Kedves Horgászbarátaink! Szeretnénk bemutatkozni Nektek, elmesélni és megmutatni az elmúlt horgászszezon legemlékezetesebb fogásait, történeteit. Sokan ismertek már bennünket, hiszen szabadidőnk szinte egészét vízparton töltjük. Négyen vagyunk: Rubina, Xavér, Sanya és Szelina. Mindig történik velünk valami, amit szívesen megosztunk Veletek. A saját példánk, talán majd másoknak is ad olyan tippeket, tanácsokat, amely során nem csak apuka, hanem a család többi tagja is nagy örömmel megy majd horgászni. Mert ugye legtöbb családban a vita egyik lehetséges forrása, hogy „már megint horgászni fogsz…?!”. Ismerős ugye? Próbáljátok meg bevonni a család többi tagját is ebbe a nagyszerű sportba és garantáltan boldogan éltek, amíg meg nem haltok…:)
Fontosnak tartom megemlíteni már az elején, hogy egységes, minden családra tökéletesen alkalmazható recept nincs. Minden család, minden személy egyedi megoldást kíván. Tehát mindenkinek magának kell ügyesen megtalálni a módját, hogy miként tudja bevonni a család többi tagját is a horgászatba. Egy biztos, soha semmit sem szabad túlzott módon erőltetni. A mi képeink, a mi történeteink talán, mint a bevezetőben is említettem segíthetnek, miként kezdjetek hozzá, miként csalogassátok ki a vízpartra párotokat, gyermekeiteket.
Tetemes mennyiségű horgászfelszerelésünket és a szabadban eltöltendő napokhoz szükséges egyéb motyót rutinosan pakoljuk már az autóba. Igaz, hogy Sanyán kívül mindannyian alul, felül, oldalt kitömve utazunk. Ő is csak azért kivételezett, mert vezet. Hozzátok hasonlóan, elszánt Horgásztársaink, a tél végén mi is mind gyakrabban állunk türelmetlenül a közeli vizek partján, tudományosan vizsgálgatjuk a jég vékonyodását, és lelki szemeinkkel látjuk már az idei év vágyott, kapitális fogásait. Tavaly sem volt ez másként, akkor is naprakészek voltunk a víz hőmérsékletét, a halak kapókedvét, és a kedvező időjárás elérkezését illetően.
A múlt esztendő első családi horgászata igen sikeres volt. Nőtincsen vetettük be hagyományos fenekezős készségeinket, és bár sok halat nem fogtunk, Xavinak sikerült egy csodaszép aranyhalat partra emelnie. Jól megszeretgettük, körbecsókolgattuk, és mindannyian kívánságokkal bombáztuk a szerencsehozó jószágot. Egy év távlatából bátran elmondhatom Nektek, hogy az én kívánságaim többségében teljesültek, a többiek még titkolóznak.
A tél végi, kora tavaszi horgászatainkon leginkább keszegeket, kárászokat, kisebb testű pontyokat tudtunk horogra csalni, ami remek szórakozás volt. A gyerekek szorgosan kapkodtak a botokért, nekünk többségében a szerelés és a horog felcsalizása jutott osztályrészül. Természetesen örömmel segítettünk, hiszen az elmúlt szürke hónapokban leginkább a számítógéppel való foglalatosságuk közben láthattuk őket.
Kint a természetben figyelni a gyerekeket, megcsodálni rátermettségüket, fogékonyságukat, az új dolgokhoz való pozitív hozzáállásukat, egy szülő szívének a legnagyobb öröm. Emellett élvezhettük a természet tavaszi ébredését, a gólyák visszatértét, az ibolya virágainak szép színét, finom illatát.
A tavak vize szépen melegedett, a halak táplálkozási kedve erősödött. Ezt igazolta, hogy sűrűbben látogatták bevetett csalijainkat, és így gyakrabban készíthettünk róluk fotókat, megörökítve a találkozást.
Egy alkalommal, amikor Sanya nem tartózkodott a közelünkben és magamra maradtam a gyerekekkel, az egyik botomon kapás jelentkezett. Xavér állt hozzá legközelebb, bevágott, mint máskor is rendesen, és szépen csévélte ki a halat, amikor a másik bot kapásjelzője is megmozdult. Rubika tette, amit kell, a botok spicce szépen hajlott, én pedig merítővel a kezemben vártam a parthoz közeledő halakat. Xavié érkezett elsőként, kivettük és próbáltuk gyorsan szabaddá tenni. Csakhogy a horog átszaladt a ponty száján, felfűzve őt az előkére, és befúrta magát a háló apróra szőtt szemei közé. Bizonyára jól ismeritek ezt a bosszantó helyzetet! Ekkor már látható volt, hogy Rubika egy szép amurt vezetget a part menti kövek előtt a merítésre várva. Soha ilyen szerencsés gyorsasággal nem oldottam még meg ezt a szituációt. A horgot elsőre sikerült visszabújtatnom a szövésen, aztán a hal száján. Pár másodperc múlva szabad volt a kis ponty meg a háló, és partra került kislányom első amurja.
A tavon, ahol tagok vagyunk, május elsejétől lehet hétvégenként éjszaka is horgászni. Sötétben a nagyobb halak is bátran felvették a felkínált csalit. Jó néhányan horogra akadtak, legnagyobb örömünkre.
Az éjszakai kapások között a tűznél melegedtünk, barátainkkal anekdotáztunk. A gyerekek általában éjféltájban vonultak vissza a sátorba, a sok mozgás, jó levegő kellően elfárasztotta őket, mindig azonnal elaludtak.
A nappalok is szép eredményeket hoztak. Sanya bojlizott, én fenekeztem, közel azonos sikerességgel.
A gyerekek fára másztak, kígyót fogtak, kishalaztak, huncutkodtak…
Minden horgászatunkról sok-sok fotót készítünk. A nyáron egy alkalommal a képeket nézegetve fedeztük fel, hogy egy nap különbséggel ugyanazt a 12,9 kg-os tükörpontyot fogtuk meg 27 ha-on. Nekem péntek reggel 6:35-kor akadt horgomra, Sanya szombaton délután 18:50-kor emelte a partra. A farokuszonyán látható bibircsókról ismertük fel.
Számunkra mindig óriási öröm a nyári vakáció elérkezése. A gyerekek szabaddá válnak, az időjárás is ekkor a legalkalmasabb a sátorozásra és korlátlanul hódolhatunk szenvedélyünknek. Meglátogathatunk távolabbi tavakat, találkozhatunk rég nem látott, kedves Barátainkkal, hogy együtt próbáljunk szerencsét a „csak egy kicsit legyen nagyobb a tavalyi legnagyobbnál” kategóriában. Írásom második részében ezekkel a szép élményekkel folytatom…
