Nagyon sokunk álmai közé tartozik, tartozott, hogy horgásszon a Duna Deltában, a mások által is halparadicsomnak titulált álomvízen. Őszidőben, október végén mi is úgy gondoltuk, most végre "rendet vágunk" a rablóhalak, leginkább a süllők és csukák között. De az élet nem fenékig tejfel.
Nem vagyok babonás, de azokat az intő jeleket, amik az indulás előtt velünk estek meg, talán mégiscsak figyelembe kellett volna venni.
Székelyudvarhelyi barátaink meghívására egy hét horgászatot terveztünk, négyen indulva Győrből. A közelmúlt hazai árvizei D.F. barátomat határidős munkákkal látta el bőven, ezért az induló csapat 3 főre fogyatkozott. Az indulás előtti héten H.P. jobb kezének mutatóujja sérült meg, a kezelőorvosa tiltására immáron ketten maradtunk Hamar Ferenccel. Feri autójával terveztük az utat vasárnap délutáni indulással. Szombaton este ellopták Feri összes iratát, kivéve az útlevelét. Se forgalmi, se jogosítvány, se biztosítási iratok. Nem volt mit tenni, családi program átszervezve, menjünk az én öreg Citroenommal.
1200 km-t a hátunk mögött tudva érkeztünk Tulceaba. Itt már vártak udvarhelyi horgász barátaink, és együtt bevásároltunk a piacon. Élelmiszert, és többek között egy zsák kukoricát, gondolva pontyokra is.
A Duna 3 fő ágra oszlik a delta-vidéken. A Szent György-, a Sulina- és a Chilia ágra. A Szent György-ágon egy kis kompon átkelve először egy makadám úton haladtunk tovább, majd ennek "elfogytával" kezdődtek a problémáink.
Gorgova halászfaluba igyekeztünk. Ebbe a faluba nem vezet igazi szárazföldi út.
Egy agyagos töltésen lehet bejutni, amit az itt letelepedett dinnyetermelők traktorjai, teherautói szabályosan összekaszaboltak. Az előző napok esőzései ezt az egyetlen útvonalat mély kátyúkkal tarkított sártengerré változtatták. Meglátva az előttünk álló töltéskoronát, azt mondtam: ép eszű ember ebbe nem megy bele. No de hol épeszű egy horgász?
Végül is araszolva, félig a töltésen, félig a dinnyeföldeken, az autóm kisebb sérülései árán bejutottunk. Igaz, a szokásos 40 perc helyett 2,5 óra alatt. Elég volt vezetés közben az "úton" tartani a szemem, mert szebbnél szebb vizek mellett haladtunk el.
Nagy öröm volt meglátni házigazdánk kapuját, reménykedtünk, hogy megpróbáltatásaink egy darabig véget érnek.
Az egész éjszakai vezetés után lefeküdni nem volt már érdemes, inkább egy szál pergetőbottal csónakba szálltunk és a közeli un. T-ben kívántunk némi riadalmat kelteni a csukák között. Jómagam a csónak elejének aljára ültem, Feri középre a jobb súlyelosztás miatt, míg Ottó vezette a csónakot.
Alig fordultunk a Sulina ágat elhagyó csatornába, mikor arra lettünk figyelmesek, hogy a parton álló horgászok vadul lassítást kérő mozdulatokkal integetnek valaminek. Hamarosan kiszáguldott a kanyarból egy 100 LE-s motorral szerelt csónak teljes gázon. Egyszerűen nem érdekelte, hogy mi ott vagyunk előtte. Az ütközést sikerült elkerülni, de mintegy 50 l víz zúdult a nyakamba. A csónak eleje félig megtelt és én alkalmi fürdőkádamban csücsülve vártam, hogy partot érjünk és kimerhessük a vizet. Ruháim kicsavarva nem adtuk fel a horgászatot, de egy pár dobás után a feltámadó szél visszavonulásra késztetett.
Eddig is meglehetősen kalandos körülmények között értünk ide, de bíztunk, hogy minden jóra fordul.
A folytatás a következő írásban.
