A szedegetős nem egy meghatározott horgászmódszer, hisz lehet úszózva, fenekezve, de akár pergetve is űzni. A lényeg nem a módszerben, sokkal inkább a halfogás tempójában van. „Szedegetni” kell a halat, szépen, ütemesen. Apró keszegek percenként a bolognai végén. A jól elkapott óra a nádas előtt ülve, amikor negyedóránként köszön be egy-egy ponty, gyönyörű kapást, majd nagy ribilliót produkálva. Egy nagyobb balincsapat, melynek tagjai egymás után durrantják le a felszín alatt húzott műcsalit. Ez a szedegetős. A legtöbb peca nem ilyen, de néha azért összejön.
A tanya kapuján kilépve egészen elvarázsol a szombat reggel. A Duna-ág vizét csak enyhe szél bőrözi, a felkelő nap szokatlanul vöröses fénnyel borítja be a tavalyi nádas szürke romjait. Az új hajtások nem vették még át a hatalmat, a képet még a régi, sápadt színek uralják. A finom, vöröses árnyalat talán az izlandi vulkán hamujának köszönhető, de ha nem, hát akkor is szép. Pakolni kezdek.
Nagyon tavasz van. A csónakmotort, az akksit és az evezőt a ráckevei telken vettem magamhoz. Az ottani növendék cseresznyefa már ledobta a virágait, a két meggyfa meg a japánbirs azonban még legszebb színeiben pompázott. Aztán itt, a tanyán figyeltem fel a tavasz újabb jelére: csónak volt készülőben, ami errefelé ilyenkor gyakori igazán. Madarak, meleg napsütés, halak, ilyesmi. Mondom, tavasz van. Nagyon.
Nos, túl vagyok egy reggeli pergetős betlin, hiába jártam be a jónak vélt helyeket, húztam a legügyesebb műcsalikat, ma nem kellett nekik. Valami mást kellett hát csinálni. A nap még nem jár magasan, de az első izzadságcseppek már megjelentek a sapkám alatt. Meleg van. A ladik finoman riszálja magát az enyhe, északias szél keltette hullámok hátán. Úszóm a csónak fara mögött 7-8 méterrel nyújtogatja fekete végű antennáját. A víz úgy három és fél méter körül van, a fenék sóderos, csupán leheletnyi iszap fedi. Néhány kétkezes gombóccal megtámogattam már a halfogást - remélem, a keszegek díjazzák majd. Nem kerítettem nagy feneket a dolognak, abból gyúrtam, ami otthon maradt a horgászcuccos szekrény aljában: kétkilónyi jóféle (hazai) bodorkás kaja doboznyi kukoricával és némi csontival meghintve. A hatméteres bolognai mellettem pihen, együtt várjuk a halakat.
Az első kapás minden előjel nélkül, váratlanul érkezik. A mohó állat bűvészeket megszégyenítő módon tünteti el úszóm antennáját a vízről. Volt-nincs. Apró bodorka érkezik a tenyerembe, s nyer szabadulást kisvártatva. Nincs szák a vízben, e mostani peca sokkal inkább szól a berozsdállt reflexek olajozásáról, mint a sült keszegről. Persze, ha jönne egy-két darabosabb, lehet, elcsábulnék, de a halak tesznek arról, hogy ne essek bűnbe. Egymás után sorjáznak a tenyerembe a karikák, bodorkák, mindenféle keszegnépek, de egytől egyig aprók. Sebaj, ez most nem zavar cseppet sem. Az akció folyamatos, percenként ismétlődik a jelenetsor: csalizás, bedobás, a szerelék beülése, néhány apró rezdülés az úszón, már viszi is a hal, ami aztán a tenyeremben landol.
Néha egy-egy gombóccal csinálok jó kedvet az alant kavargó sokaságnak, amit ők folyamatos kapásaikkal honorálnak. Kicsit állítok a végszereléken, először az előke felét, majd a jelzőólmot is leteszem a fenékre, hátha a nyugodtabb csalit jobban kedvelik a nagyobb testű halak. Az eredmény nem változik, talán csak annyit, hogy letett ólommal ritkulnak a kapások. Megpróbálom a konzervkukoricát is, de erről viszonylag hamar leteszek, lévén rajtam kívül más most nem szereti. Csaliarzenálom csontiból és kukoricából áll csupán, így visszaváltok a sikeres nyüvekre, el is kapja rögvest őket egy falánk karika. Próbálgatom tovább az eresztéket. A fenéktől úgy harminc centin belül bárhol is legyen a horog, szinte azonnali kapás a válasz, feljebb ritkul az érdeklődés, vízközt pedig már nem lakik senki.
Két órát szedegetek, aztán lelkesedésünk csökkenni kezd. A halaké is és az enyém is. Hiába a frissítő gombóc, egyre ritkábban, egyre óvatosabban nyúlnak már a csalihoz. Az órámat nézem, nyújtózkodom. Iszom egy kortyot, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve beszórom a megmaradt kaját, csontimentesítem a horgot. Még egy nyújtózkodás, aztán elégedetten körülnézek. Régebben ekkor jött a búcsúcigi, de ez már vagy másfél éve nincs, hisz nem dohányzom. Kedvem az lenne hozzá, de e kósza gondolatot, mely azért időről időre előbukkan a fejem egy eldugott sarkából, azonnal el is vetem. Ahogy múlik az idő, ez egyre könnyebb. Összerakom a motyót, felszedem a karókat, aztán beindítom szellemléptű motoromat. Holnap folytatjuk!
Vasárnap, ha lehet még melegebb idővel köszönt a tavasz. Ági is velem tart ma, a nagyszülők bevállalták a gyerekeket, ami elengedhetetlen feltétele egy kellemes, kétszereplős csónakos pecának. Nem kapkodtuk el a reggelt, olyannyira, hogy mire a ladikba pakolunk mindent, igencsak délután kerekedik. Nem baj, a halak megvárnak. Remélem. Sekély nádast nézünk ki magunknak, azon a részen, mely már mindenféle halat adott a múltban. Háromarasznyi víz ide vagy oda, kijött innen már majd nyolckilós ponty, jó amur, no meg tizenötös harcsa, farkában a horgommal. Jó hely.
Ági a szokásos telematch botjával, 18-as kanóccal, direktben horgászik. Nem egy fanyűvő cucc, de meglepő módon működik a nád mellett is. No nem 10+-os halakkal, de rájuk most nem is számítunk. Ha a keszegek mellett beugrik egy-egy 2-3 kilós bajszos, őket jó eséllyel lehet ezzel a motyóval partra… ööööö… csónakba édesgetni. A lényeg, hogy a nád előtt, és nem az öblök mélyén, a szálak között legyen letéve az úszó.
Engem valószínűleg valamilyen ismeretlen vírus gyengített le, amikor az otthoni kapkodós pakolás közepette nem egy rendes nádi cuccot, hanem egy amolyan semmire sem igazán jó felszerelést raktam össze magamnak. Valóban nem jó semmire, pontosabban süllőzni igen, de most ugyebár nem az lesz műsoron. 3,30-as közepesen erős pergető bot, 50-es orsó, 0,22-es monofil kanóc. De most tényleg, mit akarok én itt ezzel? Ördög és pokol!
Hamar kiderül, hogy én ma leginkább horogról etetem majd a halakat, fura cuccom nem alkalmas arra, hogy a szálak sűrűjéből kikormányozzam, akár csak a kisebb pontyokat. Az első kapásba remek ütemben nyúlok bele, hosszú úszóm billegve nyújtogatja a nyakát, miközben behúzok a puha bottal. A viszonylag vékony monofil még ilyen rövid szakaszon is érezhetően nyúlik, a bot erősen hajlik utána. A ponty a megakasztás helyétől, mely egy kis öblöcske szélső szálai között van, egyenesen befordul a sűrűbe. Úgy távolodik tőlem legalább másfél métert, hogy kezemben a bot nyele egy tapodtat sem mozdul. Mielőtt a száraz nád végezne a zsinórommal, a horog kipattan a hal szájából. Úszóm a fejem felett fütyül, reménybeli zsákmányom pedig balra el. Felváltva szidom az alkalmatlan felszerelést és saját magamat.
Ági eközben pontyot akaszt, eleinte a legnagyobb csendben, aztán egyre nagyobb zajjal. Nem volt felkészülve ugyanis a komoly kézitusára, mely közte és mohó zsákmánya között van kialakulóban. Úszója úgy két arasszal a ritkás nád előtt várta a kapást. Ez a távolság épp elég arra, hogy neki ne kelljen a sűrű részekbe beszaladó ponttyal kardoznia. A hal a ritkás szálak között forgolódik, aztán „megvonja a vállát” és a nyílt víz felé fordul. Ott már nem lehet ellenfél, így hamarosan szákba kerül az első, hármas forma pikkelyes. Ági nagyon örül, de megfogni nem akaródzik neki a halat, így inkább fotózza, mint tartja. Az örömködésnek vége, dologra! Párom visszalendíti az úszót az előbbi helyre, de a pedző nem akar rendesen beállni, dülöngél kicsit, aztán srégen elmerül. Hőőőő, ezt már viszi is a hal! Bevágás, újabb huzakodás, de ennek sajnos hamar vége. Az apró horog, lévén nem fog át sok húst, ha nem akad tökéletesen, gyorsan kiakad a nagyobb testű zsákmány szájából. Most is ez történik.
A további eseményekkel nem is traktálnálak benneteket. Mindketten négy-négy kapással zártuk a napot. Ebből én egyetlen halat sem fogtam meg, Ági két pontyot kormányzott a merítőbe. Amolyan igazi, férfisoviniszta lelket alázó, büszkeséget porba tipró közös horgászat volt ez. Örültem, hogy Ági jól érezte magát és örültem annak is, hogy vége lett. De már dörzsöltem a tenyeremet a következő hétvégére, amikor tisztességes felszereléssel vehetek elégtételt sérelmeimért!
Úszóm bóbitája ugyanott sárgállik, ahol a múlt héten. Az idő nagyon hasonló, tán egy kicsit még melegebb is van. Ági ugyanúgy ücsörög az orrborítás deszkáin, az ő úszója is ugyanúgy vigyázza a nádast, mint egy héttel ezelőtt. Egy-két szem édes kukorica és néhány csonti csábítja a halakat mindkettőnk szerelékén. Pontyok is itt bújják előttünk növényeket, a meg-megrezzenő szálak kirajzolják egy-egy bajuszos útját. Csak én vagyok sokkal nyugodtabb, mivel a cuccom innenső végén „rendes” bot, orsó és madzag várja az óvatlan pontyokat.
Már itt is az első! Úszóm lábujjhegyen nyújtózkodik, lassan látni engedi a hosszú szár alatt kéken csillogó testet. Igazi, makacs feltolós kapás. Walter Tamás egy korábbi matchbotos filmje jut eszembe, amikor egy dévér feltolós kapását kommentálta, valahogy úgy, hogy: „Csak tolja, csak tolja…”. Aztán rögvest egy klasszikus is bevillan: „Faragó jön ki a vízből… még mindig jön ki a vízből…” A ponty eközben kitartóan emelgeti a cuccost, úszóm bóbitájával integet, hogy vágjak már be. Megteszem. Ugyanúgy a sűrűbe fordul, mint múlt heti társa, én azonban most komolyabb ellenfél vagyok. A csukás bot egyetlen határozott húzásával kifordítom onnan. Két kiló körüli, tükrösnek tűnik. Futkározik még kicsit, de hamar feladja. A szák fölé húzom, megmerítem. Na végre! Elégedetten nézek körül, de csak Ági mosolygós szemei adnak némi bíztatást.
Miközben mi a nádsziget sekélyebb oldalán várjuk a pontyokat, a meder felőli oldalon, a mélyebb vízben folyamatosan, fröcsögve ívnak a keszegek. Mintha valamilyen hallgatólagos megállapodás lenne a pontyok és a fehérhalak között, egyikük sem téved a másik oldalra. A bajuszosok még az ívása még várat magára, gyűjtik az energiát, étvágyuknál vannak. Igaz, az előttünk járkáló pontyok nem a nagyobbak közül valók, a halak tömege jellemzően 2 és 4 kilogramm közötti. Abban a tekintetben vannak kétségeim, hogy az ilyen méretű pontyok vajon milyen sikerrel vesznek részt az ívásban, de a természet által beégetett reflexek mindenképp működnek. Működniük kell. Szóval a pontyok itt vannak előttünk, járkálnak fel s alá és készülődnek, azaz esznek rendesen.
Esznek bizony! Ági a botjába kapaszkodik, mert ez a ponty nagyon rabiátusan viselkedik. Míg fajtársai - köszönhetően a nád előtt, kívül letett úszónak és paradox módon a vékony zsinór miatti finomabb húzásnak - nem nagyon akartak a nádba ugrani, ez a példány annál inkább. Nem is kíméli páromat, tempózik kettőt és már bent is van a sűrűben. A száraz szálakon megfeszülő zsinór nem bírja a gyűrődést, pendülve szakad, apró horgot és egy arasznyi zsinórt hagyva szegény hal szájában. A fenébe…
A nádi peca általában nem túl kapkodós, de most szinte tízpercenként történik valami az úszók körül. A pontyok igazán elemükben vannak. Ági láthatóan élvezi ezt a horgászatot (fog is egy pocakos pikkelyest, csak úgy mellékesen), a bajszom alatt én is vigyorgok. Szeretem az ilyen mozgalmas, szedegetős napokat.
Menni készülünk. Épp Ági motyóját pakolom össze, amikor a szemem sarkából észreveszem a suttyomban oldalazó úszómat. Leteszem a kezemből a cuccot, a pedzőt figyelem. Megáll, nem mozdul. A pimasz. Legalább egy percig szemezünk egymással, de a helyzet változatlan. Nagyot sóhajtok, felveszem a mellettem pihenő, félig összecsukott másik botot, pakolok újra. Azért vetek még egy sanda pillantást a nagyon sárga bóbitájú úszó felé, de a keresett instrumentum már nem látszik a víz tetején. A ponty sebesen indul meg a cuccal, balra távolodik tőlem, egy rövid ritkás részt követően egyenest a sűrű felé. A zsinór éles csíkot vág a felszínen, már a spicc is a hal után fordul. Nagy rössel emelem a botot, ballal ráfogok az orsó dobjára. A magasra emelt pálca nyelén pontosan érzem, ahogy a hal fejét lefelé fúrva újra és újra nekiindul a biztonságot jelentő növények felé. A harmadik vagy negyedik nekiveselkedésre adja fel s fordul immár a csónak felé. A botot rögtön kifordítom oldalra, elvezetve ellenfelemet a ladik mellett, a nyílt víz felé. Erejének nagy részével elkészült a ponty, csupán néhány rövid körre futja még tőle, mielőtt a merítőbe húznám. Kétkilós forma pikkelyes a nap utolsó hala.
Egy rövidet kacsintok még a sekély nádas felé, ahol változatlan elánnal kutatnak a bajuszosok, de aztán győz a józan ész. Nem dobok be újra, szerelek, pakolok tovább. Jó volt ez, kerek. Összenézünk Ágival, vigyorogva bólintunk. Mehetünk.
Czender Miklós (bogyo)
fotók: Czender Ágnes, Czender Miklós
Ui.: A megjelenő írások kapcsán sokszor felmerült már, sőt számos vitát is szült, hogy a horgászatokhoz használt felszerelések részletes bemutatása vajon a szükséges tájékoztatás része-e, vagy egyszerűen reklám. Szerintem mindkettő. Lehet abból tanulni - nem is keveset - hogy más milyen felszereléseket használ egy adott szituációban. És nyilván reklámként is funkcionál az, ha egy komoly látogatottságú oldalon megjelenik egy eszköz neve. Én magam is fontosnak tartom a felszerelések bemutatását, mégsem szeretnék ezzel tolakodni, olyanok számára, akiket ez nem érdekel. Kigondoltam hát egy kísérletet. Az írás mellett letölthető egy fájl, melyből a fenti alkalmakkor használt felszerelések adatai részletesen megismerhetők. Ha ez a megoldás tetszik nektek, úgy a későbbiekben is így teszek majd. Ha nem, hát szép csöndben elfelejtjük a dolgot…
És még valami: Sajnos egyre nagyobb fontossággal bír mindannyiunk számára a pénz. Valóban ott tartunk, hogy hobbink gyakorlásának egyik sarkalatos feltételévé vált nemcsak a felszerelések megléte, a szükséges szabadidő rendelkezésre állása, hanem az is, hogy van-e elegendő pénzünk ahhoz, hogy horgászni induljunk. Persze lebringázni a partra, paprikás kenyeret gyúrni a horogra, vagy az előző este ásott gilisztával csalizni ma sem kerül - szinte - semmibe. De ha már egy kicsit messzebb merészkedünk, bizony a pénz is szóba kerül. Hogy pontosan mennyi is az annyi, ebben szeretnék némi fogódzót adni azzal, hogy nemcsak a használt felszerelések leírását találjátok meg a mellékelt fájlban, de azt is, pontosan mennyibe került egy-egy peca, melynek élményeiről olvashattatok. Tudom, ez kissé illúzióromboló tud lenni, a madárcsicsergés és a napfelkelte nem számszerűsíthető. Vagy egy kicsit mégis? Próbáljuk ki, meglátjuk, hasznosnak gondoljátok-e az ötletet!
A felszerelésekről és a horgászatok költségeiről itt találtok részletes információkat: Felszerelések, költségek
