Pedig fontosak, csak most nem az a kérdés, hogy hogyan és mivel (hiszen itt és most, azt már tudnod kell, Apa!), hanem hogy kinek! Nem vagyok novellista, vagy legalábbis nem gondolom magam annak, de ilyenkor nekem is máshogy dobog a szívem és én is máshogy készülök arra a napra. A „Fiammal” megyek horgászni!
„Apa, mikor megyünk megint együtt pecázni?”, hangzik el a kérdés hol sűrűbben, hol ritkábban, éppen az egyéb elfoglaltságoktól függően. Szerencsések vagyunk (vagy talán jól tereljük/neveljük?) fiunkat, Mátét, mert a tanulás-zene-sport hármas mellett fontos szerepet kap az ő kis életében a horgászat is. Valljuk be őszintén, nagy felelősség ez, hiszen amellett, hogy büszkék vagyunk fiunk/fiaink csodálattal teli imádatára, meg kell tudnunk tanítani nekik a horgászat kapcsán is sok fontos dolgot. Nemcsak azt, hogy alapvetően tiszteljük és szeressük a természetet, ezen belül is halakat, hanem azt is, hogy hogyan csapjuk be őket, és segítsünk ifjú vitézünknek, vagy ahogy előszeretettel hívom manapság, „Fiatalúr”-nak, hogy minél többször élvezhessék ezt az élményt.
Ilyenkor sok dolgunk akad nekünk, apáknak, először is meg kell győznünk Anyát, aki gyermeki szemmel félelmetesen kemény, de azért egy-egy apai szó meg tudja törni konokságát. Sokszor Anya tölti ki a „mikor” és a „meddig” szavak tartalmát, de ezeket bizony el kell fogadni és be is kell tartani… már ha szeretnél legközelebb is menni. Aztán pedig mindvégig szem előtt tartva Fiatalúr eddig elejtett összes apró, már-már semmitmondó megjegyzéseit, ki kell tudni választani a helyet, a módszert is.
A tétel hamar összeállt, ámbár anya meglepődött, hogy Fiatalúr a biztos pataki fogás (ami vélhetően spiccbotos vagy rakós botos pecát jelentett volna) helyett, a „bizonytalan” tavi pecát választotta. Anya ezt nem értheti, de egyrészről tavaly itt Fiatalúr már egyszer jól érezte magát apával, másrészről pedig éppen abban a korszakában van, amikor imádja az orsót tekergetni. A fegyvereink is ehhez igazodtak, Fiatalúrnak egy könnyed, de gerinces picker, hogy kényelmes legyen számára, de meg is tudjon küzdeni a 2-3 kg átlagsúlyú halacskákkal is, Apának pedig két médium karakterisztikájú feederbot. Három bot, háromféle etető, hogy ha az egyik beválik (mert egynek be kell válnia!), akkor lehessen arrafelé mozdulni.
És itt fordulunk vissza a címhez: itt és most nem az a fontos, hogy mivel és hogyan! Nem is részletezem, minden helyen, minden nap más és más hozhatja meg a sikert és - legalábbis szerintem - majdnem mindegy, hogy most mivel voltunk eredményesek. Persze úgy vélem, hogy meg fogjátok (ezt is) kérdezni, és én meg is fogom válaszolni, de ezt majd a cikken kívül.
Ilyenkor természetesen mindig kialakul egy kis „csata”, hogy ki hány halat fog. Lássuk be, nekünk az a fontos, hogy Fiatalúr győzzön (persze szoros csatában, hiszen van méltóságunk is, meg hát ő sem buta és sportol is, tudja, milyen győzelemnek van értéke). Most sem volt ez másképpen, és amellett, hogy sokat tanult ma a horgászat rejtelmeiből, én pedig tőle a kamaszodó ifjúságról, sikerült szoros csatában 4:3-ra megvernie! :)
Nyugodjon meg mindenki, a mi kis csatáinkban ő mindig két botot felügyel, én pedig egyre vagyok kárhoztatva, az esélyegyenlőség végett. Tudjuk mindannyian, hogy a szabály betűi szerint ez nem helyénvaló. Egy kis horgásztavon, ahonnan mi sohasem viszünk el halat, azt hiszem, megengedhető csalás, hogy egyik botom részlegesen a felügyelete alá kerül.
Ahhoz tehát, hogy hihető is legyen a verseny, néha nekünk is halat kell fognunk. Persze ilyen teher alatt ez sem könnyű, viszont Fiatalúr legalább élvezettel fotózhat, már amikor nem fog halat. És néha egészen ügyes fotókat készít. Például ez a botgörbülős is a jól sikerült fajtából való :)
Aztán szépen lassan megunja, a halak ritkábban kapnak, ő pedig éhes is lesz. Mindezek mellett még vezeti is a háziversenyt, tehát szépen lassan pakolhatunk össze. Apa arcán egy széles mosoly jelenik meg, melyet igazán az otthoni büszke élménymesélés hallgatása tesz kerekké.
Ebből tudunk feltöltődni, ebből tudnak feltöltődni!
Katona István (Kistvan)
