve, hogy elkerülik a gubancot. Jó megoldás, de kicsit macerás egyrészt a roppantott kukoricát kiszárítani, hogy véletlenül se oldja a PVA hálót, másrészt távolabbi és pontos (például nádfal elé közvetlenül történő) dobásoknál nagyon figyelmesen kell dobni, mert elég instabillá teszi a súly és az aszimmetria a végszereléket. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben nem sikerül a legjobb helyre elsőre bedobni, akkor vagy újra kell kezdeni az egész tortúrát, vagy feladva az elképzelést és megkockáztatva a gubancot, PVA nélkül bedobni! Nekem egyszer sem gubancolódott, pedig nem PVA hálóztam!
Fáradtan helyezkedtünk el a sátorban kialakított hálószektorainkban. Szerencsére horkolás nélkül aludt mindenki, erre legalább nem lehetett panaszom…
Hajnali negyed hatkor a rádióm ébresztett a balos botomon észlelhető ejtős kapással. Rohanás, bevágás, rutinos fárasztás, majd eredményes szákolás, fotózás, és öntelten visszafekvés következett. Megnyugodtam, hogy a - rám annyira jellemző - „rontást” pillanatnyilag nem ismerték fel a helyi pontyok. Én voltam az első… az első ponttyal.
Higgadtan, de büszkén keltünk fel. A fiúkat a halam örömére egy reggeli kávéra invitáltam. Reggel nyolc órára és este nyolc órára terveztük az etetések idejét, így hamar bebombáztunk egy jó adag magot és újracsaliztuk a horgainkat.
Mivel a srácok elég nagy kuplerájt hagytak maguk után, egy határozott kérés után rendcsinálás következett… nem mondhatom, hogy rend lett, de legalább a szándékot díjaztam! Egész komoly kánikula-közeli időjárás ígérkezett napközben, ezért az árnyékos területek kényelmessé tételével készültünk fel a hűsítő pihenésre. Délben egy kicsit ledeleltem, amiből ismét a rádióm csipogása zökkentett ki. Most a másik botomon jelentkezett egy pontyocska, nem kis örömömre! Ismét büszkélkedhettem, majd a fotózás után útjára bocsátottam a jövevényt.
Délután csatlakozott Dani és Ottó újabb barátja, Balázs, aki az előző két sráchoz hasonlóan kellően szórakozott és fiatalosan hebrencs srác. Kölcsönkért Simsonjával keresztül-kasul bejárta a holtág-rendszert, mert képtelen volt fejben és a telefonos leírás után navigálnia magát. Legalább megismerte a környék minden részletét… talán még irigyelhetjük is ezért!
Dani hamarosan meg is mutathatta barátainak, hogy neki nem akadály, hogy most nem valami telepített kockatavon kergeti a halakat, itt is képes horogra keríteni egyet-egyet közülük. Egy szép pontyot sikerült fognia, amivel mögém lépett a képzeletbeli dobogón… majd hamarosan mellém is állt, miután egy újabb ponty köszönt be nála. Veszélyben volt az elsőségem! Sőt, ha őszinte akarok lenni, meg is előzött, mert az ő két hala jóval az én kettőm súlya felett lehetett, még így, mérés nélkül, ránézésre is!
Ottó egy pontypörköltet ígért be erre az estére, természetesen a biztonság kedvéért hozott, fagyasztott pontyból, kárászból és keszegből.
Máig nem tudom, mennyire alapos munka miatt kellett annyi idő - délután fél háromtól este kilencig - a kaja elkészítéséhez, mikor a halról közismert tény, hogy maximum fél óra kell a puhára főzéséhez! Talán a hagymapucolás, talán az elveszett hozzávalók előkeresése, talán valami cucc állandó keresgélése főzés közben, ami mellesleg nem is feltétlen kellett ahhoz.
Mindenesetre a kaja nagyon finom lett, még úgy is, hogy egy kicsit alá, a bogrács aljára be is költözött Kozma sógor, mindegy, éhesek voltunk így megettük kenyérrel, zöldhagymával és szeletelt retekkel.
Pontypörkölt Boltizár Ottó módra receptje:
Hozzávalók: sok hagyma (karikázott zöldhagyma is) nagyon apróra vágva, a sűrítéshez. Füstölt szalonna a zsiradéknak és a kellemes füstízhez. Paradicsom, paprika, só bors, Vegeta és persze a halhús, kb. kétszer két centis darabokra felvágva, paprikás-sós-borsos pácban megforgatva. A bográcsban a szalonnakockákat megolvasztjuk, ráöntjük a felaprított hagymát, paradicsomot, paprikát, összedinszteljük, teszünk hozzá pörkölt- és halászlékockákat, vízzel felöntjük (persze ne sokat, mert elveszíti a sűrűségét a szaft!), majd amikor már alaposan összefőttek ezek a hozzávalók, beletesszük a halat. Így - általában, de nem Ottó esetében - már csak egy fél óra főzés szükségeltetik és kész a kaja! Köretnek finom, zsenge háztáji retket és zöldhagymát adhatunk, meg persze friss kenyeret, vagy éppen valami tésztafélét.
Vacsora után bebizonyítottam a fiúknak, hogy jó társaságban nem feltétlenül kell leittasodni ahhoz, hogy a hangulat jó legyen. Négyen egy üveg minőségi Zsákovics-féle tokaji borral is sírva nevettünk egymás poénjain! Ottónak éjszakai távozásakor említettem, hogy a séf ugyebár még el szeretne takarítani?! Erre ő fáradtan az alábbit felelte: „Már eltakarítottam nagyjából, a nagy részét meg majd holnap!” Ettől leblokkoltam, inkább nem firtattam a témát tovább…
Jó tanács: Higgyétek el, én a sok leélt évem alatt megittam már sok alkoholt, annak ellenére, hogy esetleg valóban a szomjamat oltottam volna vele. Nem vagyok rá büszke, de azért olyan mélységekbe sem süllyedtem le soha, amit esetleg már rejtegetnem kellene! Nyilván ez alól is voltak kivételek, amiket csak nagyon régi barátokkal és csak halkan elevenítünk fel…
Viszont a tavalyi nagy műtétem előkészítése kapcsán alkalmazott gyógyszeres terápia miatt le kellett mondanom az italozásról, ami azóta rajtam is maradt. Egyáltalán nem lettem tőle sem szomorkásabb, sem sótlanabb, sőt talán sokkal inkább ki tudom élvezni egy-egy jó buli minden pillanatát, mert ura vagyok a cselekedeteimnek, a mondandómat, poénjaimat is sokkal érthetőbben tudom előadni és utólag sincsenek mellékhatásai a piálásnak! Melegen ajánlom mindenkinek, persze, akit érint, hogy kulturáltan, ne pedig kereskedelmi mennyiségben fogyassza az alkoholos italokat, vagy ne adj’ isten az alkoholmentes szórakozást is próbáljátok ki, sok új és érdekes élményben lehet részetek! Természetesen, akinek nem inge, ne vegye magára…
Ezen az éjszakán csak egy említésre méltó esemény történt, hajnali negyed egykor, lefekvés után kevéssel az éjszakára bedobott taposott halamat valami süllőféle piszkálhatta, mert bár több rövid, majd két-három határozott húzás után értem ki a bothoz, de a bevágás már nem ült, nem akadt a horog, viszont a hal eliszkolt a csalival! Mindenesetre felvillanyozott a dolog, így újabb küszt áldoztam fel… ám erre nem jött semmi! Mellesleg éjszakánként egy botot feláldoztam a rablóhalazás oltárán, mert első este piócával csaliztam, másodikon pedig taposott hallal. Végül egyetlen rablót sem sikerült fülön csípni! Ottónak voltak érdeklődői a ragadozóknak felkínált csalijaira, de a kagylóba akadt és a teknős által felzabált kishal nem számít horgászatilag értékelhető eredménynek!
A szombat reggelt nem kellett örömkávézással kezdenünk, sőt egész napra csak egy-két fehérhal-fogás volt jellemző. Ottó egy feederrel keszegezett azt remélve, hogy a zsákmányból az aznapi vacsorát meg fogja tudni oldani, de sajnos nem jött össze annyi, amivel érdemes lett volna dolgozni. Mindegy, a halak maradtak a vízben, a konzerv meg bevetésre került, egyszer ezt is ki lehet bírni! Meg így neki is sikerült tanulni a közelgő vizsgáira.
Dani egy karikakeszeget akasztott hasba… hogy ezt hogy sikerült, nem derült ki.
Ottó egyébként napközben fürdésre kényszerült, na, nem az izzadtságtól időközben keletkező illatok miatt, sokkal inkább a szemközti nádba bevetett készsége kimenekítéséért!
A legnagyobb élmény az egész napban a délutáni alapos delelés volt, a kellemes időben, az árnyékot adó és folyamatosan könnyező szomorúfűzfa alatti sátorban. Delelés után egy kis természetjárásra/fotózásra adtam a fejem és felfedeztem néhány növényt, melynek felismertetésében Ottó sietett a segítségemre.
Késő délután Balázs elindult hazafelé, remélve, hogy a visszafelé vezető úton nem kell Marco Polo nyomdokain, fél világot felfedezni, így legkésőbb fél nap múlva kijut a rengetegből és hazaér a vasárnapi családi ebédre! Azóta nem hallottam hírt felőle…
Estefelé minden fellelhető magot bebombáztunk a helyeinkre és vártuk a csodát. Az első csoda meg is érkezett este, sötétedéskor, amikor a természetvédelmi őrök, a halőrök és az egyesületi vezetőség meglátogatott bennünket és a két napja ígérgetett és kiállított engedélyeinket átadták, hogy legalább az utolsó éjszaka ne kelljen rabsic módjára pecáznunk! Rövid sztorizgatás és ijesztgetés után amilyen hirtelen ott teremtek, el is távoztak! Távozóban még megvigasztaltak, hogy amennyiben esik az eső, akkor ne is induljunk el sehova, ne agyaljunk traktoros vontatásban, inkább továbbra is élvezzük a vendégszeretetüket, mert az utak úgysem fognak elengedni egy-másfél napig. Drukkoltam, hogy csak délután jöjjön az az eső, amivel többen ijesztgettek! Végül megkönyörültek az égiek rajtunk…
Vasárnap hajnalban, fél egykor ismét a rádióm csipogása riasztott fel. Nem tétlenkedhettem, mert előző este nagyon közelre sikerült bedobnom a szemközti nádfal elé, nem reszkírozhattam meg, hogy bemenjen a halam az akadóba! Egy szép tőpontyot sikerült lefotóznunk, majd egy kisebb tortúra után visszadobni az előző helyre a frissített magokat. Kicsit nyugodtabban feküdtem vissza, látva, hogy betlis már nem lesz ez a hétvége! Reggel fél hatkor ismét áloműző csipogás ébresztett, amiből egy újabb tőponty sztori kerekedett ki. Ekkor már végképp nyugodt voltam, önelégülten dobtam vissza a csalijaimat és feküdtem vissza a helyemre.
Ezzel a hallal azonban számomra befejeződött a halfogás, de talán nem is baj. A fiatalság még próbálkozott délig, miközben én higgadtan és precízen tábort bontottam és felkészítettem minden felszerelésünket a biztonságos transzportálásra. Dani még nekiállt spiccbotozni egy szál gilisztával a nád tövében, ahonnan egy gyönyörű compót sikerült kiemelnie és lefotóztatnia. Ezután össze- és bepakoltunk, majd érzékeny búcsút vettünk a víztől, megígérve neki, hogy jövünk még, érzékeny búcsút véve Ottótól is, megígértük neki, hogy találkozunk még itt (is)!
Kifelé - követve az előző este az őröktől kapott tanácsokat - már viszonylag jó úton sikerült kijutnunk a 46-os útra, ahonnan Gyomaendrőd irányába és a legközelebbi, mosóval rendelkező benzinkútra vettük az irányt. Mégsem mehettünk keresztül a fél országon egy porral konzervált autóval…
Összegezve az élményeket, érdekes, izgalmas, tanulságos napokat éltünk át, amelyeket nem feledünk jó ideig, sőt szeretnénk újra ugyanott átélni újabbakat!
Viszontlátásra, félhalmi Körös-holtág!
Írás, fotók: Jeszy
Photoshop: Jeszy Andi
