Óriás dévérek és csukák földjén, Írországban

Óriás dévérek és csukák földjén, Írországban

Írország zöld szigetén egyedülálló természeti környezet várja az embert. Aki már járt ebben az országban, az tudja, miről beszélek. Én szerencsésnek mondhatom magam, hiszen pont a horgászat miatt jutottam el ebbe a szép országba. Csodálkoztam egyébként, hogy milyen jól megközelíthető Magyarországról, hiszen fapados repülőjáratokkal már 30 ezer forint körül utazhatunk kényelmesen.De a hangsúly azért a halakon van. Kapitális csukák, hatalmas dévérek és soha nem látott méretű compók várják a horgászt ezen a vidéken.

Az országgal bőkezűen bánt a természet is, hiszen rengeteg folyó, tó, patak ad korlátlan lehetőségeket a pecások számára, a tengerről nem is beszélve. Cavan megyében, Belturbet mellett, ahol Zoli fogadja magyar vendégeinket kb. 360 tó helyezkedik el egy 30 x 30 km-es területen. Gyakorlatilag több a tó, mint a horgász. A tavak nagy része tőzeges, barnás, de tiszta, átlátszó vízzel rendelkezik.

Már a táj és életre szóló élményt ad
A szállásunk is pár száz méterre van egy tótól

A tájékozottabb horgászokhoz az ír csukák híre jutott el elsősorban, hiszen korábban Európa minden tájáról érkeztek ide a horgászok, de az utóbbi években kapitális dévérekről is jönnek a hírek, melyek még vonzóbb horgász-úticélponttá teszik ezt a gyönyörű vidéket.

E gyönyörű csuka látványa önmagáért beszél. Ezért jönnek ide a horgászok a világ minden tájáról

A nagy dévérek hírét ráadásul honfitársunk, Bodnár Zoltán hozta nekünk, aki már 9 éve él kint Írországban, és több évet fordított arra, hogy kikísérletezze a leghatékonyabb etetőanyagokat, csalikat, módszereket dévérre, compóra és csukára egyaránt.

De beszéljünk először a csukákról, most még inkább ez aktuális, ugyanis a legjobb pergetős csukázó időszak, az április előtt vagyunk még. Az írországi csukázásról tudni kell, hogy egész szezonban eredményes lehet: míg az északi országokban november környékén befagynak a vizek, addig Írországban 8-10 fok a hőmérséklet télen is, a csukák pedig januárra már elég éhesek. Érdekes tapasztalat, hogy ha csukák foghatóságában nem is, de a módszerekben nagy különbségek vannak a különböző időszakok között. Az ősz alapvetően a pergetés időszaka egészen október végéig. Ahogy lehűl a levegő és a víz, egyre inkább a trollingozás kerül előtérbe.

Ez a csuka is trollingos szereléken vesztett rajta, de természetesen visszanyerte szabadságát

Persze pergetve is foghatunk csukát ebben az időszakban is, de alapvetően a vontatás az, amivel a nagyobb csukákat elejthetjük. A trollingozás jelen esetben nem műcsali vontatását jelenti, hanem nagytestű csalihalat teszünk fel a szerelékre, és azt húzzuk. Kifejezetten előnyt élveznek az olyan olajos tengeri halak, mint a makréla vagy a bluefish.

Ínycsiklandó csali megfelelően előkészítve; ha nem tengeri halról van szó, akkor injekciós tűvel kapja meg a halolajat

A tavasz beköszöntével ismét a pergetésé a főszerep, és ez így is marad egészen novemberig. Nyáron a növényzet szélében, a töréseken lehet megtalálni a csukákat, egy jerkbottal és rángatós csalikkal minden bizonnyal el lehet csípni a szebbeket is.

Mint már említettem, az igazi kapitális dévérekről az első híreket Zoli barátom hozta. Ő kísérletezte ki, hogy milyen etetőanyagot és milyen mennyiségben kell használni ahhoz, hogy az igazán nagyok is horogra csábíthatóak legyenek. Döbbenetes számokat hallottam.

Ilyen terítéket nem sok helyen láthattunk még, itt azonban nem ritka

Zoli 40 kiló kaját egy átlagos napon is beszór egy horgászatra. Az eredmények őt igazolják. A receptje persze az ő titka marad, de azt tudni lehet, hogy gazdagon használ mézet és gyümölcslekvárt is az etetőanyagba.

A sok etetésnek megvan az eredménye

A dévérezés fő időszaka a június, július, augusztus és még a szeptember is. Ha igazán jól szeretne valaki fogni - és nagyokat is -, akkor mindenképpen rá kell szánnia az éjjeleket, hiszen ebben a napszakban a legeredményesebb a horgászat.

Ha az éjjel ilyen halakat ad, megéri a fárasztó éjszakázás

Amiről még mindenképp beszélnünk kell - mint népszerű, Írországban fogható halfaj -, az a compó. Hazánkban ritkaságszámba megy egy-egy szebb példány fogása, itt azonban nincs más dolga az embernek, mint napkeltekor és napnyugtakor egy spiccbottal kiülni egy tó partjára, és foghatja a szebbnél szebb példányokat. Zoli legnagyobb compója majdnem 4 kiló volt, az átlagos méretűek 1,5-2 kiló körül mozognak.

Álmainkban láthattunk eddig ekkora compókat

A kristálytiszta vízben jól láthatóak a felkelő vagy lemenő nap fényében a sötét árnyak, ahogy megjelennek az etetésen a compók. Majd lassan billen a könnyű úszó, és elemi erővel szabadul el a pokol tőlünk pár méterre. A compó harcossága egy-két szerencsés hazai horgász számára már ismert, de ezek a több kilós példányok minden képzeletet felülmúlnak.

Ő sem adta könnyen magát, de hogy tovább élhet, ez nem is kérdés

Írország igazán a szívembe lopta magát, nemcsak azért, mert lehet halat fogni, hanem ezt olyan környezetben tehetem meg, ami gyönyörködtet, kikapcsol, igazi pihenést ad. Ha pedig egy kis nyüzsgésre vágyom, hát betérek egy pubba, megiszom egy jó Guiness-t és élvezem a hangulatát, a sör semmihez sem hasonlítható ízét. Ez Írország, és ez az élmény most már nekünk, magyaroknak is elérhető.

A legkisebb városkában is minimum 5 pubot találunk. Hangulatuk sajátságos, a sör, whisky pedig mind választékban, mind minőségben egyedülálló

(X)
Pálfai Gábor - Adventure Fishing
A fotók, ábrák: http://www.horgaszutazas.hu

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.