Egy korábbi videóban már bemutattuk Rokolya Petivel, hogy mi hogyan s miként öltöztünk fel a Geoff Anderson ruhapalettájáról. Annak a videónak a megjelenése után kaptunk hideget-meleget, de igazából nem is számítottunk másra. Ezek a ruhák az abszolút csúcsminőséget képviselik, áruk ennek megfelelő. Ez egyelőre még szokatlan a magyar piacon. Most szeretném veletek megosztani az eddigi tapasztalataimat…
A nyers adatokra most nem térek ki, azt ebben az írásban tekinthetitek meg. Most inkább megosztom veletek azt, hogy e ruházatnak melyek azok a tulajdonságai, amelyek nekem minden pénzt megérnek. Bizonyára sokan vagytok úgy, mint ahogyan én is voltam. A túráim közepére állandóan megfáztam, megbetegedtem, ami teljesen rányomta a bélyegét a pecára.
Hogy milyen jól is működik, milyen jól is szabályozza a testhőt ez a ruházat, arra az év első túráján lettem figyelmes Merenyén.
![A brutális erejű szélben a fotózás sem ment zökkenőmentesen. Az erős szél még a halak farokúszóját is eltolta A brutális erejű szélben a fotózás sem ment zökkenőmentesen. Az erős szél még a halak farokúszóját is eltolta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Egész héten orkán erejű szél és vízszintesen „hulló” eső esett. Már előre féltem, hogy vajon mikor kezd el folyni az orrom, mikorra leszek lázas. A peca végéhez érve nagyon örültem neki, hogy ez most nem következett be, pedig a héten volt bőven fűtött sátorból kirohangálás a kapások miatt, illetve esőben-szélben újrahúzás és még sorolhatnám a kellemetlenebbnél kellemetlenebb tényezőket.
A következő óriási próbatétel a balatoni horgászatunk volt, mely során életem legdurvább viharát éltem át.
![A Balatonon, ha vihar van, ott tényleg vihar van! A Balatonon, ha vihar van, ott tényleg vihar van!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A 90 km/h-ás szembeszélben és vízszintesen szakadó esőben kellett fogjuk sátrunkat, hisz az erős szél tépte fel a sátorvasakat.
![Sátrainkat fognunk kellett, különben végignézhettük volna, ahogy elrepülnek Sátrainkat fognunk kellett, különben végignézhettük volna, ahogy elrepülnek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A vihar végével kezdtem elkönyvelni magamban, hogy mostantól Neo Citran, ágyban fekvés lázzal és orrfolyással lesz a program a túra hátralevő részében. Láss csodát, ez elmaradt! Míg társaim esőruhái teljesen átáztak, átfújta őket a szél, nekem ilyen problémám nem volt.
![Társaim folyamatosan a ruháikat szárították Társaim folyamatosan a ruháikat szárították](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mint mindig, a WizWool 210-es aláöltözet végig rajtam volt Mint mindig, a WizWool 210-es aláöltözet végig rajtam volt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mivel sok időt töltöttünk mellescsizmában a hideg vízben, elengedhetetlen volt a legjobb zokni, mely BootWarmer névre hallgat Mivel sok időt töltöttünk mellescsizmában a hideg vízben, elengedhetetlen volt a legjobb zokni, mely BootWarmer névre hallgat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A hajnali és éjszakai fárasztások során, illetve a mellescsizmában tökéletesen tartotta a testhőt a Thermal 3-as középső réteg A hajnali és éjszakai fárasztások során, illetve a mellescsizmában tökéletesen tartotta a testhőt a Thermal 3-as középső réteg](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hihetetlenül gyors száradásának köszönhetően nem volt baj, ha vizes lett fotózás során Hihetetlenül gyors száradásának köszönhetően nem volt baj, ha vizes lett fotózás során](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Dozer6 és Urus6 vízhatlan réteg tökéletesen szárazon tartott az esőben. Legyen szó helykeresésről, behúzásról, viharról, garantáltan nem ázik át! A Dozer6 és Urus6 vízhatlan réteg tökéletesen szárazon tartott az esőben. Legyen szó helykeresésről, behúzásról, viharról, garantáltan nem ázik át!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Úgy gondolom, ennél durvább időjárási körülményeknek nem tudom kitenni ezt a ruházatot. Ha ott, akkor nem lettem beteg, szerintem többet ettől már nem kell tartanom. Ha ti is hasonló problémával küzdötök, mint én küzdöttem, akkor szavazzatok bizalmat ennek a ruharendszernek! Úgy gondolom, ennél jobbat ma Magyarországon nem lehet kapni.
Erdélyi Tamás