Békésen, jó idővel kezdődő, viharos szelessé váló nap, széles jókedv, szezonkezdő horgászok családostól, finom kaják, jó arcok, halak, horgok, emberek. Nagyjából le is írtam mindent, ami az idei, negyedik HNHT szezonkezdő találkozónkhoz kapcsolódnak. Ha érdekel, hogy ennek a maroknyi keménymagnak, a márciusi „ifjaknak” hogy telt ez a dupla ünnepnapja, kérlek, tarts velem!
Jó, tudom, sokaknak már régen elkezdődött a horgászszezonja, sőt közülünk is - akik ott voltunk - többen belecsaptak már a horgászlecsóba, mégis, ez a - magunk örömére - hivatalossá tett nyitó buli már törvényszerű és szinte kényszeredetten várjuk, hogy megtörténjen már végre ez is! Hogy találkozhassunk, hogy láthassuk egymást a hosszú tél (mondjuk, szerencsére az ideire nem éppen mondható ez el) és begubózás után ki mekkorára fogyott le, kinek milyen élményei vannak még, amit nem hallottunk még ezerszer, vagyis elégszer?
Valójában nem is határozható meg, hogy mi a fő csapása egy-egy ilyen rendezvénynek. Ugyanannyira domináns a horgászat, mint a társaság, a kellemes hangulat, mint az édes semmittevés, a szabadidő kellemes eltöltése, mint a szeretet, egymás iránti tisztelet, amikről az utóbbi évek tapasztalata alapján bátran mondhatom: még az időjárás sokszor sokfélesége, zordsága sem tud senkit eltántorítani. Ahogy tavaly a fél lábszárig érő hóban is mentünk, ugyanúgy az idei (szél)viharral fenyegetettség sem tántorított el senkit. Vicces, hogy szinte egyszerre értünk oda a helyszínre, az idén a Lajosmizse határában elterülő Füzes-tóra.
Csak pár szó erejéig a szervezésről és a vele kapcsolatos konklúzióimról: a télen egyfajta indíttatást éreztem, hogy egyszer milyen frappáns lenne, ha a Haldorádó egyik rendezvénye a hasonló nevű tavon kerülne megrendezésre. A gondolatot tett követte és felvettem a Haldorádó Horgásztó gazdájával a kapcsolatot. Röviden mesélem csak el, és - remélem - senkit nem fogok megsérteni, pedig hosszasan tudnék sértegetni: szóval, az a helyszín nem jött össze, emberi fafejség, teljesíthetetlen követelmények és főleg nem teljesen korrekt hozzáállás okán. Azért kívánom, hogy ilyen gondolkodás mellett is legyen sok vendégük, mi sajnos egyelőre nem leszünk azok, az biztos!
Ezzel homlokegyenest szemben a Füzes-tó kezelőjének, az Almavirág Horgász Egyesület vezetőjének, Kobolák Jánosnak csak köszönhetünk, hiszen rendkívül rugalmasságról és végtelen szimpátiáról tett tanúbizonyságot, amikor első mondásra megértette a kérésemet és maximálisan partner is volt abban, hogy jól érezhessük magunkat. Nem kellett előtte kétszer is személyesen odautaznom, nem kért előleget, nyilván megbízhatónak tűnhettem a hangom alapján is, ráadásul érthető is volt a kérésem. Nem idegeskedett, nem aggódott, hogy milyen galádságokat tervezünk majd elkövetni, hanem éppen ellenkezőleg, maximális bizalmat előlegezett meg az akkor számára még ismeretlen társaságnak. Nem próbálta meg az előző helyszín kezelőjével ellentétben úgy beállítani a dolgot, hogy a pénzünkért mi kérünk szívességet tőle. Köszönjük neki, büfés Tamásnak és a halőrüknek is, hogy segítették a napunk széppé tételét!
Szóval, az odajutás most sokkal egyszerűbb volt mindenkinek, hiszen az autópályáról lehetett kis kerülővel odagurulni közvetlenül a vízpartra. Talán csak Kefetében nem bíztam, de kis késéssel és kis eltévelyedéssel ők is megjöttek. A reggelire felkínált töpörtyű és körtepálinka kombináció elég ütős volt, még én is bevállaltam egy korty „szókincset” Kálmánék terméséből. Egyébként Kriszti és Peti sokszor előfordul majd még ebben az írásban, hiszen sarokpontjai lettek ennek a rendezvénynek. Ők ajánlották fel a reggelit, ők készítették az ebédet és horgászatukkal is segítették a rendezvény sikerét, kéretlenül is anyáskodtak, apáskodtak felettünk, amiért hálásak vagyunk nekik.
Kilenc órára mindenki a vártán állt, sorra lendültek a spiccek, a kényelmesebbjeinek ugyan még csak a nők piszkálták a kukacaikat, sőt, nekem még azt se… én Kálmán Petivel dolgoztam össze, az otthonról hozott fagyos pontyból készítettem kaját. A halaknak… merthogy nem a fagyasztóból elvett pontyfiléből főztem, hanem a Haldorádó Fagyos Ponty etetőanyagból kevertem egy erre az időjárásra éppen aktuális mixet. És hogy ne bízzuk a véletlenre, a nagy halaknak egy ananászos Pellet Packot és összekutyultam. Adta is a halat! Vagy kettőt…
Még a damiljaink befűzésével bajlódtunk, amikor az első halfogásról értesültem, amihez rögtön rohantam is fotózni. Attila, a favágók gyöngye fogott egy sérült szájú kárászt. Hiába volt csúnyácska az első, mégiscsak első! Rövidesen azonban szépült a mezőny, mert egyre-másra hívogattak fotózni (vesztemre kértem, hogy minden halnál szóljanak, hogy lefotózhassam). Janó, Titusz, Dunadan, Csóri sorozatosan futtattak. Fél tizenegy lett, mire Petivel mi is elkezdhettünk horgászni, az idén először! De érdemes volt…
Sajnos voltak olyanok, akiknek nem kedvezett a tó, talán nem a legmegfelelőbb keverékkel vagy csalival próbálkoztak, és többen csak a becsülethalig jutottak el. De ismert a mondás: minden kezdet nehéz! Vagy lesz ez még rosszabb is, vagy éppen jobb is, de inkább ilyen!
Kálmán Petivel elfoglaltuk a már reggel kijelölt helyeinket Titusz és Zsoszi között, egy nagy nádsziget mögött, de mit nekünk akadály, leküzdöttük ezt is! Megkértem Petit, hogy amikor szaladgálok, mint pók a falon, hogy lefotózhassam a többiek halait, addig feszülten figyelje az én spicceimet is. Mégis valami felsőbb sugallat következtében, kisvártatva el kellett sétálnom a botjaimhoz, mert megéreztem, hogy kapásom van (volt/lesz)! És igen, volt is! Megfogtam az idei elsőt! Sőt, azon a napon a másfelediket is hasonlóan az elsőhöz, de az a kezeim közül csusszant vissza kiemeléskor… szóval, másfél hallal nyitottam a szezonomat!
Persze Kriszti és Peti sem tétlenkedett, kis taktikaváltás után nekik is behalazódott a tenyerük. Igaz, Petinek nehezen állt rá a keze a szezonkezdésre, kicsit jobbra, kicsit balra is dobált, amivel újracsalizásra késztetett pár szomszédot, de nekünk sem ment sokkal különbül.
Csámborgásaim közben több érdekes dolgot tapasztaltam meg. Például Zsoszi gilisztatenyészete fogott meg: náluk a körtéből nem befőtt vagy pálinka készül, hanem gilisztát tenyésztenek benne. Vagy az, hogy Tápos Miskának Misi fia biztosítja a technikai hátteret, igaz, ő betegsége folytán két túlméretes bottartónak látszó mankóval közlekedik, így ez teljesen érthető, megérthető. Aztán a Kósa család tűnt fel, ahol a nők csaliznak, de Palihoz hasonlóan Csórinak is kell a női kéz beavatkozása. Janóék kutyákat hoztak kapásjelzőnek, Kefete „friss”, vagy mondjuk úgy: újdonsült felesége pedig szerénykedett, hogy - bár ura profi horgásznak titulálja - sajnos nem tud (még) szépen bedobni, de mi ismerjük férje horgászstílusát, így bátran mertük, látatlanban is állítani, hogy sokkal jobban kezeli a botokat nő létére, mint embere. Ezt be is bizonyította! Semmi baj nem volt vele… Bár nem mellékesen megjegyzem, Kefete dobástechnikája az elmúlt télen sokat fejlődött, messzire és viszonylag merőlegesen tudott dobni többször is, Virágnak sincs szégyellnivalója! Azonban vesztére a kávéigénye folytán, míg elsétáltak a büfébe, a szomszédjaira (Baloo és Csóri) bízta készségei ellenőrzését, ami nagy hibának bizonyult! Azok ketten rituális tánc közepette vesztették el élete halát!
Jó társaságban gyorsan telik az idő, a jó hangulatban néha nyílik egy-egy italos flaska, az időjárás, a friss levegő, a mozgás, a sok beszéd(nek sok az alja) kiveszi az energiát az emberfiából. Mivel lehet pótolni az elveszett erőt? Hát kalóriadús ebéddel! Kálmánné Kriszti Edit manóval karöltve a lacikonyhájukban sürögtek, hogy dél körül mindenkinek frissen sült hurkák, kolbászok, savanyított uborkák és frissen szelt kenyerek kerüljenek a tenyerébe, tányérjára, szájába és végül a gyomor feneketlen fenekére!
Hálásak vagyunk a Kálmán házaspárnak, mert egyrészt korukat és fizikumukat megtagadva fiatalos lendülettel készültek hetek óta erre a találkozóra, ráadásul fenséges ízeket sikerült elénk, belénk varázsolniuk! Soha rosszabbat nem kívánunk, ha szemtelen akarnék lenni, még az ordasi találkozókra is velük készíttetném a kajákat, amibe valószínűleg fizikailag beleroppannának! De véletlenül sem szeretnénk őket túlterhelni, így csak a poén szintjén ajánlottam fel nekik a több száz adag kaja elkészítését…
Jóllakottan tértünk vissza a partra, azonban a halak nem kímélték némelyik eltelt horgász környékét, hiszen az eredmények ezután változtak meg alapjaiban. Titusznak addig a keszegek jutottak csak, de a felélénkülő szél felé tolta a pontyokat, és már a hatodikat mértük le neki, de Kecsa is ráhajrázott és szintén sorozatban szedte ki a bajszosokat. Csórinak is mákja volt pontyfronton…
Kefete internet-böngészésének köszönhetően megtudtuk, hogy perceken belül felettünk lesz a hatalmas vihar. Ismerve barátunk érzékét, megérzéseit, kicsit megnyugodhattunk, hogy van még időnk! Bár, az igazat megvallva, ha nem is percek múlva, de kb. egy óra múlva már tényleg tagadhatatlan jelei voltak az orkán erejű szeleknek!
Más téma, de a poén kedvéért ide kapcsolódik, hogy hasonló volt a szituáció Bartha Sanyi, csépai barátunk jóslataihoz, amikor Csépán horgászva hatalmas sötét felhők érkeztek, mire Sanyi teljes nyugalommal kijelentette: „arról még soha nem érkezett veszélyes vihar”, ezt ő több évtizedes tapasztalata alapján mondja. Nos, kb. hat perc múlva az évtized vihara csapott le ránk. Fák dőltek ki, (szinte) napokig nem voltak járhatóak az utak. Ráadásul Sanyi a fenti kijelentése utáni negyedik percben köszönés nélkül menekült haza a partról. Másnap a telefonban csak annyit mondott: „Néha én is tévedhetek…”
A vihar azonban tényleg kellemetlenkedett, ezért többen pakolásra vetemedtek, tervbe véve a mielőbbi biztonságos hazajutást, lévén, hogy többen messziről érkeztek, így a hazavezető út még rejthet veszélyeket is!
Kálmán Petivel egy végső mérlegelést követtünk el, majd az összesítést követően eredményt hirdettünk. Direkt nem sorszámoztattam a kupákat, csak egy-egy megjegyzést fűztünk a kis plakettre az eredményeket sejtetve.
Így lett a „Még dobogós” Csóri 9,16 kilogrammal, több ponttyal. „Majdnem győztes” Titusz lett 10,36 kilogrammal, szintén több ponttyal és kifejezetten korrekt hozzáállással, mert a mérlegelés közben a pálya eleje engedélyt kapott, hogy addig horgásszanak a verseny szellemében, amíg (kényelmesen) végére nem érünk a pályának Kálmán Petivel. Azonban a pálya közepe már haladós volt, így nem firtattuk, hogy ők is folytatják-e a versengést, vagy sem. Ebből Kecsánál alakult ki egy kisebb konfliktus, amikor az ő mérlegelése az elsőségét sejtette, de közben Titusz még 4,8 kilónyi pontyot bekanalazott. Végül Titusz lemondott a később fogott pontyok beszámításáról, így a „Legszerencsésebb” Kecsa lett 11,88 kilogrammal. Gratulálunk nekik!
Az eredményhirdetést követően, sőt, néhányan már előtte is eltávoztak, látva a közeledő felhőket és az erősödő széltől megriadva (na, meg Kefete radarfigyelésének köszönhetően), ezért sincsenek a csoportképen Janóék, Gergőék és Lacikáék. Mi is hamarosan összepakoltunk, összetakarítottunk és elindultunk hazafelé. Addigra már olyan erővel fújt a szél, hogy most hasznát vettem az átlagosnál nagyobb súlyomnak! Kefete Virágja például már nem gyalogolt, hanem alacsonyan repült… Szóval, a vihar vetett véget az idei szezonnyitónknak. Mondhatom, hogy viharos lett a vége.
Végül jöjjenek a szokásos köszönetek azoknak, akik átlagon felül hozzájárultak a nap sikerességéhez: Köszönjük a Füzes-tó vezetőségének, Kobolák Jánosnak a segítségét, köszönjük a társaságnak, hogy feláldozták az ünnepet a találkozó kedvéért. Köszönjük Kálmánéknak a kajákat, Baloonak a savanyúságot, Dunadannak a kenyeret, Kósáné Esztiéknek, Dannának a süteményeket meg még azt, amiről nem is tudok! No és persze, köszönjük minden résztvevőnek, hogy hozzátették a maguk szeletét a mi kis tortánkhoz!
Ha ismét találkozni szeretnétek velünk, ahogy mi szeretnénk veletek, akkor mindenkinek figyelmébe ajánlom a május (1-) 2-3-án (-4-én) Ordason, a Duna partján megrendezésre kerülő 14. Duna NHT találkozó és versenyt! Megpróbálunk ott is rendesen viselkedni…
Előtte azonban jövő hónap hatodikán sétáljatok el leadni a voksotokat!
Mert horgászni, szezont kezdeni jó, hajrá Haldorádó!
Szerző, fotók: Jeszy
